Idén öt éve, 2020-ban kezdődött, hogy minden különösebb hírverés nélkül, egyszer csak elkezdtek megjelenni a legnépszerűbb videómegosztón az első felvételek, melyet a beszédes, de titokzatos nevű Powerplant-hu csatornán tettek közzé az alkotóik. Klasszikus Kraftwerk szerzeményeket újszerű köntösben – és magyar szöveggel. Az azóta már soklemeznyi repertoárrá bővült feldolgozások elkövetőit: Bennárik Tibort és Fehér Tibort Jozé faggatta ki a különleges projektről és annak hátteréről.
Végezetül a Kraftwerk tagjaival kapcsolatos élményeikből szemezgettünk.
Mik a legemlékezetesebb momentumok az életetekben a Kraftwerkkel kapcsolatban?
FT: Az egyik legjobb, hogy 1981-ben, kiskamaszként mind a két a budapesti koncertet láttam a szüleimmel a Kisstadionban. Nagyon rendesek voltak, hogy mind a kétszer elvittek. Hatalmas élmény volt. A másik, mikor 2005-ben Ferrarában a főtéren az együttes alapítója legalább negyedórát beszélgetett úgy velem, mint most mi, egymástól ötven centire vagy egy méterre.
Milyen Ralf Hütter személyesen?
FT: Hihetetlenül kedves volt, nagyon közlékeny és nagyon aranyos. Én annyira zavarban voltam, hogy már többször elköszöntem tőle, de ő még folytatta, többször is visszatért különböző dolgokra. Ráadásul emlékezett a ’81-es budapesti koncertre és érdeklődött az országunkról. A harmadik csúcsélményt úgysem fogja senki elhinni nekem, de nem baj. Pár barátom látta, én meg átéltem: a fél Kraftwerk ült az autómban, én vittem őket a szállásukra.
Pedig mára már városi legendává érett a sztori.
FT: Úgy volt, hogy a 2004-es pesti koncertjük után hazamentem és igen hamar elaludtam. Majd hajnali kettő körül azzal hívott Tibi, hogy gyere azonnal, itt vannak! Azt hittem bohóckodik… Ritka nagy és hosszadalmas ütlegelést helyeztem kilátásba a számára, ha csak vicc az egész… De nem.
A Living Room nevű szórakozóhelyre hívott az Astoriánál és tényleg ott volt a zenekar fele: Henning Schmitz és Fritz Hilpert. Beszélgettem velük és mivel nem iszom alkoholt, a buli végeztével felajánlottam, hogy elviszem őket a szállodájukba. Ott ültek az autómban és én furikáztam őket. Igaz, sajnos csak a Gellért Szállóig.
Tíz perc se volt, de akkor is. Autobahn – Belváros Remix. (nevetés)
BT: Pedig lehetett volna Der Taxi Remix is. Azt minden külföldi tudja, hogy a reptérről a Belvárosig minimum hét hídon kell átmenni, mert Budapest szigetekre épült. (még nagyobb nevetés)
Amúgy meg gól az összes koncert és találkozás. Hatalmas és maradandó élmény. Még akkor is, ha az ember, talán akkor nem is tud róla, de később mégis fontossá válik egy-egy nap emléke valamiért.
Mire gondolsz?
BT: Elsőként vagy utoljára előadott dalokra. Változásokra a felállásban, belépő-, kilépő tagokra. Magukra a helyszínekre, ahová az elmúlt huszonvalahány évben eljutottunk a Kraftwerk turnéit követve. Néha már maga a koncertre utazás, maga az adott társaság is különleges, az útközben elhangzó beszélgetésekkel együtt.
FT: Ha már koncertek. Az 1991-es budapesti előadásra direkt nem mentem el, mert nagyon „megharagudtam” rájuk. Megsértődtem, hogy Karl Bartos kiszállt…, vagy kitették a zenekarból. Aki ugye magyar. Majd aztán nem magyar. Míg kiderült, hogy végül is tényleg magyar származású.
