A 2024 szeptemberében megjelent Hunglish Shuffle című album nyitó dalára készült videó a tavalyi év legmeghatározóbb Pablo and the Escobars koncertjeinek hangulatát hivatott megjeleníteni és a kulisszák mögé is betekintést enged.
A Pablo and the Escobars történetében a tavalyi év több mérföldkőnek számító koncertet is hozott. A csapat nyáron 196 induló közül megnyerte a “Légy a Tankcsapda előzenekara” tehetségkutatót, melynek eredményeként felléphetett a Harley Davidson Open Road Fesztiválon a Tankcsapda előzenekaraként. Ezt követően a Muzikum Klubban megtartotta első lemezbemutató koncertjét a banda, majd a Barba Negrában először a méltán híres New York-i rap-rock csapat, a Fun Lovin’ Criminals, később pedig Deák Bill Gyula vendégeként léptek színpadra.

“Úgy gondoltuk, hogy a Pablo and the Escobars történetében ezek olyan meghatározó koncertek, hogy mindenképpen érdemes megörökíteni, és mivel a Rockabilly egy energikus dal, ez adja vissza leginkább a zenekar koncertjeinek energiáit.” – mondta Don Miguel, a csapat basszusgitárosa.
“A dal címe egyébként nem a rockabillyre mint stílusra utal. Ez tulajdonképpen egy munkacím volt a szám megírásakor, mivel a basszus téma stílusa hasonló mint amikkel rockabilly dalokban találkozhatunk, de annyira rajta ragadt, hogy végül az albumra is Rockabilly címen került fel.” – árulta el a basszusgitáros.
A klipet az eddigiekhez hasonlóan a 40K Video készítette, az operatőr és a vágó Acélos Balázs volt. A megjelenés napja egyébként nem véletlen: pontosan 4 éve ezen a napon jelent meg a csapat debütáló klipje, Play with my blues címmel.
A Pablo and the Escobars az őszi és téli időszakban a Jolly Jackers-el közösen tartotta lemezbemutató turnéját, melynek utolsó állomása 2025 Február 8-án a Robotban lesz.
Pablo and the Escobars – Rockabilly