2CD / 3LP – Apple Records / Universal 2025
Közel harminc év kihagyás után, 2025. november 21-én megérkezett a Beatles Anthology sorozatának negyedik része. A rajongókat és a kritikusokat egyaránt megosztó gyűjteményes album kapcsán nehéz, sőt szinte lehetetlen elfogulatlanul nyilatkozni. Főleg, hogy a Beatles szakértői már a dupla CD, illetve tripla LP megjelenése előtt atomjaira szedtek minden egyes régebben- és most publikált archív felvételt és felvétel-változatot.
Mi több, az első hírek nyomán oly hatalmasra duzzadt a rajongói felháborodás, hogy a tervezett kizárólagos nagy The Beatles Anthology összkiadás boxok mellett mégiscsak lettek önálló Anthology 4 kiadványok is. Lám-lám, néha azért meghátrál a leviatán. Kérdés, hogy végül valóban jól jártunk-e? Vagy csak amolyan porhintés volt eme pirruszi győzelem, mely ügyesen fedte el a szintén jelentős tartalmi kritikákat?
Szeretem a Beatles-t? Nagyon! Kellett nekem egy Anthology 4 bármiféle tartalommal? Talán. Bár azt erősen kétlem, hogy egy magamfajta notórius gyűjtőnek képesek lennének bármi érdemi újdonságot nyújtani. Kellett a világnak 2025-ben egy újabb Beatles próbatermi felvétel és demógyűjtemény? A legkevésbé sem. Íme, egy dupla CD és tripla LP, valamint az előző részekkel felturbózott hiperszuper deluxe társaik, melyek csak és kizárólag azért léteznek, mert természetesen az Apple Records is hasznot akart húzni a Disney+ Anthology újrakiadásából.
I’ll buy you a diamond ring, my friend
If it makes you feel all right
I’ll get you anything, my friend
If it makes you feel all right
‘Cause I don’t care too much for money
Money can’t buy me love
Vagyis addig kell fejni a fejőstehenet, amíg ki nem múlik jeligére, a Get Back kétarcú sikere után nyilván azonnal és feltétlen fel kellett frissíteni az Anthology dokumentumfilm sorozatot is. Ha engem kérdeznek, nyilván békén hagytam volna. Részint, mert George Harrison halála után már nem lehet rekonstruálni az akkori dinamikát. Részint pedig mert nem 1995-öt írunk, így egészen más a jelentősége, valamint a helyes tálalási módja is az archívumokból előkapart ritka és kevésbé ritka, értékes és kevésbé értékes daraboknak. De persze a mammon imádóinak mindig is olyan alázatos s.ggnyólók és szervilis bólogató-gépek kellenek, akik gazdáik minden egyes befolyt valódi és digitális centjéért akár a lelkület és vérüket is hajlandók áldozni. Hát, mindenen átgázolva rendületlen pöfög tovább az ördögi pénzcsináló gépezet. Ilyen ez a század.
Anthology 1, 2, 3
A dobozban maradt Lennon demók befejezésének és Beatles dalokként való közzétételének ötlete eredetileg Neil Aspinall-től, a banda korábbi turnémenedzserétől származik. Amit idővel többen is magukévá tettek, így aztán a múlt század kilencvenes éveinek elejére valóban kialakult némi kreatív pezsgés a fab four ilyenfajta speciális újjáegyesülése körül. Majd a dolgok azután pörögtek fel, mikor 1994 januárjában Yoko Ono legalább négy befejezetlen Lennon-felvételt adott át Paul McCartney-nak, nevezetesen a Free As A Bird, a Real Love, a Grow Old With Me és a Now And Then házi demókazettáit. Esetleg talán még más egyebeket is. Tehát félkész John Lennon szólószerzemények álltak rendelkezésre, hogy Paul McCartney, George Harrison és Ringo Starr rájátszásaival utólag „új” Beatles dalok születhessenek.
Bár George Martin hivatalosan a halláskárosodása miatt nem vett részt a munkálatokban, de ez elég átlátszó humbug volt, hiszen az archívum analóg újrakeverését továbbra is ő végezte. A fiúk egyszerűen jobbnak látták Jeff Lynne bevonását, aki már az ELO albumain is teljesen nyilvánvalóan a Beatles hatása alatt állt, illetve a Traveling Wilburys tagjaként már eleve George Harrison csapattársa volt.
