A 2022 őszén bemutatott dalának friss verziójával jelentkezett pár napja a Matláry Miklós billentyűs / zeneszerző vezette Imperium. Az aktualizálás okairól az alábbiakat mondta a formáció vezetője: „A szerelem árnyéka klipet bő egy éve jelentettük meg, de azóta kísérleteztünk vele – kicsit zúzósabb hangzást kevertünk ki, a klipet pedig az aktuális világhelyzethez alakítottuk, a háború színezetével frissítettük, és úgy találtuk, hogy ez igy egész más hangulatot áraszt, és érdemes megjelentetni újévi meglepetésként. Fogadjátok szeretettel!”
Imperium – A szerelem árnyéka /2024/:
A 2018-ban indult – a Nevergreen és az Ámok zenekarokban már együtt dolgozó muzsikusokból alakult – projektről és a közeljövő terveiről Miklós az alábbiakat mondta:
„Az Imperium power metal szerű zenét játszik, de fellelhetőek benne gothic / doom elemek is. Majdnem minden dalunkat részben különböző felállásban játszottuk fel, eddig 11 szám készült el. A három alapitó tag: jómagam, valamint régi barátom, aki szerzőtársam, Ispán András basszusgitáros (Deák Bill Blues Band, Ámok, Divlje Jagode), illetve színházi kollégám, Dr. Jekyll művésznéven Kovács Nemes Andor színművész, aki egy ideig a Firkin zenekarban nyomta hatalmas hangjával a folk-rockot, de most nehezebb fajsúlyra váltott. Tervezzük egy nagylemez megjelenését is valamikor, lemezbemutató koncertek sorozatával.”

Ahogy olvasható, elvileg már a kanyarban a csapat bemutatkozó nagylemeze, melyen számos vendégzenész játéka is hallható majd.
Imperium az online felületeken: https://songwhip.com/imperium2
Imperium FB-oldal: https://www.facebook.com/imperium.hu