A tavaly novemberi, elővételben teltházas F. O. buli után természetesen a márciusi ráadáskoncert is rövid idő alatt sold out lett. A szinte változatlan programot egy vadonatúj dal, az Ami széttép élő premierje koronázta meg.
Az előzenekarként fellépő Utolsó Hullám nevű dark wave, goth rock együttest először láttam, de már a félórás műsoruk eleje alatt eldöntöttem, hogy nem utoljára. Ideje bepótolni a lemaradást. A két gitár, ének, basszus, szinti, dobgép felállásban muzsikáló fiúk ugyanis feltűnően jól hozzák a hőskor darkos világát. Mert miközben zeneileg, szövegileg, látványban és a választott műfajok feelingét tekintve is rendben van a dolog, ráadásként még hitelességi deficit sem áll fel a fazonokra nézve. Magyarán, nekik el tudod hinni, amiről énekelnek, amit képviselnek. Ami fontos dolog és egy ilyen érzékeny stílusban nem is kis teljesítmény. Lévén, hogy elég sok pojácát láttunk már a színpadon szerencsétlenkedni, akik azt hitték, hogy attól már automatice rockerek, punkok, gótok vagy darkerek lettek, mert megtalálták apuka fekete bőrdzsekijét a gardróbban. Hát, nagyon nem. Hiszen ez egy érzelmekről szóló irányzat, amit, ha máshol nem is, de a színpadon feltétlenül át kell élni és át is kell tudni adni.
Jakab Árpád gitáros-énekes, Némedi Tamás gitáros, Szegi Csongor basszusgitáros és a dobgépet is kezelő Buda Richárd billentyűs jól hozta a hőskor borongós érzetét, mely leginkább a Sisters Of Mercy vagy a Cure nyolcvanas évekbeli műveivel rokon. Ha hazai párhuzamot keresünk, akkor mondjuk az Apokrif zenekar juthat még eszünkbe. Meg persze az idő múlása, hogy lám-lám, már nemcsak az ötvenes-hatvanas évek szubkultúráit ápolják és műfajait éltetik tovább tehetséges emberek, mint mondjuk a rockabilly, garage stílusokban utazó Mystery Gang tagsága, hanem bizony már a legendák ködébe vesző nyolcvanas évek is egyre gyakrabban terítékre kerül. A 2023-as, Szárnytan angyal címet viselő debütalbum anyagára épülő Utolsó Hullám előadás mindenesetre nagyon jól működött. Nem csoda, hogy az F. O. közönségét is igen hamar maguk mellé tudták állítani. Egy összeszokott, profi társulat, jól kitalált, kiforrott programját élvezhettük, ami jól illett a System által celebrált népünnepély elé.
Közhely, de egy F. O. System koncert tényleg olyan, mint egy osztálytalálkozó. Ráadásul úgy, hogy még mindig itt lehet messze a legtöbb ismerőssel random összefutni – mint ami a többi hasonló korú underground legenda ritka, ünnepnapnak számító fellépésein tapasztalható. Hát, az átszerelés alatt ismét elgondolkodtam, hogy vajon miként sikerült Matyiéknak ennyire egyben tartaniunk a rajongótábort.
Egy rockbanda esetében nyilván maguk a dalok a legfontosabbak. Ha nincsenek jó dalok, hiába a füst, köd, vetítés, miként önmagában a jó fazonok vagy a zenei tudás sem elég. Márpedig az F. O. másfél lemeznyi nótája egytől egyig telitalálat, melyeket sokadjára is ugyanolyan örömmel fogad a hűséges közönségük. Szerencsére az elmúlt évek három új felvétele sem került az önmaguk által felállított léc alá, így aztán bármelyik tetszőleges bulinak úgy mennek neki, hogy alaposan be van tárazva a csodafegyver, ilyen repertoárral nem lehet veszteni.
Másodszor, mert tényleg bivalyerős a banda. Nosztalgia ide, nagy nevek oda, meggyőződésem, hogy a jelenlegi F. O. felállás a legerősebb, mióta csak létezik a zenekar. Részint, mert Földi Tomi és Geletey Fuck’n Gyuri nagyon jó zenészek, akik simán eljátszanak mindent, amit kell. Részint pedig, mert mindketten abszolút hitelesek, akiknek elhiszed, hogy élnek-halnak a rock and rollért, akik tényleg a magukénak érzik ezt a zenét. Ami nélkül ez nem megy. Mert zsoldosokkal nem lehet dark rockot művelni, akármilyen jónevű janicsárképzőből is szalajtották őket.
A békésen együtt ünneplő tömeg ismét végig egy szívvel élt együtt az időtlen klasszikusokkal, mely ritka harmónia harmadik lehetséges oka a zenekar tagjainak felnőtt viselkedése. Ugyanis Jerabek Csabiék sosem vitték vagy teregették ki a zenekari ügyeket a közönség elé. Miként az esetleges politikai, vallási, közéleti véleménykülönbségeiket sem a neten ütköztetik egymással, mint szokták azt mások, máshol, a saját kárukra. De az F. O. System tagjainak interjúiban olyan kommunikációs öngólok sem kerülnek soha elő, mint mondjuk az egykori tagok szapulása. Vagy az olyan dedós hisztizések, mint mikor valakinek 30-35-40 év múltával jut eszébe ősrégi dalok szerzőségének megváltoztatása, majd mindezzel ráadásul nem a jogvédőhöz vagy az egykori zenésztársaihoz fordul, hanem a könnyen megosztható és hiszterizálható közönséghez.
Negyedrészt pedig az F. O. System tartós sikerének legfőbb titka, hogy az alapítók hűen megőrizték a korabeli hangulatot. Az ötvenpluszos törzsközönség pedig láthatóan-hallhatóan boldogan énekli együtt velük a tartalmas és számukra még mindig fontos dalokat. Most ismét leírhatatlan hangulat kerekedett. Működött Mátyás Attila karmesteri karizmája, működött a zene varázsa, miként a közönség lelkesedése is újra és újra visszahatott a művészekre. Ez az, amit nem lehet se tanulni, se megjátszani. Vagy van, vagy nincs.
A nagy számok törvénye alapján persze nyilván ennek a zenekarnak a rajongói között is lehet pár baromarcú, kártékony, önző alak. De szerencsére nem tudnak érvényesülni, mert a tiszta tekintetű többség nem vevő a bajkeverők üzelmeire. Így aztán az első sorokban zajló össznépi pogó is nagyjából olyan volt, mint amikor a már idősödő és pocakosodó Puskás Öcsi előbb tízből tízszer eltalálta a pipát, majd még lazán bebombázott egy őrületes gólt a spontán bemutatója végére. Százkilós, ötvenpluszos rockerek, metalosok, punkok, darkok, gothok, skinek, skasok és mások gyúrták egymást, teljes egyetértésben. Baleset, sérülés, ellenségeskedés, harag és dühösködés nélkül. Ilyet se tapasztalni sehol máshol. Mert az F. O. Systemnek nemcsak a dalai és a koncertjei unikálisak, de az általuk vonzott közönség is. Még, még, még…
Videók: Jozé / TTT Nemzeti Rockarchívum
Fotók: Polgár Péter
