Gramy Records

A „felső kategóriás” zenekaraink emberségét, nagyságát a szememben az mutatja meg, hogy miként állnak hozzá a kisebb helyszíneken (kisvárosokban, kocsmákban) tartandó bulijaikhoz. Az egyik legnagyobb király, a legjobb fej e tekintetben is Török Ádám volt, aki mindig, minden színpadon ezer fokon égett, akárhányan is látták-hallották őt aznap.

A keszthelyi, 2000. augusztus 12-i buli nézőszámáról nem áll rendelkezésemre adat, ám a felvétel alapján az következtethető ki, hogy az semmilyen tekintetben nem volt mini! Ne feledjük, két évvel vagyunk a banda újjáalakulása után, egy országjáró turné záró szakaszában. A vendégek rövidke, de fontos sorát pedig az ős-Mini egykori tagjai, Závodi János (gitár) és Czipó Tibor (basszusgitár) alkotja. Kettejük jelenléte a buli hangulatára is jótékony hatással lehetett, hiszen az ős-Mini szárnybontogatásának egyik emlékezetes állomása éppen Keszthely volt. Ezt a körülményt pedig a koncertmenü összeállításánál sem lehetett (és kár is lett volna) figyelmen kívül hagyni. Így kerülhetett a szett-listára Janó két nótája, az Én akarlak, valamint az Asztalhoz leültem. A Mini aktuális felállását pedig Gyugyó, Németh Karcsi, Füles és Pinyó alkották. (Hadd ne kelljen feloldanom a becenevek kódját.)

És, ha a technikai információknál tartunk, érdemes tudni, hogy a koncert felvétele nem amatőr, nem keverőpultos. A helyi rádió részére Pereszlényi Zoltán rögzítette, a Gramy pedig – jól bevált szokásához híven – feljavította a hangzást. Úgy szól a muzsika (enyhe túlzással), mintha tegnap játszották volna fel.

Ennek ellenére talán felmerülhet a kérdés: olyan sok nagyszerű Mini-lemez készült már, mért vegyük, tegyük hozzájuk ezt is? Megmondom. Nem feltétlenül azért, mert ez is a Mini-életmű része, ami persze igaz. Sokkal inkább azért, mert ez a koncert az együttes mondhatni, vegytiszta rock-jazz (mások szerint jazz-rock) korszakából való, ahol és amikor hangszeresen, szólókkal is parádéznak a srácok! Ráadásul, igencsak feldobódva! Hoppá! Úgyhogy nem csak Keszthelyen lesz jó hallgatni ezt a lemezt.

Sokat mond és vetít előre, hogy a helyi vonatkozású bevezető után – 25 év távlatából nézve merész folytatással és hatalmas dobszólóval – egy instrumentális Török Ádám-szerzemény, a Jaguárok, kolibrik és amazonok szólal meg. Majd a Mániákus nosztalgia kerül elő, de hogy lehet ez ennyire tüzes? Mert ezt bizony szétveti az energia, meg az akarat! Én akarlak, de nem feltétlenül, amikor Asztalhoz leültem, hanem fordított sorrendben inkább. Mármint az életben, de nem ezen a lemezen, mert itt így van jól, hiszen Závodi Janó alaposan odateszi magát, és nem csak ő. Köves Pinyó hangsúlyos dobolása szintén nagyot dob a nótán. Ádám finom és szenzitív énekéről nem beszélve, mivel az a komplett programon végig vonul!

Arra viszont nem emlékszem, hogy ennyire precízen működő Fekete gépet láttam-e vagy hallottam-e valaha. A Gőzhajó ugye minden bulin elúszik előttünk, de ennyire feszülten kevésszer figyelhettük a hét percig tartó vonulását. A Hívj fel! a RABB-érából visszamentett, ezúttal Fender-centrikus nóta, de a Tabán 2000 című kifejezetten újdonságnak számított akkoriban, azóta pedig (lemezeken legalábbis) ritkaságnak.

A legendás törzshely, a Bem rockpart 6. megéneklése közben a fuvolaszólót is nagyon odarakta Ádám! A végére pedig a „kötelező” körök: a helyszín nevére improvizált címadó szám, az elmaradhatatlan Kereszteslovag, majd még több Keszthely, no és egy szóbeli „használati utasítás” a közönség részére búcsúzóul, ami aztán csakis jól sülhet el.

Amíg nem hallottam, nem értettem, hogy mért épp ezt, egy vidéki koncert felvételét porolta le Jozé, az életmű-sorozat managere. Ám nem kellett sokat agyalnom a válaszon, mert olyan egyszerű az, mint a faék. Hiánypótló korongról van (volt) szó, akárhonnan nézem! Ott a helye tehát a polcon a régi, „klasszikus” Mini-koncertlemez mellett.