– Papp László Aréna, 2025. február 15.

A Papp László Aréna környékén este hét előtt néhány perccel már elég sokan gyűltünk össze, de a bejutás ettől függetlenül pillanatok alatt megoldható volt.

Nem mindennapi eseményre érkezett a mai este közönsége: Földes László Hobo két nappal korábban 80 éves lett, és ezt egy újabb arénakoncerttel ünnepelte meg – mint látni fogjuk, a maga módján, de mindnyájunk örömére. 

Mire a küzdőtérre értem, már ment a vadonatúj Budapest Blues Band felvezető produkciója, melyben a Hobo zenekarában is játszó Nemes Zoltán billentyűzik és énekel, a két frontember pedig nem más, mint a két különböző korosztályba tartozó magyar gitáros-énekes blues-legenda, Fekete Jenő és Little G Weevil. A basszusgitároson és a doboson kívül szaxofonos is tartozik a csapathoz, akiknek a Little G Weevil közösségi oldalán található hírek alapján ez volt a bemutatkozó koncertje. Ha valaki a legnagyobb videómegosztón keresne a formáció nevére, a vasárnap esti állás szerint azt mondom, hogy ne tegye: van egy találat ezen név alatt, de ahhoz ezeknek a zenészeknek garantáltan semmi köze.

Bő fél órányi minőségi blues-t kaptunk a csapattól, melynek során mindhárom fent említett zenész énekelt szólóban, magyar- és angolnyelvű dalokat is. Remélem, hamarosan kiderülnek a formáció jövőjével kapcsolatos részletek, én szívesen mennék a koncertjükre!

A 80 éves és két napos Földes László Hobo és társai további fél órával később léptek színpadra. Addig a szervező más produkcióinak reklámja ment a kivetőn, valamint a készülő Hobo-film előzetese, továbbá a Hobológiai Társaság és a Rockmúzeum február 22-től látogatható Hobo-életműkiállításának reklámja. Szokatlan volt, hogy ezalatt nem szólt zene a hangszórókból.

Nemsokkal nyolc óra után felvételről elindult a Ki vagyok én, melyhez egy régi és újabb koncertfelvételekből összevágott kisfilm adta a hátteret. A közönség már ettől olyan hangulatba jött, mintha feljöttek volna a színpadra a zenészek és az est főhőse.

Erre pár perccel később tényleg sor került, és ha már nyolcvanadik születésnapi koncert, a 45-ös blues-zal kezdtek. A kivetítőn bombák és második világháborús képsorok hangsúlyozták, hogy melyik korról is szól a dal. A megszólalásnak nagyon jót tett, hogy a tavalyihoz képest változatlan felállásban színpadra lépő csapatban hárman is vokáloztak, így a refrén is nagyon szépen szólt, és a végén a zongorakísérettel, négy szólamban megszólaló „Hazatérő hadifogoly…” kezdetű rész meghozta az első meghatódást és libabőrt az estén.

A zenészek, azaz Kiss Zoltán (gitár), Gál István (dob), György Attila (basszusgitár, vokál), Nemes Zoltán (billentyűs hangszerek, vokál) és Bűdi Szilárd (szájharmonika, gitár, vokál) mindent megtettek, hogy a 80 évesen is csúcsformában lévő Hobóval egyetemben hangulatba hozzák a közönséget, melyről következőként a Rolling Stones Blues-zal gondoskodtak. Hobo elmondta, hogy az egyetlen dolog, amiben sosem csalódott az a Rolling Stones, és azt is beleszőtte a szövegbe, hogy 80 múlt és nem 20.

Ezután az Oly sokáig voltunk lenn következett, ahol a hatalmasokra azért ittunk, mert a pofájuk egyre nagyobb, majd a Hajtók dala, ami pont úgy szólalt meg, mint tavaly, a Vadászat 40 koncerten. Eléggé elől álltam, és bármerre néztem, mindenhol énekeltek, táncoltak, mozogtak az emberek… Az merült fel bennem, hogy ha már most ilyen a hangulat, akkor mi lesz itt később?

Hobo több okból is különleges, mindet felsorolni lehetetlen. Az egyik, hogy az ő koncertjeire a mai napig minden korosztály kíváncsi, és így jöhet létre az említett hangulat, hiszen fel sem merül, hogy a küzdőteret is székekkel töltsék meg, ahogy az a legtöbb hozzá hasonló korú művész koncertjén megszokott.

A másik különlegesség, amit megemlítenék, hogy ő a mai napig alkot, ráadásul fontos és érvényes műveket, melyek meg is találják az utat a közönségéhez.

