Az október végi, újraindított Budapesti nagykoncertek sorozatában két egymás követő napon lépett fel Sting, a Police együttes egykori énekese és a The Cure zenekar: a két csapat hasonló stílusú kulturális, társadalmi közegben született az 1970-es évek végi punk és a korai új hullám, new wave Angliájában: 1980-as évektől hasonló popzenei ikonjai világsztárjai lettek a globális Music Television generációnak. Sting világsztárként az 1980-as évek közepére már szólókarriert kezdett, mára tizenhétszeres Grammy díjasként hamar öntörvényű, műfajok között erősen kísérletező zenei utat járhatott be; de ismét közös lehetett a két világsztár zenei produkció életében az, ahogy a Covid19 világjárványt követő lezárások idején és utána próbálták az óriási kulturális, társadalmi változásokat művészileg, zeneileg feldolgozni.
Kísérleteikből Sting válasza (a) The Bridge lemeze volt, ami átalakította félbemaradt My Songs tunéját: a zenész későbbre tolt hazai koncertjén ezt az új zenei/szellemi irányát is kíváncsian várhatták a rajongói.
Sting már tizenkettedik alkalommal lépett fel Magyarországon, elsőként még a rendszerváltás idején. 1988. szeptember 6-án a Népstadion emlékezetes kis nagy generációs ’once in a lifetime’ eseményén, a korábban nem látható sztárparádét felvonultató koncerten, az emberi jogokat képviselvejött hazánkba. Fellépő társai: Bruce Springsteen, Peter Gabriel, Tracy Chapman, Youssou N’Dour, Hobó, Bródy János. Az Amnesty International Human Rights Now! Tour demonstráció dugig telt Népstadionjában került megrendezésre.
1996. május 23-án a Mercury Falling Tour és rá négy évre, 2000. június 12-én a Brand New Day Tour részeként a Kisstadionban adott koncerteket az énekes, majd ismét négy év múlva, 2004. június 5-én, a zsúfolt Felvonulási téri Kapcsolat koncerten zenélt a Sacred Love Tour műsorával – közel 400 ezer néző előtt.
Visszatérő lett az Arénában, 2006. június 20-án a Broken Music Tour, majd 2010. november 6-án és 2011. június 30-án két új Symphonicity Tour és 2017. október 13-án már a 57th & 9th Tour műsorával.
2018. november 24-én pedig már ismét szabadtéren lépett fel, nagy, több tízezres közönség előtt adta elő a Hősök Terén az új, Shaggy-val közös friss lemezének dalait: Sting & Shaggy: The 44/876 Tour.
A My Songs Turné pedig már a jelenbe ért, 2019. július eleji Budapesti koncertje a Covid19 vírus első hullámai előtti pillanatban zajlott; a turnéja félbe is szakadt és Sting a válságok idején stúdióba vonult.
2021. november 19-én jelent meg a The Bridge lemeze, A Híd ami összeköt több műfajt – rock, jazz-blues, reagge, folk zenét-, vagy lezárások elszigetelt embereit, korszakokat: mint az 1970-1980-as évek Police korszakát és Sting későbbi, szólista idejének új évtizedeit, vagy a 2000-2010-es évek zenei jelenidejét.
Gordon Matthew Thomas Sumner 1977 elején költözött Newcastle-upon-Tyne északkelet-Angliájából Londonba, Sting néven basszusgitáros énekesként megalakítva a Police triót Stewart Copeland dobos, Henry Padovani gitáros társaival. Első punk-rock Fallout/Nothing Achieving kislemezük után májusra
Andy Summers lett a gitárosuk és kezdték felvenni új stílusú, világhírűvé vált 1977/78 évi sikerdalaikat (Roxanne/Peanuts, Cant Stand Losing You/Dead End Job, So Lonely/No Time This Time); 1978 január az Outlandos d’Amour album és 1979 február Reggatta de Blanc lemez felvételével folytatták a sikereiket (Message in a Bottle/Landlord, Walking on the Moon/Visions of the Night) és az 1970-es évek végére, az 1980-as évek legelejére a Zenyatta Mondatta (1980) albummal meg is született a klasszikus Police: (Don’t Stand So Close to Me, Voices Inside My Head , De Do Do Do, De Da Da,Man in a Suitcase…)
1980 elején indul turnéjuk már több mint 10 országot érintve, túllépte az UK/USA angol nyelvterületét, 1981 elején és 1982-ben megkapták első két Grammy-díjukat (Reggatta de Blanc, Behind My Camel).
