12. Gary Moore Emlékest – 2025. április 4.

Ezt a koncertbeszámolót (is) egy személyes élménnyel kell kezdenem. 2010. július elején barátokkal részt vehettem egy Rozsnyói fesztiválon. Ott láttam életemben először és sajnos utoljára Gary Moore-t színpadon. Hihetetlen érzés volt ott állni közvetlenül a színpad előtti kordonnál, amikor tőlem mindössze 2-3 méterre egy igazi legenda, egy világhírű gitáros állt a színpadon. Persze ha belegondolunk, már önmagában az is hihetetlen volt, hogy egy felvidéki kisváros parkjában egy helyi fesztiválon fellép a világ egyik legnagyobb gitárosa. Bár addig is ismertem és kedveltem a dalait, ott és akkor minden megváltozott: onnantól már egészen más volt hallgatni ugyanazokat a nótákat, mert gondolatban mindig visszarepültem Rozsnyóra, a színpad elé. Aztán 2011. február 6-án az egész világot megrázta Gary Moore halálhíre. Az északír gitáros 59 éves korában váratlanul elhunyt. „So long, it was so long ago”… 

Első alkalommal a Pecsa Music Hallban rendeztek emlékestet 2012. április 4-én, Gary Moore születésének 60.évfordulóján. Ezt követően évekig az A38 Hajó adott otthont a rendezvénynek, majd néhány éve már az új helyszínen, az Analog Music Hallban kerül megrendezésre az esemény. 2012-től – a pandémia éveit leszámítva – Csillag Zoli szervezésének köszönhetően minden évben megrendezik ezt a színvonalas eseményt, melyen hazai és nemzetközi neves előadók idézik a színpadra Gary Moore játékát. Az idei koncert is Gary Moore születésnapján, április 4-én lett megtartva az Analog Music Hall-ban. A fellépők nevei már előre garanciát jelenthettek a közel teltházas rendezvényre. A lebonyolítás kapcsán megint csak Csillag Zoli szervezését kell kiemelnem. A koncert pontosan a meghirdetett időpontban, este fél 8-kor kezdődött, és – két technikai szünettel – éjjel fél 12-ig tartott.

A műsor három blokkra tagozódott. Elsőként Somogyi Remig és csapata lépett színpadra. Remiget még valamelyik régi-régi Gary Moore emlékesten ismertem meg. Akkor még reményt keltő fiatal tehetségként állt a színpadon, aki mostanra kiváló gitárossá érett. Játéka most sem okozott csalódást, tisztességesen berobbantotta a bulit. Az ő vendégfellépője volt Gary Moore öccse, Cliff Moore is, aki már az első emlékkoncert óta – kis kihagyással- minden emlékesten fellép. Ebben a blokkban állt színpadra Cliff Moore-ral egy szám erejéig Gary Moore lánya, Lily Rendle-Moore is. Lily-t is láttam már úgy 8-9 évvel ezelőtt az emlékesten. Visszagondolva az akkori fellépésére, hatalmas változáson ment át a hölgy az eltelt időben. Az esetlen kamaszlány fantasztikusan tökéletes hangú, gyönyörű énekesnővé érett. Emlékszem, egy régi interjúban nyilatkozta, hogy büszke az édesapjára. Nos, most már az édesapja is büszke lehet/lenne rá.

A szünet utáni második blokk az USA-ból hazatért Tommy Katonáé (ifj. Katona Tamás) volt, akit sokan csak a magyar SRV-ként aposztrofálnak – és nem véletlenül. Arról, hogy ez az állítás nem alaptalan, péntek este meggyőződhettünk személyesen is. Az ő vendége volt a színpadon a kiváló, és hazánkban is népszerű német blues-rock gitáros, Henrik Freischlader, aki Cliff More-hoz hasonlóan szintén az első emlékest óta gyakori vendége a koncertnek. Kritikaként azért hagy jegyezzem meg, hogy Freischlader zseniális gitárjátékának élvezetén némiképp rontott az az iszonyat hangerő, ami a tövig tekert Marshallból kijött. Ettől függetlenül tudjuk, hogy ők ketten mit tudnak a színpadon – még ha közben sikerült is némi halláskárosodást összegyűjtenem… Szintén Katona Tomi vendégeként lépett ebben a blokkban színpadra Vámos Zsolt, és az énekes-gitáros Harrisen Larner-Main is, akit már korábbi emlékestekről is ismerhetünk.

Az újabb átszerelést követő harmadik blokk főszereplője Vámos Zsolt és a Run for Power Memorial Band volt. A zenekar, mint Gary Moore emlékzenekar mélységes tisztelettel nyúl Gary zenéjéhez, megőrizve a zenész hard rock korszakának emlékét. Nem véletlen, hogy Vámos Zsoltot fotóstársam (aki maga is blues gitáros) „Gary Moore magyar hangjának” nevezte, mivel ő az a magyar gitáros, aki a legautentikusabban játszik Gary Moore-t. (De azt nem bocsátom meg neki, hogy a „Had enough of the blues” lemaradt a setlistről.) Zsolttal 1-1 szám erejéig ismét színpadra lépett ifj. Katona Tamás és Harrisen Larner-Main, ez utóbbi immár gitár nélkül.

Összességében: igazi gitárünneppel tisztelegtek a résztvevők, szervezők Gary Moore emléke előtt. Nem tudok, és nem is akarok senkit kiemelni, vagy bármiféle sorrendet állítani a résztvevő gitárosok között, mivel csupa kiválóság volt a színpadon. A hard rocktól a blues-rockig teljes kínálatot kaptunk. A felsorolt kiváló gitárosok mellett feltétlenül meg kell említeni a színpad többi szereplőjét, Jósa Tamás és Kiss Zoli énekeseket, a három dobost, a két basszusgitárost, és a billentyűsöket. Csupán a saját feledékenységem árnyékolta be az estémet, mivel elmentem puska nélkül vadászni: mindig készítek néhány kiváló videót telefonnal a legjobb nótákról, most elfelejtettem vinni magammal. Ettől eltekintve pazar négy óra volt, köszi LOTS Music, köszi Csillag Zoli!

„… But I’ve still got the blues for you”

Fotók: Kurucz Attila