LP, Nemperor / CBS 1975
Idén 50 éve, 1975. november 17-én jelent meg Tommy Bolin amerikai gitárgéniusz első szólólemeze. A Teaser szinte már a megjelenése pillanatában klasszikusnak számított, egyaránt dicsérték a jazz-, blues-, latin- és rockzenei szaklapok. Mivel azonban az album megjelenéskor a Deep Purple már a Come Taste The Band világturnét bonyolította, az a megállapodás született, hogy az 1975-ös/’76-os koncertkörúton a fiúk a Teaser anyagából is nyújtanak ízelítőt. Így aztán a patinás zenekar történetében Bolin lett az első, akinek szólóprodukciója is bekerült a Purple aktuális koncertműsorába.
Elsőként Tommy Bolin addigi pályájáról, a Teaser-ig vezető útról, valamint az ominózus 1975-ös esztendő fontosabb vonatkozó történéseiről közlünk egy rövidített összefoglalót.
Thomas Richard Bolin, a félig szír, félig svéd származású multiinstrumentalista, énekes, gitáros, zeneszerző 1951. augusztus 1-én született, Sioux Cityben, Iowa államban és egészen kisgyerekkorától fogva zenélt. A kis Tom először dobolt, majd gitárra és billentyűs hangszerekre váltott.
Korán kitűnt tehetségével, hiszen már kisiskolás korában kiderült, hogy szinte bármilyen stílusban tud gitározni. Első zenekarát, a Miserlous-t szintén még kölyökként alapította, valamikor a hatvanas évek elején, talán 1962-’63 környékén, de legkésőbb 1964-ben. Ugyanis addigra már annyira jól és látványosan játszott, hogy mindössze 13(!) évesen meghívást kapott, hogy csatlakozzon a környéken akkor már menőnek számító Denny & The Triumphs-hoz, mely felkérést elfogadva, valamikor 1964 végén, ’65-elején kezdődött a profi pályafutása.
A Triumphs 1965-ben nevet váltott, és a híres Guy Green film után, mint A Patch of Blue zenekar folytatta karrierjét. A szekér pedig futott rendesen, a srácok olyan legendák előtt nyithattak előzenekarként, mint a Beach Boys, az Animals, vagy a Herman’s Hermits. 1969-ben egy kis példányszámú, kvázi bootleg készült két 1967-es A Patch of Blue koncertfelvételeiből, melyet Correctionville-ben és Sioux City-ben rögzítettek. Majd harminc évvel később, 1999-ben a dupla A Patch of Blue Live! album hivatalosan is kiadásra került. Bár a felvételek minősége messze elmarad a korszak egyéb élő anyagaitól, arra feltétlen alkalmas, hogy bárki beláthassa, a kis Tom már akkor is nagyon pengén pengetett, mikor még csak a népszerű beat, soul és rhythm and blues kompozíciók előadásával szórakoztatták a közönséget.
1967 végén Bolin a The Chateaux együttes tagja lett, akik billentyűsként és szólógitárosként tartottak igényt a szolgálataira. Majd Denverbe költözött, ahol a Crosstown Bus-szal kezdett jamelni, akiknek menetközben annyira megtetszett a játéka, hogy kirúgták az addigi gitárosukat és közösen megalapították az American Standard zenekart, amelyet a vécégyártó cégről neveztek el. Ez fontos pillanat volt Tommy életében, hiszen onnantól kezdtek közösen dolgozni a későbbi állandó szerzőtársával, az énekes Jeff Cook-kal. 1968-ban Bolint megkeresték egy cincinnati munkaajánlattal, ahol a country és blues-rock legendát, Lonnie Mack-et kísérte, mellette megalapította a rövid életű Ginger People zenekart John Faris billentyűssel, aki szintén fontos szereplője lett a későbbi pályafutásának.
Az első nagylemezek
1968-ban Bolin és Faris összebarátkozott a Brown Sugar basszusgitárosával és énekesnőjével, David és Candy Givens-szel. Úgy döntöttek, közösen új csapatot alkotnak, melyet Robbie Chamberlin dobos csatlakozását követően Ethereal Zephyr-nek neveztek el. Miután a Probe Records bizalmat szavazott nekik, nekiláttak első albumuk felvételének. Mely 1969-ben jelent meg, immáron csak Zephyr néven.
