„Az epizód premierje az M5-ön lesz, most szombaton (október 17.) 15.30-kor. A vágatlan beszélgetés ugyanebben az időpontban debütál a youtube csatornánkon.

Ami most következik, az jóval több, mint egy életpálya elbeszélése. Rendíthetetlen hitvallás művészetről, persze főleg zenéről, meg a magyar nemzetről. Önöknek nincs más dolga, mint hátradőlni és hallgatni a nagy mesélőt, akinek a meséje tele van felemelő, megható és elgondolkoztató pillanatokkal.

A Húrokon írt történelem vendége: Tolcsvay Béla.”

Részletek Paya egy korábbi interjújából, ami az 1973-as Diósgyőri Popfesztiválról szólt és Kurucz Attila szervezővel készült:

„A popfesztivál szervezésébe a Molnár Béla Ifjúsági Ház klubvezetőjeként vágott bele Kurucz Attila. A fesztivál ötletével az Ifjúsági Ház igazgatóját, Kovács Lajost kereste meg, aki segítette az elképzelés életre hívását. Tolcsvay Béla tárgyalt a fővárosi zenekarokkal, Szörényi Szabolcs a technikai hátteret igazgatta, Hegedűs László pedig egy újságot szerkesztett a fesztiválra. A fellépők jótékonysági alapon, gázsi nélkül játszottak a rendezvényen, ugyanis az esemény – egyik – apropója egy ifjúsági park létrejöttének támogatása volt.” 

„…Később az igazgató rám bízta a Tolcsvay klub működtetését, én csak akkor ismerkedtem meg Béláékkal személyesen. Havi egy alkalommal játszottak ott nálunk. Egy idő után Béla előállt az ötletével, hogy mi lenne, ha csinálnák egy zenei fesztivál a magyar élmezőnnyel… Először nem vettem komolyan, de aztán nekem is megtetszett az ötlet, és az igazgatónknál elővezettem az elképzelést. Kovács Lajos egy elég lezser ember volt, beosztásából adódóan megvolt a bejárása, kapcsolati rendszere a szükséges helyekre – MSZMP, KISZ, városi vezetők. Szóval ő kérte, hogy írjuk össze az elképzelésünket, amivel ő tovább tud lépni.„

„…Igen, így terveztük. Az LGT-t és az Omegát nem sikerült megnyernünk, egyikük külföldön volt, a másik a Balatonnál lépett föl aznap. Egyébként a zenekarokat nagyrészt Tolcsvay szervezte, én csak olyan megbeszélésekre mentem föl Pestre, ahol anyagiakról vagy egyéb hasonló jellegű dologról kellett tárgyalni. Tizenkét produkció volt a plakáton végül, ennyi lépett föl, ha a KITT egyletet – Koncz Zsuzsa, Illés, Tolcsvay – egynek vesszük.”

A teljes interjú itt olvasható:

Facebook: Húrokon írt történelem
Instagram: @hurokonirttortenelem
TikTok: @hurokonirttortenelem