A Beatles újjáalakulását gyorsan elvetették, viszont a régi-új felvételeket a The Beatles Anthology projekt keretében kívánták a világ elé tárni. Ami a gyakorlatban azt jelentette, hogy egyszerre dolgoztak az új dalokon, valamint egy tévés dokumentumfilm-sorozaton, amit LaserDisc és VHS verziókban terveztek megjelentetni, illetve egy kapcsolódó könyvön és egy CD-sorozaton. Mely utóbbira az új dalaik mellé hiánypótoló hanganyagokat: korábban kiadatlan ritkaságokat, demókat, outtake-eket, próbatermi és élő felvételeket gyűjtöttek össze.
Ennek megfelelően az 1995. november 20-án érkező Anthology 1 minden túlzás nélkül történelmi jelentőségű kiadvány lett. Ugyanis a letisztított, felújított és a három Beatle által befejezett Free As A Bird lett az első új Beatles dal, 15 évvel Lennon meggyilkolása és 25 évvel az utolsó sorlemezük megjelenése után. Továbbá az Anthology 1 albumé az a dicsőség, hogy az első hivatalos Beatles hanghordozó, mely az eredeti felállás felvételeit is bemutatja, John Lennon, George Harrison, Paul McCartney gitárosok, Stuart Sutcliffe basszusgitáros és Pete Best dobos formációban. Miként a hófehér dupla tok, a fatboy-nak is hívott double jewel case is kellő komolyságot és eleganciát adott a hiánypótló sorozat indító darabjának.
Az 1996. március 18-án másodikként érkező Anthology 2 ugyan egy fokkal már halványabb lett az elődjénél, de azért ismételten nagy sikert aratott. Részint a második régi-új dal, az 1995 februárjában tető alá hozott Real Love okán. Részint pedig a 12-Bar Original, az If You’ve Got Trouble és a That Means A Lot hivatalossá tétele miatt. Bár a háttérben már erősen repedeztek a falak, mert egyre erősebben dolgoztak a túl nagyra nőtt egók is.
Például Harrison, Starr és Ono közösen vétózták meg a Carnival Of Light albumra szerkesztését, mely hiányosságot McCartney sajnos azóta sem tudta orvosolni. Miként valamiért a Grow Old With Me felújítása is lekerült a napirendről. Nagyjából akkor kellett volna a sorozatot befejezni.
Ugyanis az 1996. október 28-án piacra dobott harmadik rész már a rajongók többségénél is kiverte a biztosítékot. Mert nem elég, hogy az Anthology 3 dupla CD nem tartalmaz egy új dalt sem, a Harrison által utált Now And Then helyett csak egy George Martin szösszenet, A Beginning került a gyűjteményre. További komoly kritikák tárgyát képezte, hogy míg az első két dupla CD kellő alapossággal tárta fel az 1958-1962 közötti őskorszakot, illetve az 1962-1966 közötti úgynevezett Red-korszakot; addig a harmadik rész mind terjedelmében, mind szerkesztésében elégtelen az 1967-1970 között kiadott úgynevezett Blue-albumok anyagának tisztességes feldolgozásához. A Beatles Anthology CD-sorozat ezzel véget is ért, némileg keserű szájízzel inthettünk búcsút az elpuskázott utolsó rész miatt.
Now And Then
Majd előbb 2015-ben érkezett az 1 című válogatásalbum teljesen felesleges újrakiadása. Mikor is az 1+ néven is ismert új verzióra a Free As A Bird és a Real Love is kapott egy-egy új szerkesztést, illetve keverést. Majd George Harrison halálát követően mégiscsak elkészült és megjelent az általa utált Now And Then is. Utolsó Beatles kislemezként aposztrofálva, melyre persze azóta már sokszorosan rácáfolt az Apple. Illetve biztos, ami biztos alapon a Blue Album 2023-as újrakiadásának bónuszaként is kiadták. Sok újat egyik sem adott hozzá az életműhöz, leginkább idült rajongóknak való gyűjtői darabok.
