fotóalbum, Kultúrbarlang 2021
Bár a Tímár Péter csodás fényképeiből összeállított fotóalbum már 2021-ben megjelent, valamiért csak most került be a szerkesztőségünkbe. Mindenesetre egy olyan fontos kiadványról van szó, mely időtlen értéket képvisel, így mindig érdemes a figyelemre.
„Tímár Péter (1948) fotográfus, fotóművész. Különleges látásmódú, dokumentarista, egyedi témái, mint például a Fővárosi Temetkezési Intézetnél készült megrázó erejű fotósorozata vagy a magyarországi büntetésvégrehajtási intézetekben készült képei, de városképei és légifotói is meghatározó jelentőségűek a magyar fotográfia történetében.
Jelen kötet fotói, a múlt század 80-as éveinek elején készültek a „csöves” generáció rock koncertjein. A színpadon a Beatrice, Hobo, az Omega, a P. Mobil, A.E. Bizottság… de az eddig nem publikált képek nem elsősorban a zenekarokra koncentrálnak, hanem a kor hangulatát idézik meg, a rendre felvigyázókat, az odatévedt érdeklődőket, a hálózsákos vándorokat, a magasba emelkedő karkötős, magnót tartó kezeket, a farmerdzsekit és a kockás inget, a sportpályák ácsolt színpada előtt extázisban éneklő, ricsekendőt és szimatszatyrot hordó fiatalokat.” – olvasható a kiadó sajtóanyagában, illetve a kötet hátulján is. És valóban, ennél találóbban nehezen lehetett volna összefoglalni, hogy mitől egyedi és különleges ez a gyűjtemény.
Ugyanis egy olyan korban élünk, mikor sokan hajlamosak megfeledkezni a lényegről. Arról, hogy a rockzene és a rockkorszak legelső sorban közönségért volt és a közönségről szólt. Nem pedig egoista zenészekről, önimádó énekesekről vagy az önmaguk vélt vagy valós fontosságától megrészegült szervezőkről és kiadói munkatársakról. Ugyanígy, a hőskorban még nem voltak agyonajnározott rockszakértők és rockszakírók sem. Azok a botcsinálta nylon tekintélyek, akik bár a helyszínek és események közelében sem jártak, mikor a fontos dolgok megtörténtek, de most már nagy-nagy magabiztossággal pöffeszkedve nyilatkoztatják ki, hogy nem is úgy volt, ahogy és amúgy sem azt jelentette, amit. Pedig dehogynem.
Ezért aztán az idő előrehaladtával egyre fontosabbá válnak a hiteles korabeli források. Így az akkor és ott, kismagnóval rögzített fésületlen interjúk és bootlegek, super 8-as filmtekercsek és videófelvételek, valamint természetesen az AI- és Photoshop-mentes, eredeti fényképfelvételek.
Mert egy-egy régi koncertkép bizony még akkor is fontos lehet, ha túlexponált, rosszul komponált vagy életlen. Hiszen még úgy is hitelesíthet egy-egy feledésre ítélt felállást vagy eseményt. Hát még, ha profi kezében volt a fényképezőgép. Hát még, ha a rockkorszak lényegére, a főszereplőkre, tehát a közönségre fókuszált.
Mert azoknak a srácoknak és lányoknak, apáink és nagyapáink korosztályának a foci, a nyugati mozifilmek és a beatzene jelentett szinte mindent. Mely később hard rockká nemesedve sem vesztett közösségépítő erejéből. Mi több, az akkori társaságok nehézsorsú tagjainak valódi kapaszkodót jelentett, a nehézsorsú tinédzserkor és a valódi diktatúra kilátástalanságában. Még úgy is, hogy sokan közülük pontosan tudták, hogy a színpadon álló ideáljaik kivételezett helyzetben vannak. Még úgy is, hogy sokan azt is pontosan tudták, hogy a színpadokon és azok környékén is sokan mozognak olyanok, akik eladták a lelküket a sóvárgott sikerért, az anyagi jólétért, drága nőkért és az áhítva áhított nyugati útlevélért.
Ugyanis a rockmozgalom, egyéni és közösségi szinten is legeslegjobban a szabadságra vágyott. Így aztán hosszú évekig teljesen mindegy volt, hogy ki, miért és hogyan jelenítni meg az áhított szabadságot vagy csak annak valamiféle gyenge illúzióját, valós tömegigényt elégített ki. Ezért hát képletesen szólva akkor is a mennybe repült, ha valójában pokolravaló volt. Sőt, még ma is az.
Elnézve Tímár Péter egytől-egyig zseniális képeit, az azokon szereplő arcokat, mindez azonnal érthetővé válik. Az is, hogy miért nem tudták az elvtársak elfojtani a szabadságot jelentő hazai beat-és rockzenét. És azt is, hogy miért kötődnek még mindig tömegek, bőven a nyugdíjkorhatáron is túl, az egykori bálványaikhoz. Mert egy olyan szabadságélményt kaptak, ráadásul egy működő diktatúra reménytelen keretei között, mely szinte egy örökérvényű vallásos és testvéri kötődést alakított ki a szószólóikkal, a társaikkal és egyben az egész csöves-korszakkal. Ezért aztán az sem volt baj, ha maga a KISZ szervezte a Fekete Bárány Koncertet, melyre egy barát elcibált. Ezért nem volt baj, hogy miközben a CPg és a Közellenség tagjait bebörtönözték, a nagy-nagy ellenállók lemezszerződéseket kaptak és a tévében mutogatták magukat. Mert bizony a kelet-európai abszurdban lehetőleg mindenkinek észnél és életben kellett maradni, majd valahogy úgy boldogulni, hogy a lehető legkevésbé sérüljön a gerinc.
Mindenesetre a képanyag annyira erős, hogy nem igényel kommentárt. Persze napjaink dömpingszerűen érkező bűnrossz rocktörténeti könyvei után már nem is feltétlen igényel szöveget az ember. Így legalább biztosan semmi sincs félremagyarázva vagy a valódi történések leírása cenzúrázva. Mint azt máshol bizony sajnos már sokszorosan megtapasztalhattuk, rendszerváltás ide vagy oda.
Jó néhány éve az egyik barátom, aki élete végéig lelkipásztorként szolgált, azt találta mondani, hogy bármennyi gyenge vagy egyenesen rossz igehirdetést is hallott, minden prédikációban van valami jó. Ha más nem, legalább az, mikor a szószéken álló Szentírást idézi. Profán lesz a hasonlat, de valami hasonlót éreztem ezzel a képanyaggal kapcsolatban is. Bárki, bárhogyan és bármiért is akarná a múltat végképp eltörölni, íme, itt vannak ezek a csodás fotók, melyek szavak nélkül is elmondják, hogy miért és milyen lelkülettel mentek apáink és anyáink Ricsére, Mobilra, Hobóra, Bizottságra, Kexre, Illésre, Omegára, Liversingre, Atlasra, Atlantisra, Juventusra, Syriusra, Scampolóra, Sakk-Mattra, Tűzkerékre, Taurusra, Korálra és Piramisra. Szóval le a kalappal a Kultúrbarlang előtt, ilyen hiteles forrásanyagokra van a legnagyobb szüksége az utókornak.
Ez bizony egy százpontos kiadvány, melynek még a szamizdatra hajazó puhakötés és fekete-fehér világ is igen jól áll. Így aki eddig még nem szerezte be, annak feltétlen ajánlott. Nemcsak megvásárolni, hanem időről-időre újra végiglapozni is. Talán kevésbé hat majd a méreg, azaz az ipari méretekben ránk ömlesztett rocktörténeti hazudozás.
