Aki kicsit is járatos a hazai rock/metal koncertek kapcsán annak már feltűnhetett, hogy időről-időre felbukkannak komoly előadók a vidéki koncertszínpadokon is. Ebből a szempontból Győr különösen az élen jár. A júniusi Bonfire buli után júliusban is érdemes lesz a vizek városába utazni, hiszen egy igazi gitár legenda, Michael Schenker koncertezik a városban.

Aki esetleg nem ismerné, Misi tinédzserként a Scorpions-ban kezdte profi pályafutását, az első két albumukon hallható a játéka, majd 1974-ben elszipkázta őt az UFO, akikkel a banda legklasszikusabb korszakát tolta végig egészen 1979-ig, majd MSG (Michael Schenker Group) néven szólópályára lépett és azóta is (rövidebb-hosszabb megszakításokkal) ezen a néven fut.

A július 8-án tartandó koncert több szempontból is érdekes lesz. Egyrészt a Flying V nagymestere sajnos eddig nem nagyon kényeztette el a hazai rajongóit, egyetlen egyszer járt nálunk még 1986-ban a Scorpions előzenekaraként, tehát 38 év után tér vissza hozzánk. Másrészt a legsikeresebb MSG énekes, Robin Mcauley is vele lesz, sőt a basszeroson kívül a dobos, Bodo Schopf, és a szintis, Steve Mann is tagja volt a ’86-ban nálunk járt csapatnak.

A Livesound szervezte koncert először még a Richter Terembe lett meghirdetve, ám a nagy érdeklődés miatt a buli átkerült az Olimpiai Sportparkba. július 8-án tehát irány Győr

Fotó: Polgár Péter