Anthology 4
Mindez a sokféle felemás előzmény azonban eltörpül a 2025-ös Anthology 4 pofátlanságához képest. Kezdjük azzal, hogy az első három rész kronologikus szerkesztését eleve lehetetlen lett volna folytatni! Azonban valami tematikát mégiscsak megálmodhattak volna a pénzcsináló gépezet felbérelt szakértői. Lehetett volna B-oldalas gyűjtemény, filmzeneként felhasznált dalok, akármi. Vagy akár koncertfelvételek, az első CD-n az 1961-1966 közötti bőséges anyagból szemezgetve, a másodikon meg a világ egyik leggyakoribb kalózlemezeként funkcionáló tetőkoncert teljes, vágatlan anyagával. Vagy valami, vagy bármi…
Ehhez képest a képünkbe csaptak egy méregdrága negyedik részt, a lehető legócskább softpak csomagolásban, tizenhárom kiadatlan felvétellel és 23(!) korábban már kiadottal. Így aztán nem elég, hogy nem lehet normálisan a korábbi részek mellé tenni a polcokon, de mivel az ilyesmit eleve a hardcore gyűjtők vásárolják meg, a gyakorlatban egy ismétlésekkel teli, de legalább rosszul szerkesztett gagyi válogatással kell beérjék a lehető leglelkesebb és legelkötelezettebb Beatles rajongók.
Bár a Beatles katalógus az utóbbi években egyre inkább hígult az átgondolatlan és hozzá nem értő szerkesztésekről árulkodó kiadványok okán, ilyen gyenge eresztés még sosem jött ki Beatles név alatt.
Kezdjük az ismétlésekkel! Elsőként két felvétel hallható az eddig csak online terjesztett 2013-as The Beatles Bootleg Recordings 1963 albumról. Ez még többé-kevésbé rendben is lenne, az igazi Beatles rajongók ugyanis sosem fogják beérni a digitális mocsár szemetével. Ami nem jelent meg fizikai formátumban, lehetőleg vinilen, az számukra nem létezik. Vagyis igen, ezer éve bootlegen.
Az Anthology 4 harmadik trackje viszont tényleg abszolút értelmetlen. Ez a This Boy ugyanis két-három évtizede fixen ott van minden rajongó vitrinjében, a Free As A Bird maxi CD-n. Majd kicsit később kapunk még két-két felvételt a Revolver – Special Edition-ről és a Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band – 50th Anniversary Edition-ről. Kinek? Minek?
Aztán érkezik újabb tizenhárom ismétlés. Hét(!) track a White Album 50. évfordulós kiadásáról, majd három-három a Let It Be – Special Edition és az Abbey Road – 50th Anniversary Edition műsorából. Mégis kit akarnak ezek hülyének nézni? A legjobb vásárlóikat? A legelvakultabb gyűjtőket? A Beatles legnagyobb szerelmeseit?
De még ezzel sincs vége, ugyanis az Anthology 4 utolsó három trackje mi más is lehetne, mint a Free As A Bird, a Real Love és a Now And Then. Az első kettőbe ismét beleturkáltak egy kicsit, teljesen érdektelen végeredménnyel, az utolsó pedig nemes egyszerűséggel egy az egyben ugyanaz, mint a Blue Album 2023-es bónusza, utólag értéktelenítve a nemrég megjelent újrakiadást.
Say you don’t need no diamond rings,
And I’ll be satisfied,
Tell me that you want the kind of things,
That money just can’t buy,
I don’t care too much for money.
Money can’t buy me love.
Végül nézzük át azt a bő háromnegyedórányi, tehát egy szimpla LP-re is simán felférő érdemi új anyagot, vajon valóban megért-e egy antológiás kiadást… Az 1963-ban rögzített Tell Me Why (takes 4 and 5) és a If I Fell (take 11) egy-egy jópofa stúdiós szösszenet, betekintés a munkába. Alakul a molekula. Nagyjából hat perc már rendben van.
