„Hazudok magamnak, és megyek a mézesmadzag után” – kisbetűs ünnepnapok - 1. rész

Február 14-én újabb mérföldkőhöz érkezett a kisbetűs ünnepnapok együttes, miután megjelent második albumuk: Az izéből az izé. A megjelenést követően egy négyrészes miniturnéra indultak a Máklikőrrel, a lemezbemutató koncertet pedig az A38 színpadán adták. Behatárolhatatlan zenéjük hatásairól, skatulyákról, és persze az új dalokról is alaposan kikérdeztük Velek Domonkos énekes-billentyűst, Gollob Márton gitárost és Torda Barnabás basszusgitárost.

Mielőtt belevágnék, még meg kell jegyeznem, hogy az a péntek egy elég fasza nap volt. Nem csak az interjú elkészülte, vagy az aznap esti Akváriumos Heavy Brains – moszkvatér koncert miatt, hanem például azért is, mert reggel egy röpke pillanatra a kisbetűs ünnepnapok tagjának hittek.
Domonkossal a Bosnyák téren találkoztunk, s ahogy vártuk a buszt, ami elvitt volna minket az interjú helyszínére, a zenekar próbaterméhez, megszólított minket egy srác.
– Szia, csinálhatok veled egy képet? A barátnőm nagyon szeret titeket, neki lenne. – fordult emberünk Domihoz, majd a kép elkészülte után hozzám is. – Veled is szabad?
Remélem, valaha megtudom, hogy mit hitt, ki lehettem, mindenesetre mi Domonkossal nagyon jól szórakoztunk az eseten. Az interjú is hasonlóan jó hangulatban telt, reményeim szerint pedig még egy-két, a zenekarral kapcsolatos tévhitet is sikerült ledöntenünk benne. Nem, azt nem kérdeztem meg tőlük, honnan a név. Inkább ehelyett hoztam ezt a kis személyes példát. Nekem ez a péntek egy valódi kisbetűs ünnepnap volt.

Miért, már táncolnak?

Megjelent az új lemez, és le is ment a miniturné. A visszajelzések, és a közönség reakciói alapján milyennek tartjátok az album fogadtatását? Elégedettek vagytok azzal, ahogyan lejött az embereknek?

Domi: Alapvetően igen, főleg azért, mert az én tapasztalom azt, hogy az eddigiekben volt egy bizonyos félreértelmezése a közvéleménynek és a szakmának a zenekarunkról. Betettek minket a „közepesen helyes boy band” polcra, mint akik jól értelmezhető, sima magyar altert játszanak, nagy refrénekkel, amiket szeretnek a tinilányok. Ez ilyen formában sosem volt igaz. A második lemez aztán annyira rétegzene lett – persze nem az egész, vannak benne közérthetőbb elemek is –, hogy kicsit újraértelmezte az eddigi munkáinkat. Én ennek nagyon örülök.

Marci: Én arra vagyok kíváncsi, hogy ezt a következtetést te miből vontad le?

Domi: Mert most mondják. Egy másik interjúban a riporter szintén azt mondta, hogy ebben ő is bűnös, mivel a felületes hallgató csak ennyit lát belőlünk. Ez kicsit arról is szól, hogy minek akarod látni a zenekart. Nem hiszem, hogy az a kemény mag, aki hallgat minket, az ezt gondolta volna rólunk, de nagy általánosságban nem tettek különbséget köztünk, meg mondjuk a Hűvös vagy a Máklikőr között. Szerintem ilyen értelemben ez a lemez elkülönül ettől a „boy-band”-ségtől.

Feltett célotok volt, hogy ebből a skatulyából kitörést jelentsen ez az új lemez?

Domi: Az sem volt soha cél, hogy ebbe a skatulyába beletartozzunk. Mit hívunk Magyarországon alter zenének? Nem azt, ami zeneileg alternatívnak tekinthető mindenféle okok miatt, hanem azt, aki egy bizonyos közeghez tartozik. Az ilyen zenekarok összegravitálnak az image alapján.

