Sexepil, Mick Ness interjú: "With Zero Reasons For Living!"

Hogy maradj alternatív – popkulturális világsztárként

A Sex-e-Pil (1982-1989 Hegyi Hill Zoltán énekessel) és utódja a Sexepil (1989-től Mick Ness holland énekessel) több alkalommal is úttörő szerepet játszott a magyar és kelet-európai rockzenében. Az együttes múltjára visszatekintve akár úgy is tűnhet, hogy a kilencvenes évekre alternatív világsztárokká váltak. A történet szereplői számára, azonban mindez mégsem ennyire egyszerű…

Mick Ness énekessel a Fekete Zaj fesztivál előtt, az idén 30 éves Sugar For The Soul lemez rituális újrajátszásának előestéjén beszélgettünk.

MOTTÓ 1: „I Am The Man Who Dies Every Day…” (Sexepil: Sugar for the Soul/ Jerusalem 1995)

(1.) Az első történelmi mérföldkő a Sex-e-pil Egyesült Álmok LP-je volt. Ez volt a legelső magyar es kelet-európai alternatív rocklemez, amely áttörve a szocialista állampárt cenzúráját hivatalosan is megjelenhetett. A Sex-e-pil utat nyitott a korszak újhullámos együtteseinek, csaknem az Európa Kiadó Popzene lemezével egy időben…

(2.) A második mérföldkő: a közép-európai rendszerváltások, társadalmi nyitások folyamán a Sexepil zenekar is átalakult és Mick Ness holland énekessel a magyar alternatív rock vezető csapataként közel világhírűvé vált a maga műfajában Kelet- és nyugat-európai underground zenészek együttműködése akkoriban még ritkaságnak számított. Ez a különleges helyzet a Sexepilt az akkori Szovjetunióbeli Észtországtól Nyugat-Európáig, majd később Amerikáig ismertté és világhírűvé is tette.

(3.) A harmadik mérföldkő a Sexepil MTV, Music Television csatornán való friss bemutatkozása, majd, már a későbbi sokadik, zenei klippel való ismételt visszatérése (Jerusalem). Az ezt követő európai, amerikai turnék már egy erős és folytonos globális láthatóságot hoztak el a zenekarnak…

Ez a három momentum a magyar zene olyan kitörölhetetlen pillanata volt a zenekar történetéből, amikor a Sexepil rövid idő alatt, rövid időre „világhírűvé” vált. Mindeközben a Sexepil rocktörténeti technikai technológia történeti értelemben is egyedülálló fejlődési sort hozott létre az 1980-as 1990-es években: Övék volt az egyik legelső magyar és kelet-európai alternatív rock LP lemez, CD lemez, mix CD lemez és alternatív videók az MTV csatornáján…

Mick Ness énekessel a Fekete Zaj fesztivál előestéjén beszélgettünk a Sexepil múltjáról, a jelenéről és a jövőjéről, többek között

a november eleji megjelenés és bemutatás előtt álló új lemezük (valójában még 1990es évekbeli kiadatlan régi lemezük) tervezett címét idézve, ami a –

„With Zero Reasons For Living!”- gyors fordítasban a Zéró Nulla Okkal a Létezésre…

– de, mégis… Hogy maradtak alternatív rockzenekar – popkulturális világsztárként…

Az interjút több részben adjuk közre. Részben azért, hogy egészen az új lemez november eleji megjelenéséig folytassuk, másreszt , hogy az interjú folyamat önmagára is reflektálhasson.

No Future – No Past No Present No Future – With Zero Reasons For Living!

A punk, post-punk, new-wave, új hullámos, alternatív rock 1980-as 1990-es generációk graffiti jelmondatai köszönnek vissza az akkori nihilista életérzésekben, a zenekarok dalszövegeiben, melyek sűrű, propagandisztikus tételekben összegezték létjogosultságuk hiányát, azt, hogy semmi okuk sincs az életre – with zero reasons for living…

A No Past, No Future – Nincs múlt, nincs jövő – nincs, nem kell semmi sem életérzés ellenére, a Sex E Pil és később a Sexepil, ahogy Mick Ness énekes több interjúban is elmondta, mindig adott művészi lehetőséget, megoldást vagy kiutat (Exit – No Exit) és reményt a teljes reménytelenségben…

(Interjúnk keretében, kortárs képek idézetei mellett ezekből is bemutatunk, megidézünk párat.)

