Gulf Records

2023-as debütáló korong után megjelent a Blood Brothers második stúdióalbuma is, a két kiváló gitáros, Mike Zito és Albert Castiglia megpecsételték régi barátságukat ezzel a formációval és a jelek szerint hosszú távra terveznek a zenében is vállvetve. A két ötvenes éveiben járó bluesjátékosnak rövid idő után ismét akadt közös mondanivalója.

Az előző lemezhez képest ezúttal jobban kitettek magukért a dalírás terén, hiszen akkor 11-ből 5 volt a saját kompozíció, most a 10-ből 9-et ők jegyeznek. És fittyet hányva a mai digitális kor adta technikai terrorra, teljesen élőben vették fel a stúdióban a lemez anyagát.

A blues egy igazán koncertre való műfaj, lételeme a spontaneitás, az élő megszólalás. A két stúdióalbum közt a duó kiadott egy Kanadában felvett koncertanyagot, ami kiválóan sikerült, óriási hangszeres orgiát mutatnak be rajta. Nem tartom kizártnak, hogy ennek hatására döntöttek a stúdió falai közti élő muzsikálás mellett, de az biztos, hogy nagyot lökött a produkción. Nem cifrázták túl a keverést, egy nyersen, de tisztán megszólaló album támadja az ember dobhártyáját. Hogy a ritmusszekciót felpörgessék, a Grateful Deadhez hasonlóan két dobos adja a tempót a dalokhoz.

Rendkívül dinamikusan, mondhatni keményen szól az egész produkció. A kezdés, a címadó egy lendületes blues vagy a Can’t Be A Prophet ráront a hallgatóságra. Ez utóbbi hömpölygő ritmusa engem Jimi Hendrix Vodoo Chile-jára emlékeztet. Az Alive egy szép ballada, utána pedig megérkezünk az egyik csúcsponthoz. A Soulard Serenade egy instrumentális szerzemény jazz-blues stílusban, melyben nem csak Mike és Albert vív gitárpárbajt egymással, de a többi hangszer megszólaltatójának is alkalma nyílik kiteljesedni.  A Low Down egy rock and roll, J.J. Cale szerzeménye, a balladisztikus vonal megint szerepet kap a The Best I Can érkezésével. A Prove My Love bluesos témája ismét jazz-zel fűszerezett, az OI’ Victoria a második rock and roll nóta a boogie zongora alapjával. A Running Out Of Time a southern rock vonalát erősíti, lezárásként pedig jön egy dögös, tradicionális blues, a Do What You Gotta – egyfajta felhívás a szabadságra.  

A két főszereplő megosztozik az énektémákon és derekas gitárpárbajt vívnak, mert ne felejtsük el, ez egy gitárorientált album! De az biztos, hogy a dalokat koncerten nagyon meg tudják pörgetni, kiváló táptalajt biztosítanak jó kis hangszeres kibontakozásokhoz. Nincsenek hosszú szerzemények, azt meghagyják a koncerteknek, hogy kiteljesedjenek a hangszeres improvizációkban. Bár így is élményszámba mennek az instrumentális részek, hagytak helyet a közönség előtti zenélés örömének.

Mike Zito és Albert Castiglia ismételten bebizonyította, hogy kettőjük egészséges rivalizálásából nagyszerű dolgok formálódnak és jó döntés volt a stúdióban való élő muzsikálás. A két zenész érti és érzi egymást, személyes barátságuk magába foglalja a közös zenei nyelvet, egymást inspirálva igen figyelemre méltó dolgokra képesek és tudják tágítani a blues műfaját több irányba is, erről a lemez zenei sokoldalúsága is árulkodik.

Dallista:

01, Help Yourself
02, Can’t Be a Prophet
03, Alive
04, Soulard Serenade
05, Lowdown
06, The Best I Can
07, Prove My Love
08, Ol’ Victrola
09, Running Out of Time
10, Do What You Gotta

Zenészek:

Mike Zito – gitár, ének
Albert Castiglia -gitár, ének
Scot Sutherland -basszusgitár
Lewis Stephens – billentyűsök
Matt Johnson – dob
Ray Hangen – dob