Ennek fényében az Az ám, hazám című dallal folytatjuk, mely a Rádió című lemezen jelent meg 2023-ban. Az utóbbi évek egyik legfontosabb Hobo-daláról van szó, melyben a főhős a mai Magyarországról és az ahhoz fűződő viszonyáról énekel. Egy ilyen dalnál az aktuálpolitika sem maradhat ki teljesen. A kivetítőn jachtok úsztak el, mindegyiken egy-egy pártlogó, az 1990-es parlament pártjaitól egészen a máig, beleértve a mai vezető kormánypártot és azt a pártot is, mely tavaly bejutott az Európai Parlamentbe, de országgyűlési választáson még nem szerepelt. A közönség díjazta ezt a showelemet, és egyébként is úgy tűnt, hogy nem csak a régi klasszikusokat ismerik, hanem ezt az újabb remekművet is.

Maradunk a viszonylag újabb daloknál – az idő múlását mi sem mutatja jobban, hogy ide sorolom a 2009-es Circus Hungaricus lemezt, melyről a Késő van már és Az oroszlánszelídítő vallomása a balerinának hangzottak el. Előbbi kifejezetten zúzós felfogásban szólalt meg, és Kiss Zoltán mellett Bűdi Szilárdtól is hallhattunk benne gitárszólót, utóbbi pedig egy meghatóan gyönyörű szerelmes szám, melyről azt mondta Hobo, hogy jó, hogy van kinek megírni az ilyen dalokat.

Ezután még több évtizedet ugrunk vissza az időben, és az Éjszakai Budapest blues következik 1990-ből. A műsor tényleg változatos, mind a dalok stílusát, mind a megidézett korszakot tekintve. A főhős felvezetésként elmeséli, hogy a szabadság hajnalán, immár cenzor nélkül, végre megidézhetett egy számára fontos alakot, a WC-s nénit… Bűdi Szilárd szájharmonikázása dominálja a dalt, de remek szólókat kapunk gitáron Kiss Zoltántól, zongorán pedig Nemes Zoltántól. A blues szárnyal, mindenki elengedi magát, hatalmas a hangulat a színpadon és a nézőtéren is. A szöveg aktualizálása itt sem marad el, hiszen a mai budapesti éjszakában a pincér fideszes, a mixer tiszás…

A Másik Magyarországgal folytatjuk, amelyről megtudjuk, hogy ’87-ben megpróbálták betiltani, de végül mégis kiadták. Körülöttem mindenki énekel, a kivetítőn Hobo elé vetített rácsok is jelzik, hogy a másik Magyarország volt, van és lesz, főszereplőnk hangja és az egész dal elhozza az újabb libabőrt, elképesztő, hogy egy 80 éves ember ilyenre képes…

Újra egy másik évtizedbe ugrunk, a Blues Jim Morrisonnak következik a 2000-es évek elejéről, amely az egyik kedvenc „későbbi” Hobo-dalom. A közönség ezt is kívülről fújja.

Hogy mennyire relatív, hogy mi későbbi, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy a 2019-es Hé, Magyar Joe című album és darab egyik legfontosabb tétele, az Új Magyarország következik, mely a mai kort mutatja be, nem éppen vidám aspektusból… A kivetítőn itt is megjelenik az aktuálpolitika, Hobót és társait tévékben láthatjuk, melyek sarkában a legkülönbözőbb politikai irányultságú mai hírportálok logói jelennek meg.

Ezután egy akusztikus blokkal folytatjuk, ahol a Nemzeti Színházban nemrég bemutatott, Medvevára című darabból adott elő pár dalt a két szerző, azaz Hobo és Madarász Gábor „Madi” zeneszerző, aki egy akusztikus gitárral érkezett most a színpadra, és akivel a Circus Hungaricus-on dolgozott először együtt főhősünk. Rajtuk kívül Nemes Zoltán vett még részt ebben a blokkban tangóharmonikájával és zongorájával. A négy dalban medvét táncba hívó lepkékkel, lókupeccel, éjjeli őrrel, vándorral és tündérekkel is találkozhattunk… Maradjunk annyiban, hogy kedvet kaptam ahhoz, hogy elmenjek megnézni a darabot.

A zenekar ettől a ponttól kiegészült Madival, és így kezdtek bele a Gazemberbe, ahol Bűdi Szilárd újra hatalmasat szájharmonikázott, majd egy Madi-szerzemény következett a Rádió-lemezről: a Pécsi lány, amely Hobo szerint egy szerelmes ária az egyik lányról, aki elhagyta őt.

