A tavaly augusztusban indított, eddig 4 részes sorozatunkra érkezett egy reagálás /ifj. Nagy Gyula, Pecsenka Vince/, amit teljes terjedelmében, változtatások nélkül adunk most közre. Hallgattassék meg a másik fél is!

Sorozatunk itt érhető el: https://rockinform.hu/?s=fekete+lyuk

Kell-e, érdemes-e reagálni egy olyan interjúsorozatra, amelyikre a reagálás lehetőségét nem adják, hanem kérni kell?!

Az első két rész után jeleztük a szerkesztőségnek és a szerzőnek, hogy az interjúban több olyan elemi tévedés, valamint hibás adat olvasható, amelyek téves konzekvenciák levonására adhat okot. Mivel a sorozat folytatódott az általunk vélt/kért korrekciók nélkül, így kénytelenek vagyunk más körülmények, más lehetőségek felhasználásával reagálni a Fekete-Lyuk emléktábla, emlékmű interjúsorozatra.

Nagy Gyula: Én is elérkezettnek találom az időt arra, hogy tisztázzam a „Fekete Lyuk Emléktábla” kapcsán kialakult helyzetet, szerepemet, hozzáállásomat. Most már sajnos kénytelen vagyok reagálni a személyemet érintő ferdítésekre.

Pecsenka Vince: Sajnos már az interjúsorozat első részében is vannak pontatlanságok, például a Lyukas kiállítással kapcsolatban, amiről azért nekem elég részletes információim vannak. De erre legyen bizonyíték a múzeum kiállítási oldala, ahol név szerint felsorolják a Fekete Lyuk kiállítás megvalósításában résztvevőket, Dorottya említése nélkül… http://kiscellimuzeum.hu/fekete_lyuk

Magáénak érzi kicsit az emlékkoncert jegybevételéből ifj. Nagy Gyulának adott támogatást, pedig annak szervezésében nem vett részt, hiszen Klacsán Gáborral ketten szerveztük, az Analóg gáláns bérleti díjat kért, a Tixa pedig lehetővé tette a támogatói jegy vásárlását is a rendes belépőn túl nagyon-nagyon kedvezményesen biztosítva a jegyértékesítést. A koncert nettó bevételét pedig elosztottuk, hozzájárultunk a síremlékhez és a Dorottya által létrehozott Emlékalaphoz is. Ergo a Nagy Gyula Emlékkoncertből Dorottya támogatást kapott.

Nagy Gyula: Nálam speciel pont ez a téma borította ki a bilit, de kezdjük az elején:

A Dorottya által kiötlött és menedzselt projektet kezdettől fogva támogattam. Egyrészt az édesapámmal kapcsolatos érzelmi elfogultság miatt, másrészt nagyra értékeltem áldozatos, rendkívül állhatatos, bár korántsem alázatos munkáját. Annak ellenére, hogy őt személy szerint korábban nem ismertem jól, a feltétlen bizalmamat élvezte az addig bele fektetett munkája miatt.

Pecsenka Vince: Én először a temetésen, illetve utána az emlékpartin találkoztam vele személyesen, majd amikor a jegybevétel elszámolása után a támogatást átadtuk neki. Nagyot ugrok az időben, mivel nem voltam szoros kapcsolatban Dorottyával, de amikor az emléktábla/emlékmű kapcsán mozgolódni kezdett, akkor újra beszéltünk párszor messengeren.

Nagy Gyula: Az elején sokat beszéltünk telefonon, nagyon örültem a kezdeményezésnek, a feltétlen támogatásomat élvezte. Dorottya arra buzdított, hogy írjak cikkeket azokról a zenekarokról, akik a Lyuk színpadán váltak ismertté, népszerűvé, sztárrá azzal a szándékkal, hogy megmozgassuk a zenészeket és azok rajongóit is. Ezt jó ötletnek tartottam.

