LP / CD / CD+DVD – MJJ / Epic / Sony 2014
Idén tíz éve, 2014-ben készült el Michael Jackson ez idáig utolsó stúdióalbuma, mely a második a posztumusz kiadások közül. Míg elődje még a javított, szűkített kiadásában is elég összecsapottnak tűnik, addig az Xscape végre nemcsak, hogy nem vett el Jackson művészi nagyságából, de egyenesen bővíteni is tudta a legendát.
Az Invincible utáni sorlemez terve akkoriban merült fel először komolyabban, miután világhírű énekes-dalszerző 2009 márciusában visszatérő koncertsorozatot jelentett be, melyet az akkor 50. életévében járó művész hamarosan 50 előadásra bővített. A This Is It turné 2009. július 13-án indult volna, melyet egyebek mellett új album, koncertfilm valamint egy kapcsolódó Jackson relikviákból álló múzeum megnyitása is követett volna. A nagy tervekből azonban szinte semmi sem maradt, mert alig három héttel az első This Is It előadás dátuma előtt, június 25-én Michael Jackson elhunyt.
A pop királyának halálával kapcsolatban azóta is sokféle elmélet kering, a shownak azonban folytatódnia kellett. Így a mindenható business nevében még az évben piacra dobtak egy rakat kiadványt, közte a This Is It című válogatást, rajta a címadóval, mint egyetlen új dallal. Mely hivatalosan bár sosem volt új album, hanem csak a Michael Jackson’s This Is It című dokumentumfilm soundtrack albuma, de a gyászhírtől még mindig döbbent közönség ugyanolyan lelkesedéssel vásárolta a javarészt már ezerszer lerágott csontokból álló kompilációt, mintha az maga a régóta várt új Jackson-album lett volna. Utóbbi film pedig szintén csak a kármentés jegyében került kiadásra, mely alkotás eredetileg a koncertfilm extrájaként készült, de jobb híján önállóan is forgalomba került, mint a turné előkészületeiről és próbáiról szóló hiánypótló dokumentumfilm.
Mindez azonban még mindig jóval inkább elfogadhatóbb volt, mint a 2010 decemberében érkező Michael című posztumusz album, mint kvázi új stúdiólemez. Ami minden volt, csak az nem, amit Michael a következő albumára tervezett. Jackson eleve nem nevezett volna el magáról egy stúdióalbumot, hanem inkább a jól bevált módszer szerint egy bizonyos egyszavas, jellemző kifejezéssel utalt volna a dalcsokor fő rendező elvére és arra építette volna a marketinget. De ha esetleg mégis, akkor is biztosan kontextusba helyezte volna a nevét. Mint például a Forever, Michael című gyerekkori lemeze esetében, bár nagy valószínűséggel az a címadás is más döntése volt, nem az övé.
Az új kiadás azonban nem csak a címét, hanem a borítóját és a tartalmát tekintve is sok furcsaságot tartalmazott. Közte három olyan dalt, melyeknek több mint tíz évig vitatták a hitelességét Jackson hangja tekintetében. Végül a 2022-es újrakiadásoktól fogva el is távolították róla az ominózus felvételeket. Mintha nem lett volna elég demó és outtake, melyekből akár több CD-t is lazán összeállíthattak volna, pont ezeket kellett kiválasztani és úgymond „befejezni”. De a Michael lemez maradéka is egy összecsapott katyvasz lett, melyet az ultraigényes művész abban a formában soha nem engedett volna piacra, amivel akkor megpróbálták a Jackson-dalokra éhező tömegeket megetetni.
Ugyancsak nagyon furcsa volt, hogy a rajongók által eleve vegyes fogadtatásban részesített frontborító eredeti változatán még Prince szimbóluma is szerepelt, amire ráadásul soha senki nem adott és kapott engedélyt. Így aztán a kiadásért felelős kiadói mókamikik idővel kénytelenek voltak javítani, majd cserélni a borítókat. Itt megint felvetődik a kérdés, hogy vajon mi szükség volt ilyen kisstílű stiklire? Vajon ki és miért akarta azt a látszatot kelteni, hogy Prince bármiféle formában is részt vett a felvételekben vagy az album összeállításában, mikor nem volt ilyen történés. Mikor Michael Jackson önmagában is a legnagyobb márkanevek közé tartozik…
Az összevissza anyagokból összetákolt album első trackje és egyben első single megjelenése a Hold My Hand lett. Ami szerzeménnyel kapcsolatban valóban előkerült egy feljegyzés, hogy Michael azt szerette volna a következő projektjének a felvezetésére használni. Azonban nem elég, hogy nem az lett a This Is It fő szenzációja, utólag is csak egy Akon-nal közös duett verzió jött ki belőle hivatalosan, nem pedig egy Jackson központú, szólóvariáció. Az eleve vitatott felvételek mellett pedig van még egy Lenny Kravitz-cel közös darab. Vagyis a saját lemezén és annak kampányában szorult háttérbe a néhai énekes, tízből legalább öt dalban, ami nonszensz. De még a maradék ötben is van egy olyan felvétel, az (I Like) The Way You Love Me, ami már megjelent korábban egy válogatáson, csak egy épp egy kicsit még bindzsiztek rajta. Kérdés, hogy a szerzemény előnyére vált-e a beavatkozás, vagy inkább a hátrányára…?
