Több mint 40 év után Nicko McBrain dobos úgy döntött, abbahagyja a koncertezést az Iron Maidennel, erről egy közleményt is kiadott pár napja – mint azt Facebook oldalunkon közzétettük.

Nicko McBrain, aki az Iron Maiden 1983-ban megjelent ’Piece Of Mind’ albuma óta a banda valamennyi albumán dobolt, nem vállalja tovább az intenzív turnézást. A 72 esztendős muzsikus így köszönt el rajongóitól:
„Sok töprengés után, öröm és bánat közt sodródva úgy döntöttem, magam mögött hagyom az intenzív turnézást. December 7-én lejátszottam az utolsó koncertem az Iron Maidennel, ezzel sok sikert kívánok a bandának a következő időkre.
Azonban itt maradok a Iron Maiden család közelében, hiszen a két menedzserrel, Rod Smallwooddal és Andy Taylorral, akik nagyon régóta a zenekarral dolgoznak, lesznek közös dolgaink és szándékom szerint a saját vállalkozásaimat is működtetni szeretném, így a British Drum Companyt, a Nicko McBrain’s Drum One-t, a Titanium Tartot és természetesen a Rock-N-Roll Ribset!
Mit is mondhatnék? Fantasztikus kaland volt együtt játszani az Iron Maidennel az elmúlt 42 évben és a lelkes rajongótáborunk ehhez nagyban hozzájárult. Köszönöm csodás feleségemnek Rebeccának, gyermekeimnek, Justinnak és Nicholasnak valamint a banda tagjainak, hogy valóra váltották álmaim.
Szeretlek mindannyiótokat.
Nagy izgalommal és reménnyel tekintek a jövőbe. Hamarosan találkozunk, Isten áldjon benneteket.
,Up The Irons!’” – Nicko
A zenekar nem állt meg, a menedzsment már be is jelentette, hogy Simon Dawson ül be Nicko helyére. Dawson letta kiválasztott, aki 12 éve dobol Steve Harris szabadidő-zenekarában, a British Lionban. Az angliai Suffolkban született Dawson 2012-ben, az első British Lion albumon három dalban dobolt és azóta gyakorlatilag folyamatosan részt vesz a zenekar működésében.

Így 2025. május 27-én és 28-án a magyar közönség láthatja először Simon Dawsont az Iron Maidenben dobolni!