Volt erről egy csörtém az egyik állítólagos szakértővel, aki nem elég, hogy elképesztő ostobaságokat írt a Kraftwerkről, de aztán még azt is simán bemondta, hogy Bartos biztosan nem magyar, mert sem a wikipédián, sem az MTI anyagokban nem találta ilyesminek nyomát. Azzal meg hiába érveltem, hogy Karl maga írja a könyvében, hogy a felmenői egyik része magyar származású… (nevetés)
FT: Beszéltem Karllal Sopronban, 2006-ban, a Volt fesztiválon, a koncertje után. Annyira állt tőlem, mint most ti. Kijött köszönteni a rajongókat. Volt ott egy Bartos nevű család, akik mutatták neki a személyijeiket. Mama, papa, két kamasz lány, mind Bartos. Jót mosolyogtak, főleg mikor hozzátettem, hogy legalább három oldal Bartos van a pesti telefonkönyvben. Ő persze már németesen „Bartosz”-nak ejti, nem Bartosnak, mint az itteniek. Akkor megkérdeztem tőle, hogy tud-e arról, hogy lennének magyar ősei, de azt felelte, hogy nem. De a már nem is annyira közelmúltban megjelent önéletrajzi könyvében meg gyönyörűen leírta a magyar ősei vándorlását, miként azt is, hogy miként lett a német kiejtés miatt Bartosból (Bartosch) Bartosz (Bartos).
Úgy tudom, hogy már 1981-ben is odamentek hozzá a helyi tévések, mert valaki a rokonának vallotta magát a stábból. De nem tudott magyarul. Próbáltak vele beszélni angolul, állítólag azt is visszautasította. Viszont csak dolgozhatott benne a dolog, mert később nagyon szépen összeszedte a felmenői származását az életrajzi könyvébe.
FT: A ’81-es magyarországi koncertről a Magyar Televízió munkatársai engedélyt kaptak harminc perc felvételére. Sajnos csak egy nagyjából egyperces részlet érhető el belőle, melyet a Pulzusban adtak le, Sztevanovity Dusán volt a riporter. Állítólag használhatatlan lett az anyag, mert olyan kevés volt a fény a színpadon. Viszont szerencsére elérhető a két budapesti koncert majdnem teljes hanganyaga.
Eddig körülbelül hány Kraftwerk koncerten voltatok?
FT: Jelenleg ott tartunk, hogy bár már a 2002-es párizsi koncertre is úgy indultunk neki, hogy muszáj menni, mert ki tudja, mikor látjuk őket legközelebb, de szerencsére azóta is aktívak. Így aztán én még nagyjából ötvenszer voltam Kraftwerk bulin. Előtte pedig még láttam őket Linzben ’98-ban és a már említett ’81-es budapesti fellépéseken.
BT: Ha nem tévedek, jelen pillanatban úgy a száztizenötödik Kraftwerk koncertemen vagyok túl, vagy valami ilyesmi.
Mi késztet titeket arra, hogy ezt újra és újra látni kell? Különösen, hogy több tucatnyi országba kellett azért elutaznotok, hogy aztán egy-egy estére ismét felcsendüljenek a Kraftwerk klasszikusok…
FT: Valószínűleg szenvedélybetegek vagyunk. Mert a Kraftwerk olyan különleges örömöt nyújt, amit kevés dolog az életben. Van, akinek a lóverseny. Van, akinek a kártya. Van, akinek a nők. Van, akinek a kábítószer, vagy az alkohol. Nekünk a Kraftwerk. A látvány, a hang, és valószínűleg az is, hogy mindketten még nagyon fiatal korunkban kerültünk kapcsolatba ezzel a zenével és szippantott be egy életre. Mindez együtt vélhetőleg azt eredményezi, hogy a koncertek alatt egy picit vissza tudunk fiatalodni. Pár órára vagy néhány percre vissza tudunk térni a kamaszkorunkba.
Aki nem ismer titeket, az nem feltétlen tudja, hogy ez tényleg egészen vad mértékeket ölt nálatok. Tehát nem csak, hogy szinte bárhova hajlandóak vagytok külföldre menni utánuk, hanem hogy a legtöbbször az első sorokban ácsorogtok már magához a beengedéshez is, majd aztán a színpad előtt is, órákkal a koncertkezdést megelőzően. Mennyire kell ehhez türelmesnek lenni?
BT: Ehhez leginkább bolondnak kell lenni, nem türelmesnek. (nevet)
FT: De ha jó a társaság, prímán eldumálgatunk.
Majd aztán a végén is addig ácsorogtok, amíg találkozni lehet a főhősökkel.
BT: Menni kell a profik után. Mert, bármilyen hihetetlen, mi is a profik után megyünk. Vannak azért a világon olyanok, akik nem százasával, hanem több százasával számolják a koncerteket.
