Az utóbbi időben sokat szerepelt a The Who a rockzenei sajtóban, de nem elsősorban a zenei teljesítményük miatt. Többszöri huzavona után végül kirakták Zak Starkey dobost, Ringo Starr fiát a kisérőzenészek sorából.

A mára két főre fogyatkozott legendás angol formációról köztudott (Keith Moon dobos 1978-ban, John Entwistle basszusgitáros 2002-ben hunyt el), hogy Roger Daltrey és Pete Townshend nem ápolnak baráti viszonyt egymással. Ennek egyik jele az is volt a Zak Starkey kirúgásakor nem egyértelmű nyilatkozatokat tett a két veterán muzsikus.

Egy videointerjúban Roger Daltrey így vázolta a viszonyát Townshenddel: „Furcsa a kapcsolatom Pete-tel, nem szoktunk találkozni a magánéletben, csak akkor, amikor együtt dolgozunk. Például ő nagyon szereti a hajókat, én utálom őket, jobb nekem a szárazföldön. Pete szereti a divatot, én le se szarom, ki nem állhatóm az új ruhákat. Szóval, egymás totális ellentétei vagyunk, de nem kérdés, hogy jól együttműködünk, jó az egymásra hangoltságunk. Ő megírja a dalokat, én eléneklem őket, kiváló az összhang és ezt mindketten megbecsüljük.”