Szóval, végül maradt négy olyan önálló, korábban publikálatlan Michael Jackson dal, melyen biztosan ő énekel. Mindez a friss gyász után, egy olyan páratlan életmű végére, mely alapjaiban változtatta meg a popzene és egy rakat egyéb, a pophoz közeli stílus fejlődését. Ha a gyereklemezektől most el is tekintünk, az Off The Wall, a Thriller és a Bad mesterhármasa szinte tökéletes albumok. De az azt követő, mondjuk úgy, ezüstkorszak lemezein is hemzsegnek a zseniális szerzemények, a Dangerous-től az Invincible-ig.
Mindenesetre az ezerféle 2009-es válogatás után a 2010-es „harácsonyi piacra” megérkezett a sebtében összegányolt „új” Jackson lemez is. A mesterségesen gerjesztett vásárlási lázban pedig gyorsan lehetett is a kasszákhoz fáradni. A többi nem számít. Nincs itt semmi látnivaló, tessék csak szépen továbbhaladni…
Sportnyelven szólva, innen szép nyerni. De mindenképp jót tett a folytatásnak, hogy a következő nagyobb projektre végre hagytak elég időt. Így nem ismétlődött meg a sorozatos blamázs, mi több a 2014-ben érkező Xscape szinte mindenben az ellentettje, egyfajta pozitívja lett az erősen félresikerült Michael albumnak.
Először is, visszatértek Jackson névadási gyakorlatához. Persze messze nem biztos, hogy ő maga is éppen ezt a dalt és főpontot választotta volna, miként valószínűleg a művészkedős forma helyett is inkább az eredeti írásmód szerepelt volna a lemezen, ha Michael megéri a megjelenést. De ez a cím és ez a borító már jóval közelebb áll ahhoz, amit Michael a 2000-es években választott a javarészt összegző jellegű kiadványaihoz.
Másodszor, bár továbbra sem az Invincible utáni szerzemények, felvételek dominálnak – maga a címadó szám is az Invincible egyik outtake-je-, de legalább másodszorra már sikerült egy olyan dalcsokrot összeválogatni egy Michael Jackson lemezre, amin Michael Jackson a főszereplő. Amin végre egyértelműen a főhős énekel, illetve hallatja az annakidején rá oly jellemző hangulatfokozó hanghatásait: hú-zásait, aú-zásait, kurjantásait, sikolyait, nyögéseit, sóhajtásait. Tényleg olyan nagy nehézség lenne ennyi kis minimumra odafigyelni?
Mindezt ráadásul másodjára már úgy abszolválták, hogy kifejezetten erős szerzeményeket válogattak össze az 1980 és 2001 közötti session-ök anyagaiból, melyekhez ezúttal nagyon is tisztelettel nyúltak. Az összehasonlítás pedig ezúttal szinte tálcán kínálja magát, mert elődjével ellentétben nem kell az ilyen-olyan forrásokból kiszivárgott félkész kompozíciókat, demókat és próbatermi felvételeket a world wide web szürke bugyraiban összevadászni, hanem a Xscape deluxe CD kiadásának a bónuszai között minden egyes szám eredetije is meghallgatható. Ezzel persze hatalmas céltáblát rajzoltak magukra az alkotók. De pont eme bátorság a legfőbb bizonyíték, hogy a projekt felelősei fel is merik vállalni, hogy miből mit hoztak ki, mihez mit tettek hozzá, a lehető legjobb és legautentikusabb végeredmény érdekében. Ez pedig nem csak párját ritkító eljárás, de a Michael CD alávaló fércmunkájához viszonyítva tényleg az ablakban zongorázik a különbség. Ha valami, hát ez egy igazán nyerő húzás volt a Xscape alkotói részéről.
Szintén nagyon jó döntés volt, hogy szemben a Michael lemez Akon-duettjével, ezúttal az albumnyitó Love Never Felt So Good Justin Timberlake-kel súlyosbított duett-változatát csak az LP kiadás és a deluxe CD extrájaként használták fel. Bármilyen eladási és egyéb számokat is hoznak az illető urak, Michael Jackson már a kezdetektől fogva is másik, felsőbb ligában focizott. Mivel pedig ezek a duett társak semmit sem adnak hozzá érdemben Michael művészetéhez, inkább csak a saját karrierjük egyengetéséhez jön jól a Jackson név, hát nagyon nem elegáns az ilyesmit nyitódalként és kiemelt kislemezként megfuttatni. Az Xscape-pel azonban ez ügyben is minden a helyére került. A szóló verzió elöl, a törzsanyagban, a duett bónuszként a végén. Ha esetleg ezzel az albummal érne véget a Jackson-életmű érdemi részének a publikálása, méltó lezárásként tekinthetünk rá.
