A beszélgetés harmadik részében az Omega 1962 és 1964 közötti időszakát elevenítettük fel, Péter olyan nagyszerű művészekkel kapcsolatos emlékeivel, mint Kóbor János, Benkő László, Koncz Zsuzsa, Wittek Mari, Harmat László, Laux József vagy Somló Tamás.
A legutóbb az 1962. szeptember 23-i koncertnél hagytuk abba. Ha jól tudom, a Hess Andrási téri klub nagyteremének november 7-i átadó ünnepségre ismét változott a program és a felállás.
Igen, akkor már velünk énekelt Koncz Zsuzsa, miközben Mecky is elkezdett énekelni.
Hogyan lett Kóbor Jánosból énekes? Mert ugye eredetileg ritmusgitárosként, akkori terminológiával kísérőgitárosként csatlakozott hozzátok.
Igen, korábban is kísért, majd nálunk is ritmusgitározott. A dolog előzménye, hogy az egyik esténk úgy alakult, hogy kettément az Omega. Magyarán két részre szakadtunk. Mert véletlen egy alkalommal én is csináltam egy szerződést ugyanarra a napra, meg Benkő Laci is. Akkor ketté kellett osztanunk az Omegát.
Gyakorlatilag az történt, hogy két koncertet kötöttetek le ugyanarra a napra?
Igen. Egyszerre két suli-bulit vállaltunk be.
Abban az időben ki volt köztetek a főnök, a zenekarvezető? Vagy mindenki csinált, amit éppen tudott?
A papírmunkát és az adminisztrációt alapvetően én csináltam. De Laci is jött, ment, barátkozott, intézkedett. Valójában mi ketten hoztunk leginkább fellépési lehetőségeket. De ez akkoriban nem volt annyira fontos, így nem volt kibeszélve, mint az együttesnév sem. Ezek a dolgok csak utólag értékelődtek fel. Akkor csak játszottunk, ahol tudtunk, mert a zene körül forgott az életünk. Ugyanúgy a technikai felszerelés építésével is megosztoztunk Varsányi Gergellyel, ki-ki alapon. Kinek mi jutott eszébe. Ez esetben az is fontossá vált, hogy mennyi felszerelést tudunk kettéosztani, mert például akkor még csak az a két mikrofonunk volt, amit én építettem.
Az időszakból következtetve, talán szüreti bálok lehettek…
Nem tudom, arra sajnos már nem emlékszem. Csak a kényszerhelyzetre, mert nem akartuk egyik helyszínt se lemondani. Szóval, nem lehetett másképpen csinálni, kettéoszlottunk. Mi megmaradtunk úgy, a régi zenekari mag, hogy Bánkúti Győző és Benkő volt nálunk, hogy legyen azért kíséret. A másik helyre meg elment a Mecky féle zenekar, tehát Kóbor, Kovacsics Öcsi és Varsányi, az ő régebbi zenekaruk magja. Majd, amikor újra összejöttünk, megkérdeztem, hogy hogyan oldották meg azt a fellépést. Mert akkor nem volt velük szaxofon és trombita, csak Kovacsics gitárja, mint szólóhangszer. Azt felelték, hogy Mecky énekelt. És mit énekelt? – kérdeztem vissza. Hát, rock and roll-t. Hogy? Te tudsz rock and rollokat? Hányat? – fordultam oda hozzá. Sokat, majdnem mindet – felelte szerényen. Akkoriban a Jailhouse Rock, meg a Rock Around The Clock voltak a legnépszerűbb rock and roll-ok. Na, akkor gyere ide és énekelj egyet! – kértem tőle. Jó! – válaszolt ismét röviden. Majd elkezdtünk játszani. Mivel én meg ismertem és el is tudtam játszani a legtöbb rock and rollnak a szaxi szólóját, amit hallottam életemben. Ha meg nem, akkor improvizáltam.
