Zsellér Jenő énekes, gitáros, dalszerző, a múlt század hatvanas éveinek közepén kezdett zenélni. A fehérgyarmati Collars és Zéta együttesek frontembereként élte meg a hőskorszakot. Miközben a fővárosi egyetemi évei alatt az országosan ismert bandák koncertjeit is látogatta. Jenő az aktív zenész korszaka után sem távolodott el a zenétől. Alkalmi fellépésein túl, inkább dalok komponálásában élte ki zenei hajlamait. Jó zenészeket, énekeseket ajánlott a Rock Színházba, és zenei témájú festmények elkészítését is kezdeményezte. Egy igazi „reneszánsz ember”, aki eközben bölcsész-népművelő diplomát szerzett, kiállítások szervező-rendezőjeként, művészeti hagyatékok ápolójaként, művészeti szakíróként és a műkereskedelem terén igazságügyi szakértőként is jegyzik.
A beszélgetés harmadik részében egyebek mellett a Zéta utóéletéről, a Jenő ajánlása által Rock Színpadra került művészekről, Németh Miklós rock festményeiről, Birta Laci Rock Renaissance projektjéről és a Dancsák Gyulával készült újkori Zsellér felvételekről esett szó.
Mi történt a Zéta feloszlását követően?
A tőzsgyökeres gyarmatiak, Papp Laci és Miski Zoli új tagok bevonásával más-más formációkban folytatták tovább. Majd Papp Sanyi kikerült az akkori NDK-ba, ott végezte el az egyetemet, mérnök lett. Miski Zoli kocsmát nyitott, Papp Laci pedig kereskedő feleségének segédkezett minden téren. Én a sikertelen jogi pályára való felkészülésemmel felhagyva, bölcsész népművelői diplomát szereztem. A képzőművészet iránt érzett nagyfokú érdeklődésem a műkereskedelem irányába vezérelt, s ezen a téren képeztem magam tovább. Olyannyira, hogy végül is az évek során igazságügyi szakértővé avanzsáltam. Ráadásul egy művészi hagyatékba is bekerültem.
Mit lehet erről a tevékenységedről tudni?
Tóth Menyhért festőművész életművének nagy hányadát adtam át végrendeleti megbízásból az államnak. Később egy másik festőről, Németh Miklósról adattam ki egy monográfia szerű, figyelemfelkeltő jellegű könyvet. Miközben, mint művészeti szakíró, sorra kiállításokat nyitottam, szerveztem és rendeztem. Ezek jórészt még ma is meghatározzák tevékenységeim körét.
Miként áldoztál a zenei igényeidnek zenekar nélkül?
Az aktív zenekari szereplést 1974-ben hagytam abba, nem sokkal azután, hogy Birta Laci visszament Dunaharasztiba. Majd, miután Pestre költöztem, inkább csak a négy fal közötti zenekomponálással elégítettem ki a zene iránti vágyódásomat. Például 1977-ben, amikor Elvis Presley meghalt, egy kis dalt szereztem az emlékére. Stílusában úgy hasonul az elvisi világhoz, hogy annak utánzása még csak fel sem merül, teljesen önálló mű. Persze azt a dalt is csak az utóbbi években tudtam rögzíteni. Így viszont sajnos ezzel a számommal is elkéstem.
Ha élne szegény Komár Laci, biztos felkeresném, s megmutatnám neki. Őt is ismertem személyesen. És milyen különös, épp egy fehérgyarmati fellépése kapcsán ismerkedtünk össze. A beszélgetéseink során említette, hogy nagyon szeretne kijutni Amerikába, Memphis-be, hogy megnézze az Elvis Múzeumot.
Hála Istennek, ez a vágya teljesült! Tehát a Zéta után dalokat írtál, miközben mentorként, szerzőként, szervezőként, ötletgazdaként és úgymond beajánlóként is alaposan letetted a névjegyed…
1978-ban megnősültem, s a zene iránti érdeklődésem leginkább a Miklós Tiborral meglévő barátságom folytán alakult a külvilág felé. Bulikra, koncertekre ritkábban jártam, viszont nagy érdeklődéssel kísértem Tibi ambiciózus tevékenységeit a musical világában, ebből eredeztetően pedig a Rock Színház létrehozásában.
