A Báthory Zoltán vezette Las Vegasi metálalakulat tizedik albuma érkezik nyáron digitálisan, ősszel fizikai formátumban.

’Legacy’ címmel július 31-én letölthető formában, szeptember 19-án vinylen, CD-n és kazettán jelenik a magyar kötődésű Five Finger Death Punch új albuma, erről így nyilatkozott az együttes vezetője, Báthory Zoltán gitáros: „Minden album egy pillanatfelvétel az adott korszakról, a ’Legacy’ is ilyen, mégpedig úgy, hogy. visszatekint az eddigi életutunkra, a győzelmekre, a küzdelmekre és mindenre, amit az elmúlt két évtizedben átéltünk. Amit ki kell emelni, hogy ezt az utat nem egyedül jártuk végig, hiszen több millió rajongónk szerte a világon végig mellettünk volt, egymás részei lettünk. Húsz év távlatában erre visszatekinteni hihetetlen érzés.”

Ivan Moody, a frontember e gondolatokat osztotta meg: „Az új album ugyanakkor nem a múltba révedésről szól. Húsz év egy mérföldkő és nem a végállomás. Nagyon büszkék vagyunk az új albumra, mert mindent megába foglal, amit az emberek szeretnek a Five Finger Death Punchban, ugyanakkor kijelöl egy irányvonalat a jövőre vonatkozólag is. A filozófiánk mindig is az volt, hogy nem szabunk korlátokat magunknak. Minden elért cél egy új horizontot tár fel előttünk. Számunkra a csillagos ég nem a határ, hanem valami kezdete.”

Egy hónappal ezelőtt az Eye Of The Storm került fel a világhálóra, most pedig pár napja még egy dal, a De Oppresso Liber (Felszabadítani az elnyomottakat)meghallgatható, erről így vélekedik a zenekar vezetője: „Ez nem csak egy jelmondat, hanem egy felhívás, egy életfilozófia. Azokról szól, akik hajlandók vállalni a veszélyt azokért, akik nem tudják magukat megvédeni. A történelem során mindig akadtak ilyen emberek, ezzel a dallal tisztelgünk előttük.”

A Five Finger Death Punch idén nem csak ezzel az albummal, hanem egy turnéval is ünnepli megalakulásának huszadik évfordulóját, 2027 januárban és februárban Európában is játszanak. Január 31-én Prágában, az O2 Arénában, február 14-én Bécsben, a Stadthalleban elcsíphetik őket az érdeklődők.

’Legacy’ – dallista:

01.Legacy
02.De Oppresso Liber
03.Eye Of The Storm
04.Nails In The Coffin
05.In Time
06.Unscathed
07.Joke’s On Me
08.Everybody Lies
09.Shelter
10.Scapegoat

Zenészek:
Báthory Zoltán – gitár
Ivan Moody – ének
Chris Kael – basszusgitár, vokál
Charlie Engen – dob
Andy James – gitár