Azzal a retorikával azonban már korántsem szimpatizáltam, amelyre Dorottya próbált rábírni és amely kb. így szólt, hogy: „emlékezz arra, hogy a Lyuknak és Nagy Gyulának köszönheted azt, hogy most a nagyszínpadról nézhetsz le ránk, itt az ideje, hogy visszaadj valamit…”

Kezdettől fogva az volt a közös célunk, hogy ezt a projektet sikerre vigyük. Dorottya az emléktábla finanszírozását mikro-adományokból kívánta megvalósítani. Azért, hogy jó példával járjak elöl, két kisebb, később egy nagyobb összeggel magam is hozzájárultam a terv megvalósításához.

Dorottya megkezdte az adománygyűjtést a Fekete Lyuk Facebook csoportban, amelyet még édesapám kérésére Nagy Amarillisz alapított és így ő is lett a csoport egyedüli adminisztrátora. Sokan nem értették a dolog mibenlétét, és jöttek is a kérdések csoporttagoktól. Nem értették, hogyan kérhet valaki közel 2 millió forintot egy olyan alkotásért, amelyről még csak egy látványtervet sem volt hajlandó prezentálni.

Pecsenka Vince: Bár a titkolódzásait az elején sem értettem, de egyetértettem azzal a gondolattal, hogy egy táblánál többet érdemelne a Lyuk, a közösség és Nagy Gyula is. Zavaróan őrizte, sőt, őrzi mai napig a titkot, hogy milyen felirattal, milyen koncepció, ez Nagy Gyula elképzeléséhez képest milyen változtatásokat jelent, és milyen emlékmű valósulna meg, de mindezeket túllépve az elején én magam is támogattam őt a virtuális térben. Egy ideig. Amíg ki nem borult teljesen a bili.

A közösségi médiában Dorottya elkezdte promótálni az emlékművet, és megszólította a Lyukas csoporttagokat, támogatásukat kérve. Viszont ami ez után történt, az a legvadabb elképzeléseimet is felülmúlta. Ugyanis a tagok az elején teljesen érthető módon kérdéseket tettek fel a tervezett emlékművel kapcsolatban, terveket szerettek volna látni, okmányokat, befogadó nyilatkozatokat, de ezeket Dorottya lesöpörte, és egyre arrogánsabban, kioktatóan, személyeskedőn válaszolt, ami okkal-joggal vívta ki az ellenszenvet, ami aztán kölcsönös verbális durvaságba, közönséges hangvételű poszt-váltásokba fordult.

Nagy Gyula: Valóban így történt. Halzer Dorottya olyan arrogáns, lekezelő, kioktató stílusban kommunikál az érdeklődő és a vele egyet nem értő csoporttagokkal, ami mindannyiunknál kiverte a biztosítékot.

Ekkor admin jogosultságot szeretett volna kapni a Fekete Lyuk Facebook csoportban azért, hogy tiltani tudja a vele egyet nem értő csoporttagokat, akiket simán trolloknak vagy fizetett trolloknak nevezett és magát üldözöttként, áldozatként beállítva, politikai konspirációkkal állt elő. Az admin jogosultságot természetesen nem kapta meg. Emiatt elkezdte zaklatni és fenyegetni az unokatestvéremet, a csoport adminisztrátorát.

Ezzel párhuzamosan megpróbált rám is nyomást gyakorolni. Változatos módszerekkel, érzelmi zsarolással, kiabálással, felelősségbe helyezéssel próbált manipulálni. A célja az volt, hogy én finanszírozzam meg az emléktáblát arra hivatkozva, hogy édesapám ezt kifizette volna.

Ez volt az a pont, amikor írásban hívtam fel a figyelmét arra, hogy ha így folytatja, akkor el fogja veszíteni a legfőbb támogatóit. Ha valaki kér, azt szépen, kedvesen, tisztelettel és alázattal teszi. Ez nem hatotta meg, folytatta a csoporttagok hergelését azzal, hogy már engem és Amarilliszt is nyilvánosan becsmérelt. Amikor édesapám síremlékének a finanszírozását is az ő adománygyűjtő akciójának tulajdonította és erre hivatkozva nyilvánosan követelte tőlem az emléktábla árát, akkor elszakadt bennem valami. Nem találok szavakat arra, hogyan éreztem magam és érzek most is, amikor ez a téma előjön.

