Bruce Dickinson – 2024. június 1., Barba Negra Red Stage, Budapest
Rocktörténeti pillanatnak voltak fül- és szemtanúi azok, akik június első napján ellátogattak a Barba Negrába, hogy részesei legyenek minden idők egyik legfontosabb heavy metal énekesének, Bruce Dickinsonnak az első hazai fellépésére. Meg is telt rendesen a sátor a jeles eseményre, a turné egyik legnagyobb nézőszámát hoztuk össze, a főként színháztermekben zajló koncertek után igazi tömeg fogadta az Iron Maiden frontemberét.
Bruce a Vasszűz tagjaként számtalanszor játszott már nálunk, de 34 éves szólókarrierje során még sosem sikerült eljutnia hozzánk egy teljes értékű koncert erejéig. 1990-ben, a Tattooed Millionaire turnéja eleve rövidre sikerült hiszen Dickinson még a Maiden tagja volt, a Vasszűz pihenő ideje alatt tudott csak útra kelni, emiatt azt a lemezt nem tudta rendesen megturnéztatni. Ráadásul valamiért a kiadó azt az albumot az amerikai piacra szánta, a hazai másfélhetes túra után Európa csak nyolc koncertet kapott, az USA-ban viszont egy hónapig járta a koncerttermeket. Akkoriban nemhogy egy magyar Dickinson koncert volt teljesen elvetélt dolog, de még a tervezett Iron Maiden buli sem jött össze itthon- 1990 novemberében.
1994 májusában a Balls To Picasso promo sorozata aztán hozzánk is elért. Bruce adott is egy rövid akusztikus előadást Alex Dickson társaságában az egykori III/III-ban, majd a Muzikum klubban (sőt még egy TV műsorban is felbukkant Siófokon), de az mind promo szösszenet volt csak. Aztán már 1995-ben, a Skunkworks felállással meghirdettek egy közös koncert-sorozatot a Helloween társaságában, de az sajnos Andi Deris torokgyulladása miatt meghiúsult, és nem is lett bepótolva – hiába ígérték annak idején… A március 23-ra meghirdetett BS bulit először április 25-re tolták, majd végleg törölték a teljes turnét…
Legközelebb 2019-ben láthattuk/hallhattuk Bruce-t a Kongresszusi Központban a könyve kapcsán szervezett „beszélgetős” fellépése kapcsán. Utoljára pedig 2021-ben járt nálunk a John Lord emlékére összehozott alkalmi banda egyik húzóneveként, hogy pár Deep Purple klasszikust adjon elő Győrben. Akkor még Roger Glover volt a basszeros Bruce mellett.
Az előbb vázolt történések és az a tény, hogy 22 éve egyáltalán nem volt Dickinson szóló turné különösen felfokozottá tették a magyarországi koncertet, de úgy általában is hatalmas érdeklődés kíséri Bruce talán utolsó komoly szólóturnéját. Ennek a felfokozott várakozásnak/vágyakozásnak lett az az eredménye, hogy a rogyásig telt Barba közönsége az első pillanattól kezdve ritkán látható lelkesedéssel kísérte le a bulit. Minden rezdülésre azonnal reagáltak, végig énekelték a szövegeket, látszott (hallatszott), hogy eufórikus hangulatba kerültek az emberek, ami annak volt köszönhető, hogy olyan dalokat, olyan energiát kaptak, amire már nagyon régen vágytak, és még a hangzás is rendben volt, amiért az Iron Maiden házi koncerthangmérnöke, Ken „Pooch” Van Druten volt a felelős. Meggyőződésem, hogy a közönség jelentős része sosem látta még Bruce-t szólókoncerten, mint ahogy én sem, pár éve már le is mondtam róla, hogy valaha élőben hallhatom kedvenc énekesem dalait.