1. A Sexepil előtt: gyökerek, találkozások és első benyomások

Rockinform: Hollandiából érkeztél egy teljesen más zenei kultúrába, Magyarországra. Mielőtt csatlakoztál a Sexepilhez, voltak elképzeléseid, netán előítéleteid Kelet-Európával kapcsolatban?

Mick Ness: A Sexepil már játszott Kijevben, mielőtt én bekerültem volna a zenekarba: egy holland bandával, a Plastic Dolls csapatával együtt léptek fel, és

a közönség imádta őket – egyszerűen nem akarták őket elengedni…

Ezt a koncertet a Sexepil menedzsere, György Péter szervezte, akinek orosz felmenői is vannak. A két zenekar jól megtalálta a közös hangot, de később a Plastic Dolls feloszlott Amszterdamban.

Akkoriban már én is új zenésztársakat kerestem. Írtam néhány dalt, és Barbara Westra basszusgitáros – aki korábban a Plastic Dolls-ban játszott – csatlakozott hozzám, valamint egy dobos is. Egy profi stúdióban vettünk fel egy demót.

A stúdió nekünk túl drága volt – óránként száz gulden –,

ezért gyorsan kellett dolgoznunk.

Mindeközben én már belefáradtam a kis holland klubkörökbe. Kevés esély volt betörni Angliába vagy Németországba, ezért távolabbi lehetőségeket kezdtem el keresni. Kelet-Európa és Oroszország engem egy másik okból is vonzott:

…egy kommunaszerű helyen laktam a barátaimmal,

akik politikailag baloldaliak voltak, és nagy orosz irodalmi könyvtáruk volt.

Így alakult ki bennem valamiféle szimpátia a kelet-európai térség iránt…

Részben azért is, mert a holland iskolákban a második világháborúról egy nagyon nyugati szemszögből tanítottak minket. Amikor magam kezdtem olvasni a témáról, rájöttem, mennyit tett a szovjet hadsereg a németek visszaszorításáért – erről a tanórákon alig esett szó. Ez megváltoztatta a látásmódomat.

Barbara, aki ott volt Kijevben, azt javasolta, vegyem fel a kapcsolatot György Péterrel. Meg is adta a számát, de erről hamarosan megfeledkeztem. Később, amikor egy osztrák barátomnál voltam Linzben egy művészeti fesztiválon, újra a kezembe került a telefonszám. Ő biztatott, hogy hívjam fel. Mondtam Péternek, hogy van egy demóm, és talán elküldöm neki, de ő csak annyit felelt:

„Ne küldd, gyere el!!!”

Még soha nem jártam Kelet-Európában, úgyhogy azt hittem, bonyolult lesz – a „vasfüggöny” elég elevenen élt a képzeletemben…

De Péter megnyugtatott, hogy gond nélkül eljuthatok Budapestre. Ősz volt, hűvösödött az idő, és én a kocsimmal,

egy régi narancssárga Opel Kadettal elindultam Magyarországra Ausztriából.

Az autó feltűnő volt – az emberek megnézték az utcán. Már az út is egy kultúrsokk volt:

a keleti kocsik, a szürke, sötét utcák, a rendőrök jelenléte az utakon.

A pesti oldalon találkoztunk, ahol Péter a turnémenedzserrel, Rádler Attilával már várt rám. Egyenesen kocsmázni mentünk, és egész hétvégén ittunk és dumáltunk. Nem volt semmilyen komoly üzleti megbeszélés, még arról sem esett szó akkor, hogy csatlakozom-e a Sexepilhez. Csak buliztunk egyfolytában – három napig. Két hónappal később Péter felhívott:

„Mick, át tudsz jönni !? Van egy zenekar…” Ez volt a Sexepil…

2. Csatlakozás a Sexepilhez: az első turné és a kezdetek

Rockinform: Hogyan történt pontosan a meghívásod a Sexepilbe?

