„Minden koncertünk összművészeti esemény”

Mint tavaly ősszel már hírül adtuk, a Quimby és a Danubia Zenekar több mint fél éve készül a március 9-i Class&Roll koncertre. Az MVM Dome-ban a színtiszta rock and roll mellett szimfonikus átiratokkal és sosem hallott hangszerelésben megszólaló Quimby-dalokkal utazhat végig a közönség a banda zenei palettáján. Az est valódi összművészeti eseményt ígér, az élményt új vizuális koncepció teszi teljessé.

Fotók: Quimby

A Quimby és a Danubia Zenekar először 2018-ban dolgozott együtt, akkor a szimfonikus zenekar felkérésére szólaltak meg áthangszerelve a Quimby-dalok.  Azonban a közös munkában még rengeteg inspiráció és lehetőség rejlett, ezért 6 év után újra közösen állnak színpadra. A március 9-i Class&Roll karmestere Balassa Krisztián lesz, a zenei átiratokat Ott Rezső zeneszerző komponálta. 

„Ezen a koncerten végig utazunk a teljes Quimby palettán: az Ékszerelmére nagy slágereitől kezdve a legutóbbi nagylemezünkön hallható dalokig, nagyon sok minden el fog hangzani. Lesznek olyan számok, amikhez a Danubia Zenekar apró kis hangulatokat tesz hozzá, és nagyrészt a Quimby-t halljuk, lesz, ahol szimfonikus kíséret nélkül játsszuk, és természetesen olyan is – mint például A próféta, amit én éneklek –, ahol csak a klasszikus zenészek kísérnek. A koncert nagy részében azonban fuzionálni fog a két művésztársaság. A célunk az, hogy a koncert egy gyönyörű ívű mély sóhajtás legyen. A fényre és a videótechnikára is társművészként tekintünk, erre az estére egy szinte teljesen új vizuális elképzelés születik, amely közel 400 négyzetméter ledfalon tárul a közönség elé. Számunkra nagyon fontos koncepció, hogy minden területen ugyanolyan szabadon alkotó művészekkel dolgozunk együtt, amilyenek mi magunk vagyunk. Így lesz minden koncertünk egy igazi összművészeti esemény. Az egészet a közönség jelenléte teszi teljessé, ők zárják be a kört” – meséli Varga Livius.

Quimby Class&Roll a Danubia Zenekarral és Balassa Krisztián karmesterrel március 9-én az MVM Dome-ban. És hogy mely dalok szerepelnek majd a koncerten? A folyamatosan bővülő listáról, ez is kiderül.

Quimby Class&Roll:

Quimby – Class & Roll

2024. március 9. MVM Dome

Facebook event: https://www.facebook.com/events/846986966543479/

Közreműködők:

A Quimby zenekar tagjai:

Kiss Tibor (ének, gitár)
Varga Livius (ütőhagszerek, vokál)
Balanyi Szilárd (billentyűk)
Kárpáti József (trombita)
Mikuli Ferenc (basszusgitár)
Gerdesits Ferenc (dobok)

Továbbá:

Vastag Gábor (gitár)

Tóth Sándor (szaxofon)

Danubia Zenekar

Balassa Krisztián (karmester)

Olasz Sándor kollégánk ezen eseménnyel kapcsolatos interjúja itt olvasható Dodival:

https://rockinform.hu/2023/10/23/quimby-apait-anyait-belerakunk-ebbe-a-produkcioba/