A lényeg az, hogy elkezdtünk rockykat próbálni. Mivel akkor már játszottunk a Danuviában is, ott felálltam egy székre Mecky mellé, mert csak Benkő Lacinak volt külön mikrofonja és ezért közösen használtuk a másikat. Az első előtt odafordultam és megkérdeztem, hogy akkor fújhatom, amikor jön a szaxi szóló rész? Azt felelte, hogy persze, őt nem zavarja.
Így aztán belekezdtünk, én fújtam a szaxit, Mecky meg énekelte egyik számot a másik után. Marha jól szólt együtt. Előzetes próba nélkül is bármelyik akkor menő számot el tudta énekelni. Aztán persze kiderült, hogy azért, mert náluk ő volt a legjobb angolos, ugyanis akkor ők még tanultak angolt a József Attila Gimnáziumban.
Ami hatalmas előnynek bizonyult, mert többieknek csak orosz nyelv volt. A német meg tilos volt akkoriban. Azért én sutyiban tanultam németül, de nem volt szabad senkinek elmondani. Nálunk a család fele német származású. De akkor még nem tudtam, hogy Mecky szintén sváb gyerek volt. Bár a vezetékneve Trunkos András szerint valójában egy Észak-Bajor város, Coburg módosult változata, ahonnét Mecky családja származik. Azért lett Kóbor a rokonságnak az az ága, akik Bátaszéken éltek – a nagyszülei.
Mecky is mondott valamit erről, valamelyik Omega klubban vagy talán egy korábbi pódiumbeszélgetésen. A másik ágat is vissza tudta vezetni valamelyik német tájegységig. Visszatérnék még egy kicsit arra a bizonyos kettéosztódós estre. Künstler Tomi melyik részt erősítette? Illetve lehetséges, hogy míg Próféta veletek maradt, addig a többiek Laux Blöróval egészültek ki?
Sajnos már nem tudom, ki dobolt. Így bármelyik variáció lehetséges. Az is, hogy Tomi velük ment és nekik ütötte a rock and roll, míg mi bárzenekar szerűen fújtunk Laci éneke és zongorázása mellé.
Szóval Mecky személyében lett még egy énekesetek, majd nemsokára már egy kedves ifjú hölgy, Koncz Zsuzsa is énekelt az Omega színpadán…
Úgy történt, hogy valamelyik próbán Meckyvel beszélgettünk a színpadon és az addigiakon felbátorodva arra jutottunk, hogy nekünk is jó lenne egy énekesnő a zenekarba. Majd egyből mondtam is neki, hogy én tudok valakit. Meg fogom kérdezni, hogy eljön-e?
Honnan ismerted Koncz Zsuzsát?
Annakidején kijártam a Hősök terére görkorcsolyázni, télen meg a műjégre korcsolyázni, mert ott jó zene volt. Egyszer aztán fentről a hídról megláttam a jégen azt a fiatal lányt, akit a tévében is láttam. Koncz Zsuzsát, akinek akkor még nem volt olyan hosszú haja. Gergely Ágival léptek fel a Ki Mit Tud?-ban. Mi csak úgy hívtuk őket, hogy „a két gézengúz”, a Gézengúz daluk után.
Tudtam, hogy az a lány nagyon jól énekel. Ezért szépen odakorcsolyáztam hozzá, nagy bátorságomban és leszólítottam: Szia! Láng Péter vagyok, az Omegának a szaxofonosa. Ugye te vagy, akit a tévében láttunk? Azt felelte, hogy igen, ő meg a Gergely Ági. Igen, tudom, de én most csak téged szeretnélek megkérdezni. Miért? Mert a zenekarunk fent játszik a várban a Hess András téren a diákotthonban és szeretnénk, ha eljönnél hozzánk énekelni. A lényeg az, hogy addig dumáltam neki szépen és udvariasan, amíg azt nem mondta, hogy jó.
Aztán mikor Zsuzsa tényleg megjelent a zenekar mellett, akkor Benkő Laci beállított neki két számot. Az elsőre már nem emlékszem, de a másik Little Eva slágere, a The Locomotion volt, amihez én fújtam a szólót. Aztán többször is fellépett még ott velünk.
Megítélésed szerint akkoriban Koncz Zsuzsa Omega tag volt vagy inkább állandó vendég?