FT: Olyan brit rajongót is ismerünk, aki mára már több Kraftwerk koncertet látott, mint amennyin Bartos és Flür összesen fellépett.
BT: És ő is csak egy rajongó.
FT: Van egy srác Németországban, aki kábé kettőnk között van valahol a korban. Ő már ’98-ban legendának számított a rajongók között, már akkor olyan gyűjteménye volt relikviákból és annyi mindent tudott róluk. Hogy honnan, azt a mai napig sem tudjuk.
BT: Ők általában csendben vannak és csendben is maradnak. Régen mi volt? Nem volt internet, hát lemezeket küldözgettünk egymásnak. Kazettákat. Oda volt kunszt bekerülni, abba a körbe. Van magyar ismerősünk is, aki benne van. Akinek tényleg minden koncertről van felvétele, még a legrégebbiekről is.
FT: Ez úgy működik, hogy én adok neked valamit és te is adsz nekem valamit, így ritkaságok cserélnek gazdát. Olyat cserélek, ami nekik vagy neked még nincs meg.
BT: A legkeményebb gyűjtők közé, a legbelső körbe már mi sem tudtunk bekerülni. Nem volt hozzá elég anyagunk, cserealapnak.
Miközben tizedannyi bootleggel sem rendelkező, másokon élősködő nímandok verik a mellüket, hogy mekkora gyűjtők és mekkora szakértők… Vagy árulják pult alatt a mások által készített felvételeket sunyiban. Vagy épp pénzért szerveznek olyan bemutatókat, ahol nemcsak, hogy idegen tollakkal ékeskednek, de akár jogilag is szankcionálható módon mások tulajdonában lévő felvételekkel élnek vissza…
FT: Nyilván vannak olyanok is. De a Kraftwerk rajongók keménymagja más tészta. Ők nem kereskednek ezzel, nem húznak belőle anyagi hasznot. Ez csak egy gyűjtőszenvedély, mint mondjuk egy mániákus bélyeggyűjtőnek. De mondok más példát: Jay Lenonak van vagy négyszáz autója. Tehát több kocsija, mint ahány nap van egy évben. Ha minden autót csak egy nap használ, akkor sem ér egy év alatt a végére. Felteheted a kérdést, hogy mi a fenének egy embernek ennyi autó? Értelmet nem fogsz mögötte találni és azt ne is keresd, mert nincs.
Nem értelmet keresek, érzelmet.
FT: Az persze van. Szeretjük, ennyi. Azért megyünk ezekre a koncertekre, mert jólesik. Nem azért, mert megfenyegetnek. (nevet)
Sok embert ismerek a zenei életben és meglepően sokan szeretik közülük a Kraftwerket, de mondjuk, vagytok ti öten vagy tízen, akik teljesen más ligában fociztok. Az abszolút rajongó kategóriába illetek.
FT: Egyszerűen csak örömet okoz. Én nem tudom, hogy akik agárversenyre, vagy lóversenyre járnak, abban nekik mi a jó? Csak nézik azokat az állatokat. De biztosan nagyon jó, mert több tízezer ember kint van a versenyeken, csak engem nem érint meg.
Meg tudjátok határozni, hogy a sokféle helyszín és találkozás közül mégis melyik volt a legérdekesebb Kraftwerk koncertélmény?
FT: Hát ez változó. Nagyon érdekes, hogy én még láthattam a nagy négyest. Ezt viszonylag kevesen mondhatják el a mai rajongók közül.
BT: Nekem az, hogy ’91-ben még láthattam a régi színpadot, ami olyan volt, mint egy űrhajó vezérlőterme. Az a kép teljesen belém égett.
FT: A teljes Kling Klang Stúdiót, amiben a lemezeiket is felvették, egy az egyben feltették a színpadra.
BT: Utána viszont már nehezen tudnék többet mondani róla. Mert egy kitűnő ismerősömet, barátomat idézve, „Egy Kraftwerk koncert elmesélve annyira adja vissza az élményt, mint amikor a dugásról olvasol.”
FT: Audiovizualizálni szükséges. (nevetés)
Nemcsak erre gondoltam, hanem például olyan bulikra, amik valamitől különlegesek lettek. Mint nemrég, mikor kimentetek Svájcba és nem indult el a videó, csak a zene volt.
