2025. március 15. – MANYI Kulturális Műhely

A 2013-ban alakult Muriel 2024 november végén adta ki első magyar nyelvű nagylemezét, a Mr. Flamingo-t, melyről nemsokkal a megjelenés után a Rockinform közönsége is olvashatott már.

Ahogy annak a cikknek a végén megígértem, a lemezbemutatóra is ellátogattam. A koncertre a MANYI Kulturális Műhelyben került sor, ami egy kisebb klub Budapesten, nem messze a Margit-híd budai hídfőjétől.

A színpadot a dallamos, kicsit alteros rockzenét játszó Bors melegítette be. Zenéjük elnyerte a közönség tetszését, akik már az első fellépő alatt is – a hely méretéhez képest – szép számmal jelen voltak, de amikor a Muriel legénysége elfoglalta a színpadot, még inkább megtelt a nézőtér.

Méhes Adrián (ének), Jobbágy Bence (gitár, vokál), Szeifert „Jason” Bálint (basszusgitár, vokál) és Tálas Áron (dob, vokál) a kiírt időpontban, 9 órakor elkezdték a koncertet, amiről meg is jegyezték, hogy nekik is szokatlan ez a pontosság.

A koncert a csapat 2014-es debütálólemezének első számával, a She’s Insaint-tel indult, ami minden szempontból remek választás, hiszen egyrészt egy olyan lendületes dalról van szó, amely mindig megalapozza a hangulatot, másrészt pedig sokaknak régi kedvence a Muriel koncertjeit rendszeresen látogatók közül. Ezután két másik, az első lemezről ismert tétellel haladtunk tovább, előbb a Low, majd az 11 Million Miles következett.

Az utóbbi években sajnos csak néhány koncertjükön voltam a srácoknak, de mindig nagyszerű élmény számomra látni és hallani Bence jellegzetes gitározását (nem csak a szólókat, de persze azokat is), Bálint basszusgitározását és Áron dobolását. Mindhárman hangszerük mesterei, és eközben remek vokálokkal egészítik ki Adrián énekét, akinek különleges orgánumát mindig öröm hallgatni.

Épp csak újra „rácsodálkoztam”, hogy milyen fantasztikus kis csapat ez, amikor belekezdtek az új lemezbe, melynek számait egy kivételével mind eljátszották – csak az albumot záró Cukornád maradt ki.

A srácok szinte mindegyik szerzeményről elmeséltek egy-két apróságot, ami külön jót tett a hangulatnak. Nekem az is nagyon tetszett, hogy nem csak egyikük konferált, hanem mindenki mondott pár szót.

A Mr. Flamingo nyitánya, a Torreádor élőben is legalább akkora lendülettel robbant be, mint a lemezen, és már eközben feltűnt, hogy alapvetően ugyanúgy szólal meg a produkció, ahogy rögzítésre került. Ez a továbbiakban is szinte végig így volt – amennyire össze tudtam hasonlítani az élőben és a lemezen hallottakat.

Az Akit akar előtt Árontól megtudtuk, hogy ennek az alkotásnak Kimnowak volt a munkacíme, ezután pedig élőben csodálhattuk a gyönyörű négyszólamú vokált, valamint azt, ahogy Áron helyenként úgy veri szét a dobot, ahogy tőle ritkán látjuk.

A Körbeér megint szövege és egész hangulata kifejezetten szomorú, hiszen arról szól, ahogy az élet elszalad az ember mellett a sok halogatás közepette. Azt gondoltam volna, hogy nem tud rám átragadni ez az atmoszféra, hiszen ez egy igazán vidám este volt, ráadásul épp egy olyan időszakban vagyok, amikor végre nekiálltam jó pár olyan dolognak, aminek már rég itt volt az ideje… És mégis. Adrián hangja és az egész zene annyira erősen hatott rám, hogy pillanatok alatt átjárt az az érzés, amit ez az alkotás közvetít.

A jóval pörgősebb és másképp szomorú, közéleti-közérzeti Kibírom simán egy pillanat alatt átlendített ezen a keserédes pillanaton, és ekkor, enyhén ugrálva és énekelve döbbentem rá arra, hogy milyen jól szól ez a koncert, és hogy egy ilyen pici klubban ez bizony nem magától értetődő, talán még a mai technikai feltételek mellett sem.