A Zephyr bemutatkozó lemeze pedig beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Jól is fogyott, így lehetőségük nyílt a folytatásra. Ráadásul az emberek is szerették, különösen Candy előadásmódját és Tommy gitárjátékát, ami jól illett az amerikai hard rock és blues-rock akkori világába, miközben a korszak pszichedelikus világát is bevonták a kompozícióik felvételeibe.
Fontos mozzanat, hogy akkoriban, 1970-ben barátkozott össze Tommy és John Tesar, aki Cook mellett Bolin szövegírója és állandó szerzőtársa lett. Ugyancsak ’70-ben változott a Zephyr felállása. Chamberlin helyére Bobby Berge, Tommy régi barátja, a Chateaux egykori ütőse került. Vele készült el a Zephyr második nagylemeze, a Going Back To Colorado, mely 1971-ben került a boltok polcaira. Nem sokkal később azonban komoly összetűzések támadtak a bandán belül a folytatás irányvonalát illetően, így Tommy és Bobby kiléptek. Bár Bolin alkalomszerűen továbbra is játszott néha Givens-ékkel.
Jazz-rock fúzió
Ezt követően Tommy nagyjából egy hónapot töltött New Yorkban a The Jeremy Steig Group nevet viselő, változó felállású projekt jamelésein, illetve demófelvételein. Egyebek mellett Bobby Berge, Don Alias, Marty Morell, Billy Cobham és Alphonse Mouzon dobosok, Eddie Gomez, Kenny Passarelli, Gene Perla basszusgitárosok, valamint Jan Hammer billentyűs és persze a névadó Jeremy Steig fuvolista voltak a zenésztársai. Akkoriban hamisítatlan fúziós jazzt játszottak, meglepősen friss ötletekkel rácsatlakozva az éppen kibontakozó jazz-rock vonalra.
Húszéves korára Tommy Bolin gitárosként már abszolút a csúcson volt. Akár még a Miles Davis mellett, a Weather Reportban vagy a Mahavishnu Orchestrában is megállta volta a helyét, olyan újszerű módon gitározott nagyszerű dolgokat.
Ezek után Tommy és Bobby visszatértek Boulderbe, ahol megalakították az Energy együttest, mely szinte törvényszerűen Jeremy Steig 1970-es remekművéről, a zenetörténeti mérföldkőnek számító jazz-rock albumáról kapta a nevét. Steig maga is részt vett az Energy munkájában, de ma már nehezen azonosítható, mikor, melyik formációban és mennyit fújt.
Az Energy első felállásában Kenny Passarelli basszusgitározott, aki szintén részt vett Steig new yorki fúziós jazz-rock projektjében. Valamint Tom Stephenson billentyűzött, aki később Kenny helyére behozta az unokatestvérét, Stanley Sheldon-t. Miközben az énekes fronton is viszonylag gyorsan történt váltás. Elsőként Gary Wilson soul énekessel próbálkoztak, majd lecserélték Jeff Cook-ra, Bolin barátjára és szerzőtársára, az American Standard korábbi frontemberére.
Akkor és ott, vele indult el az a kreatív folyamat, mely okán az Energy bevonult az egyetemes rocktörténetbe. Ugyanis, bár az Energy egész pályafutása során sajnos egyszer sem kapott lemezszerződést, de az 1971-től készült kompozícióik mégis hasznosultak, mert bekerültek a James Gang, a Deep Purple és a Tommy Bolin Band repertoárjába. Így hát a Bolin-Cook, illetve Bolin-Tesar szerzőpárosok végül mégis jelentős hatással bírtak a ’70-es évek zenéjére. Majd mivel az őket követő nemzedékek fiatalabb zenészei is átvették a szerzeményeiket, hosszabb távon is hatással voltak a XX. századi rockéletre.
Közben, még mindig ’71-ben, Russell Bizett váltotta Bobbyt. Aztán visszarendeződtek a dolgok, és a mára már klasszikusnak számító Jeff Cook ének, Tommy Bolin gitár, Tom Stephenson billentyűk, Stan Sheldon basszusgitár és Bobby Berge dob felállásban ontották magukból a remekműveket. De a világ már akkor is olyan igazságtalan volt, mint mindig. Az áhított lemezszerződés továbbra sem akart megérkezni, így házi- és stúdiós demókat készítettek a koncertezés mellett. Mi több, még egy filmzenét (Break On Through) is bevállaltak.
Abszurd módon az egyik legjobb és legeredetibb amerikai zenekar még ennek ellenére sem kaphatott lehetőséget lemezkészítésre. Szerencsére némelyik sessiont és fellépésüket egyik-másik helyi rádió is rögzítette. Mely archív szalagokból aztán számos vegyes minőségű és véleményes szerkesztésű Tommy Bolin és Energy kiadvány készült évtizedekkel később.