A Ghost in the Machine (1981) és a Synchronicity (1983) nagylemezekkel pedig már világsztárrá is váltak: (Spirits in the Material World, Every Little Thing, Synchronicity, King of Pain , Every Breath You…)
1978-1983 közötti öt évben öt toplistás nagylemezt adtak ki és hat Grammy-díjat nyertek, több turnét adtak, de Sting ezután szóló karriert kezdett, évekkel később volt csak ideiglenes The Police Reunion (2007).
A zenész 1985-ben szólóalbummal debütált (The Dream of the Blue Turtles), majd pár évente új lemezt adott ki (1987 Nothing Like the Sun, 1991 The Soul Cages, 1993 Ten Summoner’s Tales, 1996 Mercury Falling 1999 Brand New Day), melyek dalai között markáns, egyéni és emlékezetes Sting slágerek is születtek. Dalai – Set Them Free, Russians, Englishman in New York, Fragile, All This Time, Mad About You, Fields of Gold, Shape of My Heart, Desert Rose, Brand New Day – máig is meghatározó műsorszámai.
Az új évtized új zenei projektjei egyre könnyedebb, bizonyítási kényszertől mentes kisérletekké váltak: 2003 Sacred Love, 2006, Songs from the Labyrinth, 2009 If on a Winter’s Night, 2010 Symphonicities.
Legutóbbi albumai – mint a musicalhez írt lemez (2013 The Last Ship) és a New York-i kereszteződés nevét „elnyerő” lemezprojekt (2016 57th & 9th), vagy a Shaggy-vel közösen kiadott, Anglia és Jamaica hívószámáról címzett album (2018 44/876) – még nyugodtabb, játékos önérvényű zenei útjaivá váltak. Folytatta a korábban megkezdett sort a saját dalait újraíró 2019-es My Songs és a vírus idején felvett 2021-es The Bridge is.
Sting My Songs Turnéja még a Covid 19 előtt indult, többek között 2019. július 2-án már Budapesten is fellépett ezzel a műsorával az Arénában: a világjárvány azonban a folytatást elhalasztotta, a világkörút tervezett ívét kettétörte, a lekötött időpontokat átütemezték, a leállás évében a zenész új dalokat írt.
The Bridge tizenötödik stúdióalbumának számait, öt év után az első kifejezetten újra rock irányultságú koncept albumát a lezárások korszakában írta és részben az elszigeteltség, a veszteségek feldolgozása inspirálta, és a globális politikai/társadalmi zűrzavar humanizálása volt a cél – a korábbi öntörvényű és művészileg nagy szabadsággal, ambícióval csapongó/kísérletező, nem rockzenei lemez projektek után.
On the Bridge néven a művész az interneten heti rendszerrel új sorozatot indított, ahol bepillantást adott a mindennapjaiba az új album készítése közben, ami rajongói körben egy nappal korábban jelent meg, mint a nyilvánosság számára, és ezzel is új közösségi aktivitást adott a rá figyelő emberek tömegeinek.
Weboldalt tett közzé (thebridge.sting.com), ahol koncepciós leírások, dalrészletek mutatták a közösség, az időben és térben elkülönült részek újra összetartozását, az összekapcsolt világok erejének lényegét: „Az album dalai áthidalják az emberek közötti világokat, melyek az egyik hely és a másik között, az egyik lelkiállapot és a másik között, az élet és halál, a kapcsolatok között… Mindenki között vannak.”
Az idén már 71 éves énekes-basszusgitáros-szerző még tavasszal jött volna eredetileg Magyarországra, de év elején a lekötött március közepi koncertjét áttették a korona-vírus járvány miatt őszre: a döntés is egyértelműen egy veszélyesebb forgatókönyvet vázolt a szervezőknek, mindent lemondtak március 7 és 21 között.
