Inside Out Music
Amikor Robert Fripp újra életre hívta a King Crimsont a nyolcvanas évek elején, a koncepció úgy nézett ki, hogy megmarad a zenekar aszimmetrikus muzsikája, de kiegészül az elektronikus zene és az új hullám elemeivel. Úgy szólalnak meg, ahogy azt a kor zenei trendje megköveteli és egyszerűbb ritmusképleteket is alkalmaznak. Az évtized első felében megjelent három album sajátos elegyét képezi a vázolt zenei koncepciónak, sőt, hogy a trendhez külsőleg is igazodjanak, az akkori mainstream előadók egy részéhez hasonlóan divatos, egy számmal nagyobb sportos öltönyöket is viseltek más menő göncök mellett. Hála Istennek nem lettek a new romantic stílus képviselői.
Az eredeti tagságból Tony Levin basszusgitáros és Adrian Belew gitáros-énekes vállalták a jelenben, hogy életre keltsék a negyvenéves korszak zenei örökségét, ám Robert Fripp és Bill Bruford helyére keresni kellett megfelelő embereket és nem akármilyen zenészeket választottak: Steve Vai beszállt a gitáros posztjára és Danny Carey, a Tool dobosa ült be a bőrök mögé, így mehetett a menet a most már kizárólag amerikai zenészek alkotta formációval. Természetesen a King Crimson nevet nem használhatták, de Fripp áldását adta a formációra, így a korszák második albumának címét választották névnek. Szűkre szabottak lettek a lehetőségek, hiszen három album (’Discipline’ 1981, ’Beat’ 1982, ’Three Of A Perfect Pair’ 1984) jöhetett számításba. A formációt párhuzamba lehet állítani a Nick Mason nevével fémjelzett Saucerful Of Secrets produkcióval, akik arra szerződtek, hogy elsősorban a 67-70 közöti Pink Floyd-korszakot restaurálják, de nekik három lemeznél több adatott, hogy válogassanak a koncertprogram összeállításakor.
A Beat számára a fellépéseken nagyobb merítésre kínálkozik lehetőség egy-egy lemezről és, ha végignézzük a repertoárt, nem sok szerzemény maradt ki a korszakból. A megszólalás egészen más, mint korábban: a muzsikusok közel sem élnek oly határozottan a technika adta lehetőségekkel a megszólalásban, ez a dobra is érvényes (a korabeli koncertfelvételeken is látható, Bruford hogy körbevette magát elektromos dobokkal és más ilyen eredetű ütőshangszerekkel), helyette határozottabb a gitárjáték (Vai esetében milyen legyen?), elsöprő erővel dübörög a dob, ahogy a Toolban is megszoktuk Careytől és virtuóz basszus-, illetve a Chapman Stick-futamok jönnek Tony Levintől. Visszatérve Steve Vai-ra, negyven évvel ezelőtt Frank Zappa mellett szintén kiszámíthatatlan zenét játszott (Belew is turnézott vele a hetvenes években), számára a King Crimson világába való belépés biztos, hogy nem okozott sokkot. Gitárjátékával leginkább ő formálta át e korszak stílusát, negyven éve ilyen szintű technikás, virtuóz gitározás szóba se jöhetett. És mégis önkontrollt tud gyakorolni, alázattal közelíti meg a kultikus banda muzsikáját. Sok régi Crimson hívő átkozta ezt a három albumot, legfőképp a modern megszólalás miatt, ezt most elhagyták, több dinamikával, rockos felfogásban prezentálja a kvartett a műsort, így talán az ortodox hívőkhöz is közelebb kerülnek e kompozíciók. Egy szerzemény, a Red bekerült az első korszakból. A 69-74 közti periódus utolsó stúdióalbumának címadója 1981-ben is visszatért a koncertprogramba, így ez nem okoz nagy meglepetést.
Nagy ötlet volt elővenni-újraformálni a Crimson nyolcvanas évtizedben aktív formációjának munkásságát. Lehet, hogy a nosztalgia mellett olyan szándék is megbújt a projekt mögött, hogy azon évek szinte kötelező „műanyag-csörömpölő” hangzását mellőzve újra közzé tegyék ezeket a szerzeményeket. Az eredmény önmagáért beszél, egy nagyszerű progresszív rock-koncertalbummal lett gazdagabb a zenetörténet, melynek minőségi tálalásában a két új szereplő derekasan kivette a részét.
Dallista:
CD1
01. Neurotica
02. Neal and Jack and Me
03. Heartbeat
04. Sartori In Tangier
05. Model Man
06. Dig Me
07. Man With an Open Heart
08. Industry
09. Larks’ Tongues In Aspic, Part Iii
CD2
01. Waiting Man
02. The Sheltering Sky
03. Sleepless
04. Frame By Frame
05. Matte Kudasai
06. Elephant Talk
07. Three of a Perfect Pair
08. Indisicipline
09. Red
10. Thela Hun Ginjeet
Zenészek:
Adrian Belew – gitár, ének
Tony Levin – basszusgitár, Chapman Stick
Steve Vai – gitár
Danny Carey – dob