Részünkről tagnak tekintettük. Ma is azt gondolom, hogy abban a pár hónapban tagja volt az Omegának. De szerintem ő végig csak vendégnek tartotta magát. Ezért is váltott könnyen.
Arról a bizonyos váltásról is sokféle verzió kering. Te hogy emlékszel?
1963 májusában jött az első nagy amatőr zenekari fesztivál, ahol Zsuzsa velünk énekelt. Arra is emlékszem, hogy nekünk az első nagy fellépésünk az volt az Omegával. Zoránék játszottak a szemben lévő színpadon, mi a másik oldalon, az Illésék pedig utánunk voltak. A lényeg az, hogy míg az Illésék, és Zoránék aranyat kaptak, addig az Omega csak ezüst plakettet. Amikor vége lett a koncerteknek, vártuk Zsuzsit, de nem jött oda hozzánk, mert akkor már az Illésék elcsábították. Így lett aztán a Koncz Zsuzsából az Illéséknél énekes.
Ennyit számított volna egy jobb helyezés?
Igen, akkor az szerintem mindenkinek sokat számított. Aztán ott volt még az is, hogy állítólag Illés Lajos rögtön felajánlotta neki, hogy náluk teljes gázsit kap. Míg nálunk úgy volt, hogy saját gázsinkból dobtunk össze egy felet. De valószínűleg az lehetett a legvonzóbb dolog, hogy az Illéséktől még egy magnót is kapott kölcsön. Na, az akkor nagyon sokat számított.
Hogy élte meg az Omega, hogy elvesztette Zsuzsát?
Mindannyian sajnáltuk. Jó lett volna megtartani, de megmondom őszintén, hogy erre a fordulatra senki sem számított. A fesztivál után Meckynek volt egy mondása, ami aztán megadta az új irányt: „Az a tanulság, hogy Zoránék játszanak a legszebben, mert csodálatos a hangjuk, az Illésék játszanak a legvidámabban, hát mi leszünk a leghangosabbak. ”Onnantól az volt Mecky mottója, hogy mi leszünk a leghangosabbak. Még ott helyben szólt nekünk, hogy: „Péter! Gergely! Nekünk új erősítők kellenek. Essetek neki és csináljatok új szerelést, ami sokkal hangosabb!” Aztán jött csak az igazi nagy építkezés.
Viszont nem sokkal később eltűntél a színpadokról. Miként Künstler Tamás és Bánkúti Győző is. Majd ismét egy új Omega formáció alakult ki, Laux Józsival és Harmat Lászlóval. Mi történt akkor?
Azt már nem tudom, hogy Künstler Tomit miért küldték el a többiek, de Laux lett az új dobos, aki már korábban is együtt játszott Meckyékkel. Osztálytársak voltak hárman, Varsányival a gimiben. Győzőt pedig behívták katonának. A magam részéről egyrészt egészségügyi gondjaim voltak, illetve az egyetemi vizsgák miatt is muszáj voltam szünetet tartani. Akkor hívták a helyemre Harmat Lacit, helyettesnek.
Azért nem voltál a mára már legendássá vált ’64-es rádiófelvételen.
Igen, azért. De attól még nagyon örültem, hogy sikerült az a felvétel és egyre nagyobb az Omega híre.
Mikor visszatértél, miként változott a felállás? Ott volt már a fiúkkal Wittek Mari?
Igen, egy erősen megváltozott zenekarba tértem vissza. Gyakorlatilag Harmat Lacit váltottam vissza, de mivel a rezesek egyre inkább szorultak ki a beatzenéből, inkább az éneklés került a fókuszba. Győzőt már nem vették vissza. Benkő Laci trombitált, ha nagy ritkán kellett. A szaxofon is ritkábban kellett, így míg távol voltam, Harmat Laci is beszállt énekelni, ha kellett. Miután pedig én is megkaptam a behívóm, eleve olyan szaxist kerestek, aki tud énekelni is. Így hát szinte egyszerre adtunk fel hirdetést szaxisra és énekesre.
Miként emlékszel Marira?