Pecsenka Vince: Hogy megpróbáljuk menteni a menthetőt ifj. Nagy Gyulával meglátogattuk Dorottyát, hogy megoldást találjuk erre a helyzetre, besegítsünk vagy átvegyük az emlékmű projekt kommunikációját és a közösségi kapcsolattartást, de a többórás megbeszélésen nagyjából ugyanabban a kioktató, arrogáns stílusban beszélt velünk is, semmilyen információt nem kaptunk az ezerszer feltett kérdéseinkre, például, hogy

  • ki az emlékmű tulajdonosa
  • egyáltalán hogy néz ki, mi a látványterv
  • ki tartja karban, ez mennyibe kerül és ki finanszírozza
  • pontosan mennyibe kerül
  • mi történik, ha megrongálják, ellopják
  • lesz e rá biztosítás
  • milyen hozzájáruló, támogató nyilatkozatokkal, engedélyekkel rendelkezik, ezek kinek a nevére szólnak.

És akkor jött el az a pillanat, amikor eldöntöttem, hogy nem szeretnék Dorottyával együttműködni. Ugyanis amikor azt mondtam Neki, hogy legalább Nagy Gyula fiának mutassa már meg ezeket, a halott apja által megálmodott feliratot, a tervet, a dokumentumokat, akkor ő ezt elutasította. Szóval az én oldalamról ez a hiteles története az emlékműnek.

Nagy Gyula: Mivel egyetlen kérdésünkre sem tudott semmilyen informatív választ adni, a továbbiakban nem láttuk biztosítottnak a projekt sikerét. Dorottya kommunikációja, stílusa vállalhatatlanná vált. Ehhez már nem tudtuk adni a nevünket. Kénytelenek voltunk tőle nyilvánosan elhatárolódni.

El kell mondanom, hogy milyen komoly erkölcsi dilemma volt ez a részemről. Nagyon nehéz döntés volt lemondani az emléktábláról, viszont Halzer Dorottya nem hagyott más lehetőséget. A fenti okok miatt képtelen vagyok vele együtt dolgozni. Nem vagyok hajlandó semmilyen egységfrontot képviselni ezzel a személlyel!

Az elmúlt években több alkalommal adakoztam Dorottya felhívására jó célokra. Az emléktáblára is adtam. Háromszor. Az utolsó, a korábbiakhoz képest nagyobb összegű adományomat visszavontam ezzel is nyomatékosítva az elhatárolódásomat. A két kisebb adományt nem kértem vissza, elismerve az addigi erőfeszítéseit.

A Fekete Lyuk Facebook csoportban tovább folytatta a támadásokat, immáron egy jóval magasabb fokozatba kapcsolva. A következő áldozata egy híres punk zenész volt. Neki is szervezett korábban gyűjtést lakhatásra, előjött az ismerős retorika: „ideje visszaadni, adjál az emléktáblára!” Képes volt párhuzamot vonni az évekkel korábbi támogatás és a 2023.09.30-án a Dürer Kertben megrendezett PunkRockMaraton megvalósulása között. Teljesen elképesztő. Ez nemcsak visszatetszést okozott, sokunknál bekapcsolt az ’undorfaktor’. Sikerült kiérdemelnie azt, amit még eddig senkinek: Kezdeményeztük a Fekete Lyuk Facebook csoportból való kizárását.

Pecsenka Vince: Ha ez egy rendes interjú lenne, és most kérdeznéd, hogy mit szólok, Dorottya nem adja fel és állítólag megvalósítja az emlékművet, akkor erre csak Őt tudom idézni:


„Ennek az emléktáblának is az lesz az üzenete, hogy közösen, szabadon, egyenrangúan és együttműködve cselekszünk egy cél érdekében, noha nagyon is különbözőek vagyunk.”

Az események nem ezt tükrözik…

Nagy Gyula: Egy sikertelen kísérlet nem feltétlenül teljes kudarc, mert elrettentő példaként bármikor felhasználható! Viccesen hangzik, de nem az. Ne próbáld ki otthon!