1973 elejére az Energy együttes legénységét felőrölte a kilátástalanság, így előbb Jeff lépett le, majd Tom is követte. Mindkettejüket az énekes, billentyűs Max Carl Gronenthal váltotta. De a kreatív mag megbomlásával a bandának vége volt. Pedig egy 1971-es debüt-albummal akár a legnagyobbak közé is felküzdhették volna magukat.
Mivel mindannyiuknak volt felszabadult ideje, 1973 közepén a Zephyr újra összeállt néhány koncert erejéig. A május 2-i boulderi fellépésük később, 1996-ban hivatalosan is kiadásra került. A harmadik bolinos Zephyr album Live at Art’s Bar & Grill címmel jelent meg.
Szintén 1973 májusában Tommy visszatért New Yorkba, hogy részt vegyen Billy Cobham Spectrum albumának felvételeiben. Cobham az év elején hagyta el a Mahavishnu Orchestrát, ami gyakorlatilag egybeesett az Energy végével. Billy Tommyt választotta az első szólólemeze gitárosának, mert jól emlékezett, milyen invenciózusan és átütő erővel gitározott Jeremy Steig fúziós projektjében, illetve jazz-rock demófelvételein.
A többek között Jan Hammer, Ron Carter, Lee Sklar, Joe Farrell és Jimmy Owens részvételével készült Spectrum LP pedig bődületesen nagyot durrant, mely máig a fúziós zene és a jazz-rock egyik legfontosabb alapművének számít. Miközben a Billy Cobham dob, percussion, Tommy Bolin gitár, Jan Hammer elektromos zongora, szintetizátor és Lee Sklar basszusgitár formációban rögzített Stratus kompozíció egy mindenki által játszott sztenderdé vált, egyfajta modern örökzölddé nemesedett, mely jelenleg is a műfaj tíz legfontosabb alapműve közé tartozik.
Idehaza is közkedvelt darab, melyet a legnagyobb magyar gitárosok időről-időre a műsorukra tűznek. Például a rock műfaj elitjét felvonultató Gitárpárbajokon. Nem mellékesen, elsősorban a Spectrum lemezen nyújtott teljesítménye miatt kapott két évvel később Tommy felkérést, hogy Ritchie Blackmore távozása után csatlakozzon a Deep Purple együtteshez.
Energikus hard rock
A Spectrum-ot követő szűnni nem akaró ováció és egyöntetű szakmai elismerés után Bolin elérkezettnek látta az idejét egy saját szólólemeznek is. Melyhez azonban pénzre és lemezszerződésre volt szüksége. Amit végül be is ígértek neki, egy egyéves szerződés fejében, melyet az akkor már közel egy évtizede működő clevelandi hard rock banda, a James Gang kötelékében kellett eltöltenie.
Tommy kötélnek állt és gyors ütemben elkészítette a James Gang két legjobb albumát, méghozzá javarészt korábbi Energy ötletek átalakításával, illetve Bolin-Cook és Bolin-Tesar szerzemények hard rockosításával. Szerencsére a lírai vénáját sem hagyta otthon, valamint a sokféle stílus irányába nyitott szabad gyökeit sem. Hát igencsak magas színvonalú, változatos nagylemezek születtek, melyek máig a Bolin életmű ékköveinek számítanak.
Akkortájt kezdte használni az úgynevezett Fender Tele-Strat gitárokat. Amit egyébként a gitár roadja, Dave Brown talált ki, aki a fejébe vette, Telecaster nyakakat szerel Stratocaster testekre. Hamar meg is született a két különleges gitár, melyek igencsak beváltak. Tommy különleges játékmódja mellett ez lett a második alappillére a védjegyszerű, unikális Bolin-hangzásának.
Amit persze hiába is próbáltunk gyerekként idehaza reprodukálni. A vasfüggöny mögé még csak véletlen sem jutottak el az archív amerikai zenei műsorok, miként pénzünk sem lett volna egy hasonló műtétre, illetve a kapcsolódó egyéb felszerelésekre. Sok évvel a módszerváltás után azonban csak beszivárgott a kultúra, majd idővel az is feltűnt, mi volt a turpisság. Mitől döglött a légy Tommy Bolin James Gang korszakában.
