(Moiras Records)

Film készült a halála negyvenedik évfordulójára – mint már beszámoltunk róla-, újabb könyv jelent meg rock-korszakáról nemrég, és példás gyorsasággal jött utánuk ez a hagyományos nagylemez is. (Vinyl LP, ha úgy tetszik.) A nagy kérdés az: valóban aranyalbumról beszélhetünk ez esetben? Az én (elsőre tán meglepő) válaszom: bizonyos szempontból nem!

Tudjuk: Bélával mindössze két Taurus-kislemez készült, ám azokról egyetlen szám sincs a mostani válogatáson! És ez így van jól, az Úr 2022. esztendejében! Mielőtt megírnátok a nevemre szóló beutalót a sárga házba (a diliházat hívják így nálunk, Szentesen), előadom a védőbeszédemet a magam rosszul bevált modorában.

Először. A helyzet az, hogy az említett kislemez-felvételek jelenleg is elérhetőek, mégpedig a Korál IV. címet viselő CD bónusz-dalaiként. (Az összefüggés taglalását ezúttal mellőzöm.)

Másodszor. Képzeljétek magatokat a hangrestaurátor helyébe! Stúdió-minőséghez igazítani a magnókazettákon fellelhető, jó indulattal amatőr, valóságosan kezdetleges, kvázi kalóz-felvételeket? Lehetetlenség! Hagyni mindent inkább a fenébe? Asszem, egyik válasz sem jó. A legpraktikusabb megoldás épp ez, ami megszületett! Kizárólagosan archív felvételekből hozni ki a lehető legjobbat! Ennyi jutott ezúttal szegény Bélának, de legalább sikerült a kényszer-vállalkozás!

Tökéletes hangminőséget tehát ne várjon senki, mégis úgy hiszem: optimális összeállítás készült a ma rendelkezésre álló nyersanyagokból. Úgy is fordíthatnám magyarról magyarra: ez minimum tizennyolc karátos aranyalbum lett. Mert lelke is van, nem csak rock-történeti dokumentum-értéke!

Az LP-formátum azért érdekes és indokolt, mert a tíz archív felvételből csak négy jelent meg „bakeliten”, ami meggyőződésem szerint a legjobban megszólaló hanghordozó. Vagyis, az eddig CD-n publikált darabok minőségén még lehetett javítani célirányosan, a gitárra hegyezve ki a hangzást.

Továbbá. A számok fele Radics-szerzemény, ami remek arány! (Van még egy Balázs Fecó-nóta, és egy „kötelező” Hendrix is.) Béla alábecsülte a dalai értékét, holott ha máshonnan nem, az esztergomi Tűzkerék repertoárjából meggyőződhettünk arról, hogy mennyire nem volt igaza. Még ha nem is Zöld csillag-ragyogású mindegyik…

A legeslegjobb mégis az, hogy két, olyan kiadatlan felvételt sikerült előásni a feledés homályából, amelyeknek itt a helyük. Taurus-koncertdarabok ezek a Metró Klubból, 1973 áprilisából. Ez ugye már a Zorán-éra, de a hard rock bikájának jegyében született keménységük végett egy szavunk sem lehet.

A Lángszívű lány a viszonylag jól ismert, 1972. május 1-i, Ifjúsági Parkban készült koncertfelvételhez képest majdnem kétszer olyan hosszú. Nyilván, a struktúrája is más. Az orgona-szóló erőteljesebb, a gitárszóló pedig sokkal gazdagabban, teljesebben és kiszámíthatatlanabbul bontakozik ki.

A Válaszra várva című dal nincs ott az egy évvel korában rögzített koncertprogramban, a lemezre legalábbis nem került. A szám legfeltűnőbb érdekessége Zorán éneke. A másik pedig a szöveg-változat, amely némileg eltér attól, amit végül megismerhettük. Ha pedig a Korál előadásához viszonyítjuk a dalt, magasan a Taurus kerül ki győztesen, szerintem. (Ízlések terén nem bocsátkozom vitába.) Radics Béla jelenléte persze, ebben a nótában is markáns.

Újabb kései elégtétel fültanúi lehetünk tehát, amelyben Radics kiemelkedő zeneszerzői és énekesi képessége egyaránt megmutatkozik. És, ahogyan gitározik, az teljes mértékben visszaigazolja mindazt, ami a hírnevét megalapozta. Kora egyik legjobb magyar gitárosa volt, ha nem A legjobb. A sorsának alakulása azonban méltatlan ahhoz, amit ő bebizonyított, és amit ezen a lemezen is visszaigazolt. Az élete főképpen arra ad példát, hogyan NE bánjunk a tehetségeinkkel. Ám, ami történt, megtörtént. Érdemtelenül kevés földi lét jutott neki a sorstól: mindössze 36 év. Ha fele annyi elismerést kapott volna aközben, mint utólag, talán ma is élne. A „ha”-val kezdődő mondatok azonban nem igazán szoktak érvényesek lenni.