Mick Ness: Egy nap felhívott Péter, és azt mondta: „A Sexepil énekese kilépett, de van hat–hét lekötött koncertünk. Ezeket teljesítenünk kell.” Nem ismertem a zenéjüket, de Péter megnyugtatott:

„Semmi gond – a zenekar már megtanulta és el fogja játszani a te demódon szereplő dalokat, hozzáteszik néhány saját számukat, esetleg pár instrumentálisat is, és jó lenne, ha pár nappal korábban jönnél, hogy a promóciós ötleteken is dolgozhassunk.”

Nem volt elég dalunk egy teljes koncertre, talán hat szám… Péternél valószínűleg még mindig megvan az a kazetta. Felajánlotta, hogy mindent megszervez: utazást, szállást, mindent. Azonnal igent mondtam.

A koncertek Magyarországon voltak, és egy magyar hard rock együttessel osztoztunk a turnébuszon – ami egy átalakított városi busz volt…

Rockinform: Mi történt, amikor megérkeztél?

Mick Ness: Azonnal próbálni kezdtünk, mert közel volt a turné kezdete. A zenekar tagjai különböző szinten beszéltek angolul. Péter és a turnémenedzser, Attila folyékonyan. Kezdetben Attila családjánál laktam – vigyáztak rám, és egyfajta védett bázist jelentettek nekem. Ezzel együtt elég hamar kialakult nálam egy elég destruktív színpadi stílus –

a koncerteken különféle tárgyakat törtem szét,

a saját felszerelésünket sem kíméltem.

Eleinte csak egy részeg zúzás volt az egész, de nekik tetszett, mert ilyet korábban nem csináltak…

Rockinform: Zeneileg milyen volt az első benyomásod a zenekarról és a magyar underground szcénáról?

Mick Ness: A Kelet-Európa iránti szimpátiám erősen próbára lett téve…

A magyarok, akikkel találkoztam sokkal többet tudtak nálam a nyugati cuccokról,

a Gibson gitárokról, a Ferrarikról és az amerikai zenékről. Még ha nem is tudták megszerezni ezeket a dolgokat, alaposan tanulmányoztak mindent.

Engem inkább a Kelet vonzott, őket inkább a Nyugat.

Péter pontosan értette a viszonyulásomat. Akkoriban egy orosz nő volt a feleségem, és Oroszországban is koncerteztem, amit imádtam. De soha nem „éltem” igazán sem Magyarországon, sem Oroszországban – hetekre, hónapokra ingáztam ide-oda, turnékkal, stúdiópróbákkal, de aztán mindig mentem haza, Hollandiába.

Rockinform: Milyen volt a zenei háttered Hollandiában, mielőtt a Sexepilhez csatlakoztál?

Mick Ness: 1978-ban volt egy punk zenekarom, a The Erections. A punk rövid életű volt nálam – talán fél év, mielőtt a new wave átvette a terepet –, de nagy hatást gyakorolt.

Az igazi gyökereim a Roxy Music, David Bowie és Lou Reed…

A punktól sokat tanultam – például azt, hogyan kell egyszerű, erős sorokat írni. Otthon kísérleteztem egy orsós magnóval: dobot, basszust és gitárt vettem fel egymásra, amíg a felvétel minősége nem lett már teljesen vállalhatatlan. Négyszeri rájátszás volt körülbelül a határ, de ez is elég volt ahhoz, hogy egy dal elkészüljön.

Hollandiában voltak kultúrházak, ahol kis zenekarok játszhattak. A punk megnyitotta ezek ajtaját – nem kellett Pink Floyd-méretű stadionokban gondolkodni. Iskolai haverok töltötték meg a helyeket, és ha három banda már volt a programban, mindig nagy buli kerekedett.

Rockinform: Van párhuzam Bowie berlini kreatív kultúrsokkja és a te budapesti érkezésed között? Volt hasonló élményed?

Mick Ness: Nem egészen. Amikor megérkeztem, a zenekar már megtanulta a dalaimat, így a fókusz az élő előadásra került, nem az új dalok írásra. Ez később jött, amikor kölcsönpénzből vettem egy nyolcsávos magnót. Néhány ilyen nyolcsávos demó, például a Nobody is an Island, felkerült az első albumra.

