Nyáron megjelent egy ötszámos demóanyag a borsodi csapattól, amit egy hónapja már egy klip is követett. Az alábbi sorokban a csapat tagjai osztják meg gondolataikat velünk…
A stúdióban munkálkodók: Földes Gàbor – dob/szólógitàr/hangmérnök, Sztaroszta Àdàm – gitàr, Dudra Attila – gitàr, Dudàs Tamàs – gitàr, Szabó Péter – basszus, Bànyai Kriszta – ének, Bànyai Szabó Enikő – ének.
Dudás Tamás: Azon gondolkodtam, hogy mi az, amiben valamennyire jó vagyok. Gitározni nem nagyon tudok az tuti, énekelni se nagyon, az is tuti. Akkor mégis miben? Az biztos, hogy a világon én írom a legjobb Dudás Tamás dalokat. Na ez tuti! hehe! Meg van még egy dolog. Nagyon el tudok képzelni dolgokat és azok legtöbbször valóra is válnak. Ez a projekt is így indult. Üldögéltem és arra gondoltam, hogy milyen jó lenne, ha ezek az emberek, akik ezen az anyagon felbukkannak, együtt zenélnének. Annyira esélytelen volt, hogy össze is jött, és ez is példa arra, hogy előbb vagy utóbb minden valóra válik, csak hinni kell benne. Repkednek a közhelyek…
Annyit röviden a Riverbend történetéről – ez az első hivatalos anyagunk-, hogy lementünk Adamóval /Sztaroszta Ádám/ a Sajó partra, vittünk két gitárt, és számokat vettünk fel egy telefonnal. Gyakorlatilag a dalok gerincét adjuk ilyenkor elő, ami persze még nem a zenekari verzió, de meglepő módon ilyenkor is működik, csak másképp. Itt az a jó, hogy nem kell a hangosítással, keveréssel foglalkozni, egyszerű dolgot adunk ki a kezünkből, ami engem mindig is vonzott. Aztán volt olyan is, hogy a kertben vettünk fel ezt-azt, de a lényeg az, hogy mindig élmény volt. Mivel koncertek már gyakorlatilag nincsenek, találni kellett valami, ami pótolja őket és ezek a közös együttzenélések oxigén fröccsként működnek nekünk, zenei fuldokolóknak.
Egy idő után meg azon törtem a fejem, hogy lehetne-e ebből valami zenekari verziót is csinálni a változatosság kedvéért és eszembe jutott néhány volt zenésztárs, akikkel ilyen-olyan formában már alkottunk közösen valamit és nagyon szerettem volna újra együtt zenélni velük. Ha a dalok múltjára tekintek vissza, van olyan köztük, amelyik már több mint egy évtizede porosodik a polcon, de néhány meg egészen friss. Gyakorlatilag majdnem minden olyan zenei projekt képviselteti itt magát, amiben részt vettem az évek során. Petivel /Szabó Péter/ voltam a Screen-ben 17 éven keresztül, ő basszusozott az Urban Angel-ben és az első zenekari Rise and Fall anyagon is. Attila /Dudra Attila/ a Damn Natural gitárosa volt, Adamó meg szintén volt a Damn-ben az Urban Angel-ben is, és együtt vagyunk a Riverbend akusztikus formációjában. Gaben /Földes Gábor/ a Rise and Fall szólógitárosa és hangmérnöke, de itt most dobol és jól is teszi. Ez a zenekar gyakorlatilag egy légtérben nem is jelenik meg, mivel úgy nyerték el a dalok a végső formájukat, hogy mindenki külön volt a stúdióban, külön vette fel a dolgait. Először Gaben dobolt, aztán kapta meg Peti és jött a basszus, s így szépen sorban haladtunk egészen az énekig. A videóklip felvételénél természetesen már együtt voltunk.
Mivel elég sok dal van még a polcon, úgy gondolom, van esély a folytatásra, de persze csak akkor, ha mindenki érzi majd hozzá az indíttatást. Még egy gondolat az anyag címéről. Mivel nem volt ötletünk, hogy mi legyen, Adamó felvetette, hogy kövessük a híres producer Rick Rubin módszerét és üssünk fel egy könyvet valahol, és az első sor legyen a cím! Adamónak az lett, hogy All our luggage, vagyis „Minden csomagunk” és ez átvitt értelemben nagyon jól foglalja összes a lelki bajt, amit magunkkal cipelünk. Ja, nekem az jött ki, hogy Akkreditált pedagógiai képzések. Szóval egyértelmű, hogy melyiket válasszuk…
2025 áprilisában a projekt két új taggal bővült. Mivel Gaben segítségével két kedves ismerőse Kriszta /Bányai/és a lánya Enikő, beszállt hozzánk, hogy felénekelje a dalokat. Nagy örömünkre.
