Huszonkettedik alkalommal adták át tegnap a Fonogram – Magyar Zenei Díjakat: a nyertesek és az életműdíjasok ünnepélyes keretek között, a budapesti Barabás Villában vehették át az elismerést egy szűk körű, díjátadóval egybekötött fogadáson. A Fonogram-napon hagyománnyá vált interaktív műsorfolyam is elindult a díj közösségi oldalain, melynek során az egyes zenei kategóriák nyerteseire izgalmas videók formájában derül fény. A 25 fős szakmai zsűri 18 műfaji kategóriában ítélte oda a díjakat. A MAHASZ emellett nyilvánosságra hozta azt is, hogy ki nyerte #azévslágere közönségszavazást.

A hazai klasszikus pop-rock kategóriában az Ivan & The Parazol vehette át immár második Fonogram-díját – ők korábban, 2022-ben az alternatív/indie-rock mezőnyben nyertek. A magyar modern pop-rock jelöltek között a feltörekvő tehetség, ajsa luna győzedelmeskedett. Szakmai elismerésben részesült az Elefánt zenekar, akik többszöri jelöltség után most el is vitték a hazai alternatív/indie-rock kategória díját. Az elektronikus zenei produkciók közül az Analog Balaton albuma lett a befutó, a hazai rap/hip-hop kategóriában pedig Co Lee és Blaize párosa bizonyult a legjobbnak. A hazai hard rock/metal esélyesei közül az AWS szerezte meg a Fonogram – Magyar Zenei Díjat.

A speciális zenei kategóriákban díjazták Kökény DaniTemesi Berci, a Firkin, a Jazzbois és a Parno Graszt albumait és hangfelvételeit.

A 2024-es év felfedezettje cserihanna, míg az év hangfelvétele kategóriában a közönségszavazás során Horváth Tamás x Kowalsky meg a Vega „Fehér holló” című slágerére voksoltak a legtöbben.

A Fonogram – Magyar Zenei Díj nemzetközi kategóriáiban ők lettek a legjobbak: BeyoncéTeddy SwimsFontaines D.C.CYRILDoechiiJudas Priest.

Életműdíjban részesült Soltész RezsőSzigeti Ferenc és a KARTHAGO, valamint Szikora Róbert.

Fonogram – Magyar Zenei Díj

A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (MAHASZ) több mint három évtizede minden évben odaítéli a különböző zenei stílusok hazai és nemzetközi legjobbjainak az őket megillető szakmai elismeréseket. 2025 sem volt kivétel.

Fonogram-nap

A MAHASZ által a budapesti Barabás Villában rendezett Fonogram – Magyar Zenei Díj 2025 zárt körű eseményén jelentették be az idei nyerteseket és az életműdíjasokat, illetve adták át a Fonogram-díjakat. A műsort követően fogadással ünnepelték a díjazottakat.   Az eseményt követően interaktív műsorfolyam kezdődött a Fonogram – Magyar Zenei Díj weboldalán, valamint párhuzamosan négy közösségimédia-felületén (FacebookTikTokInstagramYouTube).   A díjátadás utáni pillanatokba a megszokott videóüdvözletek mellett ezúttal is betekinthetünk egy-egy rövid interjú formájában is. Ezeknek a TikTok biztosít felületet; az interjúkat a nyertes művészekkel a platformon jól ismert Kovács Kristóf készítette.

Szakmai szavazás, mindig megújuló zsűri

Idén is egy zenei szakemberekből, újságírókból és zenészekből álló, összesen 25 tagú szakmai zsűri döntött arról, hogy a beérkezett mintegy 1400 nevezés közül kik legyenek a 18 kategória jelöltjei, majd pedig nyertesei.   A korábbi zsűritagok mellé – mint például Abaházi Csaba (Retro Rádió), Bali Dávid (Believe) Bazsa Péter (Rádió 1, 103.9 Rock FM, Base FM), Bihari Balázs (Majdnem Híres Rocksuli, Wanted podcast, szerkesztő-újságíró, zenész), Boros Gábor (DJ, újságíró), Both Miklós (Hagyományok Háza), Regán Lili (DJ, műsorvezető), Rónai András (Dal+Szerző, Recorder), Sajó Dávid (Telex After), Sebestény-Gallasz Enikő (WMMD), Szűts László (MAHASZ) vagy épp Weyer Balázs (Music Hungary Szövetség) – idén is csatlakoztak új szakemberek. Így például Borcsik Attila Izillel (Park FM, DJ, zenei szerkesztő), Hering Andrással (Refresher), Nyerges Tamással (Rockstar magazin) és Paár Julcsival (Fonogram-díjas énekes, dalszerző, zeneterapeuta) színesedett a csapat. A teljes tagság megnézhető ide kattintva.