Péter mondta, a Sexepil passzív pályán volt, amikor beléptem. Nem jött új anyag, így én léptem közbe. A legnagyobb inspiráció számomra nem a város vagy a pesti underground volt, hanem

ugyanaz a csináld-magad (Do-It-Yourself) hozzáállás,

ami a fiatalkoromtól kezdve hajtott.

3. Az experimentális művészettől a Sexepilig

Rockinform: Korábban mondtad, hogy nem kell képzett zenésznek lenni ahhoz, hogy valaki zenét csináljon. Mit értesz ez alatt?

Mick Ness: Számomra a zene a kísérletezésről szól – nem a formális képzésről.

Sőt, ha egy kísérletedből trend lesz, akkor már túl késő.

Így volt ez a holland Ultra mozgalommal is, amelynek én is a tagja voltam, mielőtt Magyarországra jöttem.

A holland Ultra színtér nagyon szabad volt – a művészeti iskolák bátorították a műfajok keveredését. Nem kellett hirtelen eldöntened, hogy festő vagy szobrász leszel – összeköthetted a hangot a képzőművészettel.

Előfordult, hogy egy vizuális installáció közepén egy punkzenekar játszott.

Olyan emberek is hangszert ragadtak, akik soha életükben nem nyúltak hozzá, begerjesztették az erősítőket, és ez teljesen rendben volt – beleillett a szemléletbe.

Különös hangszereket építettünk, például egy fémdobot gitár hangszedőkkel felszerelve, amivel fülhasogató zajt lehetett csinálni. A cél az volt, hogy elmenjünk a fájdalomküszöbig: mindent maximumra tekerni, túlvezérelni, nem feltétlenül jól játszani, hanem a nyers hatást hajszolni. Ez az én hátterem – kísérleti művészet és a határok feszegetése.

Rockinform: 1982-ben egy meglehetősen szokatlan helyszínen dolgoztatok egy albumon.

Mick Ness: Igen, egy magyar származású nő amszterdami házában készítettünk egy lemezt. A betegsége miatt nem tudott mozogni, egész nap az ágyban feküdt, de imádta, ha a zenekarunk a pincéjében kísérletezett – elterelte a figyelmét az állapotáról.

Extrém módon vettük fel a lemezt: például

addig játszottunk egy gitár riffet, amíg teljesen ki nem fáradtunk,

és csak akkor nyomtuk meg a „felvétel” gombot, a csúcsponton.

A doboknál is ugyanígy – megvártuk, amíg teljesen kimerülünk, és azt rögzítettük. Az eredmény furcsa és zajos lett, de ő imádta, mert érezte mindebben az élet lüktetését.

A nő családja Budapesten élt, így jóval azelőtt hallottam történeteket a városról, hogy idejöttem volna – történeteket, amelyekben a hétköznapiság keveredett a szürreálissal.

A nyugati élet unalmas szabályozottságához képest,

abszurd módon Budapest szabadnak tűnt.

4. Zenekarrá válás és korai felvételek

Motto 3. „The Kalina Is in Blossom by the Stream…” (Sexepil)

Rockinform: Voltak kevésbé tipikus turnés kalandjaitok is?

Mick Ness: Igen — egyszer, amikor a Baltikumba indultunk turnézni, de rossz vonatra szálltunk.

Leningrád helyett Moszkva felé mentünk…

Le kellett szállnunk a dermesztő hóban, és végül megállapodtunk két taxisofőrrel, hogy körülbelül

900 kilométert vittek minket 150 dollárért. Őrület volt — és nagyon rock ’n’ roll.

Rockinform: Emlékszel a debütálásodra a Sexepillel a HungaroCarrot Fesztiválon?

Mick Ness: Igen, vegyes reakciók érkeztek a közönségtől — voltak, akik az előző énekest, Hegyi Zoltánt akarták vissza. De azt hiszem, ezt az ellenérzést gyorsan sikerült felülírnunk. A programban szerepeltek számok a korábbi lemezről is, például az Igazi zöld és igazi kék, amit imádtam. Egy ponton felvetettem, hogy énekelhetnék egy dalt magyarul, de a zenekar nem volt rá nyitott. Évekkel később újra javasoltam — ismét nem volt a válasz…

Rockinform: Mikor érezted, hogy már nem csak egy turnét csináltok együtt, hanem valódi zenekarrá váltatok?