A tehetséges zenészbarátaim sorsát pedig mindig is a szívemen viseltem. Ennek talán legjelentősebb epizódja az, hogy – mivel kellettek jó zenészek és énekesek a társulat működéséhez – én a szatmári végekről ajánlottam meghallgatásra a mátészalkai „Kiskoku” Kovács Zoltánt és Nagyecsedről Homonyik Sándort. Meghallgatásuk után aztán mindketten hosszabb-rövidebb ideig szerepeltek is a színházban, Zoli zenészként, Sanyi pedig fellépő színész-énekesként.
Később aztán Kiskoku és gyermekei Hajdúszoboszló rockzenei életének meghatározó figuráivá váltak. Homonyik Sanyi pályájához pedig nem kell kommentár, napjainkban is közismert és elismert énekes.
Amint az eddigiekből is kitűnik, jó kvalitás érzékkel rendelkezem, s ha meglátok, hallok egy tehetséges valakit, aki történetesen nincs a helyén, annak egyből segíteni akarok a lehetőségeim szerint. Így voltam legutóbb Kósa Zsolttal is, aki az egri Team Rock Band énekese volt, amikor megismertem. Ha jól emlékszem, 2004-ben Csepelen, a Radnótiban hallottam egy Radics Béla emlékére szervezett koncerten. Olyan volt a hangja számomra, mintha Robert Plant és Ian Gillan orgánumát ötvözték volna. Kiderült, hogy ez alkalommal sem nyúltam mellé, mert ez a tenor hangú énekes négy oktávon tud brillírozni. Őt is Miklós Tibi figyelmébe ajánlottam. Életútjának némi kacskaringói után végül is Demeter György színész-énekes oldalán rockszínpadra, a musical vonzásában pedig a musicalszínház világába került. Számos társulat tagjaként jelentős sikereket ért el.
Ha jól tudom számos rockfestmény elkészültét is te kezdeményezted…
A könnyűzenei világot a képzőművészettel, a festészettel is összeverbuváltam. Németh Miklós festőművész barátom, aki sajnos már nem él, szintén nagy rajongója volt a beat- és a rockzenének.
Figyelmébe ajánlottam néhány külföldi és hazai zenészt, énekest. Így ő elénk varázsolta és megörökítette ecsetjével Jimi Hendrix, Stevie Wonder, Madonna és John Lennon portréját. Ez utóbbi festményt ajándékba kapta tőlünk a híres zenész özvegye, Yoko Ono, az 1986. évi budapesti koncertje kapcsán.
De Németh kézjegyével ellátott festmény készült Radics Béláról, Zalatnay Saroltáról, Horváth Charlie-ról és kiemelten az én hathatós közbenjárásomra Birta Laciról is. A Birta Laci féle egészalakos festmény sokáig a gitáros szobájának egyik falát ékesítette, s hogy megvan-e még, nem tudom. Laci temetésén egy másik róla készült kép volt látható, amely inkább realisztikusabb kinézete miatt kerülhetett oda, az elvontabb jellegű Németh-festmény helyett. A Radicsról készült kép több változatban is a tulajdonomban van. Fel is ajánlottam egyet a Rockmúzeumnak, de nem garantálták a falra tételét annak nagysága miatt. Kevés a falfelület, s kell a hely más zenészeknek.
Talán inkább olyan helyre kéne adományozni, akiknél alapértelmezés, hogy Béla mindig, mindenhol fixen a főhelyen van. Akiknek a szíve Radicsé, Táncié, Birta Lacié és a többi kívülállóé.
Hogy tovább fantáziáljak, említettem, hogy Laci sosem látta a Bélát. Sajnos, mostmár csak holtukban, de mégis egymás mellé kerülhetnének, festményként.
Drukkolok, hogy sikerüljön! Gondolom, van olyan magyar közgyűjtemény, motoros klub vagy hazafias egyesület, amelyik szívesen látná őket főhelyen egymás mellett, akiknél egyaránt érték a jó zene és a brancson kívüliség. Birta Laci temetésén például számos olyan zenész és szakmabeli vett részt, akik Bélához is kötődnek.
Visszatérve az életművedre. Ugye jól emlékszem, hogy már a hőskorszakban is voltak saját számaitok a Zétával a feldolgozások mellett?
Igen, persze.