Ezután érkezett el az a nóta, amely egy születésnapi koncerten semmiképp sem maradhat el, a Torta. Hobo elénekli, hogy „nemsokára leszek 81 éves”, a tortájára ezúttal ukrán katonákat kér, a hangulat már a tetőfokán, hatalmas hangszeres szólókat hallhatunk gitáron, szájharmonikán és zongorán is.

A vadászok kivonulása folytatja a fontos és maradandó dalok sorát, melyet a felkonferálás szerint az első határon túli turnéjuk után írtak Póka Egonnal, de sajnos ma is érvényes. Bűdi Szilárd kiváló szájharmonika játéka és Kiss Zoltán gitárszólója mellett ebben a dalban a háttérben meghúzódó basszusgitáros, György Attila is játszott egy nagyszerű szólót.

A ’90-es évek egy másik fontos darabja, a Nem lehet két hazád következett, amely szerintem az egyik legszebb Hobo-dal. Értem, hogy Földes a mában él, és a 2008-as Hobo Blues Band 30 koncert óta nem hív múltidéző vendégsereget a koncertjeire, viszont itt kicsit hiányzott nekem a szerző, Tátrai Tibor, bár természetesen a jelenlévő gitárosok is tökéletesen oldották meg ezt a da szerzeményt is, és persze a megható pillanatok sem maradtak el.

Ezután Hobo bemutatta a zenekart, és így ráfordulunk a koncert zárására, bár azért a vége szerencsére még kicsit odébb van…

A Rohadt rock and rollal folytatjuk, melyről eszembe jut, hogy a 2011-es Hobo Blues Band búcsúkoncert nyitódala volt, melyen Madi is részt vett, és ahol ugyanúgy üvöltötte a mikrofonba, hogy „Rohadt rock and roll”, ahogy most.  A küzdőtéren és a színpadon is hatalmas buli van, és mindhárom gitárostól kapunk egy-egy szólót – a végén viccesen meg is jegyzi Hobo, hogy sok neki a három szólógitáros.

A folytatásban újra egy friss nóta, a Mit hagyok rád? következik, amely, amint azt egy interjúból megtudtam, a Medvevára záró tétele. A dal fő mondanivalója, és talán Hobo legfőbb üzenete nekünk, magyaroknak 2025-ben, hogy: „Próbáljunk meg együtt valahogy megmaradni”. Teljesen egyetértek. Próbáljunk!

Egy újabb meghajlás után az egész csapat lement a színpadról, és csak Madi és Hobo tértek vissza, akik a 2020-as évek egy másik fontos Hobo-darabjából, Az utcazenészből adták elő az Amíg élek, játszom című dalt, mely a Rádión is szerepel, és amely azt hiszem, Hobo mai ars poeticájának is mondható.

A zenekar persze visszatért még ezután, Hobo pedig elmondta, hogy egyszer egy interjúban azt mondta, hogy neki a Johnny B. Goode nyolcvanévesen is a Johnny B. Goode lesz, hát most mit csináljon… Úgyhogy természetesen ez az örökzöld következett. A buli továbbra is hatalmas volt a küzdőtéren, mindenki énekelt, a színpadon pedig gitár-, zongora- és szájharmonika szólót is hallhattunk.

A koncert zárószakasza A hetedik című József Attila-verssel folytatódott, amelyet a hagyományoknak megfelelően, Hobo a közönség közt sétálva adott elő, miközben a színpadról továbbra is hatalmas gitár- és szájharmonika játék volt hallható.

A dal végét az est főszereplője már újra a színpadon adta elő, majd a zenekar belekezdett a Középeurópai Hobo Blues II-be („Viharban születtem…”). Főhősünk csak az első pár sort énekelte mikrofonba, utána miénk volt a lehetőség, és éltünk is vele: a közönség énekelte el valamennyi további versszakot. Nem tudom, hogy mennyire működött a dolog az egész Aréna szintjén, de ahol én álltam, ott most is mindenki énekelt, és ahogy a lenti videón látható, egy picit hátrébb sem volt másképp…

A koncert ezzel véget ért, de a szűnni nem akaró taps hatására Földes László Hobo, aki 1945. február 13-án született Budapesten, majd 80 évvel és két nappal később tízezernél is több ember volt kíváncsi a művészetére, egy bohócorral felszerelkezve még visszatért, és annyit mondott nekünk: „Köszönök mindent.”.

Mi is köszönjük!

Fotó: Polgár Péter