Az idén már ötvenkettedik évét taposó Manfred Mann’s Earth Band az utóbbi negyedszázadban nem csak a rendszeresen parádésra sikeredett koncertjei miatt hallatott magáról, hanem a professzionálisan feldolgozott zenei archívuma miatt is erősen a figyelem központjába került. Legalábbis a világ Enns folyón túli részén mindenképpen. A referenciaértékű archív sorozatokat és dobozos készleteket ráadásul kiterjesztették Mann további formációjára, így a Manfred Mann első két korszakára és a Manfred Mann Chapter Three együttesekre, valamint a Manfred Mann’s Plain(s) Music, illetve a Manfred Mann ’06 projektekre is.

A sorozat záró részében a Manfred Mann’s Earth Band ötvenedik jubileumára megjelent kiadványt ismerhetjük meg.

A banda ötvenedik évfordulójára szerencsére nem ismételték meg a negyvenes dobozt, hanem erősen hiánypótló jelleggel a piacra dobtak egy kislemez-gyűjteményt, amivel a komoly gyűjtőkkel szembeni utolsó adósságukat is letudták végre. Az egyszerűbb kiadások stílszerűen ötven felvételt tartalmaznak, három CD-n vagy hat LP-n. A deluxe kiadvány pedig egy Earbook, aminek a negyedik CD-je további tizenhat ritka- vagy teljességgel kiadatlan kislemez-verziót vonultat fel. Valamint két, szintén hiánypótló DVD-vel koronázza meg az aranylakodalmat is jelentő kerek jubileumot.

Mannthology – 50 Years Of Manfred Mann’s Earth Band 1971-2021, frontborító 2021

A gyűjtemény lemezei:

OLOGYCDBOOK1: Mannthology – 50 Years Of Manfred Mann’s Earth Band 1971-2021 4CD+2DVD 2021

OLOGYCDBOOK1-1: Mannthology – Fifty Years Of Manfred Mann’s Earth Band 1971-2021 – CD1 2021
OLOGYCDBOOK1-2: Mannthology – Fifty Years Of Manfred Mann’s Earth Band 1971-2021 – CD2 2021
OLOGYCDBOOK1-3: Mannthology – Fifty Years Of Manfred Mann’s Earth Band 1971-2021 – CD3 2021
OLOGYCDBOOK1-4: Bonus Tracks CD4 – 2021

A rövidebb verzió tehát ötven felvételt tartalmaz, a deluxe pedig hatvanhatot, mely bőséges dalcsokor a Chapter 4-5-6 korszakokat fogja át. Tehát meghallgathatjuk a Manfred Mann’s Earth Band, a Manfred Mann’s Plain(s) Music és a Manfred Mann ’06 kislemez-felvételeit, illetve rádiós célokra gyártott promóciós single kiadványait. Beleértve a 2014-es „Lone Arranger” albumhoz tartozó „Footprints (En Aranjuez Con Tu Amor)” átdolgozást is, mely, mint Manfred Mann szólóalbum, illetve felvétel, a Manfred Mann ’06 projekthez áll legközelebb, de nincs nevesítve, hogy ez még a Chapter Six vagy már egy újabb korszak volna.

Ez így együtt komoly hiánypótlás, hiszen sem a harminc éves jubileumhoz időzített CD sorozat, sem az „Odds & Sods”, sem pedig a negyvenedik évforduló „Leftovers” nem törekedett a kislemezek terén a teljességre.

Így egy rakat olyan felvétel vált széles körben elérhetővé, melyek addig csak ritka kislemezeken voltak hallhatók. Vagy még úgy sem, mert korábban nem kerültek kiadásra.

Ez a hatvanhat dal olyan combos mennyiség, hogy még egy feketeöves Mann rajongónak is komoly kihívást jelenthet. Vélhetőleg nem is lehet egy fenékkel figyelmesen végigülni és koncentráltan kiszúrni az albumverziókhoz, illetve az ismertebb kislemez-változatokhoz viszonyított érdekességeket, kisebb-nagyobb különbségeket.

Boots, digi single 2011

Egyedül egy single hiánya feltűnő. A 2011-ben, még a „Rational Anthems” album előzeteseként beharangozott, majd mégis egyedül maradt „(Lick Your) Boots” simán elfért volna még a gyűjteményben. Ha már a játék neve ötven év kislemez-termése…

Persze a „Boots” is megjelent már CD-n, pont a már említett „Lone Arranger” deluxe változatának második korongján, ami így gyakorlatilag az el nem készült „Rational Anthems” album egyfajta utódjának, pótlékának is tekinthető.

