LP / CD – e-Music Records, 2025

2025. április 21-én jelent meg a Deak Bill Blues Band első archív koncertalbuma, mely egy 35 évvel ezelőtti debreceni előadást örökít meg. Az e-Music gondozásában kiadott élő felvétel CD-n, illetve színes, kék vinilen jelent meg.

Élő Blues, frontborító 2025

Deák Bill Gyula gyakorlatilag gyermekkorától fogva énekel. Az énektanárokat hamar elhagyta, inkább a kőbányai Sztár együttesben bontogatta szárnyait. Majd megfordult a Napsugár, a Wanderers és a Loyd zenekarokban, miközben a Syrius, a P. Mobil és a Hobo Blues Band vendégeként is rendszeresen színpadra lépett. Utóbbi csapatba belépve, a HBB tagjaként szerzett magának országos ismertséget. A tartós sztár-státuszt pedig Szörényi Levente és Bródy János István, a király című rockoperája hozta meg számára. Melyet számos további musical szerep követett még.

Bill kapitány 1983-ban lépett szólópályára. Többek között dolgozott a Kormoránnal is, valamint Deák Bill Band néven. Majd 1987-ben fuzionált az egykori P. Box tagok által alapított Metal Company-val, melynek nyilván a Pandora’s Box István, a király műsora volt az előzménye. Az új csapat neve Bill és a Box Company lett, mely egyaránt játszott dalokat Bill és Bencsik Samuék gazdag zenei múltjából, miközben új számokon is elkezdtek dolgozni. Samu disszidálása és tragikusan korai halála után a Company egy darabig még működött, mígnem 1989 tavaszán Zselencz László és Pálmai Zoltán a Beatrice tagja lett. Az utolsó két egykori P. Box muzsikus kiesése után a Bill és a Box Company megújult legénységgel és új néven folytatta, mely mi más is lehetett volna, mint Deák Bill Blues Band.

A módszerváltás környéke aranykor volt a Deák Bill Blues Band számára, csodálatos koncertek követték egymást, mindhalálig kitartó gyönyörű emlékekkel. Aki akkoriban látta a csapatot, mint például e sorok írója is, biztos, hogy egy életre a szívébe zárta a Blues Band-et. Ezért is fontos, hogy 35 év késéssel ugyan, de végre kiadásra került a hőskorszak egy koncertfelvétele. Mely bár a hangminőségét tekintve nem túl acélos, nem is kiadásra készült, de az élő zene esetlegessége mellett igenis benne van az a különleges hangulat, mely a korszakot jellemezte.

Bill csodálatos átéléssel énekli a Hobo Blues Band korszak és az addig megjelent szólólemezei örökzöldjeit, a magyar blues gyöngyszemeit. Miként ebben a programban is megemlékezett a néhai Radics Béláról. Ami azért is nagyon fontos, mert Deák Bill Gyula elsők között énekelt Radics emlékdalt, még jóval azelőtt, hogy divat és könnyű pénz lett volna Radicsra hivatkozva alakoskodni és arcoskodni.

Feltétlen meg kell még említeni a Blues Band akkori legénységét, hiszen olyan karakteres művészek hallhatók Bill kapitány mögött, mint Sipeki „Pipi” Zoltán gitáros. Aki aztán később Zorán mellett, illetve a Classica és a Coda tagjaként is rocktörénelmet írt. Vagy Szabó „Blöró” Pityu, aki később magával vitte az általános jókedvet a Blues Company nevezetű saját bandájába is.

Szóval volt egy zseniális Deák Bill Blues Band: Bill ének, Pipi szólógitár, Szabó László billentyűk, Kovács István basszusgitár és Blöró dob felállásban. Melynek 1990. július 21-i, debreceni bulija végre hivatalos hanghordozókon is elérhető. A hazai blues történet egy fontos szelete került ezzel a maga helyére. Hiszen napjainkra a gyűjtők már sokkal jobban őrzik, féltik, óvják, védik a magyar zenetörténet értékes darabjait, mint a könyvtárak, múzeumok és az egyéb közpénzégető, rátarti „szakmai” szervezetek, akarom mondani gitt-egyletek.

Végül, de nem utolsósorban dicséret illeti az Enyedi Máté által készített frontborítót is, mely remekül adja vissza a korszak hangulatát. Annak ellenére, hogy az ifjú grafikus már csak az életkoránál fogva sem lehetett jelen a Deák Bill Blues Band első éveiben, mégis érti, érzi ezt a világot. Sok ilyet még!

Meg persze nagyon ideje volna már egy új Deák Bill lemeznek is. Hajrá Bill kapitány!

Deák Bill Blues Band: Élő Blues
LP / CD 2025:

Deák „Bill” Gyula – ének
Sipeki Zoltán „Pipi” – gitár
Szabó László – billentyűk
Kovács István – basszusgitár
Szabó István „Blöró” – dob

1. Tranzit Blues
2. Vörös ház
3. Zöld csillag
4. Közép-európai Hobo Blues III.
5. A felszarvazottak balladája
6. Kőbánya Blues
7. 3:20-as Blues
8. Mindhalálig Blues
9. Johnny B. Goode
10. Hosszúlábú asszony