Quimby: „Apait, anyait belerakunk ebbe a produkcióba!”

Mármint abba a, saját szervezésű koncertbe, amelyre március 9-én készül a Quimby a Danubia Zenekarral közösen, mégpedig az MVM Dome-ban. A Class&Rollnak elnevezett, nagyszabású produkció lesz a fő téma az alábbiakban. Az együttes trombitásával, Kárpáti József Istvánnal, népszerű nevén Dódival beszélgettünk.

– Tíz évvel ezelőtt készítettem a legutóbbi Quimby-interjút, ezért régebbi dolgokkal kezdeném. Amikor Tibi először tért vissza közénk a rehabról, komplett lemezanyagot hozott magával, a Kilégzést. Az újabb bevonulása után viszont nem látok hasonló helyzetet. Egyáltalán. Születtek új dalok az idő alatt Tibi vagy a többiek által?

– Van egy megállapodásunk a zenekarral, hogy a Tibivel kapcsolatos témakörről egyedül ő nyilatkozik, annak személyes jellege miatt. Viszont dolgozunk számokon, nem is egyen. Lehet, hogy most nagyobb ráfutással fogunk új dolgokkal kirepülni. Időt kell hagyni neki, az egészen biztos.

– Neked személy szerint mi minden fért bele a pandémia által is okozott szünetekbe? Új lemez például a saját zenekarral, vagy a képzőművészeté maradt ez az időszak?

– Mind a kettő! Mindenek előtt még valami részemről. Totálisan megváltoztattam az életemet. Abban, amelyben addig éltem, nem voltam boldog annak ellenére, hogy sokáig nagyon szép házasság volt, és nagyon nagy tisztelet van bennem az egykori feleségem iránt. Megismertem valakit, aki abban a baromban, aki én vagyok, látja a perspektívát. Remekül sikerült az egymásra hangolódás is, amelynek következtében elköltöztem otthonról, végül elváltam a feleségemtől.

Csináltam lemezt is, fél évvel ezelőtt készült el. Ebben benne van az a gondolatcsoport, reakció arra a problémakörre is, amelyet barátaim halála okozott. Vasvári Marcival és Frankie Látóval készítettük el a lemezanyagot, amely most vinylkiadásra vár.

Ebben az időszakban volt egy, a kedvesemmel közös művészeti fesztivál is az Arany János utcában.

Közben igyekeztem elvállalni munkákat, amelyekkel megkerestek, és ahol az volt a fontos, hogy éppen én csináljam meg. Fizikai hordozón a Faszival közös alkotásunk jelent már meg. Ez a Marlboro Man Kínos című lemeze, amelyre a Dögűzés szövegét improvizatíve mondtam fel a stúdióban. Egy másik, szarkasztikus számában pedig felnyomtam egy elmebeteg trombitaszólót, amelyet nagyon szerettem azzal együtt, hogy azt a direkt kifejezési módot, amelyet ő használ, én nem birtoklom.

– Az utolsó Quimby-sorlemezetek, a Jónás jelenései 2016-ban jelent meg. Gondoltatok-e arra, hogy a szimfonikus koncert, illetve annak felvétele előtt inkább ilyet készítsetek?

– Van, aki azt mondja a zenekaron belül, hogy nem szükséges, és nincs is a láthatáron azért, mert a fiatalok már nem CD-t hallgatnak, hanem inkább azt, amit feldob nekik a Spotify. Én azonban régi vágású csávó vagyok.

– Az MVM-koncert mennyivel lesz másabb, mint amikor korábban dolgoztatok szimfonikusokkal?

– 2018-ban a Margitszigeten csináltuk meg az első közös koncertünket a Danubia Zenekarral. Nem sokkal utána olyan csapások jöttek a világban, amelyek következtében nagyon össze kellett szednünk magunkat ahhoz, hogy talpra tudjunk állni. A Covid rendszereket szedett szét – a szerződésektől kezdve a munkák elmaradásáig. Ebből felállni embert próbáló feladat volt. Akkora, hogy pontosan ugyanott nem lehetett folytatni. Annál is inkább, mert változás történt a menedzsmentben is. Jött a nagyszerű Deák Melinda, aki fantasztikus energiákkal rendelkező szervezőegyéniség: mindent ő csinál, kezdve azzal, hogy kézben tartja az embereket, egészen a szponzorálás kérdéséig, minden apróbb és nagyobb feladatot. És lehet használni az energiáit!

Ami pedig a március 9-i MVM-koncertet illeti, nagyon is más lesz, és nagyon érdekes. A Danubia Zenekarnak és a Quimbynek egyaránt dramaturgiai szerepe lesz abban, hogy mikor, mi szólal meg a nagyzenekarban, és mikor szólalunk meg csak mi. Nem Quimby-szimfonik lesz, mert a Danubia a mi karakterünket fogja erősíteni. Ahol szükséges lesz, ott jelenik meg. Egyébként Ott Rezső készíti a hangszereléseket, és Balassa Krisztián karnagy fogja össze a zenekarokat. Mi pedig apait, anyait belerakunk ebbe a produkcióba.

– Azt, hogy melyik számban szerepeljen nagyzenekar, egyáltalán melyek kerüljenek a műsorba, ki dönti el? A Quimby vagy a hangszerelő?

– A Quimby. Ezzel a témával foglalkozunk jelenleg is.

– Lesz-e a te trombitádnak kiemelt szerepe a nagyzenekarban?

– Persze! Ami a trombitákat illeti, ha egy szekciós elsőt kell fújni, arra megkérem Bakó Leventét vagy valamelyik srácot. De ezeket a varacskos, furcsa, kanyargós hangokat ugyanúgy én fogom prezentálni, mint máskor.

– Szimfonikus átdolgozásokról lévén szó, azt hiszem, a lírai darabok adnák magukat ilyenkor. Így lesz ez most is vajon?

– Hosszú ideig azt gondoltam, hogy ebben a témában el van rúgva a labda. A Danubia azonban nemcsak hangszőnyeget, hanem olyan tartalmat is bele tud vinni ebbe a produkcióba, hogy azt mondtam: na végre! Ég és föld ahhoz képest, amilyeneket hallottam azelőtt. Ráadásul a zenészekkel való, közvetlen kapcsolat annyi pluszt ad, hogy még fejlődni is tudok. Két, jól elhelyezett mondatból vagy akár egyetlen hangból sok információt lehet leszűrni.

– Ritkán koncerteztek, és legtöbbször az átlagember számára nehezen megfizethető jegyárakon. Tartotok-e attól, vagy számítotok-e arra, hogy szűkülni fog emiatt az együttes rajongótábora? (Én, mondjuk, féltem a zenekart.)

– A Quimby az Quimby! Ha el akarunk jutni kisebb pénzű emberekhez is, azt nem csak szeretnénk, hanem meg is tudjuk tenni, például városi rendezvényeken. Ezeket idén is nagyon szerettük. Sajnos a mára kialakult kasztrendszerben nincs átjárás. Vannak produkciók, amelyek felverik az árakat, és kizárnak ezáltal egy csomó embert.