Nagyon rövid időt voltunk csak együtt az Omegában, de csodálatos volt. Ugyanúgy, mint kábé másfél évvel előtte Koncz Zsuzsa, elsőre tudott mindent. Gyakorlatilag azonnal fel lett véve és mindenki gyönyörködött a hangjában.
Ha jól tudom, az utódoddal, Somló Tamással is találkoztál még a bevonulásod előtt.
Igen. Úgy történt, hogy amikor már a Rózsa Ferenc kultúrházba is jártunk az Omegával, akkor kaptam egy levelet, hogy a katonaság szeretné, ha én is a tagjuk lennék. Magyarán behívtak katonának. Minden olyan gyorsan ment. Az egyik hétfőn megkaptam a behívót és a következő hétfőn már az állomáson kellett lennem. Miközben három napom maradt a papírjaim összeszedésére. Akkor szóltam a srácoknak, hogy kell egy új szaxofonos, mert abban az időben egy szaxisnak még mindig nagy szerepe volt. Persze egyre több lett a gitárszóló, de azért ahol egy dalban kellett a szaxofon, az nagyon hangsúlyos volt.
Mint mondtam, akkor már sokan énekeltek az Omegában. Köztük Mecky is, akinek nagyon markáns hangja volt. Mivel nagyon jól énekelt, Mecky lett a főénekes. Mari pedig a vokálozott és az énekesnőktől átvett dalainkat énekelte.
Miután meghirdettük, hogy szaxist keresünk, sokan jöttek. Mind meg is hallgattuk őket, szép sorban, de egyik rosszabb volt, mint a másik. Végül Laux azt mondta, hogy az egyik haverjának van egy testvére, aki zenebohócnak készül és az artistaiskolába jár, próbáljuk ki. Somló Tomi volt az. Aztán jött is a Somló, aki mindenféle hangszeren játszott, szaxofonozott, hegedült, meg már nem is tudom még miken játszott. De nem volt saját hangszere, az artistaiskolából pedig nem lehetett kivinni a cuccokat. Ezért azt mondtam neki, hogy: Gyere Tomi, itt a szaxi, állj fel a színpadra és fújj egy számot! Felkapta a hangszeremet és csak úgy menetközben akkorát fújt, hogy majd leestünk a székről. Annyira jó volt. Azonnal mondtam a srácoknak, hogy ezt a fiút kell felvenni. Úgy is lett.
Milyen volt a fiatal Somló?
Akkor ő már végzős volt az artistáknál és ott is érettségizett. A zene csak a második szakja volt. Egy négytagú csoportban dolgozott, Luxornak hívták őket. Amelyik egy mester zsonglőr egyesület volt. Somló ott is megtanult mindenféle dolgot, például táncolni, emelést, akrobatikát. Két lányból és két srácból állt az együttes, főleg buzogányokat dobáltak. Tamás fantasztikus zsonglőr volt és már akkor is nagyon kajakos gyerek, pedig két évvel fiatalabb volt, mint én. Volt egy olyan produkciójuk, hogy Somló vállán állt egy másik srác, szintén zsonglőr. A harmadik emeleten meg még egy csaj. A másik lány pedig olyan tíz-tizenkét méterre tőlük, velünk szemben állt és hajigálta nekik a buzogányokat. Sokáig, hosszú távon, három különböző embernek. Lenyűgöző volt. Lásd a képet!
Igaz, hogy megörökölte a hangszered?
Igen. Már az első próbán megvolt köztünk a szimpátia. A későbbiekben pedig nagyon összebarátkoztunk, melyet minden újabb találkozás alkalmával ápoltunk az évek alatt, míg itthon voltam. Szóval csodálatos volt a bemutatkozása, így amikor elment a próbáról, azt mondtam a srácoknak, hogy ugyan nincs hangszere, de én itthagyom neki a szaxofonomat. A katonaságnál az elején úgysem fog kelleni. Ha majd megint kell, akkor eljövök érte.
Folytatjuk!
Fotók: Láng Péter Archívuma, TTT Nemzeti Rockarchívum
