Mikor először szembesültem a „Dalos”-könyvvel, már akkor biztosan tudtam, hogy feszültség, indulatoskodás és balhé lesz körülötte. Mert mindegy, ki és mit ír a témában, a többség akkor sem fogja elengedni a maga kis prekoncepcióiból következő dédelgetett véleményét, ha esetleg el is olvasná Takács Tibor kutatási eredményeit. Hát még, ha nem és megint csak ösztönből megy majd a szemellenzős szájkarate, meg az önigazoló komment-huszárkodás. Bizonyos dolgokról így aztán eleve nem is szándékoztam írni, mikor végre lett egy kis időm a „Dalos”-könyv recenziójára. Mert nyilván senki és semmi sem tökéletes. Hát még csak véletlen se vonja el az a kevéske bennmaradt tévedés a reflektorfényt a kötet lényegéről, az ezúttal valóban alaposan elvégzett, komoly történészi munkáról és annak konklúziójáról.

Aztán úgy alakult, hogy még azokon, a szándékom szerint eléggé visszafogott kijelentéseimen is csiszolt még kissé a főszerkesztői szempontrendszer, mikor a jól végzett munka ellenpéldaként felemlítettem a rockzene károkozóinak néhány jellemző típushibáját. Mert bár alapvetően a rocktörténelem is szekértábor elven, pillanatnyi érdekek mentén íródik, de azért hazudni, csalni, kontárkodni, felkészületlenül a témának állni még úgy sem volna szabad. Mindenesetre mivel a mondanivaló nem torzult, csak a megfogalmazás finomodott, így aztán a recenzió okán elvileg még kevesebb oka lehetne az indulatoknak. De persze az emberi önzés és butaság nem így működik. Kicsit olyan ez, mikor olyasvalaki nyilatkozik fölényeskedve a Bibliáról, aki még egyszer sem olvasta végig. Mert van, aki mindenkép győzni akar, aki mindent is jobban tud, hát mindenképp csak neki lehet igaza. Így aztán szinte már a megjelenés pillanatában gyorsan be is indult a fröcsögőgép, majd mindkét oldal trolljai lelkesen okádták magukból a butaságokat. Hiszen bőven vannak, akik bár sem a konkrét ügyről, sem az állambiztonsági iratokról, se Takács Tibor könyvéről nem tudnak semmit, de a véleménybuborékokban becsontosodott hamis világképek okozta torzók azért csak kikívánkoztak belőlük…

Keresztrejtvény-megfejtésből
Szerezted a műveltséget,
Annyit tudok ajánlani,
Képezd magad, olvass többet!
Könyvet, könyvet, könyvet, könyvet!

Megtörtént eset. Egyszer odaát, a nagy és felvilágosult és persze rendívül okos nyugaton egy kincsvadász csak azért ásott ki nagy lelkesen egy majdnem négy méter mély gödröt, mert a haverja által szerzett olcsó fémkereső a saját acélbetétes munkásbakancsát jelezte találatként… Aztán persze hozzánk is begyűrűzött a hülyeség. Az effajta mentalitás és az efféle tévedések garmadája. Méghozzá még tovább súlyosbítva az előző rendszerben szocializálódott, de már a nagy-nagy szabadságban felnövő és feltörekvő karrieristák gátlástalanságával. Melyek áldatlan tevékenységére nemcsak az állampárti besúgóhálózat tényleges működésével és működtetésével, valamint a hazai zenei élet alapvetéseivel kapcsolatos alulműveltség jellemző, de a diktatúra apparatcsikjainak szervilizmusa és a maguk feltétlen igazába vetett hit megkérdőjelezhetetlen magabiztossága is. S jönnek a minden rendszerhez alkalmazkodók…

Ahogyan 40 évvel ezelőtt is már voltak nehéz idők
De a Kondratyev-féle ciklusokkal sohasem törődtek ők
Mer’ az erősek mindig úgy érzik, hogy csalhatatlanok
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Mikor az entrópia emelkedik és mindent felkavar
A szolgálatok beindulnak, hogy ne legyen túl nagy a zaj
S kitüntetett szerephez jutnak megint a seggnyalók
Édesapám, csak azt ne mondd, hogy ezek ugyanazok

Kicsit ilyen az átlag újságíró, főleg a szervilisebb fajtából és persze az átlag kommentelő is. Nem igazán tud elvonatkoztatni a maga kis berögződéseitől. Amire pedig csak rátesz még egy lapáttal, hogy a különféle szekértáborok üveggyöngyökkel kistafírungozott háziszerzői, mint afféle helyi véleményvezérek nem győzik eléggé kielégíteni a főnökeik vélt vagy valós kívánságait. Átverhet a látvány! Bunda!

