Idén 50 éve, 1976 szeptemberében jelent meg Tommy Bolin második szólólemeze, mely egyben a zseniális gitármágus rövid életének utolsó kiadványa is lett.
Elsőként a Mark IV Deep Purple utolsó turnéjától a Tommy Bolin Band megalakulásáig, illetve a Private Eyes megjelenéséig történteket foglaljuk össze röviden.
A Deep Purple időszak alatt kezdődött, majd utána is folytatódott, hogy mikor Tommy néha hazament Sioux Citybe látogatóba, több koncertet is adott az öccsével és gyerekkori barátaival, The Gassers néven. Ezekről a szórványos ’75-ös, ’76-os fellépésekről sokáig csak híreket lehetett hallani. Végül aztán ismét a Tommy Bolin Archives tett hivatalossá egy Gassers bootleget, méghozzá az alkalmi csapat egyik utolsó, 1976. november 24-i fellépését, a Live At The Jet Bar című archív koncertalbumon.
Johnnie Bolin ugyanis tényleg élethivatássá tette bátyja életművének gondozását. Melybe Tommy életének utolsó évében már a két közös zenekaruk zenei öröksége is beletartozott. Johnnie ugyanis nemcsak a Gassers hobbizenekar egyik dobosa volt, hanem egy ideig a Tommy Bolin Band ritmusfelelőse is.
1976 – A Deep Purple végnapjai
Az 1975-ös japán incidens után, mikor Tommy félig bénult kézzel kényszerült gitározni, miután egy drogmámorba torkollt buli után csúnyán elfeküdte a kezét, a gitárhős elég hamar helyrejött. Onnantól már igyekezett jobban vigyázni magára, ami a toxikus testvér Glenn Hughes mellett biztosan nem lehetett kis feladat. Mindenesetre a Come Taste The Band Tour második, 1976-os szakaszában Bolin már ismét remek formában gitározott. Akkoriban kezdett a védjegyének számító Fender változatok mellett Gibson Les Paul Standard gitárokat is használni, mivel már nagyon unta az állandó összehasonlítást és végleg ki akart lépni az elődje, Ritchie Blackmore árnyékából.
Melyre természetesen esélye sem volt. Nemcsak a régi rajongók ragaszkodása és beidegződései miatt, hanem az együttes kiadóinak makacssága folytán sem.
Ugyanis a zenekar tagjai hiába könyörögtek a fejesekhez, kérlelték tőlük, hogy az ominózus tokiói koncertfelvétel ne kerüljön piacra, a Last Concert in Japan kiadása eldöntött kérdés volt. És, ha mindez nem lett volna elég, a turné alatt már a Made in Europe előkészületi munkái is előrehaladott állapotban voltak. Egy csúcsformában játszó Blackmore és egy bénakacsa Bolin készült egymással összeméretkezni a Deep Purple következő két koncertalbumán.
Ha volt valami, ami demotiválóan hatott a bandára, ez biztosan az élen járt.
Pedig az 1976-os turné többnyire zseniális előadásokat produkált, melyekből ma is számos kiváló bootleg áll rendelkezésre, miközben a különböző keverős- és rádiófelvételekből is simán kiadhattak volna egy másik, sokkal jobb bolinos koncertet is. Például már az 1995-ös hivatalos megjelenése előtt is a rajongók nagy kedvencének számított az On The Wings Of A Russian Foxbat, vagyis a King Biscuit Flower Hour eredeti rádióadása a Deep Purple 1976. február 27-i fellépéséről. Long Live Long Beach! De odafenn a toronyban másként döntöttek. Vagyis Bolint már életében megpróbálták lejáratni és félreállítani.
Aztán a dolgok maguktól is megoldódtak, ugyanis egy újabb traumatikus koncertet követően az alapítók a feloszlás mellett döntöttek. A miértekre azóta sincs egyértelmű válasz.
Sokan a drogról beszélnek, mások a rossz játékról, megint mások az addigra már erősen megkopott kohézióról. Mindenesetre árnyalja a képet, hogy szemben a nyitott és toleráns ausztrál és ázsiai közönséggel, az egész angol turné folyamán Ritchie Blackmore nevét kiabálta a közönség, ami nyilván pusztítóan hatott a hiperérzékeny Tommy lelkivilágára.