Az 1964-ben készült Matchbox verzió pedig kifejezetten jól sikerült. Állítólag a szerző, Carl Perkins is jelen volt, talán épp azért voltak a fiúk ennyire felvillanyozódva.
Az Every Little Thing (take 6 and 7) viszont már megint a munkafolyamatba enged betekintést. Leginkább keményvonalas rajongóknak ajánlott. Vagy az olyan rockesztétáknak, akik örömüket lelik az olyan elrontott munkafelvételek aprólékos kielemzésében, mint például Syd Barrett Crazy Diamond gyűjteményének extrái, vagy a Tommy Bolin Archives kiadványai, vagy a Jimi Hendrix archívumból mértéktelenül ránk ömlesztett munkafelvételek és a többi hasonló.
Ugyanez igaz az 1965-ös I Need You (take 1) és a húrszakadással súlyosbított I’ve Just Seen A Face (take 3) élvezeti, illetve tanulmány-értékére is.
Ellenben az In My Life (take 1) és a Nowhere Man (first version – take 2) kifejezetten érdekes. Előbbiből még hiányzik George Martin csembalószerű, barokk zongorajátéka, így a maga nyersességében tárja fel a Lennon-McCartney páros zeneszerzői zsenialitását. Utóbbi pedig szinte még végig instrumentális, ráadásul erősen eltérő szellemben szólal meg.
Mely érdekes módon a Fonográf együttes tíz évvel későbbi munkáira is emlékeztet.
Az 1967-es Baby, You’re A Rich Man (takes 11 and 12) munkafolyamata megint csak erős idegzetűknek ajánlott. Kizárt dolog, hogy ezt így, ebben a formában kiadásra szánták volna a fiúk. Különösen, hogy Lennon és McCartney, a szerzőpáros többek között azon viccelődik, hogy másnap droggal jelennek majd meg a bíróságon, utalva a Rolling Stones egyik híres, hírhedt kábítószeres ügyére. Nem kevésbé groteszk és kaotikus az All You Need Is Love június 24-i főpróbája, a másnapi Our World BBC közvetítéshez. Főleg, hogy Lennon ezúttal sem fukarkodik a furkóságokkal.
Ismét erős kontraszt a The Fool On The Hill instrumentális változata, melyet George Martin nyolc hegedűre, négy csellóra, három kürtre, egy kontrabasszus-klarinétra és természetesen egy zongorára hangszerelt. Legalább ilyen izgalmas az I Am The Walrus (take 19 – strings, brass, clarinet overdub), illetve az 1968-as Hey Bulldog instrumentális verziója. Ezekben a ritka pillanatokban végre valami olyasmi is történik az Anthology 4 programjában, amikért valóban hálás lehet a közönség. Főleg az a tíz rajongó, akiknek még nem voltak meg ezek réges-rég bootlegen…
A Free As A Bird 2025-ös remixe sajnos az AI szoftveres énektisztítás, az extra gitárok és vokálok hozzáadása ellenére is gyengébb, mint a harminc évvel ezelőtti változat. A 2025-ös Real Love pedig egyenesen gyalázat. A megvariált, kiherélt gitársávok, illetve a nímand módra átkevert vokál egyaránt érthetetlen és értékelhetetlen. Beatles szinten különösen.
Ennek fényében aztán mindenki maga döntse el, hogy vajon jól vagy rosszul tették, hogy a Now And Then-t idén már nem bolygatták tovább… Miként azt is, hogy vajon megér-e egy CD-tálca nélküli, papírtokos gagyi Anthology 4 kiadvány egy ötjegyű forintösszeget vagy sem?
De most tényleg, komolyan, kiket akarnak ezek hülyének nézni? A bootlegektől roskadozó polcok előtt hifiző ősrajongókat? Az online kalózkodó mp3 huszárokat? Az öregek-otthonában pénzért laptop dizsiző szélhámosokat? Az AI generálta rissz-rossz giroszos-zenét fogyasztó Spotify-nemzedéket? Tényleg nincs az Apple alkalmazásában egyetlenegy tisztességes Beatles rajongó sem, aki egy fél délután százszor jobb anyagot rakott volna össze, miközben még tíz másik projekten és az esti randiján is gondolkodik?
