Harminc éve készült el, majd jelent meg a Guns N’ Roses legalulértékeltebb albuma, a „The Spaghetti Incident?” címet viselő feldolgozáslemez. Bár már az LP megjelenésekor is sokan furcsállották, hogy Slash-ék ezúttal nem szerkesztettek a tracklistába saját szerzeményeket, de az igazán komoly bolondokháza csak bő tíz évvel később indult a nyugati sajtóban, azon belül is főleg a korai internetes magazinokban. Pedig egy kivétellel a múlt század összes GN’R albumán szerepelnek feldolgozások, így elvileg bőven bele kéne férjen egy olyan is, amelyiken csak átdolgozások hallhatók.
A Guns N’ Roses triubte, illetve cover projektje még 1990 januárjában indult, mikor Duffék elkezdték a Use Your Illusion albumra szánt mérhetetlen mennyiségű anyag rögzítését. Már a kezdet kezdetén is gondolkodtak feldolgozásokban, ismét a törzsanyag részeként megosztva favoritjaikat és főbb hatásaikat. A kedvenc dalaik egy másik részét meg szórakozásként, kikapcsolódásként rögzítették az úgymond „komoly” felvételek szüneteiben. Kellett egy kis lazulás, buli a komoly koncentrációt igénylő hosszú eposzok feljátszása közben.
Az első fecske 1990. április 7-én debütált, amikor is a Farm Aid IV fesztiválon a szintén vadonatúj Civil War mellett előadták a UK Subs Down On The Farm klasszikusának GN’R verzióját.
https://www.youtube.com/watch?v=_W8Dose7WNY
Miközben a felvételek tovább folytatódtak, júliusban végleg kirúgták Steven Adler dobost, akit oly annyira maga alá gyűrt a drogfüggősége, hogy képtelen volt feljátszani a készülő új Guns album dobsávjait. Steven helyére a stúdióban ideiglenesen Jussi Tegelman, a Havana Black dobosa került, akinek a segítségével a menetrend megváltoztatása nélkül is folytatni tudták a dalok rögzítését. Majd megérkezett Matt Sorum, a Cult korábbi ütőse, aki egészen a banda 1997-es széthullásáig, majd radikális átszerveződéséig a fedélzeten maradt. Bár a borítók tanulsága szerint a „The Spaghetti Incident?” összes dalán Matt hallható, nem volna nagy meglepetés, ha legalább a mankókon, illetve korai felvételeken hallhatnánk Steven és Jussi játékát is. Különösen annak fényében, hogy Axl-ék meghagyták Adler sávjait az 1991-es Use Your Illusion II-n és az 1993-as kislemezen szereplő Civil War-ban.
Szintén ’90 júliusában csatlakozott a bandához Dizzy Reed billentyűs, akivel jelentősen kibővültek a hangszerelési lehetőségeik. Az egyre csak hízó és hízó monstre albumanyag mellé időközben egyre grandiózusabb tervek társultak. Állítólag még három, illetve négyrészes albumsorozatról is szó esett.
1991 januárjában elindult a Use Your Illusion turné, de a felvételeket a koncertek közötti szünetekben is folytatták, egészen augusztusig. Végül szeptemberben robbantottak két dupla nagylemezzel. Az elsőn a Live And Let Die című Bond filmzene, a Wings örökzöldje, a másodikon pedig egy nem kevésbé ikonikus alapmű, a Knockin’ On Heaven’s Door szerepel az addig elkészült feldolgozások közül. Bob Dylan klasszikusának gunsos változatát viszont már korábban is megjelentették a Mint a villám (Days Of Thunder) filmzenealbumán.
Sikereik csúcsán ’91 novemberében kilépett Izzy Stradlin, akinek a helyére Gilby Clarke a Kill For Thrills korábbi énekes-gitárosa került. Így alakult ki a Use Your Illusion turné további két esztendejének Guns N’ Roses formációja, mely a „The Spaghetti Incident?” albumot is jegyzi.
