Powerwolf, Hammerfall, Wind Rose – 2024

Már előzetesen látszott, hogy az év egyik legfontosabb hazai metal eseménye a Powerwolf koncertje lesz. Ezt erősítette a bejelentés is, mely szerint a németek első számú power metal fogata a valaha volt legnagyobb farkasünnepre készül. A koncert helyszínének (MVM Dome) megválasztása is már azt sejtette, hogy bizony Attila és társai szintlépésre készülnek. Biztonság kedvéért hozták magukkal a Hammerfallt is, de meggyőződésem, főleg így a koncert után, hogy nélkülük is megugrották volna a feladatot, Joacim-ék csak hab voltak a tortán.

Kezdésnek azonban még megkapta a közönség az olasz Wind Rose folkos power metalját is, persze csak, aki már bejutott, bitang sorok alakultak ki a bejutásnál, ami már előrevetítette a népünnepélyt. Én is csak a setjük harmadik számára estem be a fotósárokba, hogy lőhessek pár képet. Nem nagyon tudok nyilatkozni róluk, lemezen eddig nem győztek meg, kicsit komolytalannak tűnik nekem a dolog, nem tudom őket komolyan venni, pedig itt is talpig beöltözve tolták, még díszleteket is hoztak magukkal, így alapvetően volt helyük a történetben…

A Hammerfall esetében évek óta azt gondolom, hogy tök jó, hogy folyamatosan jönnek hozzánk (tavaly a FEZEN-en játszottak, előtte a Helloween társaságában pl.), megbízhatóan hozzák a szintet, tele vannak klasszik dalokkal, de kicsit mintha beragadtak volna, az utolsó pár album is csak nyomokban hozza korábbi zsenialitásukat – vállalható lemezek, de valahogy kiveszett a tűz a bandából, és élőben sincs elmozdulás a korábban megszerzett pozícióból. Most viszont azt tapasztaltam, hogy mintha valami elmozdulás lenne a dolgaikban. Többszintes díszlet, giga színpadra pakolt extra fénycucc, vadi új fellépő ruhák… Minden más adott náluk, a színpadi mozgások, Oscar gegjei és a set lista, ami tele van veretes metal himnuszokkal. Ha nem csinálnak többé lemezt, akkor is el tudnak koncertezni életük végéig az eddigi életművel. Ez volt a tizenkilencedik fellépésük nálunk, gyakorlatilag az első album óta jönnek, mondhatni, hogy az egyik legkiszámíthatóbb zenekar, viszont jó értelemben, a végére mindig megjön a kedvem egy kis ökölrázásra, annyira true a dolog. Másnap Bécsben már nem volt emeletes díszlet, csak a megszokott cucc, így nem tudom, hogy ez az extra megjelenés csak a nagyobb helyeknek szólt (a Gasometer azért nem MVM), vagy tényleg szeretnének kicsit feljebb kapaszkodni. Ehhez azt hiszem, kellene egy friss metal himnusz is, ha nem is egy új Hearts On Fire, de legalább egy Blood Bound biztosan…

