Beatles, vagy Hollies? Rock and roll, vagy rhythm and blues? A hatvanas-hetvenes évek fordulójának egyik legnépszerűbb magyar zenekara, a legendás Hungária basszusgitárosa és szólógitárosa között talán ez volt a legnagyobb véleménykülönbség. Vetélytársak voltak-e, vagy barátok? A több mint harminc éve Kanadában élő Sipos „Sipi” Péter emlékezik egykori zenésztársára, Barta Tamásra.
– Barta Tamást 1965-ben ismerted meg a Syconor zenekar gitárosaként. Mi volt a benyomásod róla? Milyen repertoárral játszott akkoriban ez a zenekar?
– Bevallom, tizenöt-tizenhat évesen az ember még nincs abban a korban, amikor felnőtt értelemben vett benyomása lehetne másokról. Akkor csak egyetlen dolog számított: a zene! És mivel már hónapokkal belépésem előtt lejártam a Bosch-ba, Syconort hallgatni – miközben szép lassan igyekeztem magam „bedolgozni” közéjük – figyeltem Barta gitárjátékát, és úgy éreztem, hogy itt valami nagyon nagy történik. Az a könnyedség és elegancia, amivel Tamás játszotta az akkoriban teljes egészében angol-amerikai repertoárt, bizony lenyűgözött. Emberileg akkor még nem ismerhettem meg igazán, mert nem volt egy közlékeny, haverkodó típus. Ha valamiről beszédbe elegyedett, az csak a zene volt: „Hallottad az új Stones számot a Csekén?” Vagy: „Mit szólsz az új Hollies nagylemezhez?” Akkoriban ennél nem lehetett hozzá közelebb kerülni.
A Syconor majdnem egész este az akkor naprakész angol számokat játszotta, leginkább Beatles, Rolling Stones, Them, The Who, Chuck Berry, Yardbirds, Hollies, Animals, Shadows, Ventures, Elvis számok voltak a műsoron. Az angol szövegek nagy részét Fenyő nagyon ügyesen „kamuzta” végig, és akkoriban a Balzac utcában nem sokan vették észre a nyelvi hiányosságot.
– Korábban említetted, hogy már a Syconorban volt egy saját szerzeménye. Mit tudhatunk erről?
– Először 1966 vége felé kezdtünk saját számokat játszani. Leginkább azért, mert másnap ugyanazon a színpadon az Illés zenekar már komoly mennyiségben Levente dalait nyomta Bródy magyar szövegeivel. Fenyő írt egy pár nagyon jó nótát, én is megpróbálkoztam vele, és Tamásnak is volt egy száma, amit játszottunk. Utóbbival sikerült egy TV szereplést is összehozni, de lemez nem lett belőle. A címére és a szövegére már nem emlékszem, de az elejét el tudom fütyülni – ugyanis fütyüléssel kezdődött…
– Úgy tudni, a fiatalkorú, középiskolás zenészt apai részről igyekeztek rövid pórázra fogni…
– Ez bizony így volt igaz. Barta apja hatalmas termetű ember volt, aki egyetlen fiacskáját drákói szigorral nevelte. Példa erre egy 1966-os esemény: az Eötvös gimnázium, ahol a második osztályt nyomtam, egy ködös-esős őszi napon dunai hajókirándulást szervezett. Kibuliztam, hogy a Syconorral mi játsszunk a hajón. Természetesen ingyen. Minden meg volt szervezve, a tehertaxi ott állt a Bosch előtt kora reggel. Már indultunk volna, amikor egy szürke Warszawa- taxiban megjelent Barta Tamás a gitárjával és az apjával, aki közölte, hogy „a Tamás nem megy sehová, mert az iskolában a helye!” Kis hiszti, Tamás kapott két pofont, az apja betuszkolta a fiát a taxiba, és máris hűlt helyük volt. Így aztán nem volt zenekar a hajón, mivel szólógitáros nélkül nem ment volna a dolog. Nagyon dühösek és csalódottak voltunk! És én hatalmasat égtem az osztálytársaim, az iskola és a zenekari tagok előtt… Ha a Tamás apja akkor tudta volna, hogy a fia nem mint egy diplomás valaki, hanem mint az ország legjobb gitárosa fogja megkeresni a betevő falatot pár év múlva, ugyancsak elcsodálkozott volna. De nem tudta. És meghalt, még mielőtt a Tamásból híres ember lett.