A felvételek során felgyülemlett, de a két dupla Use Your Illusion LP-hez fel nem használt dalok kapcsán több ötlet is született. Ezek egyike volt, hogy adjanak ki egy csak és kizárólag feldolgozásokból álló EP-t, 1992-ben vagy 1993-ban, a turné valamelyik későbbi szakaszához időzítve. Mivel a srácok tisztában voltak vele, hogy a jogdíjak révén az addigi feldolgozásaik is alaposan felpörgették az idősödő kedvenceik bankszámláit, komolyan felmerült az a félig vicces, félig komoly, viszont a helyzetet nagyon is tisztánlátó címötlet, hogy az új anyag kapja a Pension Fund, azaz nyugdíjpénztár, nyugdíjalap elnevezést.
Végül azonban egy teljes album mellett döntöttek, mely csak 1993 novemberében, a Use Your Illusion Tour júliusi végezte után bő négy hónappal jelent meg. A torlódás egyik oka, hogy menetközben további feldolgozásokat rögzítettek. A másik pedig, hogy Gilby elvileg teljesen egészében újravette Izzy korábbi gitárrészeit. Ezzel a közléssel azóta is vitatkozik néhány ősrajongó, mert néhány dalban a korábbi gitárost is hallani vélik, de biztosat állítani csak a zenekar tudna.
Mindenesetre Clarke tagadja a vádakat: „Sokan hiszik, hogy töröltem Izzy részeit. De ez valójában nem igaz. Izzy nem sokat játszott rajtuk, így csak a saját részeimet kellett rögzítenem a dalokhoz. Szóval mindkettőből van egy kicsi.”
A harmadik lehetséges ok a csúszásra, hogy mivel a csapat komolyan szerette volna növelni kedvenc zenekaraik és előadóik ismertségét, nem pedig csak anyagilag segíteni őket, ezért egy önálló, a Use Your Illusion-től markánsan elváló kampányt szántak a feldolgozásokból álló új lemezalbumuknak.
Melynek időközben a címe is megváltozott, mert mire a korong a gyártási folyamathoz ért, már a „The Spaghetti Incident?” néven futott a projekt. A spagetti-sztorival kapcsolatban több változat is terjedt, terjed. Mindenesetre mindegyik az egykori dobosuk, Steven Adler hűtőjével kapcsolatos. Az egyik verzió szerint a hűtőszekrényben tárolt drog „kódneve” volt a spagetti. A másik szerint valaki összekeverte az ételt az elviteles edényben tárolt cuccal és abból származott hajcihő. A harmadik szerint egy bemindenezett zenekari veszekedés során szó szerint repült a spagettis tányér, és így tovább.
A történet úgy fejlődött tovább, hogy mikor Adler beperelte a zenekart, miszerint egykori társai felelnek a drogfüggőségéért, ami miatt kikerült a bandából, akkor került szóba a crack-kel pakolt hűtő is, a kokó állítólagos kódnevével együtt. Innentől többféle verzió is terjed. Mindenesetre, mikor a tárgyalás során valamelyik ügyvéd, ügyész, bíró vagy egyéb bírósági ember rákérdezett a spagetti incidensre, akkor valamelyik zenekari tag, talán Slash vagy Axl meglepetten kérdezett vissza. Elvileg ezért szerepel a címben kérdőjel és az idézőjel…
Végezetül a témában érdemes még megjegyezni, hogy a Rolling Stone magazin által leközölt Summer 1989: The Actual Spaghetti Incident című cikkben „a valódi spagetti incidensként” aposztrofált sztori-változat szerint Duff úgy emlékezett vissza, hogy amikor a crack-függő Adler hűtőben tárolta a kólát, akkor a rejtekhelyének kódszava a „spagetti” volt. Majd amikor egy ügyvéd megkérte McKagant, hogy „meséljen nekünk a spagetti incidensről” („tell us about the spaghetti incident”), a basszusgitárost annyira szórakoztatta a kérdésnek már maga puszta abszurditása is, hogy végül gyorsan megszületett az album címe.
További rajongói agyalásra adott okot a „The Spaghetti Incident?” CD változatának korongcímkéje, melynek grafikáján egy halloween tök egy kivájt koponyából falatozza a spagettit. Főleg, hogy ezt az ábrázolást az újrakiadásokról eltávolították.