Pedig néhol tényleg annyira ordít a különbség, hogy különösebb magyarázat sem szükségeltetik hozzá. Mondjuk mikor egy „Dalos”-jelentés Szőnyei Tamást idézi, tényleg csak a vak nem veszi észre, hogy mennyire más a két személy érdeklődési köre és nyelvezete. Tehát annyira egyértelmű a helyzet, hogy valóban szellemi fogyatékosnak, vagy pedig gazembernek, szándékos hergelőnek kell lenni ahhoz, hogy valaki mindezekért az utánközlésekért komolyan Vikidál Gyulát kárhoztassa.

Márpedig minden vitán felül álló ténykérdés, amiről Takács Tibor kitűnő munkájának gyümölcseként ma már bárki meggyőződhet, hogy a „Dalos”-jelentések javarészét a Magyar Ifjúság, a Pajtás, az Esti Hírlap, a Pesti Műsor és a pártállam egyéb sajtótermékeinek írásaiból, illetve MTI anyagokból ollózta össze a tmb. tartótisztje, Gábor Róbert hadnagy. Akit az elvtársai időközben főhadnaggyá léptettek elő, mert az ismert művészek neveivel zsonglőrködve és persze idegen tollakkal ékeskedve olyan ügyesen tudta eladni a feletteseinek, hogy milyen jól is dolgozik. De a fröcsögés csak nem akar csitulni. Se pro, se kontra. Mert sem Vikidál Gyula önjelölt bírái, sem pedig kéretlen védelmezői nem hajlandók megismerkedni a tényekkel. Amiről pedig elsősorban megint csak az őket hergelők tehetnek. Pro és kontra.

Pedig amit Gábor Róbert művelt, egy igen jól ismert hazai tevékenység típus. Igen sokan éltek akkor is és élnek jól ma is mások írásainak, gondolatainak, ideáinak, terveinek, ötleteinek és értesüléseinek privatizálásából, összeollózásából, majd a feletteseik felé azokat már a saját szellemi termékükként való tálalásából. Nem egy, és nem két olyan zenei könyv vagy CD ismertető van, amikben az értő szemek gyorsan kiszúrják, hogy a szerzőik az eleve hibáktól hemzsegő wikipédiától kezdve, a rocksajtón és a bulvárhíreken át, egészen a lelkiismeretes szerzők által összeállított rajongói honlapokig valójában honnan is szerezték az információikat. Akár még az azok felületes másolásakor és ismerethiányos zanzásításakor keletkező hibáikkal együtt. Avagy íme, a modell: olvasd el a „Dalos”-jelentéseket, pontosan ugyanolyan a többi kis magyar rock and roll svindli is…

Igen jellemző mondjuk, hogy az egyik kézzel írott „Dalos”-jelentésben szereplő Pandora’s Box együttes ugyannak az anyagnak a gépelt leiratában már „Pandorás Box” [sic] lett. És most egy nagy levegőt véve inkább el sem kezdem sorolni a közelmúlt zenei cikkeinek és rockkönyveinek hasonló felkészültségű és színvonalú fogalmatlan „elütéseit”. Amikről mindent elmond, hogy ha valamelyikünk nem kezd kiabálni, akkor az elkövetőik ezredik olvasásra sem vennék észre a hibát, tévedést, mert annyira nem értenek a témához.

Ezért aztán a „Dalos”-könyv recenziójának végén szereplő mondatok akár úgy is hangozhatnának és továbbra is teljesen igazak maradnának, hogy ha kizárólag csak magáról a másolásról, mint munkamódszerről szólnának:

Mert, ha valaki önjelölt rocktörténészként vagy botcsinálta rockszakíróként nem ismeri fel egy-egy jelentésben mondjuk az adott Magyar Ifjúság lapszámban megjelent sorokat, az onnantól a saját szekértábora szája íze vagy a személyes fixa ideái szerint fogja értékelni az olvasottakat. Fel sem tételezve, hogy a titkos megbízott vagy jelen esetben vélhetőleg sokkal inkább az operatív tiszt csinált ugyanúgy hülyét a feletteseiből, miként ő maga is, mikor a másoktól jól-rosszul kopizott irományaival indokolta meg a belterjes pályázaton elnyert közpénz nagy lelkes elköltését.