Az itthon elmaradt dupla koncertből Debrecenben szeptember 29-én megtartották az elsőt, és október végi főkoncert már a második volt: aznap egy rajongói klub számára is előadott tizenegy dal (1. Sister Moon, 2. What Could Have Been, 3. Whenever I Say Your Name, 4. Loving You, 5. I Burn for You, 6. Moon Over Bourbon Street, 7. Mad About You, 8. She’s Too Good for Me, 9. Sacred Love, 10. Straight to My Heart, 11. Consider Me Gone) érdekessége volt, hogy csak két közös dala volt a főkoncertével.
A Cure arénás bulijához képest még konszolidáltabb és minden fajta társadalmi és kulturális rétegből vagy csoportból, korosztályból érkeztek emberek a helyszínre, bizonyítva, hogy: Sting és zenéje mindenkié is. Bent, a lassan megtelő házban Sting már közel középkorú fia, Joe Sumner kezdett előzenekarként – egy szál akusztikus gitárral énekelve, saját magát kísérve, a közönség számára ismeretlen fok-rock dalaival. Közel fél óra játékát és Sting hangszínéhez, tónusához hasonló énekét a közönség végig megtapsolta, de a Cure előzenekarának helyzetével szinkronban Joe-nak is nehéz feladat adódott apja árnyékában.
A főszereplő és zenekara kezdésként az egyik legjelentősebb/legerősebb Police sikerdalával indította műsorát. A Message in a Bottle volt az egyik legelső kult sláger, ami elindította a Police és Sting sikerszériáját.
Sting szokásos basszusgitáros-énekes posztján zenélt végig, szintén szokásos 1950s Fender Precision Telecaster Bass hangszerével – aminek az első prototípusa még Sting-gel egyidős 1951-es Leo Fender hangszerkészítő konstrukciója, a világ első már populex tömegesen gyártott kísérleti basszusgitárja volt.
Speciális ujj játékkal használt hangszerét maga az idő koptatta, relic-elte, de az idén már 71 éves zenész önmaga is relic/relikvia érzését keltette, önellentmondásos módon tele játékos zenei energiával.
A basszusgitáros zenész posztját – az utolsó Fragile dal kivételével, ahol gitáron játszott – végig meg is tartotta, rögzített mikrofonállványa, állása nem volt, végig fej mikrofonnal, fül monitorral énekelt, szabadon, ami nem rögzítette a színpad középén – így végig mozgott/énekelt mindkét oldali közönségnek felváltva.
Zenekara, régóta stabil gitárosán, Dominic Milleren kívül kibővült annak fiával Rufus Miller gitárossal és családias légkört fokozta, hogy Joe Sumner, Sting elsőszülött fia, aki az egyszemélyes előzenekar is volt, az utolsó blokkra (King of Pain, Every Breath You Take) beszállt énekelni apa fiú duett jelleggel.
A válogatott fiatal zenész csapat tagja volt még Josh Freese dobos (aki az előző generáció tagjaként az előző napi fellépő The Cure pólóban dobolta végig az estet), Kevon Webster billentyűs, Shane Sager a szintén zseniálisan fiatal szólista harmonikás, valamint Melissa Musique és Gene Noble vokalisták…
Egymás után hangoztak fel fő reperoár jobbnál-jobb slágerei és mire a közönség feleszmélt, már az est, a koncert első ötöde le is zajlott a Sting és a Police korszakainak jelentősebb emblematikus tételeivel: (1. Message in a Bottle, 2. Englishman in New York 3. Every Little Thing She Does Is Magic), majd Sting konferálni és általában csevegni, beszélgetni, mesélni is kezdett – felvezetve a Bridge egy dalát.
Az (4.) If It’s Love dal vicces fütyülős száma a szerelemről, mint betegségről, balesetről értekezett és felvezette a következő, már a szokásos Sting szóló blokkot, a mindenkinek megadni mindent elv szerint kissé leültetve, vagy helyretéve a fősodor mainstreem irányú populáris szórakoztatóipari dalcsokrot: (4. If It’s Love, 5. For Her Love, 6. Rushing Water szintén Bridge , 7. If I Ever Lose My Faith in You).