A Powerwolf (a Sabaton, a Ghost, stb.) társaságában az élő példa, az utolsó 20-25 év metal történelmében, hogyan kell szisztematikusan, meghatározott stratégia mentén haladva feljutni a csúcsra – fokról fokra. Emlékszem annak idején (2010) Csillebércen az első hazai Metalfesten mutatkoztak be a hazai közönségnek. A kora délutáni sávban játszottak hat nótát, de már akkor azt a koncepciót tolták kicsiben, amit most az MVM Dome-ban giga látvány kíséretében. Megvoltak a jelmezek, a sminkek, a díszletek, a karakterek, ki volt találva a történet, csak kellett a siker, amivel aztán jött a pénz is, ami azt eredményezte, hogy egyre minőségibb, látványosabb, profibb formában valósíthatták meg a középkori, vérfarkasos koncepciót. Akkor még kevesen jósolták volna meg, hogy így kinővi magát a dolog, emlékszem, a buli után smink nélkül kijöttek fotózkodni a merch pulthoz… Nem volt tolongás, pedig akkor már volt Lupus Dei és a Bible of the Beast is jó fogadtatásban részesült, de a fonalat a We Drink Your Blood nótával és a Blood of the Saints albummal vette fel a banda igazán. Akkor egy-két év alatt hamar felküzdötték magukat a délutáni sávból a közepes fesztiválok főbanda pozíciójába, de nem ragadtak ott, mint sok kortárs zenekar (lásd pl. Hammerfall). Máig az egyik legerősebb korszaka volt a bandának zeneileg, nem véletlen, hogy a koncert végére időzített nagy nóták mind ebből az érából kerültek ki. Aki végig kísérte a banda karrierjét, akár csak a hazai koncertjeiket (15 év alatt 12 koncert…), az pontosan végig követhette, hogy lettek az idő haladtával egyre jobb minőségű díszletei, ruházata, hangszerei, látványelemei a bandának. Hogy lett a kis pyroból egyre nagyobb és nagyobb lángerdő. Hogy alakultak, fejlődtek ki azok a koncert gegek, amik nélkül mára már nehezen elképzelhető egy jóféle Powerwolf koncert. Falk Maria Schlegel és Attila egymással való versengése az egyik legjobb példa, ami folyamatosan alakul, növekszik, mostanra már ott tart, hogy Falk Maria-t konkrétan máglyán égetik meg elég látványosan… A tavalyi barbanegrás bulin aztán már látszott, hogy kinőttek minden korábbi koncert helyet, szűk volt már a tér a sok látványnak, lépni kellett. Sajnálom, hogy az akkori brutál méretű, teljes egészében világító keresztet nem hurcolják még egy kicsit – brutál látványos volt, ezúttal csak vetített verzióban tűnt fel. Voltak viszont helyette hidraulikus emelők, vér profin kitalált vizuál hatalmas ledfalakon, összehangolva a díszletekbe rejtett kisebb ledfalakkal. Szinte folyamatos tüzelés, még a fenti fényhíd rendszerből is lefelé (!), robbantások és egy végtelenül jól kitalált, a vizuálhoz igazított világítás. A szintén látványos havazást szerencsére még nem kukázták a látványból, bár azt hiszem, egy ekkora helyen már nem annyira bensőséges a végeredmény, mint egy kisebb koncertteremben, de még mindig bitang élmény. Bizony ez már a profizmus kategóriája. Ez persze nem lenne elég a sikerhez, ha nem lennének tele jó dalokkal, lassan már ők is ott tartanak, hogy mit hagyjanak ki a programból az aktuális album bemutatása miatt, mert annyi emblematikus dallal rendelkeznek. Az idén megjelent Wicked Up The Wicked öt nótája mellé nem lehetett egyszerű kiválasztani a maradék tizennégy (!) dalt. Az első két album ki is maradt teljesen a műsorból.

A Powerwolf sikerének másik oka (a sok más tényezőből), hogy megbonthatatlan a banda egysége, annyira kitalált mindenkinek a szerepe, karaktere, hogy senkit sem tudsz kiemelni onnan, talán csak dobos fronton viselne el változást a banda, minden más pozícióban helyettesíthetetlen arcok vannak. Képzeljük el a Powerwolf-ot Attila nélkül, Falk Maria nélkül, az „ikrek” nélkül… Nem tudjuk, úgy kerek a történet ahogy van, nagyon kevés az ilyen banda.

Személy szerint azt gondolom, túl azon, hogy a Powerwolf láthatóan tényleg minden szempontból szintet lépett, a buli nagyon nagy hozadéka az volt, hogy a metal zászlóját is jóval magasabb szintre helyezte, mint ahol korábban volt. Ez így egy kicsit pátoszosnak hangzik, de így öregedő, sokat látott fejjel pontosan látható, hogy melyek azok a koncertek, amelyek túl az esemény nagyságán évtizedekre kiható hatással bírtak/bírnak a metal közösségre. Mint ahogy anno 84-ben az első hazai Maiden koncert, a ’86-os népstadionos Queen, vagy a ’91-es Masters Of Rock (AC/DC, Metallica, Mötley Crüe, Queensryche), vagy a ’92-es Guns buli (stb.), ez a mostani is rengeteg fiatal rajongóra hatott úgy, mint anno ránk, öregebbekre, a fent említett bulik, hogy bizony egy életre megfertőződtünk visszavonhatatlanul. Véletlenül fültanúja voltam egy fiatalokból álló csapat beszélgetésének, akik azt taglalták, hogy vajon milyen lesz életük első nagy metal bulija. Szívesen megnéztem volna a fejüket a koncert után, de így látatlanban is ki merem jelenteni, hogy visszavonhatatlanul megfertőződtek és egy életen át viszik majd az élményt, viszonyítási alapként gondolva vissza rá. Ez volt szerintem a nagy csoda ebben a koncertben, hogy iszonyat sok embert mozgatott meg és a végén mindenki úgy ment haza, hogy igen, ez a metal, ebben a közösségben akarok maradni, ez az én világom egy életen át…

Stay Metal!!!

Fotók: Polgár Péter