• Október 7-én megjelenik a zenekar harmadik nagylemeze

MANNA címre keresztelt harmadik Z!ENEMi lemez a 2021-es, A Második eljövetel anyaga óta eltelt több, mint 3 év dalait fogja egy csokorba. Éppen ezért az albumon szerepel majd a 2023-as Miheztartás vége EP valamennyi zenéje, illetve a 2021 óta külön-külön megjelent dalok is, kiegészülve 3 vadonatúj Z!ENEMi szerzeménnyel.

https://WMMD.lnk.to/ZENEMI_Manna

Szeptember 24-én a MANNA előzeteseként látott napvilágot a FŐNIX – ami a múlt héten kikerült a weboldalunkra is, egy vadonatúj Z!ENEMi dal, amelynek klipjét a miskolci zenekar különböző mesterséges intelligencia alkalmazásokkal állította elő. Grandiózus tűz, világégés, újjászületés – Michael Bay és Roland Emmerich pedig foroghat a sírjában, pedig a két fószer még meg se halt.

A teljes lemez október 7-én kerül fel valamennyi ismert streaming felületre, illetve a megjelenést követően elérhető lesz CD formában is, amit mindenképp megéri beszerezni, hiszen annak tartalma némiképp eltér a streaming felületeken elérhető változattól.

Z!ENEMi természetesen lemezbemutatóval is készül a ’MANNA’ lemezhez – a srácok szeretettel várnak minden régi és új hívet 2024. október 12-én, Miskolcon a Helynekemben, ahol vendégeik az Absuloth, és a Nova Prospect lesznek.

Esemény:

https://fb.me/e/2fDSsCOpx