– Kik voltak akkortájt a zenei példaképeitek?
– Nekem, mint basszusgitárosnak, Paul McCartney, Bill Wyman (Rolling Stones), Chas Chandler (Animals), Jet Harris (Shadows), John Entwistle (The Who) és Paul Samwell-Smith (Yardbirds) voltak a példaképeim, valamint későbbi zenei stílusom befolyásolói és meghatározói. Bartának mindenek felett és mindenek előtt Chuck Berry volt a példaképe. Minden számát megtanulta hangról-hangra, és így természetes, hogy Keith Richards lett a következő rhythm and blues ideál. De imádta Hank Marvint, Eric Claptont és Jeff Becket is. Tudni kell, hogy ő volt az első, aki hibátlanul el tudta játszani a Spotnicks együttes Narancsvirág című számát, melyet egyébként az eredeti felvételen fél sebességgel rögzítettek, különben szinte eljátszhatatlan volt – kivéve, ha Tamásra került a sor. Ő addig gyúrta, amig Jolana gitárján egy az egyben meg nem szólaltatta a svéd Bo Winberg gitárszólóját.
– Mindketten „hungáriásként” váltatok ismertté. Miként sikerült elnyernetek az akkor már befutottnak számító, KI-Mit-Tud-nyertes zenekar tagságát?
– Én 1969 januárjában kerültem a Hungáriába, amikor Fenyő le akarta cserélni az akkori szólógitárost. De az élet úgy hozta, hogy a basszusgitárost elvitték katonának, így a szólógitáros maradt, én pedig az utolsó pillanatban, mint basszusgitáros szálltam be. Később a szólógitáros bejelentette távozási szándékát, helyettest kellett találni. Úgy éreztem, erre csak Barta lenne alkalmas, aki Fenyővel akkor már legalább két éve nem volt beszélő viszonyban. Összehoztam őket a Dunapark kávéházban, kibékültek, és megszületett az egyezség. Barta már másnap otthagyta a Syrius együttest, és velünk kezdett próbálni. Mire az első nagylemez felvételére sor került, már az ő játéka lett a meghatározó hangzásunk.
– Az első albumon (Koncert a Marson) Fenyő Miklós mellett a te szerzeményeid is felbukkannak. A Tűzveszélyes anyagon is csak egyetlen instrumentális dal reprezentálja Barta zeneszerzői munkásságát. Mi lehet az oka, hogy nem aktivizálódott kellőképpen ezen a területen?
– Egyszerű: ez volt az egyetlen szerzeménye, amit addig érdemesnek talált arra, hogy megjelenjen lemezen. Lehet, hogy több is volt a tarsolyában, de soha nem rukkolt elő velük.
– A „szuper felállású” Hungária épphogy összecsiszolódott, sikeri csúcsán mégis szétváltak a zenészek útjai. Ismert: Barta Tamást elcsábította a frissen alakult LGT, ám ettől még nem kellett volna fenekestül felfordítani az egész csapatot. Miért alakultak úgy az események, ahogy alakultak?
– 1970 decemberében volt egy autóbalesetünk. Röviddel utána a zenekaron belül anyagi feszültség és vita alakult ki, mely a feloszláshoz vezetett. Csak azért maradtunk együtt 1971. áprilisig, hogy a már leszerződött nagylemezt (Tűzveszélyes) felvegyük, és lejátszottuk a már lekötött koncerteket. Közben az Omegában és a Metróban is felerősödtek az ellentétek; náluk is beindult a feloszlási láz, a híres-hírhedt „beat-robbanás”. Presser és Laux valahogy megközelítette Bartát és Frenreiszt, és mivel mind a kettő távozni készült zenekarukból, így született meg az LGT. Azaz: először feloszlottunk, és csak azután hívták el a Bartát! Tehát: Barta nem lett hűtlen hozzánk, hanem a Hungária akkori felállása egyszerűen megszűnt.
– A Hungária két albuma között ugrásszerű progresszivitás érzékelhető. Két irányzat érhető tetten: a Fenyő-féle könnyebben emészthető, slágeres vonulat, valamint a Barta szólói által megjelenített kissé fajsúlyosabb hatások. Hogyan oszlott meg a zenekar véleménye a stílusok között?