Szerencsére nem csak én élveztem ennyire a történéseket: látszott, hogy a közönség többi része is lelkes – a zenekarról nem is beszélve.

A zenészek a lemez címét adó Mr. Flamingo-val folytatták, de előbb még Bálint elmesélte nekünk, hogy ennek munkacíme LGT volt, melyet ő a valaha volt legjobb magyar zenekarként említett meg itt. Ez a tétel valóban az Locomotiv funkysabb időszakára emlékeztet, és a többszólamú vokál is megidézi Presseréket. A lemezajánló cikkemben leírtak pedig meghallgatásra találtak: az egyébként kiváló basszusgitárszóló élőben hosszabb volt!

Ezután megszakadt az eddigi „rend”, azaz nem a lemez sorrendjét tartva mentünk tovább, hanem a 2022-es Körbeér kislemezről hallhattuk a Zsebest, mely tökéletesen illett ide, hiszen stílusában hasonló a nagylemez címadó dalához.

Számomra talán a koncert csúcspontja volt a Kiszáradta, amelynek indulása élőben talán még erősebb, mint az ebből a számból készült két felvétel bármelyikén. Úgy éreztem, nagyon egyben van ez így, mind a hangszeresek játékát, mind az éneket, vokált tekintve.

A Sacramento is nagyot ütött élőben, itt is mindenki a legjobb formáját hozta, és külön jót tett a megszólalásnak, hogy volt olyan verze, amit a hatalmas gitárszólót is bemutató Bence együtt énekelt Adriánnal.

A Klementin Utca 4 vokálok terén igazán erősre sikerült: a négyszólamú refrén mellett volt olyan verze, amit Bálint, és volt, amit Áron énekelt Adriánnal, aki a végén élőben játszotta el a delay-t, az „utcakövek” szó visszhangzásával, melyért később, a bemutatáskor ki is érdemelte a Méhes „Delay” Adrián nevet.

A nagylemezzel végeztünk ezen a ponton, de a műsor szerencsére még folytadódott. A Körbeér következett, mely a 2022-es, háromszámos EP címadója. A szöveg a mai 30-40-esek és az őket (minket) megelőző két generáció sorsát foglalja össze pár percben, de persze a jövő nemzedékről is szó esik. A vidámságból kicsit át kellett hangolódni ennél a körbeérésnél is, és már nem csak nekem, hanem a srácoknak is, de végül összejött az a katartikus pillanat, amit egy olyan alkotástól várok, amely kis túlzással a saját apámat és nagyapámat énekli meg, akik már rég nincsenek köztünk…

Ezek után, pláne ennyire a hajrában, elengedhetetlen volt, hogy pörgősebben folytassuk, amire tökéletes választás volt egy újabb „klasszikus” az első lemezről, a Gay Zeppelin. Ez a szerzemény, amelyben van egy olyan basszusgitáros-gitáros betét, amivel több mint tíz év után sem tudok betelni, láthatóan a friss alkotásoknál jobban megmozgatta a közönséget, akikről az volt az érzésem, hogy a régebbi számokat jobban ismerik és szeretik, mint az újakat.  

Végezetül az első, magyar nyelven is megjelent saját dal, a 2017-es Doggy Bag kislemezen helyet kapott Ez a világ hangzott el, melynek szövegét többen is énekelték, és amely méltó zárása volt az estének.

A Muriel él és létezik. Nagyszerű koncertet adtak a nemzeti ünnep estéjén, és remélem, hogy sok hasonló alkalom lesz még a közeljövőben, akár nagyobb helyszínen, de legfőképpen hosszabban, ugyanis ez a műsor csak egy órán át tartott.

Hatalmas szívfájdalmam, hogy ez a zenekar nem ismertebb sokkal szélesebb körben, és hacsak nem történik valami nagyon váratlan, ez valószínűleg már így marad. Mindenesetre én mindenkinek ajánlom őket, és ha csak tehetem, ott leszek a következő koncerten is!

Fotók: Jakab Gergely