Amikor az Iron Maiden tavaly szeptemberben bejelentette a jubileumi, Run For Your Lives turné 2026-os folytatását, még senki sem sejtette, hogy az 50 éves pályafutást ünneplő koncertsorozatra a koronát a Knebworth Parkban rendezendő egyetlen hazai koncert teszi fel és lesz a turné legfontosabb helyszíne.
Voltak már előjelei a dolognak, hiszen a többi koncerthez képest az angliai bulin négy előzenekar is lesz, készültek promó kisfilmek a friss Sétáló Eddie főszereplésével, hogy a leendő helyszínen garázdálkodik, Akirant (a Maiden házi grafikusa) is sokatmondó grafikák sorát gyártotta mostanában, jelezve, hogy valami készül, de amit a minap bejelentettek arra azt hiszem senki sem számított.

A kétnaposra duzzasztott, és stílusosan Eddfestre (2007-ben már egyszer volt egy Eddfest Indiában, jóval szerényebb keretek között…) keresztelt esemény rendhagyó és megismételhetetlen élménynek ígérkezik, hiszen a grandiózus Iron Maiden koncert köré szervezett körítést csak egy alkalomra hozzák tető alá. Az esemény nagyságát jelzi, hogy a Maiden menedzsment már nem is volt elég a buli leszervezésére, így az egykori grandiózus Sonisphere fesztiválok szervezőit kérték fel a buli lebonyolítására. Ahogy Rod Smallwood menedzser nyilatkozta: „A tavalyi monumentális brit koncertek után tudtuk, hogy ha 2026-ban az Egyesült Királyságban akarunk játszani, annak nagyon másnak kell lennie. Így hát a Knebworth Parkot választottuk, mivel itt megvan a szükséges hely – ami a stadionokban egyszerűen nem áll rendelkezésre –, hogy valami úttörőt alkossunk a rajongóink számára egy Maiden World létrehozásával. Izgatottan várjuk, hogy felfedhessük ennek az egyszeri eseménynek a részleteit, amellyel a zenekar 50 éves karrierjét ünnepeljük, és amelyet mostantól EDDFEST-nek hívunk, mert, ahogy mindenki tudja, Eddie a show igazi sztárja!”
A Maidenville-re keresztelt élménypark egyik legérdekesebb és a Maiden rajongók számára a legnagyobb vonzerőt jelentő része az Infinite Dreams Experience, ami egy színpadi kellékeket, díszletrészleteket, zenekari ereklyéket bemutató kiállítás, amit a tavaly ősszel megjelent grandiózus Iron Maiden könyv, az Infinite Dreams ihletett. A kiállítás szlogenje elég beszédes: 50 év – 50 Műtárgy. Személy szerint régóta agyaltam már azon, hogy miért nem teszik elérhetővé a korábbi turnék díszleteit, nagy részük egy raktár mélyén porosodik sok éve, most végre ez is megvalósul. Nincs információm a kiállítás anyagáról, de nagyon régi dolgokra azért ne számítsunk, a ’80-as, ’90-es évek turnéinak díszletei (sétáló Eddie-k stb.) nagy része már megsemmisült, vagy valahol a világban van fanatikus rajongók tulajdonában. Nagy eséllyel a könyvben is bemutatott ereklyékre, zenekari hangszerekre és az utóbbi 20 év turnéinak díszletrészleteire lehet számítani. Egy dolog tűnik még biztosnak – kiállításra kerülnek eredeti Derek Riggs festmények is, az ikonikus albumok eredeti képeinek egy része… Erre az információra a Trooper VIP jegycsomag tartalmának tanulmányozása közben bukkantam…
Vidámpark is üzemel majd Maidenville-ben, ám az ott felsorakoztatott játékot interaktív cuccok és körhinták, mind Eddie hathatós jelenlétével lesznek nyakon öntve. Visszatérő elemként természetesen a tavaly útjára indított Eddie Dive Bar is helyet kap majd, de természetesen sosem látott méretben és extra dolgokkal felturbózva. Lesz egy Eddie Emporium nevű hely is, ami most még nem teljesen tisztázott, hogy mit takar, én valami olyan shop-ot sejtek mögötte, ahol csak Eddie-vel kapcsolatos dolgok kaphatók majd.

Természetesen alapból is kapna a koncert extra turnépólót, Eddie grafikával ellátott műanyagpoharakat, de azt hiszem most hatványozottan beszerezhetők lesznek majd egyedi emléktárgyak az Eddfest-re való tekintettel. Ne felejtsük el, közel 50-60 ezer látogatója lesz a fesztivállá duzzadt eseménynek, akik két napig tényleg minden pillanatukat egy elvarázsolt Iron Maiden menyországban fogják tölteni, és mindent meg fognak venni, amiről Eddie visszavicsorog rájuk.
A fesztivál másik nagy vonzereje, már, ami a Maidenville programját illeti, az egy extra zenei színpad, ahol igazán egyedi műsor részesei lehetnek az odalátogatók. A Maiden koncert előtti napon már lesz ott program, az is a Maidenhez köthető zenekarokból áll majd. Fellép az ős blues/rock banda a Stray, akiknek All In Your Mind című dalát a Maiden is feldolgozta a’90-es évek elején, de elvitték őket turnéra is, 2003-ban mi magyarok is láthattuk őket a Maiden előtt a Kisstadionban. Színpadra lép a Maiden dalait sajátosan újra értelmező Maiden United, akikkel mostanában Dennis Stratton, az első Maiden album gitárosa is rendszeresen fellép, nemrég mi is láthattuk őket az Instant színpadán élőben. A fellépők listáján az Airforce a következő, akik arról híresek (legalább is Maiden szinten), hogy a dobosukat egy bizonyos Doug Sampsonnak hívják, aki a teljes 1979-es évet végig játszotta a Maiden tagjaként és még a legendás The Soundhouse Tapes kislemezen (többek között) is őt lehet hallani. Az este további fellépője lesz Tony Moore is, aki arról híres, hogy 1977-78 fordulóján a Maiden tagja volt, mint szintetizátoros. Játékát csak egy próbatermi felvétel őrzi, de az utóbbi években rendre felbukkant Steve Harris hobby zenekara, a British Lion előzenekaraként. Az előzetes hírek szerint lesz még egy fellépő, én egyáltalán nem lepődnék meg, ha maga a főnök és az imént említett British Lion lenne az este főszenzációja, de a mostanában spéci Maiden műsorral turnézó Blaze Bayley felbukkanása sem lenne meglepő.

Amit leírtam eddig, már ez magában egy olyan Maiden dózis, ami egy életre elkísér mindenkit, aki ott lesz, de ugye másnap még lesz egy Iron Maiden koncert is, amit alapból fesztiválméretűvé duzzasztottak. Harris-ék előtt olyan bandák melegítik be a közönséget, mint a The Darkness, a The HU, az Airbourne, és az újra eredeti felállásban aktív The Almighty.
Minden túlzás nélkül a valaha volt legnagyobb és legeseménydúsabb Iron Maiden esemény körvonalazódik, aki teheti menjen, ilyen nem lesz több! Én a Maiden helyében ezt a bulit (hétvégét) örökíteném meg az utókor számára, hiszen a jubileumi események között messze ez lesz az ékkő. Csak azt tudnám miért csúszik a tavaly beigért jubileumi dokumentumfilm…
További információk: https://www.ironmaiden.knebworth.com/
Up The Irons!