– Igen, így volt igaz. Az első nagylemez számait még a Barta előtti időkben kezdtük összeállítani, a második LP viszont már teljesen közös munka eredménye lett. Fenyő és én a könnyebben emészthető popzenei irányzatot követtük, amíg Barta és Tóth Józsi a keményebb, néha elvontabb, progresszív rock hangzást favorizálták. A kettő között pedig mindig ott volt Csomós Péter, aki nagyon ügyesen tudott rendet teremteni a két véglet között. Így született meg a második nagylemez.
– Figyelemmel kísérted Tamás LGT-s pályafutását? Netán magánemberként tartottátok a kapcsolatot egymással?
– Természetesen! Érdekes módon, a Hungária feloszlása után sokkal szorosabb barátság alakult ki köztünk. Ő figyelte és követte az én Juventus- munkámat, én pedig az övét. Továbbra is állítottam, hogy Magyarország két legjobb gitárosa közül ő az egyik. A másik Tátrai Tibi volt, aki mellettem, a Juventusban vált ismertté. Tamással sokszor összejártunk magánemberként, amire azelőtt ritkán került sor. Amikor véglegesen távozott az USA-ba, talán én voltam az egyetlen, aki abszolút megértette, hogy miért tette. De ez maradjon örökre az én titkom. Sajnos a kapcsolatunk onnan kezdve megszakadt.
– 1979-ben te is elhagytad az országot. Kanadában telepedtél le, amely földrajzilag közel esik az USA-hoz, Los Angeleshez. Találkoztatok-e odakinn?
– Sajnos nem. Nem tudtam, hogy mi a címe vagy a telefonszáma, és én is először csak 1984-ben, két évvel Tamás halála után jutottam el Los Angelesbe.
– Hogyan értesültél Barta Tomi haláláról?
– A volt feleségem hívott fel Budapestről pár nappal utána, tőle hallottam a hírt. Nagyon megdöbbentett! 1984-ben több részletet is megtudtam, amikor dobosunkkal, Tóth Józsival, és két régi közös hazai haverral Los Angelesben találkoztam.
– Fiatal kamaszként ismerkedtetek meg egymással, feltételezem, barátok is voltatok. Hogyan emlékszel Tamásra? Milyen ember volt?
– Teenager korunkban, amikor még nem volt Hungária, a második Syconor felállásban az állandó versengés azon folyt közte és köztem, hogy milyen angol számokat tanuljunk meg. Tamásnak a Hollies együttes volt a mindene, nekem a Beatles. Évekkel később, már LGT tagként, a haját és a szakállát a Hollies legendás tagjának, majd a későbbi Crosby, Stills and Nash alapító tagjának, Graham Nash fazonjára csináltatta. Egyszer ezt elárulta nekem. Évtizedekkel később abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy én mesélhettem el Graham Nash-nek, hogy ki volt Barta Tamás…
Érdekes karakterű, mondhatnám, igazi hangulatember volt. Ha valaki jó napját fogta ki, akkor a legjobb barátjának hihette. Ám ez ritkán fordult elő, inkább zárkózott, a zenének élő mesterembernek merném mondani. Viszont nagyon hiú volt. Külsejére sokat adott annak tudatában, hogy magas, jóképű ember; és hogy a csajok nemcsak azért rohannak utána, mert híres zenész, hanem a külseje miatt is. Talán egyetlen negatív tulajdonságát tudnám említeni: elvárta másoktól, hogy mindenben előnyben részesítsék, mivel tisztában volt azzal, hogy a legjobb gitárosnak tartják. Tudta, hogy – legalábbis akkor – nélkülözhetetlen tagja a zenekarnak. Neki „jártak” bizonyos kiváltságok, mint például a legjobb ülés az autóban, vagy a legjobb szoba a szállodában.
Értelmetlenül halt meg. Gitárjátéka komolyabb karriert érdemelt volna az amerikai kontinensen is. De Amerikában sajnos nem elég a gitártudás, ha az illető zenész nem tudja eladni magát. Tamás erre soha nem volt képes. Ezt mindig mások tették meg helyette, ezért cserébe a legjobbat nyújtotta a gitáron. Hatalmas űr maradt mögötte.