Több cikkben is fejtegettem már én is a turné műsorának alakulását az áprilisi titkos Whiskey A Go Go koncertek óta, de valahogy mindig arra jutottam, hogy tök mindegy, hogy mit fog játszani Budapesten, egyik dalt sem hallottam még tőle élőben, mindnek örülni fogok. Persze nekem is voltak titkos favoritjaim, két műsornyi nótát is bevettem volna a programba, ha rajtam múlik, de maximálisan elégedett vagyok, még úgy is, hogy a normál programhoz képest két nótát (Many Doors Of Hell, Book Of Thel) nem kaptunk meg Bruce betegsége miatt. Ahogy később kiderült már a londoni bulin kezdődött Bruce torok problémája egy fertőzés miatt, ami aztán csak egyre fokozódott. Az első árulkodó jelek a közvetlenül előttünk lezajlott két holland bulin jöttek elő, amikor a szokásos műsorból először egy, majd két nóta is elhullott. Emlékszem, kicsit fura is volt a groningeni koncert kapcsán kikerült kép, amin Bruce egy hatalmas téli sálban jelent meg… Hamarosan jött is a rémisztő hír, hogy a budapesti és a bukaresti koncert is veszélyben van Bruce betegsége miatt. Hatalmas szerencsénk van, hogy végül nem maradt el az évtizedek óta mantrázott hazai előadás, amit (meggyőződésem), hogy annak köszönhetünk, hogy a holland buli után volt két nap pihenő, Bruce azt hitte meggyógyul, biztosan javult is a helyzet, többek elmondása szerint jó hangulatban várta a pesti koncertet, ám az előadás közben szembesülhetett vele, hogy bizony még nagy a baj. Az a tény, hogy ebből, az első sorokban állókon és azokon kívül, akik jobban ráláttak a színpadra, szinte senki sem vett észre semmit, Bruce hihetetlen profizmusának volt köszönhető. A szokott vehemenciával és profi előadással tolta le a bulit, de láthatóan szenvedett, sokat járkált hátra zsebkendőért és szinte folyamatosan tolta magába a köptetőt és a vizet. Az, hogy ennek ellenére is parádésat énekelt csak az igazán nagy formátumú előadók sajátja. Persze ennek meglett az eredménye, másnap már le is mondták a román bulit, Bruce pedig egy gégespecialistánál kötött ki. Nem lepődnék meg, ha a soron következő három fesztiválfellépés is veszélybe kerülne, de ne legyen igazam és gyógyuljon meg mielőbb, hogy a megszokott mederben folytatódjon tovább Bruce diadalmenete! Némi plusz adalék: az elmaradt bukaresti koncert időpontjában egy helyi klubban (Private Hell) a House Band Of Hell (ahogy Bruce csapata hívja magát már a Rain On The Graves klip óta) maradék tagja közönségtalálkozóra hívta a csalódott rajongókat, talán még zenéltek is, erről a cikk írásának pillanatában nem volt infóm…
Na, de vissza a koncerthez! Szomorúan vettem tudomásul a tényt, amikor kiderült, hogy Roy Z (aki már jó ideje Bruce állandó parnere/harcostársa a szólókarrier során) nem tud részt venni a turnén, de így 20 koncert elteltével abszolút hibátlannak tartom a jelenlegi felállást, egy pillanatra sem hiányzott Roy a képletből, sőt én már az akkori hír után azon az állásponton voltam, hogy a két gitáros felállás még akár jó is lehet, és ma is ezt gondolom. Jót tesz a produkciónak a vastagabb hangzás, amire a kicsit furcsa fazonú billentyűs, Mistheria is ráerősít élőben, ráadásul a buli nagy részében ő nem a szokásos szintis pozícióban ügyködik, hanem egy hordozható kütyüvel riogatja a közönséget, ami szintén dob egy kicsit az amúgy puritánra vett show-n. Itt kell megemlíteni, ami már szintén leírtam korábban, hogy Bruce láthatóan lubickol abban a helyzetben, hogy kikerülve a Maiden hihetetlenül profi, látványos, precíz, óramű pontosságú keretei közül, azt csinálhat a saját bulijain, amit csak akar. Belefér, hogy Bruce ütőshangszerekkel bíbelődjön a koncert bizonyos pontjain, hogy egy furcsa hangszerrel (teremin) pszihedelikus kalandozásba vigye a közönségét, hogy női basszerost alkalmazzon (Tanya már a tavalyi Orchestrás kör alkalmával is kísérte Bruce-t, nem mellesleg a Whitesnake-ben is láthattuk pár éve), hogy a szintis extra szólókat nyomjon a ma már legendás dalokban, hogy a legnagyobb Dickinson sláger elejére egy extra akusztikus felvezető is kerüljön és, ami számomra a legmeglepőbb, olyan dalokat is elővett az életműből, amiket előtte még sosem játszott. Számomra a koncert egyik csúcspontja például a The Alchemyst műsorba kerülése volt. Lemezen is imádom azt a málházós gitárhangzást, élőben pedig szétheadbangeltem, hogy én is megengedjek magamnak egy ilyen teljesen magyartalan kifejezést… A másik csúcspont, meglepő módon a Tears Of The Dragon volt. Zseniális a nóta, de valahogy egy idő után nem favorizálom túl a nyilvánvaló dalokat, viszont annyira himnikus a szerzemény, hogy élőben teljesen magával ragadott. Bruce egyik csúcsteljesítménye, amit állítólag annak idején a Maidennek szánt, de nem kértek belőle… Itt kell megjegyezni azt is, hogy nagyon helyesen egyetlen Vasszűz nóta sem volt az estén, láthatóan senkinek sem hiányzott. Ezt is kevés szóló-előadó művész mondhatja el magáról, persze gyorsan tegyük hozzá, hogy ez az első olyan turnéja Bruce-nak, ahol nincs Maiden nóta…
A harmadik csúcspont pedig a Darkside Of Aquarius volt. Az egyik kedvencem az Accident albumról, iszonyat groove-ja van, Bruce a csillagot leénekli benne, persze a koncert ezen pontján már láthatóan volt baja elég, így sokat lespórolt az eredetiből, de még így is bivaly volt. Természetesen, ahogy az elejefelé már említettem, a koncert minden pillanata kincs volt ezeken kívül is. A szintén erre a turnéra elővett Navigate Of Seas Of Sun, az új nóták, a Tower zsenialitása, a Chemical Wedding himnuszi magasságai stb. stb. Persze sajnáltam a kimaradt nótákat, főleg a Book Of Thel zúzdájának elmaradása hiányzott, de a Many Doors Of Hell is kiválóan működik élőben is, kifejezetten jó hangulatot tud létrehozni. Akik pedig az eddigi sorozat valamelyik koncertjén belefutottak olyan dalokba, mint a Road To Hell, a Gates Of Urizen, a Gods Of War, a Faith, vagy az All The Young Dudes, azok kifejezetten szerencsések.
A turné hátralévő részének egyik nagy kérdése, persze azon túl, hogy Bruce mikor tudja folytatni a turnét (remélhetően, amikor ezek a sorok megjelennek már újra úton lesz), hogy miként módosul a fesztiválfellépésekre a koncertek műsora. Mivel jómagam is egy fesztiválon látom legközelebb, kifejezetten aktuális a kérdés. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a kérdéses koncert pontosan egybeesik az 50-ik születésnapommal, ami már magában egy megismételhetetlen pillanat lesz, de ha még esetleg kapok egy extra nótát is, az imént felsoroltakból, akkor a legboldogabb emberként vágok neki a B-oldalnak…
Sok mindent fel lehetne még sorolni a koncerttel kapcsolatban: hogy mi az a fura intró a koncert elején (ezt amúgy már megírtam), vagy azt, hogy milyen fifikásan van belefűzve a koncertműsorba az új albumot kísérő képregénysorozat, melynek része pl. a Van der Graaf Generator kitűző Bruce fellépő mellényén, vagy az új albummal és a képregénysorozattal szoros kapcsolatban álló William Blake munkásságának (a nyilvánvaló Blake dalokon kívül) megjelenése a háttérvetítésben, stb. stb. Viszont ezek másodlagos dolgok, a lényeg, hogy egy olyan felemelő koncertnek voltunk a részesei, amit még jó sokáig fogunk emlegetni…
Jelen helyzetben nem vagyok biztos abban, hogy mostanában ismét felcsendül majd a Scream For Me Budapest!, de ne legyen igazam, és még sok ilyen élményben legyen részünk…
Fotók: Polgár Péter
