Mint már beszámoltunk róla, augusztus közepe óta úton van, és szeptember 8-án végre a Budapest Arénába érkezik Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen zenekara, a Hollywood Vampires. Az amerikai hard rock supergroup előtt az Ivan & the Parazol is fellép a magyar fővárosban.

Közel három év után indult ismét európai turnéra a Hollywood Vampires, akik egyébként is mozgalmas hónapokat tudhatnak maguk mögött, két új megjelenéssel: augusztusban új koncertalbum érkezett, nem sokkal utána pedig bejelentették az együttes történetét bemutató dokumentumfilm megjelenését is.

A koncertalbum a zenekar 2018-as fellépését örökíti meg: Franciaországban, a Montreux Jazz Fesztiválon vették fel az anyagot. A 19 számos koncert összeállítás jól összefoglalja azt a zenei világot, amelyből a budapesti közönség is ízelítőt kaphat majd: a saját szerzemények mellett Motörhead, The Who, AC/DC, Aerosmith és The Doors dalok is helyet kaptak rajta. A kiadvány egyik kiemelt felvétele a Heroes, amellyel a zenekar David Bowie előtt tiszteleg:

Ha a Hollywood Vampires csak egy A-listás zenészekből és előadókból összeállított örömzenekar lenne jó feldolgozásokkal, már akkor is elég nagy durranás lenne, de Alice Cooper, Johnny Depp, Joe Perry és Tommy Henriksen már a kezdettől egy kicsit többre is vágyott. Ennek köszönhető, hogy két, főként saját szerzeményeket tartalmazó stúdióalbumot is kiadtak korábban, vagyis a koncerteken ezek a dalok is felcsendülhetnek, de azért nem maradnak el a rocktörténet meghatározó, már elhunyt alakjainak zenéi sem.

Alice Cooper az 1970-es évek azonos nevű, hollywoodi titkos társasága előtt tisztelegve alapította meg a csapatot 2012-ben, és ennek a történetnek most a filmes feldolgozása is elkészült. Az Unleashed Spirits: The Rise of the Hollywood Vampires című dokumentumfilmet Daniel E. Catullo rendezte, végigkövetve hőseink útját a legkorábbi próbáktól és stúdiófelvételektől egészen a nagyszabású világturnékig. A film középpontjában természetesen a négy alapító tag áll, és az is kiderül, hogy hogyan vált a barátok közös zenei projektje önálló, arénákat megtöltő produkcióvá. A világpremiert szeptember 18-án, tíz nappal a budapesti koncert után tartják a Boston Film Festival nyitóeseményén, de egy ötperces, angol nyelvű trailer már most elérhető:

Alice Cooper nemrég amúgy a magyar RTL Klubnak is nyilatkozott: a shock-rock legenda elmondta, hogy nagyon sajnálta, és a zenekart is megviselte, hogy a 2023-as Arénás fellépést ki kellett hagyniuk, főként, mert Budapest az egyik legkedvesebb városa a világon. Egyúttal ígéretet tett arra, hogy most egy vadonatúj show-val fogják meglepni a magyarországi közönséget.

Hollywood Vampires
2026. szeptember 8., 20:00 Papp László Budapest Sportaréna
Vendég: Ivan & The Parazol