BT: Az összes koncertben van valami különleges.
FT: A 3D-s koncertek nagy részénél nem volt rajtam a 3D szemüveg, mert egyszer-kétszer ugyan megnéztem a vetítést, de aztán engem inkább az emberek érdekeltek a színpadon, mint a mögöttük futó vizuál.
Egyébként a többnyire német, vagy a jobbára angol műsoruk tetszik jobban? Ez is változó?
FT: Nekem a német.
BT: Nekem mindegy.
FT: De a különlegességekből egy párat még meg tudok említeni. 1998-ban láttam őket Linzben, egészen közelről és ugye az még a Kling Klang Stúdiós színpadkép volt, nekem utoljára. Láttam a zenekart megérkezni. A két „öreg”, Ralf és Florian egy ócska Nissan taxiból szálltak ki, a hátsó ülésről. A másik két tag, Fritz és Henning később jöttek. Megkérdeztem őket – beszélek németül és angolul is – hogy várható-e új lemez. Az Electric Cafe album már tizenkét éves volt akkor. Azt mondták, hogy igen dolgoznak rajta, nemsokára lesz. A 2002-es párizsi koncert pedig azért volt nagy élmény nekem, mert én ott hallottam először élőben a Man Machine-t. Óriási volt élőben, döbbenetesen szólt.
Voltunk Tibivel és még pár haverral egy négyes koncert-túrán. Svájcban a Montreux Jazz Fesztiválon léptek fel, egy kicsi pincehelyiségben tartották a koncertet. Úgy képzeld el, hogy a színpad olyan volt, mint egy tanári katedra, kábé húsz centi magas lehetett. Ott álltunk másfél méterre a színpadtól, és ők is másfél méterre a színpad szélétől, vagyis ténylegesen olyan három méterre voltunk a zenekari tagoktól. Szó szerint láttam a ráncot a cipőjükön. Nekem az is óriási élmény volt. Vagy, mikor Olaszországban, Ferrarában „üldöztük” Floriant, aki szabályosan elmenekült elölünk. Csak köszönni akartunk volna, de ő mindent megtett, hogy ne sikerüljön, majd elslisszolt előlünk.
Ugyanazon a napon, Ferrarában, kicsit később, negyedórát beszélgettem a Ralf Hütterrel. Németül társalogtunk, amit úgy láttam, értékelt. Mesélte, hogy milyen jót biciklizett a Dunakanyarban. Megkérdeztem, hogy mi van az új lemezzel, amire azt felelte, hogy 99%-ban kész van. Mondta, hogy folyamatosan, még turné közben is dolgoznak rajta. Amúgy azóta sem jelent meg, 2005 óta.
Nem lehet, hogy a Minimum-Maximum koncertalbumra gondolt?
FT: Én új lemezt kérdeztem, de lehet, hogy ő arra gondolt. Azt is megkérdeztem, hogy írnak-e kottát? Azt válaszolta, igen, de az ő kottájuk nem olyan, mint az általános. Ilyenekről beszéltünk még.
BT: 2004, Ljubljana. Színpadépítés. Nézem, hogy haladnak a munkálatokkal és egyszer csak mellém áll valaki. Az egyik „bácsi”. Köszöntem neki, majd még azt mondtam, hogy viszlát, holnap Pesten. Nem tolakodtam, semmi szelfi vagy aláírás. Egyszerűen csak ott voltunk. 2004-ben, az év utolsó koncertjére együtt repültünk egy francia belföldi járaton. Fritz meg Henning megismert az afterpartyról. Már a váróban odajöttek, hogy: helló, odanézz, itt a srác Pestről.
Láttam már máshol is, hogy megismernek titeket.
FT: Igen, az előbb említett beszélgetés 2005-ben, Ferrarában is úgy kezdődött, hogy mikor Tibivel megálltunk a szálló előtt, Henning és Fritz éppen akkor jöttek ki. Meglátták Tibit és odamentek hozzá üdvözölni. Pár másodperc múlva Ralf is kilépett, majd odajött megnézni, kivel beszélget a két kollégája. Hát így indult, ezt is Tibinek köszönhetem.
BT: Volt, hogy a reptéri buszon is együtt mentünk, 2004 decemberében, később mögöttem ültek a repülőn. Majd Fritz megkopogtatta a vállam és azt mondta, hogy most fog megjelenni a Minimum-Maximum, és pesti számok is lesznek rajta. Rengeteg sztorink van, de ezek tényleg csak a rajongóknak érdekesek.