Barni: Ilyen szempontból már az Édenpark-ot [a zenekar első albuma, amely 2023-ban jelent meg – a szerző] sem biztos, hogy ebbe a „boy-band” érába sorolnám.De szerintem, aki eddig így nézett minket, az az ezutáni dolgainkat is ide fogja sorolni. Valahova mindig be fognak minket sorolni.

Domi: Én egyre több olyan véleménnyel találkozom, ami a zenénk összetettségére vonatkozik.

Azért amikor a „közérthető” jelzővel éltél, fel is szaladt a szemöldököm: irigylem a felfogóképességét azoknak, akik az eddigi munkáitokból mindent azonnal megértettek…
Az új albumról kirajzolódtak már a közönségkedvencek?

Marci: Én ennél a kérdésnél külön kezelném, hogy élőben mik a benyomások, és hogy a statisztika mit mutat. Statisztikailag, ha a Spotify-t nézzük, akkor a Csupán, Nyállámálló, Rezidencia, Nincsen semmi baj, Fej a top 5, de, ha egy koncertet nézünk, akkor ettől eltérő visszajelzéseket is kaphatunk. A Fej-nél például Székesfehérváron fordult elő, hogy vége lett a számnak, és teljes csend volt. Én nem tudom még megállapítani ennyi koncertből, hogy egy számból mi sül ki, ehhez több koncertet is meg kell éljünk.

Domi: Voltak kislemezek, amiket már korábban kipróbáltunk közönség előtt – Nyállámálló, Csupán, A tó körül -, de aminek még nagyon örül a közönség, ha eljátsszuk, az a Nincsen semmi baj, a Rezidencia és a Samba dalokat, ezek bulizósabbak.

Marci: Van egy olyan felfogás, hogy akkor működik a zene, hogyha táncolnak rá, vagy énekelnek. Ebből is jön egy csomó benyomás és visszajelzés.

Barni: Mondjuk, mi többnyire nem olyan számokat írunk, amikre lehet táncolni.

Marci: A Fej-et sokan hallgatják, hiszen tök érdekes és színes, ami szerintem egy nagy erénye. De mikor Székesfehérváron kuss lett tőle, az azért volt, mert egyrészt be sem volt annyira gyakorolva, és nem is biztos azt hallották, ahogyan a stúdiófelvételen van, másrészt nem tudom, mit gondolhatott a közönség, de lehet, ledöbbentek, hogy: ez mi? Mert táncolni nem tudtak rá.

Domi: Általában hálás közönségnek szoktunk játszani, akik, ha nem tapsolnak, vagy ordítoznak, az nem annak szól, hogy nem tetszett nekik, hanem annak, hogy figyeltek és elgondolkodtak. Mindenesetre azt még nem döntöttük el, hogy a nem lemezbemutató címen tartott koncerteken miket tartunk meg és miket nem. Ez még kialakul.

Minden hájjal megkent mézesmadzag-húzogatók

Ha már így a Fej-ről kezdtünk el beszélgetni: miért pont az lett az egyik klipdal?

Marci: Ennek az a története, hogy megkeresett minket egy végzős média szakos hallgató a MOME-ről – Halas Nina –, hogy szeretne egy klipet csinálni, ez lehetne a féléves projektje. Két vagy három dalt is mutattunk neki, köztük a Fej instrumentális verzióját, és erre esett a választása. Aztán elkezdtünk dolgozni – de a szöveg még nem volt meg. Ahogy haladtunk a videóklip történetével, úgy a dal szövege és jelentése is megszületett vele párhuzamosan.

A szám szövege hogyan függ össze a klip Frankenstein-sztorijával? Vagy esetleg utóbbit csak képletesen kell érteni, és én nézem túl statikus fejjel?