Sophie Marceau
Dudás Tamás: Adamó küldött egyszer egy gitárötletet, én meg csináltam hozzá éneket, meg szöveget. Ment gyorsan – kb. tíz perc alatt megvolt. Ha jó az alapötlet, könnyű jó dolgot csinálni belőle. Egy dolog hiányzott, a címe. Adamó írta, hogy legyen Sophie Marceau. Én meg mondtam, hogy miért is ne. Bár nem róla szól a dal, de ez egy tök jó és főleg szokatlan dalcím. Én imádom a szokatlan dolgokat. Kriszta ezt a dalt énekelte fel először és élmény volt hallgatni, ahogy kisujjból kirázta. Én csak ott ismertem meg őket a stúdióban. Gyakorlatilag bejöttek, dumáltunk öt percet és már énekeltek is. Profik voltak. Ennyi. Felkészülten jöttek Enikővel.
Hogy miért Sophie Marceau a dal címe, azt majd Adamó elmondja.
Adamó: Volt egy szívemhez közelálló lány, akit kettőnk között Sophie Marceau-nak becéztem. Amikor eltávolodtunk egymástól, én megírtam ennek a dalnak a zenéjét, Tomi meg utána a szöveget rá. Amikor elolvastam, dobtam egy hátast, mert Tomi anélkül, hogy bármiről is tudott volna, megírta a kettőnk történetét.
Complicated
Dudás Tamás: Van egy ici-pici köze a régi Urban Angel projekthez. Ott egy holland lány, Adrienn Pasztor énekelt és tavaly elkezdtem vele dolgozni valamin megint, de aztán elakadt a dolog. Egy Complicated című dalszövegét meghangszereltem, gitárt meg énekdallamot csináltam rá, de mivel nem lett belőle semmi, új szöveget írtam rá, mert tetszett a dallamvilága és meg akartam tartani. Így csak a dalcím maradt, ami az Adrienné. Mivel zeneileg nagyon egyszerű, ezért inkább a szövegéről érdemes beszélni. Annyi az üzenete, hogy az élet egy kurva egyszerű dolog, nem bonyolult. Ma itt vagyunk, ma kell élvezni az életet, mert holnap már lehet, hogy nem leszünk itt. Nincs még holnap, nincs már tegnap, és ez az egy élet van, ami tuti. Szerintem nincs semmi, se előtte se utána. Ez egy ajándék. Ha csak egy kicsit belegondolunk, körülöttünk egy végtelen, hideg semmi van, amiben kurva ritkán elrepül valami bolygó vagy akármi. Élet meg csak itt van, amiről tudunk. Amúgy az én ateizmusom is abból az egyszerű gondolatomból ered, hogy az univerzum térben és időben is végtelen. És, mivel nincs kezdete az időben, így nem is kellett senkinek megteremtenie, ergo nincs teremtő. Ezzel csak mi emberek kínlódunk, mivel a mi életünk véges ebben a formában, amit nehéz feldolgozni és kitalálunk mindenféle „utána ez lesz, előtte az vó’t” dolgot. Persze, tudom volt ősrobbanás, de szerintem az is csak egy volt a végtelen számú petárdapukkanás közül ebben a nagy semmiben. Szóval, ha itt élhetsz, szerencsés vagy, még akkor is, ha egy raklap fost kaptál élet álnév alatt, mert szerintem a ”nem” élettől még mindig jobb az „akármilyen” élet. De hangsúlyozom, ezek az én gondolataim és tisztelem mindenki világnézetét, hitvallását, feltéve, ha ők is tisztelik az enyémet. Szóval szerintem ezt az egész élet dolgot nem kell bonyolítani, csak élvezni.
Amúgy meg lehet, hogy nem is az ateizmus a helyes kifejezés, mivel szerintem három féle ember létezik. Van, aki hisz Istenben, van, aki nem és van egy harmadik kategória, akit ez az egész nem érdekel. Na, ide tartozom én.
Azt még tegyük hozzá, Enikő ebben a dalban is hozza a világszínvonalat!
Adamó: Úgy gondolom, hogy Tomi elmúlt 10 évének a legjobb dala ez. Én annyiban nyúltam hozzá, hogy az eredetileg akkordos verzét átraktam bontásba, meg tettem bele szólót.
When we were lions
Dudás Tamás: Nem szoktam nosztalgiázni. Most sem teszem. Ez egy egyszerű ténymegállapítás, hogy régen mások voltunk. Mondjuk, én nem nagyon érzem magamon a változást. Haha! Amikor összeraktam a dal alapjait, eszembe jutott, hogy Attila biztos jókat játszana rá. Elküldtem neki az első verziót, ő meg jókat játszott rá. Ennyi.
