1970-ben, idén 55 éve jelent meg a Pink Floyd egykori frontemberének első két szólólemeze, melyek mára már a pszichedelikus zene megkerülhetetlen alapműveinek számítanak. Mindkettő nehéz szülés volt, hiszen a Syd művésznevet viselő Roger Keith Barrett egyre inkább széthulló személyisége egyszerre volt színtere sziporkázóan zseniális ötleteknek és őrült mélységbe hulló sötét ürességnek. Mint minden hasonló nehéz helyzetben, ezúttal is a barátok, köztük a Pink Floyd művészei siettek a sérült lángelme segítségére. Majd nagy nehezen megszülettek a felvételek és napvilágra kerültek az őrült gyémánt utolsó értékelhető szerzeményei.
Negyedszerre a Barrett LP elkészítésének folyamatát vázoljuk fel.
A Madcap Laughs megjelenése után 1970. február 24-én Syd Barrett, David Gilmour és Jerry Shirley a BBC részére rögzített egy rádiós szettet, mely március 14-én került adásba. Az akkor friss és aktuális lemezről csak egy dal hangzott el, a Terrapin. A másik négyet: a Baby Lemonade, az Effervescing Elephant, a Gigolo Aunt és a Two Of A Kind című kompozíciókat Syd már a következő album előzetesének szánta.
Mivel az első után a kettes Barrett LP felvételeivel kapcsolatban is eléggé ellentmondásosak a korabeli források, leginkább a későbbiekben a megjelent kiadványok alapján lehet visszakövetkeztetni, nagyjából mi is történhetett abban a fél évben, mikor a floydos fiúk a második albumon dolgoztak.
A rádiós sessiont feljátszó trió: Syd gitár, ének, David basszusgitár, gitár, orgona és Jerry ütőhangszerek lett a második Barrett LP-t elkészítő csapat magja. Hozzájuk csatlakozott február 26-án Richard Wright orgonista, aki egyúttal Gilmourral együtt a nagylemez társ-produceri munkálatait is magára vállalta. Rajtuk kívül részt vett még a projektben Willie Wilson, aki a Gigolo Aunt stúdióverzióját dobolta fel, illetve Vic Saywell tubás, aki az Effervescing Elephant felvételében működött közre.
A fiúk nem aprózták el a dolgot, első nap a Baby Lemonade és a Maisie készült el, majd másnap valószínűleg a Gigolo Aunt, a Living Alone és a Bob Dylan Blues következett, valamint a Waving My Arms In The Air és a I Never Lied To You párosával folytatták a felvételeket. 1970. április 2-án és 3-án pedig rájátszásokkal, valamint a Wolfpack felvételeivel haladtak előre a munkával. Más források szerint viszont február 7-én került sor a Wolfpack-ra és április 1-én vették fel a Gigolo Aunt alapjait, hogy aztán másodikától már a Wolfpack rájátszásain dolgozzanak.
Május 7-én, miközben Gilmour és Wright a Pink Floyd USA turnéján vettek részt, Barrett és Shirley elkészítették a Rats alapjait. Majd a Floyd hazaérkezése után, június 5-én ismét rájátszások következtek. Elsősorban a Rats kidolgozását folytatva. Valamint elkészültek a Wined And Dined alapjai és a Birdie Hop demója is.
Másnap, 1970. június 6-án volt Syd Barrett első és egyetlen nyilvános szólókoncertje. Melyre a londoni Olympia Exhibition Hall-ban, az Extravaganza ’70 – Music And Fashion Festival keretében került sor. Barrett, Gilmour és Shirley triója a Terrapin, a Gigolo Aunt, az Effervescing Elephant és a Octopus dalokat adta elő, majd váratlanul Syd levonult a színpadról, így a fellépésnek idejekorán vége szakadt.
Június 7-én, mintha mi sem történt volna, visszatértek a stúdióba. Barrett befejezte a Rats felvételeit, majd nekiálltak a Milky Way és Millionaire rögzítésének. Utóbbi alapját egy régi Pink Floyd dal, a She Was A Millionaire vagy más néven One In A Million képezte.
Júliusban, az Atom Heart Mother felvételi és keverési munkálatainak szünetében újabb dalokat és sávokat rögzítettek a második Barrett LP-hez. Az egyik történetverzió szerint 14-én a Dominoes, a Wined And Dined és az Effervescing Elephant kerültek sorra. 17-én pedig a Love Song és az It Is Obvious. Egy másik, valószínűbb menetrend szerint előbb az Effervescing Elephant és Wined And Dined rájátszásain dolgoztak, majd aztán következtek Dominoes, a Love Song, a Dolly Rocker és a Let’s Split felvételei. 21-én Barrett egy cím nélküli számon dolgozott, ami később Word Song-ként jelent meg. Majd az It Is Obvious jött, illetve a Maisie és a Waving My Arms In The Air / I Never Lied To You variációit próbálgatta.
Mint a fentiekből kiolvasható, ezúttal is több dal született, mint ami egy LP-re felfér. Így aztán az elkészült anyagból tizenkét kompozíciót választottak ki, majd azok közül is a jobban sikerült verziókat, hogy lemezre szerkesszék. A szimplán Barrett címet viselő korong végül 1970. november 14-én jelent meg. A frontoldalán Syd egy bogaras festményével, hátul pedig egy újabb ikonikus Mick Rock fotóval. Senki sem gondolta volna akkor, hogy a kiadvány végül egy ragyogó pályafutás lezárását jelenti majd.
Folytatjuk!
A szerző a Hungarian Pink Floyd Club elnöke. A cikksorozat részleteket tartalmaz a készülő Pink Floyd könyvből. Minden jog fenntartva. A cikk utánközlése részben, vagy egészében, kizárólag írásos engedéllyel lehetséges!
