CD – DGM, 1996
Idén három évtizede, 1996. május 21-én jelent meg a King Crimson ötödik koncertalbuma – vagy, ha a Starless And Bible Black hibrid korongját is idevesszük, a hatodik –, amely egy abszolút formabontó, experimentális őrület. A dupla trió felállás második élő anyagát az 1995-ös THRAK turné során rögzítették, majd kizárólag a címadó szám kollektív improvizációiból kivágott középrészekből állították össze – nagyjából úgy, ahogy Miles Davis aranykorának klasszikus lemezeinél a stúdió is hangszerré, sőt Teo Macero produceri ollója nyomán elsőrangú kompozíciós eszközzé vált.
A THRAK-téma estéről estére változó rögtönzéseiből egybeszerkesztett, egyórás instrumentális hangözön nem könnyű zenei falat. Vélhetően már közelebb áll az avantgárd free jazzhez, mint az alapkompozíció által képviselt fajsúlyos prog rockhoz. Ezzel a produkcióval Robert Fripp és társulata tényleg elment a falig: nincs az az eltartott kisujjú sznob, aki képes lenne jóra hallgatni, majd ténylegesen befogadni egy ilyen fokú disszonanciát, ahogy nincs az az önmagát felsőbbrendűnek képzelő jazzista sem, aki ne fitymálná le csípőből, mindenféle zeneelméleti minimumokhoz ragaszkodva. Kellő nyitottsággal és zeneérzékenységgel azonban idővel mégis átjön, mitől zseniális, egyben megismételhetetlen művészi csúcspont a THRaKaTTaK. Nem állítom, hogy szavakkal maradéktalanul leírható, hiszen a zene alapvetően mégiscsak a metakommunikációról szól – ez meg aztán végképp.
1994 volt az év, amikor tíz év hallgatás után Robert Fripp harmadszor is életre hívta a King Crimsont, méghozzá egy egyedülálló, hatfős dupla trió felállásban, melyben a korábbi rock gamelán kvartett tagsága teljes egészében részt vett. Fripp mellett Adrian Belew gitáros-énekes, Tony Levin basszusgitáros és Chapman Stick-játékos, valamint Bill Bruford dobos, ütőhangszeres egyaránt alkalmas volt a főnök által minden korábbinál magasabbra tett léc magabiztos megugrására.
A klasszikus zeneszerzést tanult Trey Gunn a nyolcvanas évek közepén jelentkezett Robert legendás Guitar Craft kurzusaira, majd gyorsan a gitármester egyik legígéretesebb tanítványává és közeli zenei partnerévé vált. Chapman Sticken kezdett játszani, és tagja lett Fripp Sunday All Over The World nevű zenekarának is. Amikor 1993-ban Fripp és a Japan együttes korábbi énekese, David Sylvian közös turnéra indult, Gunnt hívták meg basszusgitárosnak és stickesnek. Ez a formáció pedig egyenes utat biztosított számára a King Crimsonba.
A másik szálon ugyanakkor a Mr. Mister korábbi tagjának, Pat Mastelotto dobosnak a fülébe jutott, hogy a David Sylvian & Robert Fripp projekt dobost keres a világturnéjára. Angliába repült a meghallgatásra, ahol azonnal megkapta a munkát, így a koncertkörúton már Pat és Trey alkotta a ritmusszekciót. Frippet lenyűgözte Mastelotto precíz, mégis kísérletező, az elektronikus elemeket is bátran használó dobolása, így a turné végeztével Robert fejében végleg megszületett a dupla trió ötlete. Mivel az új ritmusszekció már bizonyított, a két zenész hivatalosan is a King Crimson tagja lett, ahol Levin és Bruford párjaiként egyedülállóan masszív sztereó hangzást hoztak létre – különösen azután, hogy a zenekari hangszerelés során Trey Gunn fő hangszere a Warr-gitár lett. Tegyük hozzá, nagy valószínűséggel a Yes Union-korszaka is Robert ihletői között lehetett, mert Bill és Levin miatt biztosan figyelemmel kísérte az ottani eseményeket is.
Aztán elérkezett az Úr 1995. esztendeje, amikor megjelent a korszakalkotó THRAK stúdióalbum. Ez a lemez nemcsak mesterien egyesítette a King Crimson harmadik korszakának – az úgynevezett European Improvisers időszaknak – a proto-metalos, avantgárd rock kompozícióit, azok feszült, disszonáns riffjeit és a bluestól elszakadó szabad improvizációit a negyedik éra újhullámos, gamelán ihlette, poliritmikus-matematikus gitárjátékával és komplex struktúráival, hanem ráadásul olyan izmosan is szólalt meg, ami a mai napig etalonnak számít. A zenekar egyetlen másodperc alatt vette vissza a koronáját: a THRAK súlyos, zúzós szerzeményei és erőteljes, harapós megszólalása nemhogy a kortárs thrash metal együtteseket körözte le, de a komplex, agyas témákban utazó experimentális formációkat, sőt még a hardcore punk zenekarokat is.