Magán az albumon tizenhárom track kapott helyet, de csak tizenkettő került a borítón feltüntetésre. Az összesen tizennégy dal feldolgozása a gyakorlatban pedig úgy került elhelyezésre, hogy a hetedikként szereplő T. Rex / Soundgarden medley értelemszerűen egyben, egybedolgozva szerepel. Az utolsóként, gyakorlatilag rejtett bónuszként elhangzó Charles Manson szerzeményt pedig minden nyomtatott felületről és ismertetőtől lehagyták.
Ez utóbbival hamar bele is futottak a sokadik botrányukba. Mert a kettős mércéjéről hírhedt fősodratú nyugati sajtó darabokra tépte őket a ráadásdal miatt. Elsősorban W. Axl Rose énekest gyalázták, hogy mégis, hogyan merészeli elénekelni egy gyilkos szektavezér nótáját. Pedig máskor meg pont, hogy ugyanazok, az úgymond mérvadó és véleményvezér orgánumok prédikáltak arról, hogy tudni kell szétválasztani a művet és az alkotó bűneit és vétkeit. Miközben tehát a média egy része Roman Polanski művészetét az egekig magasztalta és nem győztek felháborodni azon, hogy mégis miért is kéne foglalkozni a filmrendező kapcsán a pedofília és megrontás vádjával, a másik napon már egykori felesége, Sharon Tate gyilkosaival említették Axl-éket egy lapon…
A dolog műbalhé jellegét az is erősítette, hogy a „The Spaghetti Incident?” lemezen erősen explicit jellegű szövegek is szerepelnek, melyekkel viszont senkinek semmi baja nem volt. Gondoljuk csak a Misfits Attitude-jére, amihez képest az erősen kattant Manson-dal egyszerű szerelmi líra.
Mondjuk a banda a maga sajátos módján elébe ment a támadásoknak, mert egy másik gyűlölt fazon, a Zodiákus (Zodiac Killer) néven elhíresült sorozatgyilkos titkosírásával kódolva jó előre megüzenték a frontborítón, hogy mindenki elmehet a p.csába… („Fuck ’em all”)
Az első kislemezt, melyet nyilvánvalóan slágernek szántak, a Dead Boys Ain’t It Fun-jának feldolgozásából adták ki, melyen ráadásul Hanoi Rocks énekese, Michael Monroe a vendég. Bár ezzel két irányban is kifejezték a tiszteletüket, nem szólt akkorát, mint amekkorát lehetett, kellett volna. A második, mely már jóval nagyobb sikert aratott, egy Skyliner alapvetés gunsosítása, melyből klipet is forgattak.
Mivel viszont a két Spaghetti-sinlge előtt jött ki a Civil War kislemez és maxi, deklaráltan Steven dobolásával, meg ugye a „The Spaghetti Incident?” cím is egyértelműen Adler-hez köthető, hát ismét felizzott a pletyka, majd hamarosan fellángolt a vita is, hogy akkor ugye mégsem törölték le Steven játékát a stúdió szalagokról. Ha viszont, szólt a reményteljes rajongói okoskodás, mégsem minden dal a Rose – Slash – Duff – Matt – Dizzy – Gilby felállásé, akkor tényleg van esély, hogy az elmaszatolt Manson szerzeményhez hasonlóan a Spaghetti-lemezen talán mégiscsak van egy-két felvétel a klasszikus ötöstől…
A borító szerint nincs, de a GN’R esetében soha ne mondd, hogy soha! Az eddig említetteken túl a korongon hallhatjuk még a New Rose-t a Damned-től, a Human Being-et a New York Dolls-tól, a Raw Power-t a Stooges-tól és a Hair Of The Dog-ot a Nazaret-től. Utóbbi érdekessége, hogy a feldolgozása állítólag már 1985-’86 körül is terítéken volt, de végül csak a ’93-as albumra énekelte fel Axl.