Majd egy szakrális Sting szóló projekt dal és egy zseniális Police nóta újragondolása helyretett mindent ismét, visszavarázsolva a közönséget az igényesebb zeneiséggel megigézett 1980-as évekbeli Police záró koncertek rock/reaggea stíluskavalkádjába: (8. Fields of Gold 9. Spirits in the Material World).
A hideg-meleg, régi és új, low and high mesteri vegyítésével ismét egy olyan blokk következett, ami úgymond akár le is hűthette azokat, akik kezdték elfelejteni, hogy mégis egy Sting koncerten vannak (10. Brand New Day, 11. Shape of My Heart, 12. What Could Have Been, 13. Whenever I Say Your).
A „százszoros” Grammy díjas szerző dalaiból a Police szerzemény arány a húsz dalból mintegy nyolc volt, ami több mint egyharmada lett a műsora egészének. A Police korábbi korszakát természetesen a végére időzítették: láthatóan maga szerző sem kívánt harcolni saját korai sikereik ma is átütő erejével.
A vége előtti fő szakaszra pedig a zenészek ismét visszatértek egy nagyobb lélegzetvételű, Police idők inspirálta zenei blokkhoz, ami még fénytechnikával is emeltebb hangulatú, és már a rajongókat együtt énekeltetve is még átütőbb és erősebb lett… Ekkorra, a végére már a főszereplő is kissé felszabadultabbá vált. (14. Walking on the Moon, 15. So Lonely (Bob Marley’s No Woman No Cry snippet) 16. Desert Rose)
A koncert a végére teljesen átalakult, mint a Police elköszönése idején, mikor a stadionok megteltek a lassú és középtempójú úszó slágereik hangjaival és a közönség egymást is figyelve meg is merítkezett, úszott a varázslatos Police himnuszokban, a rock-reggea-rasta fesztiválos régi szeretet tengerében… A művész hangját saját fia, Joe Sumner duettje kettőzte, tónusban apa-fia hangként erősítetve színezte meg, egyszeri hangulatot elérve a koncert kilépéseként (17. King of Pain – with 18. Every Breath You Take).
A rövid szünet utáni rövid, két dalnyi ráadásra visszajött Sting és zenekara, ott folytatva, ahol befejezte – nagyjából itt kezdődhetett, folytatódhatott volna az igazi koncertélmény a Police debütáló ős dalával.
Utolsó, erőszakellenes Fragile dalát az ukránok, a háború ellen tiltakozó oroszok, az iráni nők számára ajánlotta, a békére emlékezve, és arra, hogy milyen törékenyek is vagyunk. (19. Roxanne, 20. Fragile)
Sting Setlist – My Songs Tour – 2022. Október 27. Budapest Aréna
1. Message in a Bottle (The Police)
2. Englishman in New York
3. Every Little Thing She Does Is Magic (The Police)
4. If It’s Love
5. For Her Love
6. Rushing Water
7. If I Ever Lose My Faith in You
8. Fields of Gold
9. Spirits in the Material World (The Police)
10. Brand New Day
11. Shape of My Heart (Juice WRLD’s “Lucid Dreams” snippet)
12. What Could Have Been
13. Whenever I Say Your Name
14. Walking on the Moon (The Police)
15. So Lonely (The Police) (Bob Marley’s “No Woman No Cry” snippet)
16. Desert Rose
17. King of Pain (The Police) (with Joe Sumner)
18. Every Breath You Take (The Police)
Encore:
19. Roxanne (The Police)
20. Fragile (dedicated to people in Ukraine and the women in Iran)
Sting Setlist 2. – My Songs Tour – 2022. Október 27. Budapest Aréna
1. Sister Moon
2. What Could Have Been
3. Whenever I Say Your Name
4. Loving You
5. I Burn for You
6. Moon Over Bourbon Street
7. Mad About You
8. She’s Too Good for Me
9. Sacred Love
10. Straight to My Heart
11. Consider Me Gone