Sok rajongó van.
BT: Meglepően sokan vannak.
FT: Ami nagyon tetszett, hogy Veszprémben csurig volt a hely és a teljes telt ház úgy nézett ki, hogy rengeteg fiatal volt a közönség soraiban. De nem úgy fiatal, hogy mondjuk, negyvenéves, tehát hozzám képest fiatal. Hanem tízen-és huszonéves fiatalok, harminc alattiak, tömegével.
Visszatérve a zenéitekre. Eltelt öt év az első közös munkáitok óta és mindebből mára már egy közel ötven feldolgozásból álló komplett repertoár állt össze: Kraftwerk újragondolások magyarul. Terveztek ezekből valamilyen élő bemutatót, esetleg hivatalos kiadványt?
FT: Elsősorban a magunk örömére csináljuk ezeket az átdolgozásokat, illetve videókat. Felnőtt játék, addig sem járunk kocsmába, meg lóversenyre, meg szoknyák után. Ha még másoknak is tetszik, annak nagyon örülünk. Ha lesz lehetőségünk fellépni, boldogan állunk elébe. Kiadásról még nem is gondolkodtunk, de ha esetleg úgy alakul, biztosan kelleni fog majd szakmai segítség hozzá, elsősorban a jogok rendezése terén. Mert az ember szeretne nyomot hagyni maga után. Tudom, hogy tízmillió lemez jelenik meg minden évben és annak 99,99%-a megy a süllyesztőbe, de attól még marad utánad valami.
BT: Színpadra állítható volna. De persze kéne hozzá még két ember. Meg egyenruha, elhatározás, akarat, bátorság. És leginkább egészség. Viszont, ha bekerülne ebbe a pici, kétszemélyes körbe egy harmadik vagy egy negyedik személy, aki ért ezekhez, akkor lehet, megsokszorozódnának a konfliktusok. Sokszor így ketten sem értünk egyet.
FT: Sokszor még önmagunkkal sem értünk egyet. (nevet) De mellé még azt is szeretnénk leszögezni, hogy nagyon hálásak vagyunk egyrészt a Teremtőnek, vagy a sorsnak, hogy ebben a korban élünk, hogy van rá lehetőségünk, hogy ennek a hobbinak hódolhassunk, hogy eljuthatunk a koncertekre, és hogy a zajongáshoz szükséges gépeket és szoftvereket megszerezhetjük.
Másrészt természetesen kimondhatatlanul hálásak vagyunk a mögöttünk álló családjainknak is, akik hátteret biztosítanak, akik támogatnak és elviselnek minket, meg a hóbortjainkat és rigolyáinkat. Mert azért kell hozzánk türelem, mindkettőnkhöz. Úgyhogy nagyon hálásak vagyunk nekik, hogy ezt ilyen jól tolerálják, és egyáltalán lehetővé teszik, hogy ebben kiélhetjük magunkat. Ha a kis csacska szösszeneteinkkel önmagunkon kívül másoknak is tudunk örömet szerezni, az nagyszerű. De ha valakinek nem tetszenek, az sem baj. Sok minden van az interneten, mindenki találhat magának kedvére valót.
Mit gondoltok, mennyi van még ebben?
BT: Szeretnék más hobbimmal is foglalkozni, teszem is úgy-ahogy, így nem tudok jósolni ez ügyben. Számomra sosem volt ez annyira komoly, nem is értek hozzá… Egy biztos: a következő húsz évben lesz még egy-két Kraftwerk szám, magyarul újragondolva, még ha csak a régiek újrabütykölése is.
FT: Készen van pár szöveg: a Pocket Calculator, a Man Machine, a Tour de France, a Tanzmusik, valamint jelenleg is küzdök a félig se kész Ohm Sweet Ohm-mal… Bennárik Tibi kreativitásán, türelmén és erején múlik, mikor lesz ezekre készen a zene. Mindenesetre, szeretnénk még vagy húsz évig csinálni, aztán – üsse kő – kezdődhet a lassú öregedés. Ralf Hütter is még csak 99 éves lesz akkor.
Fotók: Bennárik Tibor és Fehér Tibor archívuma, Emesz Csaba, Jozé, TTT Nemzeti Rockarchívum