Volt más dalszerző is rajtad kívül?
Csak az én szerzeményeimet játszottuk. A többieknek nem voltak ilyen hajlamaik, legalábbis én nem tudok róla. Mondjuk azt, hogy ezen a téren méltányosak voltak velem szemben, hagytak érvényesülni. Cserébe viszont nagyon jól muzsikáltak. Egy kicsit azért korrigálnom kell az imént mondottakat. Ugyanis Birta Laci –igaz, évtizedekkel a Zéta után- és egyértelműen Ritchie Blackmore hatására, de elkezdett úgynevezett reneszánsz rockszámokat komponálni. Amelyek nekem is tetszettek és biztattam további olyan típusú számok létrehozására. Panaszkodott ugyanis, hogy néhány zenésztársa egyformának, túlzottan egysíkúnak ítélte meg ezen szerzeményeit, s amelyek bemutatására, népszerűsítésére külön zenekart, egy trió felállást is létrehozott. Én azzal nyugtatgattam, hogy nagyon is jók azok a számok, magas színvonalúak, de inkább csak a vájtfülűeknek valók. Mondanom sem kell, hogy érvelésemmel nemigen tudtam megnyugtatni.
Magam is így voltam ezzel. Most pedig, hogy már ő is az égi zenekarban játszik, még nehezebbé vált a szerzeményei jogosítása és a kiadása. De a remény hal meg utoljára. Örökké nem eshet, egyszer az ő életműve is a helyére fog kerülni.
Én javallanám, hogyha egyszer a HitRock zenekar csinálna egy újabb, szintézis jellegű CD-t, akkor egy szám erejéig Birta Laci egyik reneszánsz száma is megszólalhatna azon. Igaz, az ő zenéjük alapvetően más, de mellette színes és sokrétű is, szerintem beleférne. Ez szintén a vágyálmok kategóriájába tartozó dolog.
A HitRock 40. évfordulójára az akkor új stúdióalbum mellett sikerült kiadatnom egy válogatás CD-t is, rajta néhány korabeli Ikarusz demóval. Csodával felérő dolog volt. Miként a karantén-időszakban készített A vén csavargók című HitRock filmünk is. Elvben tehát nem lehetetlen, de nagyobb tétben mégsem fogadnék rá…
Visszatérve a Zétára, sok-sok évvel a feloszlás után volt még a zenekarnak néhány nagyszabású nosztalgiakoncertje. Egyfajta örömzenélés, amikor az öregfiúk összeállnak. Azokról mesélj, kérlek!
Annakidején, az akkori korosztály körében helyi legendává vált a banda. Azok pedig máig is kötődnek a Zétához, akik akkor voltak fiatalok, amikor mi muzsikáltunk. Tudod, hogy megy az élet ilyenkor: kapcsolatok kötődnek, szerelmek szövődnek, házasságok köttetnek, gyerekek születnek, válások történnek satöbbi. Tehát sok minden megesik egy ilyen zenekar működése kapcsán. A mi beat- és rocker-garnitúránk, amelyik velünk nőtt fel, sokszor emlegette, hogy jó lenne, ha újra összejönnénk. Sokan mondogatták, hogy mostanában divat a nosztalgia-koncert, hát csináljatok ti is ilyet! Nos, engedve a csábításnak, mi is létrehoztunk ilyen koncertet, ráadásul kettőt, illetve hármat is. Az elsőt 1995-ben, a másodikat 2008-ban. Az első alkalommal két helyen játszottunk, Fehérgyarmaton és a tivadari Tisza-parton, melyről újságcikk is készült.
Ugyanabban a felállásban, mint annakidején?