Nem úgy terveztem, hogy dob meg egyéb is lesz benne, de aztán kialakult, mint a tejallergia. Haha! Annyit talán az alkotási folyamatról, hogy én mindig is gyorsan „dolgoztam”. Nem hiszem, hogy volt olyan dal az életem során, amin 10 percnél többet kellett volna agyalni. Gaben hasonlóan hozta össze a dobokat. Leültünk, ő hallgatta a gitárt meg az éneket és kb. 10 perc múlva felvettük, amit kitalált. Van, aki több időt tölt el a dalírással, hangszereléssel, mi meg így vagyunk összerakva. Én hiszek a spontaneitásban, meg a pillanat erejében. A legjobb instrukció az ilyen helyzetben az, hogy: „Ne gondolkozzál, csak jáccál valamit vazze!” Haha!
A dob meg a basszusgitár (Peti zseni) olyan dinamikát hozott a dalba, ami engem teljesen levesz a lábamról. Ez a dal abszolút OB kategória. (OdaBasz) Az meg a hab a tortán, hogy Enikő teljesen beletalált az énekkel. Emlékszem csak ült és várt a stúdióban nyugodtan, amíg sorra nem került, aztán mosolyogva bement és kb. elsőre felénekelte.
Amúgy meg 2025 májusára készült el Gaben új stúdiója és a dal szólóját már ott vette fel. Élmény volt, mivel legalább 5 perc kellett hozzá, hogy ki-improvizálja. Haha! Én meg belepengettem még néhány hangot Ginger-en.
Attila: Egy szobagitárosnak, aki 30 éve még Screen dalokat próbált leszedni, nagy kaland Tomi darabjait díszítgetni és egy felvételre kerülni igazi zenészekkel. Ezt az oroszlánost kiváltképp kedvelem: a vadon élő a király, de inkább kalandozzon a rezervátumában, vagy legyen Bruckner Szigfrid, minthogy kihaljon!
I had it coming
Dudás: A dal szerepelt a Damn Natural utolsó 2012-es Peace of mine című CD-jén. De az olyan régen volt, hogy én már nem is emlékeztem rá. Egyszer készültünk Adamóval egy fellépésre és mondta, hogy játsszuk el ezt is. Amikor a címét írta, esküszöm nem emlékeztem rá, de amikor belehallgattam, rájöttem, hogy a dal alap riffjét gyakran szoktam pengetni unalmamban, bár azt sem tudom, mit játszok. Anno leírtam miről szól, de végül is annyi a lényege, hogy ahol tartok az életemben, azt mind magamnak köszönhetem, pozitív és negatív értelemben is. Azok, meg akik nyávognak, nyugodtan nézzenek bele mélyen a tükörbe, hátha egyszer leesik náluk is a tantusz. Itt Kriszta énekel és nagyon jól megoldotta a mélyebb hangokat, így nem kellett áttenni a dalt egy magasabb fekvésbe. Amellett, hogy a fő énekeket megoldották a lányok, a háttér vokálokat is készen hozták le a stúdióba.
Adamó: Príma nóta, és igen, bizonyos időközönként fel szoktam világosítani Tomit, hogy milyen nagyszerű dalokat írt régebben (is).
New Babylon
Dudás: Amikor kb. 10 éve magamra maradtam és egyedül éltem Zizuval a lányommal az albérletben, Gaben megkért, hogy írjak kb. húsz dalt igen gyorsan, mert majd csak jók lesznek valamire – káposztás hordóra nehezéknek. Én meg írtam szorgalmasan és ez is köztük volt. Évekkel ezelőtt majdnem elkészült teljes egészében és Peti már csinált rá basszust is, bár akkor még más volt a dob alap. Hogy miről is szól? Az újjáépítésről. Ha leomlik valami, megint bele kell fogni az építkezésbe, mint az egyszeri király a Gyalog galoppban, akinek összedőlt a vára a mocsárban és mondja is a fiának az ablakon kitekintve, hogy egyszer ez az egész az övé lesz. A hülye fiú meg rákérdez: -A függöny? Haha!
Egyébként ezt a dalt is Kriszta énekeli és itt is minden olajozottan ment.
Izgalmas volt, ahogy a számok lépésről lépésre fejlődtek, ahogy egyenként mindenki hozzátette a saját kreatív csomagját. Van olyan dal, amelyik teljesen megváltozott menet közben, főleg a hangulatuk alakult át, de az rendesen. Volt egy kis kockázata a projektnek, hogy az egymást nem ismerő emberek, egymástól függetlenül mit hoznak majd össze, de szerencsére a profizmusuk megoldott mindent. Én meg örülök, hogy elkészült ez a néhány dal, és lehet néhányszor már leírtam milyen jó érzés, de tényleg az. 1988-tól zenélek és az első, 1991-es Screen demó óta ez kb. a 25. anyag, amin szerencsém volt „dolgozni”. Úgy gondolom, még legalább ennyi van bennem, vagy egy kicsit több. Az meg a legjobb, hogy ilyen tehetséges, kreatív, de főleg lelkes emberekkel voltam, vagyok mindig körbe véve. Ugye, „kötsög” Peti? Haha! Na Goodbye, so long, de leginkább farewell.