Sokan még csak nem is sejtették akkortájt, hogy ők maguk is Fripp köpönyegéből bújtak elő. Csak a lemez átütő sikere után kezdtek el visszaásni a Larks’ Tongues In Aspic, Starless And Bible Black, Red trilógiáig, illetve a korszakzáró USA koncertlemezig. Akkor ébredtek rá végre, hogy – még ha áttételeken keresztül is –, részben vagy egészében a Crimson indította el az általuk művelt zenei irányzatokat. Itt tényleg érdemes megállni egy pillanatra: gondoljunk csak a Tool, a Primus, a Black Flag vagy a Rollins Band tagjaira, akik mind nyíltan elismerték, hogy a hetvenes évekbeli King Crimson agresszív, disszonáns és súlyos megszólalása rakta le az ő zenei világuk alapjait is.
A dupla trióként újjászületett Crimson hosszas világkörüli turnéra indult, majd 1996-ban Fripp váratlanul piacra dobta a THRaKaTTaK albumot. A lemez anyaga – amely az 1995-ös amerikai és japán koncertek kollektív, szabad rögtönzéseiből állt össze – a mai napig sokkolja a dallamosabb prog-rockhoz szokott rajongókat, mivel gyökeresen szakít a hagyományos dalszerkezetekkel.
Ha a THRAK stúdiólemez lekörözte a konkurenciát, akkor a THRaKaTTaK olyan mértékben hagyta állva a komplett kortárs rockzenei mezőnyt, hogy azzal minden addigi struktúrán és konvención átlépett. Maga volt a radikális hangszeres forradalom.
Az akkori hatos Crimson-felállás eleve a precizitás és a káosz tökéletes egyensúlyára épült, ahol a zenészek szimmetrikus párokban dolgoztak. Robert Fripp hozta a jéghideg, gépies loopokat, míg Adrian Belew a torzított, állathangokat utánzó, zajos gitárszólókat. Tony Levin hagyományos basszusgitáron és Chapman Sticken játszott, Trey Gunn pedig a tízhúros Warr-gitáron szólaltatta meg a mély frekvenciákat. Mindezt pedig megkoronázta a két dobgéniusz együttes játéka: az akusztikus, jazzes és poliritmikus polgárpukkasztó Bill Bruford, valamint a rockosabb, indusztriális és elektronikus alapokért felelős Pat Mastelotto.
Ám a THRaKaTTaK nemcsak a zenészek zsenialitása és a kereteket maximálisan kitöltő improvizációk miatt lenyűgöző. Ez az anyag egyben elképesztő vágástechnikai bravúr is, amelyet maga Robert Fripp és David Singleton hangmérnök-producer hajtott végre a stúdióban a THRAK-szakaszok utómunkálatai során. Közismert, hogy a címadó tétel élő előadásai során a szám közepén volt egy rész, ahol a zenekar teljesen szabad kezet kapott. Miután elnémult a kötött ritmus, átcsaptak abba a totális, irányítatlan improvizációba, amely során a hangszeres virtuozitás, a végtelennek tűnő kreativitás és az elméleti alapokat jelentő Fripp-iskola mégis azonnal megtette a maga hatását.
Minderről bárki meggyőződhet a THRAK turnéról megjelent archív koncertlemezek, illetve a közismert bootlegek többszöri, figyelmes végighallgatásával. Nem volt akkoriban a Földön még egy ilyen együttes, bármekkora arccal is művészkedtek a szerényebb képességű és kisebb fantáziájú rockerek – a jazz szabályrendszereibe vagy a blues sablonjaiba ragadt muzsikusokról nem is beszélve.
Szóval adott volt egy eleve nagyon sűrű, többtucatnyi kiadványra elegendő turnéanyag, amelyből Frippék egy rendhagyó, egyórás virtuális nagykoncertet állítottak össze. Az 1995-ös amerikai és japán turnéállomások – például New York vagy Tokió – során rögzített improvizációkat vették alapul, majd a szalagokat digitálisan, szünet nélkül fűzték egymás után. A közönségzajt ráadásul minimálisra csökkentették, így az album egyetlen megszakítás nélkül áramló, gigantikus avantgárd stúdiószvitként vagy egy őrületes indusztriális hangorkánként szólal meg.
Ez az az album, amely a King Crimson lehető legkísérletezőbb arcát mutatja be. Nincsenek énekelt dalok, nincsenek fülbemászó témák; helyettük baljós soundscape-ek, disszonáns Warr-gitár futamok, gerjedő effektek és a két dobos egymást fojtogató, komplex ritmikai párbaja hallható. Igazi nehéz darab, a szó szoros értelmében vett súlyos, heavy muzsika, amely egyaránt inspirálta a modern indusztriális metalt és a posztmodern noise-rockot.