Igen, természetesen, és mindegyik nagyon sikeres volt. Annak ellenére, hogy nem tudtuk azt a színvonalat nyújtani, ami igazán elvárató lett volna egy jó nevű zenekartól. De hát az az igazság, hogy sokkal több gyakorlás kellett volna hozzá. A betanult régi feldolgozásokon kívül játszottuk az úgynevezett „maszek” számokat is. Azokat, amelyeket én komponáltam. Eredetileg négy szerzeményem honosodott meg a zenekar előadásában, amiből az egyik plagizálás áldozatává is vált. Egy Kocsis Janika nevű lakodalmas zenész, 2013-ban szemtelen módon levédette magának a Fújt a szél, s jött a vihar című nótámat. Pedig már 1971-ben is népszerűsítettük a számot azon a környéken. A Zéta feloszlása után pedig ezt a szerzeményemet a volt dobosunk, Miski Zoltán énekével adták elő, állandóan. De a mai napig játsszák az utánunk alakult zenekarok. Például ilyen volt FEM+1 nevű csapat, de még most is szerepel a Memorial együttes repertoárjában. Az ügy pikantériája, hogy a plagizáló Kocsis Janika 1976-ban született, tehát legfeljebb még csak szülei gondolatában volt, amikor a kérdéses dalt mi már megszólaltattuk és sikerre is vittük. Nevetséges az egész.
Amennyire én tudom, az évtizedek során egyfajta népdallá vált mulatós körökben. Ami azt is jelenti, hogy az ország keleti végeiben gyakorlatilag nincs is igazi lagzi a Fúj a szél… nélkül.
Lehet, hogy így van. Számomra úgy derült ki, hogy egy általam nagyon tisztelt zenész és zeneszerző kollégám, Pásztor István szólt nekem, aki Tokajban él, hogy egy Kocsis Janika nevű zenész, aki különféle esküvőkön és rendezvényeken szerepel, 2013-ban levédette magának az Artisjusnál az én számomat. A hír hallatára majd hanyatt estem. Hogy is van ez, hogy valaki csak úgy ellopja másnak a nótáját? Tudomásom szerint nagy bűnnek számít az ilyesmi. Zenészkörökben nem szeretik az idegen tollakkal ékeskedőket, az ilyesmit megveti a szakma. Az egykori zenekarom még élő tagjai és a régi gyarmati zenészek, meg a közönségünkből is jónéhányan teljesen föl vannak háborodva, s biztatnak arra, hogy indítsak plágiumpert az elkövető ellen. Nos, miután egy kicsit utánajártam a dolognak, kiderült, hogy egy Fehérgyarmaton most is működő zenekar vezetője, Póti György itt helyben, Gyarmaton tanulta meg a számot, s az tényleg, mint népdal „szájhagyományozódott”. Gyuri nekem egy telefonbeszélgetés során elmondta, feltételezhető, hogy a számot tőle leste el Janika, ugyanis ők 1995 tájékán zenéltek együtt Beregsurányban, akkor, amikor az ifjú bontogatni kezdte szárnyait. Akkor ösztönösen rá is kérdeztem, hogy miért nem zenéltetek tovább együtt, „lehetnétek akár egy nagy duó” is. Amire már nem emlékszem szó szerint, de valami olyasmit mondott nekem Gyuri, hogy talán jellembeli problémák miatt váltak szét. Nos, én úgy gondolom, hogy a plagizálás esetében is hasonló lehet a helyzet.
Esetleg nem játszottátok a Zétával 2008-ban? Mert akkor a felvétel alapján hamar pontot lehetne tenni az ügy végére…
Nem játszottuk. Méghozzá azért, mert a szám régebbi, mint ahogy Birta Laci hozzánk került. Így akkor inkább a látványosabb, gitáros rock számokat adtuk elő.
Milyen apróságokon múlnak néha dolgok…
Főleg, hogy 2013-at megelőzően nincs hanghordozón lévő felvételünk a kérdéses számról. Vagy, ha van is, az valahol kallódik. Visszamenőleg nagyon nehéz dolog a rekonstrukció, mert a korabeli hangrögzítési technika elavult, az akkori szalagos felvételek nagyrészt elenyésztek. Gondolj csak bele, milyen nehéz volt az utókornak például Radics igazán jó bulijait felidézni! Görcsöltek is vele eleget a szakemberek. Tehát ilyen esetekben a technika helyett marad a szájhagyomány.
Node, elkalandoztunk. Visszatérve a nosztalgiakoncertre, említettem, hogy eredetileg négy számomat játszotta a Zéta, rövid pályafutása során. A koncerten viszont épp a plagizált számomat nem játszottuk, mert az semmiképp nem illett volna bele a rockos jellegű felállásunkba. Ami beleillett, azok közül az egyik egy gitárszám, Kikelet címmel. Kellemes hangzású, akár a Shadows is játszhatná – mondta róla a hangszerelője, Dancsák Gyula. A másik kettő énekes nóta. Az egyik lassú jellegű, Egy boldogtalan éj a címe. A másik viszont igazi rockos kiállású, melynek a Szerencsevadász címet adományoztuk.