Ami pedig a „Dalos”-könyv talán egyetlen komolyabb tévedését, ha úgy teszik, szarvashibáját illeti, furcsa volt látni, hogy szinte senkinek nem tűnik fel. Mert a vehemens kommentelők vagy el sem olvasták a könyvet, vagy ha mégis, csak olyan felületesen, a maguk kis szűk szemellenzőjén szűrve a szöveget, hogy nem vették észre, mi nem stimmel. Pedig az 1985-ös magyar Live Aid koncerten igenis fellépett a P. Mobil. Mi több, az akkor készült műsoruk felvétele máig megkerülhetetlen alapműnek számít minden rockzenével foglalkozó komolyabb hazai szakember számára.

Csak ugye, míg a rajongókat leginkább az érintett zenekarvezetők, a politikusok és a rövid pórázon tartott firkászok hergelik az ügyben, sajnos igencsak eredményesen, addig esély sincs egy-egy ilyen érzékenyebb téma kellő távolságtartással, mértéktartással és higgadtsággal kezelt kibeszélésére. Hát a lényeg elsikkad. A tények, mint amolyan makacs dolgok, pedig ilyen légkörben csak újabb botránykövekké válnak.

Duplán ide vonatkozó érdekesség, hogy 2011-ben azt a bizonyos Live Aid koncertfelvételt is szerettük volna kiadni a P. Mobil Nagy P. című archív sorozatában, de pont az érintettek fúrták meg a retrospektív CD és DVD kiadványok akkori tervezetét és megjelenését. Ami kollekció így csak jelentős csúszással és durván lebutított tartalommal kerülhetett a boltok polcaira. Valahol ez is egy eredmény. Végül is az öngól is gól.

Visszatérve a legújabb Takács-kötetre, a kisebb hibák közé tartozik, hogy a „Dalos”-könyv alkotóinak nem tűnt fel, hogy hibásan szerepel a Stressz [sic] vagy a Szenátor [sic] együttesek neve. Miként a szövegkörnyezet fényében azt is meg lehetett volna még említeni, hogy Tóth János Rudolf a Kex után a Bergendy együttesben is játszott. Lévén, hogy nagylemezes, sikerbandáról volna szó, ami még jobban aláhúzta volna a HBB-ről szóló jelentésben szereplő idétlenséget.

De mindezt csak a rend kedvéért, az elfogulatlanság jegyében érdemes megjegyezni. Mert más agyonreklámozott, érdemtelenül ajnározott rocktörténeti- [sic] és interjú- [sic] kötetekben bizony oldalanként van kétszer-háromszor ennyi hiba. Elírás, tévedés és persze másolás is. A gátlástalan vetítésről már nem is beszélve. Úgyhogy a „Dalos”-könyv továbbra is etalon. Ennyi befektetett munkát és ilyen komoly forráselemzést szökőévente sem igazán találni rocktörténeti munkában. Ezért aztán okkal reménykedhetünk, hogy talán majd idővel, ha lecsillapodnak az indulatok, többen is képesek lesznek meglátni a fától az erdőt, vagyis, hogy mi is az igazság Dalos-ügyben…

Láss, láss, ne csak nézz, ne csak nézz!
Láss, ne csak nézz!
Azt mondom: láss, mert sorsod csak így érted.
Lásd, mit meg kell látnod, másképp kell már élned!

Gondolkozz, gondolkozz, gondolkozz, értsd végre meg!
Láss, láss a szép szavakon át!
Igen, láss át a csábító mosolyokon!
Lásd, hogy csak bemázolt deszka az imádott bálvány.
Azt mondom: láss, mert sorsod csak így érted.
Lásd, mit meg kell látnod, másképp kell már élned!

Sose feledd, sose feledd, sose feledd, sose feledd!

A világ egy forgalmas utca, és valahová el szeretnél jutni,
De a reklámok fényében az igazság arcát csak néha látni.