Tavalyi Fonogram-nyertesek konferálták fel az idei jelölteket

A Fonogram – Magyar Zenei Díj jelölt videóinak különlegessége, hogy tavalyi nyertesek harangozták be az elismerés idei esélyeseit. Így többek között a Nagy Emma Quintet, a Zaporozsec és a Carson Coma tagjai, illetve a Thy Catafalque alapító-frontembere, Kátai Tamás, Paulina, Raul, Paár Julcsi, Saya Noé, Rúzsa Magdolna és Pogány Induló mutatták be a különböző kategóriák mezőnyeit, de mikrofont ragadott a Góbé Zenekar és Ótvar Pestis is.

A kategóriák és a díjazottak:

1. az év hazai klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele
Ivan & The Parazol – Dancer (Modernial Records)

2. az év külföldi klasszikus pop-rock albuma vagy hangfelvétele
Beyoncé – COWBOY CARTER (Sony Music)

3. az év hazai modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele
ajsa luna – ILLEG*LIS PARTYK (New Chord Record)

4. az év külföldi modern pop-rock albuma vagy hangfelvétele
Teddy Swims – I’ve Tried Everything But Therapy (Part 1) / I’ve Tried Everything But Therapy (Part 1.5) / Bad Dreams (Magneoton/Warner Music)

5. az év hazai alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele            
Elefánt – SEMMI (szerzői kiadás)

6. az év külföldi alternatív vagy indie-rock albuma vagy hangfelvétele            
Fontaines D.C. – Romance / Favourite / Starburster (XL Recordings)

7. az év hazai elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele
Analog Balaton – Repedés (szerzői kiadás)

8. az év külföldi elektronikus zenei albuma vagy hangfelvétele
CYRIL – Fall At Your Feet (with Dean Lewis) / Still Into You (& maryjo) / Stumblin’ In / True (& Kita Alexander) (Elephant House/Warner Music)

9. az év hazai rap vagy hip-hop albuma vagy hangfelvétele
Co Lee x Blaize – LA PROMENADE (Golem Records)

10. az év külföldi rap vagy hip-hop albuma vagy hangfelvétele
Doechii – Alligator Bites Never Heal (Universal Music)

11. az év hazai hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele
AWS – Innen szép nyerni (H-Music)

12. az év külföldi hard rock vagy metal albuma vagy hangfelvétele
Judas Priest – Invincible Shield (Sony Music)

13. az év hazai hagyományos slágerzenei albuma vagy hangfelvétele
Kökény Dani – Ugyanaz a ház (Tom-Tom Records/MGS MUSIC Hungary)

14. az év hazai kortárs szórakoztatózenei albuma vagy hangfelvétele
Temesi Berci – Soul is the flavour (feat. Deborah Bond) / Hóbortos karácsony (feat. Szolnoki Péter) (BTM&E Kft.)

15. az év hazai gyermek albuma vagy hangfelvétele
Firkin – Rumini Tükör-szigeten (Pump Jump Records)

16. az év hazai jazz albuma vagy hangfelvétele
Jazzbois – Still Blunted (UP Music Budapest)

17. az év hazai világ- vagy népzenei albuma vagy hangfelvétele
Parno Graszt – Suttog a szél (Pannon Productions)

18. az év felfedezettje
cserihanna (Magneoton)

19. az év hangfelvétele
Horváth Tamás x Kowalsky meg a Vega – Fehér holló (szerzői kiadás)
(szerzők: Balázs Gyula – Horváth Tamás – Tobak Dániel / Balázs Gyula – Horváth Tamás – Pulius Tamás)

20. életműdíj
Soltész Rezső
Szigeti Ferenc és a KARTHAGO a zenekar
Szikora Róbert