Sony Music
2024. szeptember 6-án, Roger Waters 81. születésnapján megjelent David Gilmour új albuma. Mert annyira kedvelik egymást, különösen az elmúlt néhány évben.
Úgy tűnik, a kilences szám a szerencsés David Gilmour pályafutásában, hiszen az elmúlt időszakban kilencévente adott ki lemezt, a ’Luck And Strange’ kilenc szerzeményt tartalmaz és egy híján kilenc gyermeket nemzett.
A szokásos instrumentális kezdést kapjuk, amit Gilmour már a Waters nélküli Pink Floyd-albumokon is alkalmazott. Ezúttal is az elevenig hatol, amikor a Black Cat címet viselő szösszenetben felhangzik a gitár, amit semmivel sem lehet összetéveszteni. A címadó bluesos üteme nem annyira jellemző a Floydra, viszont a dal hangszerelése nagyon is, szintén ezt a vonalat viszi a The Piper’s Call. A The Single Spark elektronikus kattogására énekel rá Gilmour, a dal felénél kapcsolódnak be a hangszerek – felsír a gitár, a vonósok némi romantikát visznek a zenébe. Kicsit filmzenére emlékeztet a dal. A Vita Brevis egy nem egész egyperces akusztikus gyöngyszem, de instrumentális fantázia létére elmondja, hogy az élet bizony rövid. A Between Two Points a The Montgolfier Brothers, az egykori indie-pop duó szerzeménye, amit Gilmour lánya, Romany énekel, David úgy érezte, tőle hitelesebb a dal, a szöveg is inkább egy fiatalosabb gondolkodásmódot sugall. Az alkotó ugyan átformálta a maga képére, dallamban kilóg a lemez többi saját szerzemény közül, nem csak azért, mert más az énekhang. De jó, hogy rákerült ez is a lemezre.
A B oldalon (az LP-változaton) először két könnyedebb hangvételű nóta jön: a Dark Velvet Nights fülbemászó énekdallamával, légies, könnyed hangszerelésével akár rádiósláger is lehetne, persze, az igényesebb fajtából. A Singsben ugyan felcsendül a Pink Floyd miszticizmusa, lágy ritmusával mégis a populárisabb oldalt erősíti. A zárás, a Scattered egy több mint hétperces epikus mű, több zenei részre tagolva. Ide szinte minden hangszer beszabadul, az elektromos gitártól kezdve az akusztikusig, sőt, a vége felé ráengedik a vonósokat is. Ezt hívjuk progresszív rocknak.
Ha röviden össze kell hasonlítani a három 21. századi David Gilmour-albumot, akkor az ’On An Island’ Pink Floyd-lemez is lehetne, a ’Rattle That Lock’-on Gilmour mintha függetlenedne jól ismert zenei örökségétől, a ’Luck And Strange’-ben újra előveszi ezt az örökséget, de hozzányúl bizonyos pontokon. Nekem valahol ez az, ami leginkább tetszik az új anyagban. Valószínűleg benne van a fiatal producer, Charlie Andrew keze is, aki David elmondása szerint egyáltalán nem tisztelte rocklegenda mivoltát, nem köntörfalazott, ha kritikát fogalmazott meg a dalokkal kapcsolatban.
A szövegek távol állnak a Roger Waters alkotta kemény, társadalmat bíráló, pesszimista világtól, ami jellemezte a Pink Floyd sorait. Polly Samson, aki civilben David Gilmour felesége, egészen más, lírai sorokat vetett papírra, melyekben dominálnak a költői a képek, a metafizikus világ ábrázolása, ám felismerhető életünk, méghozzá úgy, hogy a dalszövegek visszatekintenek egy hosszú életútra -akárcsak a címadó szerzemény, amiben a néhai Richard Wright billentyűs játékát konzervről felidézték. Ez a dal például a kezdetekre tekint vissza, azokra az időkre, amikor az ifjú David Gilmour gitárt ragadott a rock and roll nagy előadóinak hatására. Egy hetvennyolc esztendős rockmatuzsálem számot vet életével, felidézi saját útját.
Az albumon körbeveszi családja Gilmourt, hiszen azon kívül, hogy felesége szerzőtársa már a Pink Floyd-idők óta, lánya, Romany énekel és hárfázik, fia, Gabriel vokálozik, legidősebb gyermeke, Charlie az utolsó nótában a szöveghez járult hozzá. Ez a szituáció is erősíti azt a kiegyensúlyozottságot, ami az album dalaiból jön és nem érződik a Roger Waters-szel való sistergő feszültség, ami évek óta szikrázik köztük.
Halljuk a Pink Floydot, de nem kizárólagosan. Nem utazunk a Hold sötét oldalára, nem csillog az Őrült Gyémánt, nem épül a Fal. A gitár pont úgy sír, ahogy ötven akárhány évvel ezelőtt is, ugyanaz a fátyolos énekhang, a zene lassú, misztikus, mégis egy más, egy színesebb világba visz, ennek fókuszpontjában egy elégedett muzsikus áll.
Dallista:
1,Black Cat (Instrumental)
2,Luck and Strange
3,The Piper’s Call
4.A Single Spark
5,Vita Brevis (Instrumental)
6.Between Two Points (with Romany Gilmour)
7,Dark and Velvet Nights
8.Sings
9,Scattered
Zenészek:
David Gilmour – gitár, zongora, ének, ukulele zongora, orgona, vokál, basszusgitár
Richard Wright – billentyűsök (2)
Romany Gilmour – ének, vokál, hárfa
Gabriel Gilmour – vokál
Rob Gentry – szintetizátor, zongora, orgona
Roger Eno – zongora
Guy Pratt – basszusgitár
Adam Betts – dob, ütősök
Steve DiStanislao – dob
Steve Gadd – dob, ütősök
Tom Herbert – basszusgitár
Edmund Aldhous – orgona, zenei rendező
Ely Cathedral Choir – vokál
Angel Studios Choir – vokál
Angel Studios Orchestra
