Már csak pár nap és megjelenik a ’Balls To The Wall Reloaded’, a legendás Accept-album újrafogalmazott változata a banda egykori legendás énekesének Udonak és bandájának tolmácsolásában.
Pedig először az volt a koncepció, hogy csak a koncerteken játsszák a dalokat, később jött az ötlet az lemez újrázását illetőleg.

Megkérdezték Peter Baltest a napokban, mit szólt hozzá, hogy a ’Balls To The Wall’ dalait Udo Dirkschneider különböző duettekben vette fel, a basszusgitáros ezt válaszolta: „Borzasztóan élveztem, ugyanakkor aggódtam is a miatt, hogy hozzá kell nyúlni az albumhoz. Később, ahogy haladtuk a munkában, egyre jobban tetszett, és úgy játszottam a dalokat, ahogy manapság is a színpadon, mert úgy döntöttem, nem másolom le az eredeti basszustémákat, hiszen az évek elteltével a dalok is változtak, fejlődtek. Másrészt ott van az a bizonyos szent tehén-effektus, hogy valami ott van a polcon, amihez régóta nem nyúltak hozzá. Megtisztelő számunkra, hogy bemutathatjuk a lemezt a fiatalabb generációnak és megmutathatjuk nekik, miért olyan nagyszerű ez az album.”