- Ian Paice & Purpendicular – Paks, Gastroblues Fesztivál 2025. július 4.
Tulajdonképpen egy elmaradt koncert pótlása volt Ian Paice és a Purpendicular (Nick Fyffe – basszusgitár, Murray Gould – gitár, Alessandro Debiaggi – billentyűsök és Robby Thomas – ének) idei fellépése Pakson, hiszen az előzetes tervek szerint 2021. december 12-én kellett volna megjelenniük az A38-as hajón, de akkor a koronavírus-járvány még az utolsókat rúgta, így lemondták a hangversenyt több európai helyszínnel egyetemben. Eltel három és fél év, végre ideért hazánkba a Deep Purple dobosa muzsikustársaival.
Műsorváltozás volt, hiszen az eredetileg meghirdetett esti féltízes fellépést nyolcórára módosították. A fesztivál krónikájába bekerült, hogy a néhai billentyűs, Jon Lord 2011-es látogatása mellett 2025-ben még egy Purple-alapítótag fellépett az Atomvárosban.
Nem Deep Purple–tribute műsort láttunk, pontosabban nem teljes egészében. Nagyobb arányban igaz, Purple-nótákat játszottak a srácok, de azért volt itt más is és egyes dalokba jól ismert szerzeményeket is beépítettek, valamint a zenekar előadta egy saját kompozícióját is No One’s Getting Out Alive címmel – a 2022-ben kiadott ’Human Mechanic’ LP-ről. A műsorösszeállítás üdébbnek hangzott, főleg a buli első felében, mint egy Purple-koncerten hallottak, ugyanis ott a David Coverdale-éra szóba sem jöhet, Ian Gillan még valahol nyilatkozta is, hogy soha nem hallotta a ’Burn’ vagy a ’Stormbringer’ albumokat. Ugyanakkor Gillan jelenlegi énekesi képességei határt szabnak, milyen nóták kerülhetnek a színpadi programba. Mindenesetre a Burn és a Might Just Take Your Life újdonságnak hatott kezdésnek, kicsit később a Tommy Bolin gitározásával készült egyetlen album, a ’Come Taste The Band’ utolsó felvétele, a You Keep On Moving nem kicsit lepett meg, azt csak Glenn Hughes tartja műsoron. Ugyanezt tudom elmondani a Whitesnake azon dalairól, melyeket akkor vettek szalagra, amikor még Ian Paice volt a zenekar ritmusembere. Persze, a legismertebbeket válogatták be, így a Walking In The Shadow Of The Blues vagy a Fool For Your Lovin’ nem maradt ki és a több előadó által is preferált Ain’t No Love In The Heart Of The City sem. Váratlanul visszatértek a Gillan-korszakhoz, és felcsendült a Bad Attitude az 1987-es ’The House Of Blue Light’-ról, ami csak az album promóciós turnéján képezte a koncert részét, azóta sem került vissza a repertoárba. Bár megjegyezném a Purpendicular nem hibátlanul játszotta a dalt, a refrénnél a muzsikusok nem találták meg a megfelelő akkordmenetet.
A második félidőben Paice-ék rátértek a Best of Purple-vonalra, belevittek a műsorba egy-két meglepetést is. Megemlékeztek az immáron 13 évvel ezelőtt elhunyt Jon Lordról, méghozzá az 1998-as ’Pictured Within’ albumának címadójával, illetve annak egy hangszeres változatával. A Black Nightba valóságos bluesfolyamot tettek, felidéztek olyanokat, mint Robert Johnsontól a Sweet Home Chicago, a Doorstól a Roadhouse Blues, vagy Albert Kingtől a Hunter – ez utóbbit a Led Zeppelin is beépítette a How Many More Timesba az 1969-es debütáló lemezen. Amúgy élen jártak a zenés idézetek interpretálásában, hiszen még a ’Jézus Krisztus Szupersztár’ rockopera szignálja is felcsendült a Black Nightban. Ezt a Purple is felidézte a 87-es turnéján, Budapesten is hallhattuk a Strange Kind Of Woman-ben. A Smoke On The Water kapott egy jazzes kezdést, így nem hallottuk annyira repetitívnek. Jó ötlet volt, hogy keretes szerkezetűvé alakították műsort, hiszen, ráadásként Stormbringerrel fejezték be, így Coverdale-korszak adott egy formát az egésznek.
Ian Paice nem olyan régen volt 77 éves, de dobolása most is ámulatba ejtett. Nem csak a Burnben produkált kőkemény, szélvészgyors pörgetéseivel, hanem elképesztő lábmunkájával, szvinges-jazzes ütemeivel, lehelet finom ütéseivel és káprázatos szólójával is. Érteni vélem egy dobos-barátom szavait, aki egyszer azt mondta, Paice jazz-rock dobos. Elvitte a hátán a bulit és bár társai tisztességes munkát végeztek, teljesítményük nem mérhető az ő klasszisához, Robby Thomas énekesnek nem egy esetben meggyűlt a baja a magasabb hangfekvésű énektémákkal.
Továbbá, azt gondolom, lelkileg neki is jót tesz a klubméretű buli, ahol sokkal közelibb, személyesebb a kontaktus a közönséggel, mint egy sportarénában, vagy egy fesztivál nagyszínpadán a Purple-lel. A Purpendicularral Paice pályafutásnak lényegesen szélesebb spektrumát tudja bemutatni, mint a Purple-lel. A koncert végén Ian egy pár perces szenvedélyes monológot intézett a publikumhoz, ebben kitért a magyar nyelv nehézségeire, a lelkes fogadtatásra, a zenekar méltatására.
Jó volt egy olyan rocklegendát látni, aki laza, jókedvű és elképesztő hangszeres tudásának 100%-át adta ezen a fülledt pénteki estén.
Burn / Might Just Take Your Life / Walking in the Shadow of the Blues / Bad Attitude / No One’s Getting Out Alive / You Keep On Moving / Fool for Your Loving / Ain’t No Love in the Heart of the City / Hush / Pictured Within / Perfect Strangers / Black Night / Smoke on the Water
Stormbringer
Köszönjük a szervezők segítségét!
Fotók: Gastroblues / Molnár Gyula