A Sex Pistols (vagy Professionals) Black Leather-je másolt kazettákon terjedve annakidején erősen felerősítette a magyarországi punk láncos-bőrős jellegét. Persze ez nem is olyan furcsa egy olyan korszakban, mikor valódi dominákról még csak nem is tudhatott egy csóró külvárosi proligyerek. Olyasmi „szórakozás” csak a hatalomban fürdőző és persze az anyagi javakban is dúskáló vezető elvtársaknak járt és jutott a vasfüggöny innenső oldalán, ha egyáltalán… Érdekesség, hogy miközben itthon mi még egy jó darabig azt sem tudtuk, hogy miért is kéne ennek a kislemeznek a Sex Pistols státuszát megkérdőjelezni, addig Duff annyira komálja, hogy még a Loaded-del is eljátszotta, Steve Jones társaságában.
Az egykori New York Dolls és Heartbreakers tag, Johnny Thunders You Can’t Put Your Arms Around A Memory-ja elvileg nem a heroin-függőséggel való küzdelemről szól. A Guns N’ Roses verziója mégis erősen olyan hangulatot áraszt. Ráadásul őszinte szabadulni akarást sugall, melyet súlyos gyötrelmek érlelhettek elhatározássá.
Az album hivatalos műsorát záró I Don’t Care About You egy Fear dal, annak a Lee Ving-nek a tollából, aki mára sajnos kissé már elfelejtődött, pedig a hardcore-punk egyik úttörőjeként és színészként is képes volt túllépni a saját árnyékán. Gondoljuk csak a Flashdance-re! Nyilván számára is óriási segítség volt a „The Spaghetti Incident?”, hogy egy kicsit visszakerüljön a mainstream zenei térképre. Duffék lemeze talán még a Dave Mustaine fémjelezte MD.45 megalakulását is elősegíthette.
Mindent összevetve a „The Spaghetti Incident?” egy fontos album, bivalyerős traklistával. Jobbnál jobb dalok, jobbnál jobb előadásban. Valójában mindenki csak hálás lehet Slash-éknek, hogy ezeket a szerzeményeket átmentették a jövő századba milliókat edukálva az ötvenes-, hatvanas-, hetvenes-, nyolcvanas- és kilencvenes évek rhythm and blues, folk-rock, glam rock, hard rock, punk-rock, hardcore-punk és grunge alapvetéseiből.
Logikailag ide tartozik még a Use Your Illusion World Tour – 1992 In Tokyo I-II LaserDisc / videókazetta (később DVD) páros, melyeken a Live And Let Die, a Rolling Stones féle Wild Horses, A Keresztapa témája és a Knockin’ On Heaven’s Door látható-hallható. Továbbá az 1999-ben piacra dobott négylemezes Live Era 1987-1993 album két koncertfelvétele, a Black Sabbath It’s Alright-ja és a Knockin’ on Heaven’s Door a Gilby féle felállás 1992-es houstoni és londoni koncertjeiről.
Valamint a Use Your Illusion 2022-es deluxe újrakiadásain hallható las vegasi Live And Let Die, Attitude, Wild Horses, Sail Away Sweet Sister, Kereszapa, a Hotel California / Only Women Bleed / Knockin’ On Heaven’s Door és a Voodoo Child (Slight Return) / Civil War medley-k, és a Pink Floyd Mother-jének a Paradise City intrójakánt való felhasználása.
No és akkor a végére jöjjön a feketeleves, avagy hogyan is reagált minderre a közönség egy jelentős része?
