Thy Catafalque, Saor – Dürer, 2024. november 22-23.
Az utóbbi évek legfigyelemre méltóbb hazai sikerét a Kátai Tamás vezette Thy Catafalque tudhatja magáénak. Ezek a mostani dupla Dürer nagytermes koncertek is pár nap alatt teltházasak lettek miután meghirdették őket – még valamikor a nyár vége felé. Az én figyelmem is a banda felé terelődött egy ideje, el is jött a pillanat, hogy közelebbről is megismerkedjem velük, hátha rájövök a banda titkára…
Mielőtt belevágnék a lényegbe nézzük meg pár mondatban mi is ez a siker történet. A banda már 1998 óta létezik, mondhatni kicsit későn érte őket utol a siker, de ebben rengeteg tudatosság van. Az első 10 évben főhősünk Kátai Tamás és egyetlen társa Juhász János avangarde black metal bandaként üzemeltették a formációt tudatosan az undergroundban tartva, olyannyira, hogy sokáig egyetlen koncertjük sem volt. 2011-ben aztán jött a szintlépés, Tamás magára maradt és vendég énekesek segítségével egymaga készítette a friss anyagokat – már egy komolyabb kiadó, a francia Season of Mist égisze alatt. Az így készült első alkotás a Rengeteg mai napig a legsikeresebb Catafalque lemez az életműben. Abban az évben a HangSúly zenei díj szavazásán az év albuma lett, 2015-ben pedig felkerült a legnagyobb hatású magyar metal-albumok listájára. Koncert viszont továbbra sem volt, csak az albumok jöttek szép sorban a Kátai műhelyből…
2021 nyarán aztán a Fekete Zaj fesztiválon egy alkalmi zenei társaság a zenetörténet folyamán először idézte meg a Thy Catafalque dalokat élőben. A bulin Kátai is fellépett, és ahogy lenni szokott, annyira jól sikerült a koncert, hogy Tamás köré szerveződött egy zenekar a Fekete Zajos formációból, akikkel 2022-ben elkezdődött a koncertezés, persze csak visszafogott formában. Jól mutatja a banda korábban megszerzett kult státuszát, hogy rögtön a második bulijuk a cseh Brutal Assaulton volt, ami nagyon komoly dolog. Az a tény pedig, hogy a hatodik (!) koncertje a formációnak a Budapest Park-ban volt, a keverőig tele nézőtérrel, az maga a csoda, példátlan a hazai szintéren. Én magam is valamikor ezután csatlakoztam be a történetbe, teljesen Thy Catafalque szüzen, a nevet ismertem, de sosem hallottam tőlük semmit, a black metal nem a kedvenc zenei közegem, de a parkos felvétel nagyon elkapott, nagyon tudom értékelni a profizmust és az a felvétel minden porcikájában az. Persze abból a felvételből az is kiderült, hogy Kátai munkássága jóval tágabb értelemben közelít a zenéhez, mint azt én gondoltam. Mivel a banda a kezdetektől fogva nemcsak a hazai piacra alkotott, mostanra több külföldi fellépésük volt (idén tavasszal pl. egy 10 állomásos európai turnéra mentek…), mint hazai, így amikor meghirdették ezt a dupla Düreres bulit rögtön bevéstem a dátumot a naptárba.
A koncertre mondhatni, még mindig TC szüzen érkeztem, pár nótán és a Parkos felvételen kívül nem ismertem mást, egyetlen albumot sem hallgattam végig, azt akartam, hogy friss élményként hasson rám a dolog. Utólag tudatosult bennem az is, hogy a bulin két album lett csak megidézve, a már említett Rengeteg teljes egészében, majd átkötésnek jött a kiváló Omega átdolgozás, a Babylon, végül a friss album (ami már most nagy siker), A gyönyörű álmok ezután jönnek 5 húzó tétele.
Előtte azonban még a skót Saor bulija következett, akik szintén nem viszik túlzásba a koncertezést, így fellépésük mindenképpen kuriózumnak számított. Zeneileg is belesimultak a közegbe, jól behangolták a közönséget, bár én néha soknak éreztem a 10 perces, vontatott, málházós dalaikat. Két éve az első hazai koncertjükön a Dürer kisteremben 4 dalt adtak elő, most 6-ot, amiből két friss tétel most csendült fel először élőben.
A Thy Catafalque bulitól, pontosan azt kaptam, amit vártam: profi megszólalással, profin elővezetett dalok – sztárallűröktől mentesen. A koncert közben megfogalmazódott bennem némi kritika bizonyos dolgok kapcsán, de a végére úgy voltam vele, hogy teljesen felesleges okoskodnom, Kátai Tamás mentes mindenféle metal klisétől, azt és pontosan úgy csinálja, ahogy szeretné, és mivel működik, teljesen mindegy ki, mit pofázik a dolgaival kapcsolatban. Az én értelmezésemben Kátai egy művész és nem zenész, pontosan azért, mert az élet minden mozzanatát úgy éli meg, hogy aztán az majd egyszer a zenéjében öltsön testet. Ezért is annyira eklektikus a munkássága, stílusokon átívelő, mert az adott zenei közeg az ő gondolatvilágának a leképezése. Nem azért ír black metalt, mert azt akar, nem azért építi be a zenéjébe a népzenei elemeket, az ambientes megoldásokat, a már-már pop-os megközelítéseket stb., hanem mert azzal tudja legjobban kifejezni az általa megélt, megtapasztalt élmények, élethelyzetek zenei megjelenítését. A zene számára az eszköz a művészetének a létrehozásához. Súlya és mélysége van a művészetének, amire láthatóan nagy a kereslet. Ezen a gondolatmeneten haladva döbbentem rá, hogy mennyire jó dolog, hogy ennyi befogadó ember is van erre az eklektikus kinyilatkoztatásra, ugyanis egyáltalán nem evidens, hogy aki mondjuk black metalt hallgat, az a következő pillanatban ugyanúgy vevő egy elszállós ambient alapra érkező népzenei megoldásokkal operáló dalra, vagy nyitott a dallamokra és a hörgésre is – akár egy nótán belül. Persze tudom, hogy ma már rengeteg olyan banda van, ahol több stílus keveredik, de ez még mindig nem evidens, hogy ennyire szélsőséges stílusokat magába foglaló zene ennyire utat tör magának. Elég csak végighallgatni az új albumot, az olyan dalok, mint a Mindenevő és a Vakond nem is állhatnának messzebb egymástól zeneileg, a címadó is egy teljesen más világot képvisel, de a Ködkirályban is tetten érhető a végletekig kitolt stíluskavalkád.
Nem lettem fanatikus Thy Catafalque rajongó a koncert után sem, de támogató mindenképpen, minden tiszteletem Kátai Tamásé, példa értékű az a profizmus, ahogy a dolgait terelgeti. Remélem még sokáig egyben tudja tartani csapatát! Kiváncsian várom, hogy hova fejlődik a történet.
Fotók: Polgár Péter