OLOGYCDBOOK1-A: Manfred Mann’s Earth Band: Live At Baloise Session 31/10/17 – DVD1 2021

A „Mannthology” deluxe kiadásának ötödik korongja egy DVD, mely a CD-khez hasonlóan szintén sok tekintetben hiánypótló. Egyrészt, mert korábban még nem jelent meg Robert Hart korszakos előadásról hivatalos koncertvideó. Másrészt mert a megelőző koncertalbumokkal (Ersingen 2011, Munich 2014, Aschaffenburg 2015) együtt ez az anyag szépen mutatja a modernkori Earth Band fejlődésívét. Márpedig a 2017-es „Baloise Session” egy igen jó formában játszó, jókedvű Manfred Mann’s Earth Band-et mutat, mely végre ismét a rangjához méltó helyszínen lett megörökítve. (Remélhetőleg a 2023-as kismartoni fesztiválfellépésük, illetve a budapesti Aréna koncertjük is hasonló élményt fog nyújtani.)

Harmadrészt pedig a megjelenésekor ez volt a legfrissebb Earth Band kép- és hanghordozó, mely előadás szépen zárja le a félszázados jubileumot összegző monstre kiadvány zenei részét.

Viszont azt sem szabad véka alá rejteni, hogy sajnos ez a történelem első Manfred Mann korongja, ami nem tökéletes. Ugyanis a sufni-tuning authoring még az amatőrségnek is az alsó szintjét mutatja. Botrány, hogy ennek az alávaló kontármunkának az elkövetője mennyire nem érti a DVD lényegét. Miként az is botrány, hogy sem a zenekar, sem a kiadó nem talált egy olyan középiskolást a melóra, aki erőlködés nélkül képes egy erős átlagot hozni informatikából…

Mikor első dühömben bedobtam az egyik hírhedt hazai hálószoba-kiadó nevét, mint a hazai kiadások egyfajta állatorvosi lovát, a szinte minden egyes kiadványát újragyártani kénytelen kontárbrigádot, hogy biztos ők dolgoztak be a „Mannthology” projektbe, vaskos röhögés volt a választ. Pedig valójában zokogni kéne, hogy már a Pink Floyd, Kraftwerk, Earth Band szintre is begyűrűzött az általános igénytelenség. Illetve az egymás alá ígérős, viszont az elvállalt munkához minimálisan is alig konyító, gányolós, balkáni buhera, „jól van az úgy” mentalitás…

OLOGYCDBOOK1-B: The Story Of Manfred Mann’s Earth Band – DVD2 2021

A „Mannthology” deluxe második DVD-je dokumentumfilm, mely az együttes történetét ismerteti. A kiadvány szintén hiánypótló, hiszen sem az „Evolution Of Manfred Mann” nem törekszik teljességre, miként a későbbi Earth Band, illetve Earth Band érintettségű DVD-kiadványokon található interjúk sem vezetnek végig a csapatok(ok) pályafutását érintő évtizedeken.

De az ötvenedik évfordulóra ezt is szépen kipipálták, az összességében nyolcadik Mann DVD egy elég alapos és pontos dokumentumfilmmel ajándékozza meg a közönséget. A „The Story Of Manfred Mann’s Earth Band” elsősorban a korai korszak főműveire helyezi a hangsúlyt, de azért minden fontos állomást érint. Teszi mindezt úgy, hogy a zenekar(oka)t még épphogy ismerő, Mandfred Mann munkásságával még csak ismerkedő zenebarátok is könnyedén rá tudnak csatlakozni. Nem felsőbbrendű, nem magas lóról kioktató, nem bennfenteskedő, hanem egy kedves, derűs és nyitott alkotás. Akár még egy ismeretterjesztő tévécsatorna délutáni adásfolyamába is beleférne, így hát még új rajongók megnyerésére is alkalmas lehet.

Mandfred Mann-nek és együttesének pedig kívánjunk további, sikerekben gazdag éveket! Hiszen akik képesek még nagypapa, sőt dédapa korukban is úgy játszani élőben, hogy minden utómunka nélkül is több, mint élvezhető a produkciójuk, a lehető legjobb példaképek azon fiatalok számára, akik valamilyen művész pályát választanak maguknak.