Pecsenka Vince: Hosszú hónapok óta törtük a fejünket, mivel tudnánk kizökkenteni a Lyukas csoportok felületein emiatt kialakult hangulatot, feloldani a feszültséget, mi lehetne az az esemény, amivel megerősíthetnénk és bizonyítanánk, hogy ez egy mai napig létező közösség, még ha nagyon sok mindenről mást is gondolunk.

Klacsán Gábor filmrendező már a Fekete Lyuk kiállítás szervezése előtt belekezdett egy dokumentumfilm forgatásába a Lyukról.

A Múzeumból visszakapott videokazetták és a többi, nemrégiben visszaszerzett anyag felhasználásával is folytatni tudja a filmet. Ez a film tud majd méltó emléket állítani a közösségnek, a Lyuknak és Nagy Gyulának.

Nagy Gyula: Ismét a birtokomban van az a 400 db kazetta, ami az elhíresült Alternatív Zenei Játékok bázisát adta. Ezeket a kazettákat főként a WAVE lemezboltból kölcsönzött bakelit hanglemezekről, később CD lemezekről másoltuk édesapámmal, Nagy Gyulával felváltva ’88-tól ’93-ig. Ez 600 óra zene. Ha most elindítanánk, több, mint egy hónapig szólna éjjel nappal.

Maga az elnevezés, az „Alternatív Zenei Játék” édesapám Nagy Gyula agyszüleménye. Valójában alternatív disco. Hiszen minden disco, amikor előre felvett hanganyagokat játszanak le, táncos szórakoztatás céljából függetlenül attól, hogy milyen zene szól!  Apu szerette volna elkerülni azt, hogy bárki akár tudat alatt is a diszkózenével azonosítsa a programot, ezért nevezte el így…

Több megkeresést is kaptam privátban, hogy milyen anyagok maradtak fent a Lyukból. Arra gondoltunk, hogy szélesebb kör számára is elérhetővé kell tennünk ezeket a kincseket. Onger Péter Vigyorival, aki szintén Apu állandó, sőt az első helyettese volt a pultban, előástuk az archívumot. Elővettem a szekrényből azt a 3 fejes, 2 görgős magnódecket, amelyet még Apu hozott az NSZK-ból. Ezzel a csúcskategóriás készülékkel vettük fel anno a Lyukas zenéket. És csodák csodájára: pont olyan jól szólnak, mint akkor!

Csináljunk egy IGAZI megemlékezést! Egy időutazást, ahol összejöhetnek a régi arcok és úgy bulizhatnak a régi zenékre, mint anno a Lyukban. A régi lemezlovasok a régi kazettákról a régi zenéket fogják játszani!

Gyertek el Ti is 2024. április 6-án, szombaton az S8-ba! Találtam 80 db, 1990. 03. 02. dátummal ellátott eredeti Lyukas belépőjegyet. Akkor volt 2 éves a Lyuk, tehát a 2. Lyukas napokról származhat. Akkor zenéltem először a Lyukban! Miért? Mert Apunak kellett egy „tökéletes helyettes” lentre, amíg neki fent, a Műv. Ház nagytermében kellett rendeznie az eseményeket. Híres külföldi zenekarok léptek fel akkor, 150 Ft volt a belépő. J

Az első 80 érkező kapja ezeket a felbecsülhetetlen értékű relikviákat.

A múltidéző időutazást vetítéssel kezdjük. Soha nem hallott Lyukas sztorik elevenednek meg Nagy Gyula szájából, ízelítő gyanánt . Hiába, nagyon tudott sztorizni a Fater!

Vince elhozza azt a sokezer fotót, amelyek nem kerültek végül kiállításra a Kiscelliben. Ehhez hozzájön még Apu archívuma is, folyamatos diavetítés lesz a buli alatt, amíg a zene szól…

Pecsenka Vince: A rendezvény  hasznos részét a film befejezéséhez adott támogatásra fordítjuk. Úgy gondoljuk, ez így helyes.

Az esemény linkje: https://www.facebook.com/events/1116592876428285