Elsőként azonnal, hogy ez „nem gánsz”, „mert a feldolgozások nem azok”. Mindezt azok után, hogy az Appetite For Destruction kivételével minden addigi nagylemezen és videókazettán van néhány feldolgozás… Ez az ostoba szajkózás különösen azoknak a tiniknek a szájából volt groteszk, akik úgy üvöltötték lelkesen a házibulikban a Nice Boys-t vagy a Live And Let Die-t, mint echte Guns-dalokat, hogy az életükben nem hallottak még a Rose Tattoo-ról vagy Wings-ről. Személyes tapasztalat is van. Komolyan nem tudtam, hogy sírjak vagy röhögjek. Persze a dolgok nem igazán változnak…
Aztán egyből másodiként érkezett a csodás érv, hogy miféle Guns lemez az, amelyiken nem Axl énekel végig? De hát a többi albumon is hallhatók itt-ott a többiek. (Majd, mikor tizenöt évvel később megérkezett a végig saját dalokból álló és végig Axl énekelte Chinese Democracy, akkor meg az nem volt jó, mert hol van Slash…)
Aztán a harmadik kifogás, hogy: minek a Guns-nak egy punklemez? Egyrészt, mert a GN’R komoly punk gyökerekkel rendelkezik. Elég csak egy kicsit figyelmesebben belehallgatni a dalaikba, mind zeneileg, mind szövegileg kiütközik a punk attitűd. De persze a „The Spaghetti Incident?” annak ellenére sem egy punk album, hogy kábé felerészt valóban punk klasszikusok átirataiból áll. Részint, mert a fiúk azokat is kellően „rózsisították”. Részint, mert a többi Spaghetti-dal viszont már más műfajú.
Végül, amikor már semmi értelmessel nem tudtak előjönni, de nagyon nem akarózott beismerni, hogy tévedtek, bukott ki a legnagyobb baromság, hogy: de hát még sincs Izzy és milyen rossz is ez a Gilby… Anyám, borogass! Inkább örültek volna, hogy készült egy Guns N’ Roses album egy olyan karakteres gitárossal, csodálatos őstehetséggel, mint Gilby Clarke…
Meg hát ugye azt is mindig érdemes ilyenkor nézni, hogy mégis, kiknek a szájából hangzik el a hülyeség. Még mindig élénken emlékszem, hogy mikor egy évvel korábban végre sikerült bejutni a Népstadion küzdőterére, mennyire elképedtem az ott tobzódó közönségen. Soha életemben nem láttam még együtt annyi gumirockert és hétvégi hőst, mint 1992. május 22-én. Szinte ordított a különbség az egy évvel korábbi Monsters Of Rock publikumához képest, pedig azon is volt elég divatemberke az AC/DC friss slágerei okán.
Mindenesetre miután túltettem magam az első döbbeneten és elkezdtem hallgatni a jófajta élő muzsikát, arra lettem figyelmes, hogy egy kisebb csoport piperkőc srégen mögöttünk hangosan azon vitatkozik, hogy hol van Izzy, melyik Izzy, miért nincs Izzy… Mert, hogy ez már nem az eredeti Guns. (Persze az a jelenség is megérne egy külön misét, hogy miután a fanyalgók agyonfikázták a Chinese Democracy-t, most meg ugyanazok lelkesen tapsikolnak az arról lemaradt daloknak, ha egy-egy néha kicsúszik felújított kislemez-változatban…)
És itt érünk vissza a Spagetti-lemezzel kapcsolatos balfék-refrénhez, hogy ez már nem „az eredeti” Gánsz… De hát az előző lemezeken is változott a felállás. Mi több, már az elsőn sem az eredeti GN’R formáció hallható. De az ellenérzés, meg a fikázás maradt. Itt-ott még most is, pedig Not In This Lifetime… és a We’re F’N’ Back! turnékon már nagy-nagy öröm és nagyon szeretett, príma „eredeti felállás” az, ahol együtt van Axl, Slash és Duff. Akármelyikük is énekel épp egy-egy dalt. Akkor az ötödik album esetében vajon miért nem?
Összességében tekintve az életművet, a „The Spaghetti Incident?” semmivel sem rosszabb az előző, illetve utána megjelent négy-négy Guns N’ Roses albumnál. Jól játszanak, jól szól, jó dalokat válogattak össze, melyek szerkesztése folytán megvan a lemez íve és hangulata is. Érdekes módon ezúttal viszont megfordult a szokásos forgatókönyv. Mert míg a kritikusok általában mindent lehúznak, amit a közönség tömegesen szeret, ezúttal viszont épp egy olyan LP kapott kiugróan jó szakmai kritikákat, melyet a közönség fanyalgása azóta is elkísér.