Marci: Nem, ez egy teljesen jogos kérdés, hiszen nem feltétlenül a szöveget „mondja ki” a videóklip. Szerintem a meghasonulásban, a tudathasadási állapotban és a perfekcionizmus kiteljesedésében ér össze a kettő. A frankensteini és hasonlóan tipikus alkimista sztorikban az őrült tudós a halhatatlanságot hajszolja – ami nyilván lehetetlen – és a tökéletességet próbálja elérni. Erre reflektál a szöveg is: a telhetetlenség csomószor rosszat eredményez, mindenképpen ki kell alakítanod egy képet, amit megélhetsz a valóság helyett. Domival közösen írtuk a szöveget, körülbelül fele-fele arányban, és az is nagyon elgondolkodtató, amit ő írt.

Domi: A szöveg és a klip ugyanazt a gondolatot jeleníti meg, csak más irányból. Számomra a kulcsszó ebben a telhetetlenség. A szövegben ez inkább úgy jelenik meg, hogy én magamnak akarok még többet. Van itt egy olyan íz is, ami nem annyira jelenik meg a videóban: vannak ezek a vágyak, amik magukhoz édesgetnek engem, nekem pedig ezektől távol kell maradnom. A klip pedig ennek azt a részét erősíti meg, ami az egó lebontása és újra felépítése.

Marci: Az első versszakban egy olyan képet kapunk, amiben nem csak saját magunkról van szó, hanem mások is involválva vannak. Én csomószor fejtegettem már, hogy ez mit jelenthet: „Ti minden hájjal megkent mézesmadzag-húzogatók! / Még mennyi áldozatot szedtek, mire meggondolom / Hogy tán semmit nem ér az áldozatom? / Amúgy meg nem lehet így élni, ilyen gyáván, ilyen krézin”.

Domi: A mézesmadzag-húzogató az, aki valami olyat kínál neked, amit te nem érhetsz el. Gyakorlatilag, ahogy a költő a múzsát a vers vagy az eposz elején megszólítja, úgy ez a szöveg is megszólítja a minden hájjal megkent mézesmadzag-húzogatókat, mintha ennek a jelenségnek ők lennének az angyalai, vagy sokkal inkább a démonai.

Vannak konkrétan olyanok, akiknek ez a jelző szól?

Domi: Én úgy tudnám ezt mindennapi példával szemléltetni, mint amikor barátnőd van, mégis nézel más csajokat. Ezek a vágyak a minden hájjal megkent mézesmadzag-húzogatók. Igazából ezek a te vágyaid, hiszen te akarod megnézni a segget, és eldobni mindenedet. Tegyük hozzá, hogy ez nem mind az én saját megélésem, tehát nem arról van szó, hogy küzdenék ezekkel a démonjaimmal… Ezek a vágyak, amikor van valami jó, amiért megküzdöttél, ami racionálisan a tiéd és szeretnéd, ha az is maradna, de mégis vannak ilyen hátrahúzó erők.

Marci: Ez ilyen univerzális dolog, hogy a vágyak nem feltétlenül vezetnek hosszantartó boldogsághoz. Ezek a carpe diem-et éltetik úgymond, és nyilván tök jó, hogy vannak vágyak, de ezek között van egy csomó olyan is, ami destruktív.

Domi: Amiről a szövegben szó van, az inkább a testi vágy, nekem inkább az lebegett a fejemben. A klip más, az egy belső vívódás, ami megvan a szövegben is, csak más szeletét nagyítja fel.