Aki ráadásul nemcsak, hogy sokkal jobb zenész volt, mint az addigi Deep Purple tagok többsége, de komoly áldozatot is hozott az együttesért a Teaser turnéjának elhalasztásával. Mindenesetre 1976. március 15-én a Liverpool Empire Theatre-ben véget ért a Mark IV Deep Purple, egyben az együttes első felvonásának története is. Bár a hírt csak júliusban jelentették be: „A zenekar nem fog többé együtt felvételt készíteni vagy fellépni Deep Purple néven”, de Lordéknak eszük ágában sem volt a továbbiakban Glenn Hughes-szal zenélni. Akkorra viszont Tommy már ismét ezerrel dolgozott a saját projektjein.
Tommy Bolin Band
Érdekes módon Bolin egy cseppet sem esett kétségbe. Vélhetően neki hiányzott a legkevésbé a Purple. Így aztán tíz nappal az utolsó koncertet követően, 1976. március 25-én visszarepült az Egyesült Államokba, hogy végre elkezdhesse a Teaser turnéját, illetve felvegye a második szólóalbumát.
A Teaser élő bemutatóihoz pedig egy igencsak impozáns csapatot hívott meg. Személyesen válogatta össze azokat a művészeket, akikkel játszani akart. Így aztán az áprilisban induló Teaser turnéra egy valódi szupergroup állt össze. A Tommy Bolin Band kezdőcsapatában rajta kívül Norma Jean Bell szaxofonos (Frank Zappa, Stevie Wonder), Mark Stein billentyűs (Vanilla Fudge), Reggie McBride basszusgitáros (Rare Earth) és Narda Michael Walden dobos (Mahavishnu Orchestra) játszott még, szenzációsan.
A TBB debütáló koncertjére az encinitasi La Polama Színházban került sor 1976. április 28-án. Ahol valódi együttesként működtek, nem pedig Tommy one-man showjaként vagy Bolin és untermanjei formában. Így aztán például Walden és Stein is kapott egy-egy dal, hogy énekesként is megmutathassák magukat.
A korszak csúcspontja egy újabb Ebbets Field koncert volt, 1976. május 13-án. A Tommy Bolin Band első verziójának talán legjobb koncertjét szintén utólag, 1996-ban adta ki a Tommy Bolin Archives. A Live At Ebbets Field May 13, 1976 című CD a Teaser legjobb szerzeményeinek szuper élő verzióival kényezteti a hallgatókat.
A pia és a cucc azonban sajnos továbbra is dolgozott Tommyban, így az időnként elviselhetetlenségig fokozódó kiszámíthatatlan viselkedése felőrölte az új csapatot.
Ráadásul a gitáros akkoriban szakított a régi barátnőjével, ami további feszültséget gerjesztett, illetve abnormális viselkedést eredményezett nála. Tommy Bolin és Karen Ulibarri ugyanis 1967 óta, tehát az American Standard korszak óta alkottak egy párt. Azonban Karen 1976-ban elhagyta Tommy-t, majd Glenn Hughes-zal kezdett randevúzni, akihez később feleségül is ment.
Mindehhez hozzájött még, hogy Bolin saját zenekarában természetesen az összes felelősség rá hárult, szervezés, szerződések, pénzügyek. Ráadásul a gyakori tagcserék következtében idővel az összes koncertet az elejétől a végégig neki kellett énekelnie, konferálnia és gitároznia, miközben a közönséggel való kommunikáció is az ő vállát nyomta. Valahol ez lehetet a vég kezdete. Mert bár nagyon régóta kívánta a kontrollt, hogy a saját zenéjét játszhassa, a saját elképzelései szerint, viszont nem bírta az ezekkel a felelősségekkel járó extrém nyomást. Hát ismét a szerekbe menekült, ami állandósult és a megváltozott tudatállapot még inkább képtelenné tette a feladatai betöltésére. Az ördögi kör bezárult.
Igen hamar be is ütött a baj. Ugyanis a nagy érdeklődésre való tekintettel 1976. május 24 és 26 között a Tommy Bolin Band tripla koncertet adott New Yorkban, a The Bottom Line klubban. A történetverziók eltérőek, mindenesetre az egyik este komoly botrány lett, ami Tommy és a Nemperor Records szerződésének felbontásával végződött.