Mindezzel együtt azt is érdemes leszögezni, hogy ez még mindig nem Jackson Invincible utáni zenei világának a lenyomata. Ilyen értelemben az Xscape semmiképpen sem tekinthető az Invincible folytatásának. Sokkal inkább az addig vezető út bemutatása, csak ezúttal a HIStory lemezeivel ellentétben nem a nagy slágereken és a vadonatúj szerzeményeken, hanem éppen, hogy a leporolt és feljavított ritkaságokon keresztül vezet el a zenemenü az Off The Wall berobbanásától az Invincible megalkotásáig terjedő időszakig.
Persze azt is simán meg lehet érteni, ha az egyszeri Rockinform olvasó hallgathatatlan borzalomnak értékeli az Xscape trackjeit. Tény, hogy a 2014-es Jackson album rockzenét csak nyomokban tartalmaz. Az Xscape még csak megközelítőleg sincs olyan dögös rocker füllel, mint a Thriller vagy a Bad. Sem a Toto tagság, sem Eddie Van Halen, sem Steve Stevens, sem Tim Pierce, sem Slash, sem Trevor Rabin, sem Lenny Kravitz, sem Dave Grohl, sem más szőröstökű rocker nem vendégeskedik rajta.
A stílusokat tekintve ezúttal még az elődjénél is jóval inkább a soul, a funky és a disco dominál. Néminemű klasszikus, musical, gospel, r&b, hip-hop és jazz hatással vegyítve, egy erősen populáris, tánczenére kihegyezett ötvözetet alkotva. Valamint a ’90-es évek olyan, akkor nagyon előremutatónak számító lemezeinek hangszerelésével és elektronikus hangzásaival dúsítva, mint mondjuk az első két Flatboy Slim album, vagy a William Orbit, Patrick Leonard, Marius de Vries producer trió Madonnának készített Ray Of Ligth című remekműve, vagy az Alan Wilder korszakos Depeche Mode olyan kései etalonjai, mint a Violator és a Songs Of Faith Of Devotion albumok. Furcsamód ezek az egykor forradalminak és meglepőnek számító ötletek sosem merültek a retro futurizmus egyéb hullámai közé. Hanem inkább amolyan bárhol, bármikor felhasználható kortalan alaphangzásokként, zenei Jolly Jokerként funkcionálnak. Itt is és még számos egyéb műfajban dolgozó alkotó régi-új lemezén.
A másik oldalról viszont szakmai füllel, szakmai szempontból nagyon is jó, érdekes, értékes és érdekfeszítő az a posztprodukciós produceri munka, amellyel ezt a kiváló alapanyagot összeválogatták, majd kitűnő munkával egységesre gyúrták, végül készre polírozták. Ugyanis szemben posztumusz elődjével, a tartalmilag és hangzásában is koherens Xscape album minden szempontból nagyon is erősre sikeredett. Mely ebben a formában már igencsak jól és egyben hatásosan támasztja alá, hogy miért rajongtak anno és miért rajonganak még manapság is százmilliók Michael Jacksonért.
Ezzel a foglalkozás végre elérte a célját. Öt évvel az ikonikus előadó halála után, 2014-ben végre egy olyan lemez is a boltok és a rajongók polcaira került az Xscape-pel, mely méltó Jacko művészi örökségéhez.
Az album megjelenésének első hetében szinte mindenütt az első helyen állt a világpiac listáin. Az Xscape a második helyen debütált a Billboard 200-on és az első helyen a Billboard Top R&B / Hip-Hop Albums listán az Egyesült Államokban. Majd nem sokra rá aranylemez lett, mert az eladások alapján az Amerikai Hanglemezipari Szövetségtől (RIAA) arany minősítést kapott. Mindezt egy olyan évben, mikor már mindenki temette a fizikai formátumokat.
Csak épp a keményvonalas rajongókat nem igazán érdekelte a média által csak tovább erősített új trend. Akik magasról tojtak a digitális mocsárra és többségében ezt az albumot is polcaikon és a vitrinjeikben akarták tudni, a többi alapmű mellett. Már csak azért is, ha idővel esetleg a Xscape is úgy járna, mint a Michael vagy a HIStory, akkor az újragondolt újrakiadások mellett eredeti LP és CD változatokat is birtokolhassák. Mert a néhai Michael Jackson továbbra is egy olyan lojális rajongótáborral rendelkezik, melynek hűsége is kitartása vetekszik a motorosokéval, metalistákéval és egyéb rockerekével.