A Roy Kenner ének, Tommy Bolin gitár, Dale Peters basszusgitár és Jim Fox dob felállású James Gang 1973-ban dobta piacra a Bang című nagylemezét, mely a címének megfelelően nagyot durrant, bár inkább csak az amerikai piacokon. Majd az 1974-es Miami LP után Tommy lelépett, várva a beígért szólólemez felvételeinek megkezdését.
Közben viszont megpróbálkozott az Energy újjáalakításával is, melyből néhány nagyszerű koncert született, billentyűs nélkül, viszont három ütős: Bobby Berge és Russell Bizett dobosok, valamint Archie Shelby ütőhangszeres részvételével. A korszak talán legjobb fennmaradt hanganyaga ismét csak utólag, 1996-ban látott napvilágot. Méghozzá Tommy Bolin & Friends néven, Live at Ebbets Field June 3 & 4, 1974 címmel.
Majd további közreműködések következtek. Tommy Bolin ugyanis a Spectrum és a Bang hatására felkapott session gitáros, illetve szerző lett. Így aztán 1974 folyamán mások mellett dolgozott például a Rainbow Canyon, Mike Finnigan, a Coven, Dr. John, Carmine Appice és a The Good Rats koncertjein, lemez- és demó-felvételein.
A legnagyobb ütés azonban az év végére maradt. Ugyanis Billy Cobham után a Weather Report korábbi dobosa, Alphonse Mouzon is Tommy Bolint kérte fel, hogy legyen társa egy rock-jazz projektben. Méghozzá a Mind Transplant című, harmadik szólólemezének feljátszásában.
Mely meghívásra szintén a ’71-es new yorki Jeremy Steig felvételek szép emlékei miatt került sor. A névsor ezúttal is parádés: Alphonse Mouzon dob, ének, szintetizátor, elektromos zongora, orgona, Jerry Peters elektromos zongora, orgona, Tommy Bolin, gitár, Lee Ritenour gitár, Jay Graydon gitár, programozás, Henry Davis basszusgitár. Ráadásul ezúttal Bolin tehetségére szerzőként is igényt tartottak. Ami igencsak jót tett az albumnak, különösen a B-oldalt záró utolsó két kompozíció emeli nagyban a lemez fényét.
Egy ilyen zsenibrigáddal nem lehet lyukra futni. Be is jött a papírforma, az 1974. decemberi stúdiófelvételekből ismét csoda született. Bár az 1975-ben megjelent Mind Transplant ismertsége és elismertsége sajnos nem ér fel a Spectrum-éhoz, a zenei minősége és egyedi kompozíciós megoldásai annál inkább figyelemreméltóak.
Miközben Tommy New Yorkban dolgozott, hirtelen előkerült Roland Paquin, a James Gang korábbi menedzsere is, aki akkor már a Moxy együttes dolgait egyengette. Paquin felkérte Bolint, hogy a készülő nagylemezre készülve, nyolcból hat számban játssza fel a szólógitárt a Moxy-tag, gitáros-zeneszerző Earl Johnson helyett. Tommy kötélnek állt, az eredmény pedig ismét magáért beszél. Érdekesség, hogy az 1975-ben kiadott bemutatkozó Moxy lemez másik vendégművésze Tom Stephenson, egykori Energy billentyűs.
1975
Közben azonban az egyre komolyabb drogfüggőségbe merülő Tommy elkezdte összerakni a saját szólólemezének anyagát is, illetve az azt feljátszani képes zenekarát is.
Bár 1974 végén Bolin még egy Mike Finnigan énekes, billentyűs, Stanley Sheldon basszusgitáros, Guille Garcia és Marty Rodriguez dobosok, ütőhangszeresek felállású zenekarban gondolkodott, Sheldon kivételével mind faképnél hagyták. Állítólag már akkor is a kábítószer volt a fő probléma vele.
Végül csak az Energy egykori basszusgitárosa maradt mellette, így 1975. januárjában kettesben kezdték újraépíteni a Bolin szóló projektet és a lemezt feljátszó zenekart. Cseppet sem meglepő módon hamarosan csatlakozott hozzájuk Bobbie Berge Energy dobos is. Majd végül Ronnie Barron énekes, billentyűssel fordultak rá ismét a próbafolyamatra, de a lemez iránt érdeklődő kiadó munkatársai kevésnek érezték kvartett által nyújtott produkciót. Hát, ismét mindent újra kellett tervezni.
De még mielőtt az újabb verzió kikristályosodhatott volna, Sheldon felkérést kapott, hogy lépjen be Peter Frampton turnézenekarába, majd pedig Bolint hívták, hogy legyen a Deep Purple új gitárosa. Mindez alaposan megkavarta a dolgokat.