Hogy konkrétan mi és miért történt, csak találgatni lehet. Az egyik verzió szerint Tommy Bolin annyira részeg (vagy betépett volt), hogy (majdnem) leesett a színpadról. Majd emiatt veszekedésbe, esetleg verekedésbe bonyolódott a kiadója egyik jelenlévő munkatársával. Más vélemények szerint eleve azért ugrott le, hogy bemosson egyet valakinek.
Az tény, hogy a Nemperor egy második Spectrum vágyával adta ki a Teaser-t. A számok azonban nem hozták az elvárt, eleve irreális szinteket. Aminek elsősorban az volt az oka, hogy eltelt az idő. 1975 végén, ’76 tavaszán már jóval kevésbé volt izgalmas az, ami ’73-ban még revelációszerű újdonságnak hatott. Ráadásul a Deep Purple turné miatt elmaradtak az őszi-téli promóciós események, valamint a teljes Teaser turné is csúsztatásra került, hát a Bolin lemez a „harácsonyi” szezonban sem muzsikált úgy, ahogy egy tisztességes háttérmunka esetében akár sikerülhetett is volna. A kiadó vezetése zsörtölődött.
Érdekes mód ez esetben a Deep Purple szerződés is inkább csak ártott, mint használt hősünknek. Mert bár a Purple fanatikusok egy része megvette és megszerette a lemezt, azonban a csőlátású, vaskalapos jazzisták szemében akkora gerenda volt a Purple, hogy hallani sem akartak egy „hard rock zenekarban gitározó buta rocker” lemezéről. Saját mindentudásának illúziójától elvakultan ugyanis hirtelen hallani sem akartak Tommy Bolin fényes, zseniális Energy-, Jeremy Steig-, Billy Cobham- vagy Alphonse Mouzon-múltjától. Nincs új a Nap alatt, akkoriban is pont így működött a véleménybuborék, a szubkulturális sznobizmus, a hamis felsőbbrendűség érzet, mint manapság. Így bár leginkább önmagukat büntették a karónyelt sznobok, de az eladásokat tekintve azért valóban hiányzott az érdeklődésük és a vásárlóerejük.
Tommy azonban még egyszer, ezúttal utoljára könnyen megúszta a dolgot és a gyakorlatban felfelé bukott. A Columbia Records ugyanis kapva kapott az alkalmon és szinte azonnal, már júniusban leszerződtette a gitárkirályt. Majd szinte azonnal el is kezdődtek a második lemez, a Private Eyes felvételei. Alapanyag bőven volt, pénz, paripa, posztó is lett bőven hozzá. Egy nagy csapást azonban mégis hozott a new yorki incidens, Walden-nek elege lett és kilépett. Vajon ki ugrott be, szinte azonnal? Igen, természetesen a jó öreg Bobby Berge, aki ráadásul már az Energy korszak óta ismerte a témák és dalötletek egy részét.
A Private Eyes felvételeit javarészt a Tommy Bolin Band klasszikusnak tartott felállása rögzítette. Nevezetesen Tommy Bolin gitár, ének, zongora, Norma Jean Bell szaxofon, ütőhangszerek, vokál, Mark Stein billentyűs hangszerek, vokál, Reggie McBrid basszusgitár, vokál, Bobby Berge dob, ütőhangszerek. Hozzájuk csatlakozott Bobbye Hall ütőhangszeres, valamint Carmine Appice, aki a Someday We’ll Bring Our Love Home tételt dobolta fel. Továbbá Del Newman, aki a vonós hangszereléseket dolgozta ki.
Érdekesség, hogy a hangzás frissítése céljából a Private Eyes felvételek javarészén Bolin ezúttal Ibanez Explorer gitárt használt.
A korong végül 1976 szeptemberében került a boltok polcaira. Addigra azonban ismét változott a Tommy Bolin Band felállása. Augusztusban megújult a ritmusszekció, Johnny Bolin lett a dobos, Jimmy Haslip pedig a basszusgitáros, akit a későbbiekben a Yellowjackets fúziós jazz együttes alapító tagjaként is zenetörténelmet írt. Szeptember 24-én már velük indult el a Private Eyes Tour Chicagóban.
Folytatjuk!
Fotók: kiadói archívum