De még ezzel sincs vége a lemez korszakalkotó, csúcszenészek ezreit felszabadító hatásának. A THRaKaTTaK szerkezet nélküli, atonális kollektív improvizációi nyilván eleve sokkal közelebb állnak Ornette Coleman vagy John Coltrane kései free jazz albumaihoz, mint a hagyományos progresszív rockhoz.
Ezzel nemcsak példát és bátorságot adtak a techno és a grunge által időlegesen gúzsba kötött kortársaiknak, de a klasszikus zeneelméleti minimumok látványos átlépésével az addig lezártnak hitt jazztörténelmet is újranyitották. Mi több, szabályosan szétrobbantották az akkori zeneiparban betonbiztosnak hitt szabályokat és korlátokat.
Ennek a radikalizmusnak persze a másik oldalról az lett a következménye, hogy a fősodorbeli média, a beszűkült rocklapok és a hagyományos jazzkritika újra és újra azzal vádolta a Crimsont: az improvizációik inkább texturálisak és zajcentrikusak, mintsem a klasszikus jazz harmonikus és modális alapjaira épülő szólók. Ám Fripp bátran felvállalta ezt a soundscape-alapú zenei világot, a negatív megjegyzések egyszerűen leperegtek róla, és ment tovább a maga útján.
Az extrém módon avantgárd, kísérleti és disszonáns album így nem sokkal később folytatásokat is kapott. Ezekben az anyagokban az improvizatív alap mellett az a közös vonás, hogy a hangzást a torzított gitárok, az elektronikus dobok és a sötét hangképek uralják. Többek között ebből a szellemiségből születtek a különböző Crimson ProjeKct-ek olyan kulcsfontosságú élő- és stúdiólemezei, mint a Space Groove, a Masque, a West Coast Live, a Heaven And Earth, vagy a Jazz Café Suite. Szintén a THRaKaTTaK egyenes ági leszármazottja a dupla duó felállás Heavy ConstruKction című koncertalbumának harmadik, improvizációkból összeollózott CD-je, miközben a 2015-ös ATTAKcATHRAK (The Vicar’s THRAK) digitális montázsa eleve ugyanabból az 1995-ös koncertalapanyagból merített újra, mint a ’96-os lemez.
Ennek megfelelően a szakmai és a rajongói visszajelzések alapján a THRaKaTTaK máig a zenekar egyik legmegosztóbb kiadványa. Egyesek a modern improvizáció mesterművének tartják, míg mások számára túlságosan nehezen hallgatható. Utóbbiak közül ráadásul sokan azt gondolják, hogy csak egy blöff, és a King Crimson összevissza játszott az előadásokon. Tudat alatt nyilván sokkolja őket annak még csak a lehetősége is, hogy a tábortűzi akkordok és tiszta negyedek könnyen összerakható és még könnyebben megjegyezhető világán túl is létezhet olyan kompozíció – sőt szerkesztett improvizáció – melyet, ha mással nem is, de a polifónia legmagasabb szintű törvényszerűségeivel, a végtelenül szofisztikált, fraktálszerű struktúrák absztrakt matematikájával igenis le lehet írni, így hangszeresen is reprodukálni.
Ugyanis a kísérleti zene és az avantgárd, különösen a THRaKaTTaK-féle radikális improvizációk befogadása nem passzív élvezet, hanem aktív mentális és intellektuális tevékenység, amely a hallgató részéről is komoly energiabefektetést, egyben a komfortzóna tudatos elhagyását igényli. Ez a zeneesztétika egyik legfontosabb alapvetése, amelyet legalább olyan egyszerűnek tűnik félresöpörni, mint amilyen magától értetődően marad minden a régiben.
Ezért aztán az igazi kérdés sosem az volt, hogy a THRaKaTTaK nehezen hallgatható-e – nyilván az. Sokkal inkább azon érdemes mindenkinek saját magában elgondolkodnia, hogy valójában ki mit ért zene alatt; miért hallgat zenét; illetve hogy vajon mennyi munkát, tanulást, tudást és erőfeszítést hajlandó belerakni egy-egy zenemű befogadásába? Majd ha ez nagyjából megvan, érdemes újra a tükörbe tekinteni, hogy vajon kinek hol és főleg miért vannak azok a határai, amiket már nemcsak a kényelme miatt nem lép át, hanem…
King Crimson – THRaKaTTaK
CD 1996:
Robert Fripp – gitár, soundscapes
Adrian Belew – gitár
Trey Gunn – Warr-gitár
Tony Levin – basszusgitár, Chapman Stick
Bill Bruford – dobok, ütőhangszerek
Pat Mastelotto – dobok, ütőhangszerek
1. THRAK
2. Fearless And Highly THRaKked
3. Mother Hold The Candle Steady While I Shave The Chicken’s Lip
4. THRaKaTTaK part I
5. The Slaughter Of The Innocents
6. This Night Wounds Time
7. THRaKaTTaK part II
8. THRAK reprise