Pestre kerülésem során felújítottam baráti kapcsolatomat Dancsák Gyulával, a Korong együttes kiváló zenészével, néhány sikeres sláger, mint például a Menj el, szólt a lány vagy a Boldogság, gyere haza szerzőjével, aki felajánlotta, hogy meghangszereli a szerzeményeimet.
Két csodás dal, a Korongtól és Cserháti Zsuzsától…
Nagyszerű számuk még Az utolsó villamos, mely dalt Miklóska „Apu” énekli, élményszerűen.
Itt tartunk most, és az így meghangszerelt változatban jelentem be számaimat folyamatosan az Artisjus Jogvédő Egyesületnél. Utólag így jártam el -némi változtatással- a plagizált Fújt a szél, s jött a vihar című dalommal is. Mert nem akarok mégegyszer pórul járni…
Akkor, ha jól értem, jelenleg egyfajta duóként alkottok Dancsák Gyulával. Ezek az újrahangszerelt új felvételek is Zéta néven futnak?
Nem, csakis a saját nevemen. Összesen talán húsz dal lehet az, amit érdemesnek tartok arra, hogy meg legyen örökítve.
Ami nagyjából egy, esetleg két CD-nyi anyag. Terveztek belőle hivatalos kiadást?
Nem. Az ismerőseimnek, de inkább a barátaimnak elküldöm, mint ahogy korábban elküldtem neked is. Aztán kapok reakciókat. Ki merem jelenteni, hogy akiknek eddig elküldtem, azoknak kivétel nélkül mind tetszenek a számaim. Biztos vagyok abban, hogy nem hízelegnek nekem.
Miért nem próbálkozol a szélesebb körű terjesztéssel, illetve az esetleges médiaelfogadtatás kieszközlése terén?
Utaltam már rá, volt elég kudarcom. Biztos vagyok abban, hogy elutasítanának azzal, hogy a dalok nem korszerűek. Jó kifogás sose rossz. De, hogy is van ez, mert ami ma korszerű, holnap az lesz korszerűtlen. Hát, ilyen a körforgás. Én a zenében mindenevő vagyok, a számaim is sokrétűek. Messze nem egy kaptafára készültek. Annakidején Miklós Tibi barátom is a számaim változatos voltát emelte ki dicsérően. Azért is ajánlotta, hogy szívesen ír nekem szöveget. Ugyanakkor azt is mondta, hogy csak azt ne kérjem tőle, hogy ajánlja a számaimat bárkinek is. Ezzel nyilván azokra a klikkszerű állapotokra utalt, amelyek között a zenei életünk zajlik.
Nem sokkal a halála előtt találkoztam utoljára Tibivel a Rock Diszkontban. A kintornás szerencséje új, musicalszerű színpadi változatának a szövegkönyvét tartotta a hóna alatt. Ment tovább vele valakihez… Miután eldumálgattunk a felmelegített projektről, Tibi azzal fejezte be a beszélgetést, hogy nagyon jó, hogy végre elkészült, örül is neki nagyon, de ettől önmagában még semmi okunk sincs azt gondolni, hogy ez aztán valamikor színpadra is kerül. Majd sorolni kezdte mindazokat a linkeket, kerékkötőket, önsorsrontókat és egyéb bajkeverőket, akiken elcsúszhat a dolog…
Igen, pontosan erről beszéltem, gyakorlatilag mindvégig. Belterjes, önző és kiszámíthatatlan közeg.
Valamint, ha érzékeny típus vagy, akkor még erősen mérgező is.
Viszont épp a minap kaptam biztatást is. Kósa Zsolt, kiváló énekes barátom, miután meghallgatta a dalaimat megígérte, hogy felénekel néhányat. Ami nagy dolog lenne számomra. De, ha nem jön össze, akkor sem dől össze a világ. A számaim mindenképp megmaradnak a családnak.
Fotók: Zsellér Jenő adattára, Molnár Károly, Napkelet, Dancsák Gyula facebook oldala, Jozé, TTT Nemzeti Rockarchívum