Marci: Mikor 15 éves, vagy még fiatalabb voltam, nyilván kevesebb rálátásom volt arra, hogy az ipar, mint olyan, hogy működik. Most jövök rá, hogy amiket apám akkor mondott nekem, mondjuk egy játékra, vagy valami kis hülyeségre: „Fiam, ezt azért csinálják így, hogy te rákapj és el tudják adni!”, akkor mennyire igaza volt, ezek tényleg így működnek. Van egy bevett séma, vannak technikák, amikkel az embereket lehet manipulálni arra, hogy a terméket fogyasszák, figyelmet kerekítsenek neki. Van egy csomó ilyen dolog, ami szerintem eléggé kártékony, például a szociális média, és még sok minden, ami figyelemközpontú. Én ezzel nagyon küzdök, hiszen én azt tudom, hogy a tényleges vágyaimat és céljaimat elérjem, ahhoz nem ezekkel kéne foglalkoznom, és nem beadnom a derekamat ezeknek a dolgoknak. De ilyenkor csak én tudom, hogy basszus, hazudok magamnak, és megyek a mézesmadzag után.

Rózsaszín köd

Némely szövegetek értelmezhető úgy, hogy egy múzsához íródott, és úgy is, hogy inkább elvontabb fogalmakhoz, jelenségekhez szól. Tényleg van olyan, hogy egy konkrét MÚZSÁHOZ írtok egy dalt? Nekem ez a kérdés a Nincsen semmi baj-nál jutott eszembe, azt például hogy kell érteni?

Marci: Azt tényleg egy múzsához írtam. Az első kapcsolatom ihlette, ez a dal ennek a kapcsolatnak az egyik „gyümölcse”. Én ezt eredetileg nem kisbetű ünnepnapok dalnak írtam, és akkor még a verzék szövege is más volt. Aztán, amikor írtuk az albumot, és halásztuk össze az ötleteket, hogy milyen track-eket alkossunk, akkor ezt is nagy nehezen, de bedobtam.

Domi: Én emlékszem, hogy győzködnöm is kellett téged, pedig a Nincsen semmi baj egy nagyon nyugis, kedves, közérthető szám. Ugyanakkor valahol azt is éreztem, hogy Marcinak ez még egy be nem gyógyult, gennyes seb kicsit, amit nem biztos, hogy fel kéne szakítani.

Marci: Azzal a lánnyal szűk egy évvel ezelőtt szakítottam. Utána, mikor gondolkoztunk, hogy mi menjen az albumra, beadtam a derekam, mert én is azt éreztem, hogy működőképes, kereknek érződik és koherens. A szöveget viszont muszáj volt átírni, az akkori gondolataimat próbáltam meg visszaadni benne, és én úgy érzem, hogy ez sikerült is. Hiába érződött akkor nagyon igaznak a kapcsolat, amikor megéltem, visszatekintve nem feltétlenül volt jó. A dolgoknak ezt a fajta, kicsit keserédes vonulatát, érzetét akartam beleírni a verzékbe, de a refréneket meghagytuk. Számomra ez egy kicsit gunyoros dal, azt a bizonyos rózsaszín ködöt gúnyolja. De ez szerintem nagyon kevés embernek jön le így, ez sokaknak inkább egy nyálas szerelmes dal.

Ez a ti Nothing Else Matters-etek. (nevetünk)

Domi: Egyébként az jellemző, hogy még a gyászról és halálról szóló dalainkra is azt mondják, hogy szerelmes számok.

Marci: Maga a „szeretet”, illetve „szeretem” szavak így kimondva nyilván elég erősek tudnak lenni, ha egyfajta hiányérzetre utalnak. Az A tó körül-t is ugyanez ihlette egyébként, de az abból a szempontból más, hogy az inkább egy állapotot jelenít meg, az akkori érzelmeimet tükrözi. Ugye mindkettőben szerepel a „virágos rét” motívuma. De ennek a számnak megint csak nem ez az egyetlen olvasata, és egy csomó embernek másképpen jön le.

Domi: Az emberek általában egyébként is szerelmes dalokat akarnak. Bennem ez egyébként megint csak azt erősíti, hogy nem feltétlenül az a zenekar vagyunk, mint aminek első hallásra tűnünk.

Folytatjuk!

Az interjú második részében szó esik a lemez többi daláról, jazzről, metalról, animéről, a zenekar dobosairól, meg az élet nagy kérdéseiről is. Hamarosan a Rockinformon!