Mick Ness: Őszintén szólva szinte azonnal. Mindenki lelkes volt, energiát fektetett bele, több koncertet akart játszani, és még azon is gondolkodtunk, hogy a fellépésekből befolyt pénzt stúdióidőre tegyük félre. A magyar stúdiók olcsóbbak voltak, mint Nyugaton, és voltak barátaink — köztük egy stúdiótulajdonos is — akik támogattak minket, és elérhető áron tudtuk megcsinálni a felvételeket.

Soha nem ültünk le úgy, hogy: “na, most zenekar vagyunk”.

Mindez organikusan történt.

Pétert, a menedzsert teljes jogú tagnak tekintettük, és mindenkit egyenlően jegyeztünk fel szerzőként. Ez a közösségi hozzáállás erős egységérzetet adott.

Rockinform: Hogyan tudtatok együtt dolgozni, ha te Hollandiában éltél?

Mick Ness: Péter szervezett egy koncertblokkot, én átjöttem, és ez alatt próbáltunk, írtunk, koncerteztünk. Néha hoztam riffeket, de ahelyett, hogy egyedül fejeztem volna be őket, inkább a zenekarra bíztam a kidolgozásukat. Ez praktikus volt — Hollandiában éltem, és a munkát igyekeztünk a lehető legkoncentráltabban végezni.

Rockinform: Mi maradt meg leginkább ebből az első együttműködési időszakból?

Mick Ness: A BI-Casette jó példa…

…Egy oroszországi turnén rubelben fizettek, amit se Magyarországon,

se máshol nem lehetett elkölteni. Így stúdióidőt béreltünk belőle Oroszországban.

Egy mikrofont letettünk középre, köré álltunk, és egyetlen felvétel során rögzítettük a számokat.

A hangminőség nyers volt, de olyan energiát adott, amit imádtunk.

Rockinform: Hogyan jött létre ezután a Love, Jealousy, Hate lemez?

Mick Ness: Az teljesen más folyamat volt. Nem volt pénzünk, hogy mindent egy helyen, két hét alatt vegyünk fel, ezért különböző stúdiókban, különböző időpontokban dolgoztunk — néha hónapokkal később – ugyanazon az anyagon.

Nekem tetszett ez; minden dalnak saját karaktere lett, mégis a dobos, Tibor, a kreatív és egyedi stílusával összefogta az egészet.

Ez egy kaleidoszkópszerű lemez a Sugar for the Soul-hoz képest,

ami hangzásban sokkal fókuszáltabb.

Rockinform: Akkoriban sokat turnéztatok és próbáltatok is?

Mick Ness: Igen, de a koncertek inkább az előadásról szóltak, nem az új dalok fejlesztéséről. Megterveztük a próbaperiódust, utána koncertek, majd lezártuk. Ez tartotta fenn a lendületet…

5. Első klipek és vizuális arculat

Motto 4. „…boys and girls or whatsoever, i don’t want to see you hurt…” (Euroding Europe)

Rockinform: Mire emlékszel az első videóklip készítéséből?

Mick Ness: Valószínűleg a legelső a Bliss című számunk klipje volt a Love, Jealousy, Hate lemezről.

Amszterdamban forgattuk, a Vörös Lámpás Negyed egyik háztetőjén…

mintha egy élő zenekar játszana ott. A kamerás még Kijevben találkozott a Sexepil-lel egy művészeti fesztiválon, akkor még nélkülem, és ismert figura volt az amszterdami tévés körökben. Egyszerűen kölcsönkért egy tévékamerát, és gerillamódszerrel leforgatta…

Hiányzik ez a videó — sehol sem találok egy példányt belőle…

Folytatása következik… A folytatásban fel fog még merülni időrendben is több érdekes téma a Sexepil történetéből, például, hogyan jutottak el klipjeikkel a budapesti és az amsterdami háztetőktől az MTV (Magyar Televízió?… nem, a Music Television) globális zenecsatorna zenei klip játszásának rotációjába, akkor egyedüli kelet-európai zenekarként, végül megvitatjuk az interjú elején felvetett hipotézisünket is: A Sexepil lehetett-e valójában alternatív világsztár!?