Főleg, hogy a felvételeket és a gyártást finanszírozó Nemperor Records új szerződést ajánlott, melyben viszont kikötötték, hogy okulva a korábbi kudarcokból, az összes dalt Tommynak kell felénekelnie. Ami ismét egy teljesen új helyzetet eredményezett. Hiszen a korai tervek még arról szóltak, hogy a Bolin világ kóstolójának szánt Teaser album A-oldalán csak énekes kompozíciók lesznek, egy énekessel felálló Tommy Bolin Band előadásában, addig a B-oldalra viszont csupa instrumentális szerzemény kerül, folytatva a fúziós jazz-rock lehetőségeinek feltérképezését.
Miközben tehát a Deep Purple-lel próbált, illetve ő maga is írta a patinás brit hard rock csapat tizedik stúdióalbumát, alaposan át kellett gondolnia, hogy mit és hogyan pakol fel majd az első szólólemezére. Mely a felhalmozódott ötletek miatt már akkor úgy tűnt, hogy egy sorozat nyitánya lesz, hiszen akkor már a második, illetve harmadik Bolin korongra is bőven megvoltak az alapötletek. Ezért hát Tommy a két szövegíróval, Jeff Cook-kal és John Tesar-ral rendszeres telefonos egyeztetést folytatott, mint állandó szerzőtársaival, akikre hirtelen két fontos lemez kialakításának felelősége is hárult. Persze csak részben, ami meló ráadásul az 1971-es, ’72-es Energy témák leporolásával és aktualizálásával is járt.
Így alakult, hogy végül aztán Bolin az egész nyarat végigdolgozta. 1975 júniusa és októbere között a Teaser újragondolt és újraszerkesztett dalaival járt stúdióba, amit augusztusban megszakított a Deep Purple Come Taste The Band albumának felvételei kedvéért.
A Deep Purple album végül 1975. október 10-én jelent meg. Míg a különféle licenckiadásai november 7-én, majd másnap Honoluluban már be is indult a Come Taste The Band World Tour első, 1975-ös szakasza, mely egészen december 15-ig tartott.
Mikor is a heroin- és kokainfüggő Bolin keze annyira lebénult egy drogosan kiütött esti ráfekvés után, hogy alig bírt gitározni. Az estet a mindig zseniális Jon Lord mentette meg, aki orgonabillentyűivel átvette a gitártémák javarészét.
Viszont Bolin pechére addigra már annyira erőssé vált a Deep Purple korábbi Made In Japan koncertalbumának hírneve, hogy szinte önálló brand lett, így a kiadó és terjesztő cégek, valamint japán partnereik érthető okokból mindenképp ki akarták adni az újabb japán Purple bulit, függetlenül annak tartalmától.
Mindeközben, november 17-én kijött Tommy Bolin Teaser nagylemeze is. Méghozzá neves művészekkel, többek között Stanley Sheldon, David Foster, Jan Hammer, David Sanborn, Jeff Porcaro, Bobbie Berge, Phil Collins és Glenn Hughes közreműködésével. Viszont a szoros Deep Purple menetrend miatt az évben esély sem volt a lemezbemutató turnéra, még csak egy árva Teaser koncertre sem. Így aztán az a megegyezés született, hogy a Teaser turnét áthelyezik a Come Taste The Band Tour 1976-os második köre után. Viszont addig is, a Deep Purple koncerteken eljátszanak egy-két Teaser dalt. Úgy is lett.
Ennek megfelelően a Deep Purple megtanulta és váltásban műsoron tartotta a Bolin szólólemez Homeward Strut, Wild Dogs és Marching Powder tételeit. Miközben a Come Taste The Band anyagából a Gettin’ Tighter, a Dealer, az I Need Love, a Drifter, a Love Child és a This Time Around / Owed to „G” párosa került a koncertprogramba Bolin szerzeményei, társszerzeményei közül. Valamint a Lady Luck, melyet Jeff Cook és David Coverdale jegyez közösen.
Valahol mélyen elrejtve az Energy utólagos nagy diadala volt az a turné, valamint a két rendkívül jól sikerült nagylemez. Kár, hogy kevesen ismerték fel. Még nagyobb kár, hogy Tommy addigra már annyira tönkretette magát, hogy alig volt hátra már az életéből. Pedig további lemezeket tervezett, melyekhez tucatjával írta a jobbnál jobb dalokat.
Folytatjuk!
Fotók: kiadói archívum
