• In memoriam Komjáthy György

Kissrác koromban sokszor ott ültem a rádiós magnóm mellett készen állva a piros record gomb lenyomására, amikor pénteken az ’A beat kedvelőinek’, vagy szombaton a ’Harminc perc beat’ műsorokban valamely kedvenc épp aktuális lemeze került leforgatásra. Ő vezette ezeket a műsorokat. Gyuri Bácsi.

Black Sabbath: ’Heaven and Hell’, Nazareth: ’Malice In Wonderland’, Iron Maiden: ’Killers’, ’The Number Of The Beast’, AC/DC: ’Back In Black’, Status Quo: ’Just Supposin’’, Rainbow: ’Difficult To Cure’, ’Straight Between The Eyes’, Judas Priest: ’Point Of Entry’ – csak néhány lemez, ami hirtelen eszembe jutott, amiket ő mutatott be a rádióban. Nagyon sokat kaptam, kaptunk tőle. Egy klasszikusan képzett orgonaművész, akinek élete a rádióban más irányt vett.

Tizenkét évvel ezelőtt, a nyolcvanadik születésnapján beszélgethettem vele egy kicsit. Meg is kérdeztem, hogy kezdte és ő így válaszolt: „1958. január tizenötödikétől technikai rendezőként kaptam egy magnót, és már a kezdetektől komoly feladatokat vállaltam. Lemezeket játszottam át magnószalagra, akár külföldieket is, így sokszínűnek tűnt az a paletta, amit a magaménak tudtam. Ezt azért mondom, mert a klasszikus zene volt a mindenem, egyszer csak jött a felkérés a főosztályról, hogy mit szólnék, ha a könnyűzene vonalán szerkesztenék műsort. Semmiféle kifogást nem emeltem, ám a rádió nem rendelkezett megfelelő zenei anyaggal, így elkezdtem a lemezeket beszerezni. Nem volt ez egy egyszerű művelet, de elkezdődött a könnyűzenei pályafutásom.”

Gondoltam, nem lehetett egyszerű a hatvanas évek Magyarországán nyugati beatzenét játszani, ám más irányú választ kaptam: „A főnökeim tudatták velem, hogy a minisztériumból azt üzenték: annyian szidják a rádió tánczenei műsorait, találjanak ki valamit! Hallgassák meg a Szabad Európa Rádiót, a fél ország úgyis azt hallgatja. Nem tudnak valami hasonlót csinálni? Engem találtak ki erre a feladatra és le kellett másolni azt, amit az osztrák vagy a Monte Carlo-i, a berlini vagy a luxemburgi rádió sugárzott. Ezeket nekem meg kellett hallgatni, és hasonló műsorokat készíteni. Az a fajta muzsika, amit a Beatles 1962-ben megteremtett, a hagyományos magyar zenével teljesen ellentétes volt.”

A magyar előadók szintén sokat köszönhettek neki, ő azonban kicsit árnyalta a képet: „Nem abból éltek, hogy én játszottam a felvételeiket, bár ma is mondogatják, de jó volt, hogy így tettem. Az Omega például külföldön is nagy sikereket ért el. A Táncdalfesztiválokra viszont nem szívesen emlékszem, mert ott a régi szvinges tánczenét, és a fiatal zenekarok világát ütközették össze. Kisebb botrányok is akadtak, nehezen munkálkodtunk a zsűriben. A Ki Mit Tud-ban is rengeteg fiatal tehetség indult el.”

A Szabad Európa Rádióból sokan ismertük Cseke Lászlót, a Tinédzser party műsorvezetőjét. Az interjú készítése előtt azt gondoltam, ők is ismerhették egymást a régi időkből, ám ez nem fedte az igazságot: „1989-ig semmilyen formában nem álltunk kapcsolatban, a zenészek viszont igen, ha kinn voltak Münchenben, mindig találkoztak Csekével. Vitték ki neki a lemezeiket. Ahogy én itthon vártam a külföldi slágereket, ő úgy várta a magyar előadók felvételeit. Veszélyes volt vele találkozni, mert akadtak rosszakarók is, akik az ilyen találkozókat felhasználták a zenészek ellen. A műsorait viszont jól ismertem. Amikor George Bush amerikai elnök 1989-ben először járt Magyarországon, Cseke benne volt a delegációban, akkor találkoztunk először. A Magyar Rádióból tudósított a Szabad Európának, a technikusok pedig nem hittek a szemüknek: az egyik stúdióban „a Komjáthy, a másikban a Cseke”. Egy nagyon művelt és kedves, az egész világot bejárt, öt nyelven beszélő, óriási tudással rendelkező embert ismertem meg benne. 1992 január tizenhatodikán egy közös éjszakai műsort csináltunk, és attól kezdve tíz vagy tizenkét évig dolgoztunk együtt.”

Zenei nyitottsága párját ritkította, erről így beszélt: „Egyetlen stílus ellen nem léptem fel, mindent be tudtam fogadni. Ennek az a története, hogy a Vasárnapi koktélban szórakoztató popzenét játszottam. Ezt kérték, amolyan háttérzenét, ami mellett takarítani, főzni lehet. A kívánságműsor, a fiataloknak az ifjúságnak szólt, ott is inkább ez a könnyed vonal ment. Viszont kaptam olyan leveleket, amiben azt kérdezték,  hogy miért nem nyúlok olyan zenéhez, amely értékesebb, ami az intellektuális hallgatóknak szól – akkor találtuk ki Tardos Péterrel ezt a kétfajta műsort (A beat kedvelőinek, Harminc perc beat) és szedtünk össze hozzá olyan előadókat, melyek rockzenét játszottak. A Töltsön egy órát kedvenceivel-ben sok magyar előadót játszottunk, az első adásban egy LGT album pörgött le.”

Sok klasszikus zenésszel ellentétben ő nem ítélte el a komoly- és könnyűzene fúzióját: „Magáról a problémáról tudok, de nekem semmi kifogásom nincs ellene. Amikor a Royal Filharmonikusoknak jött a lemeze, a Klasszikusok diszkóritmusban, a főszerkesztőségtől jött egy olyan intelem, hogy: Mozartból azért ne csináljunk bohócot! Egy év után ugyanez az ember már istenítette a lemezt. Igen, volt valami ellenállás, ezekből én kimaradtam.”

Gyuri Bácsi sokat hozzátett ifjúságunkhoz, formálta zenei ízlésünket. Elfelejteni őt nem lehet.