Spinefarm
A 60-dik születésnapját nemrég ünnepelte a német rockzene legsikeresebb zenekara egy válogatás albummal, és pár hétre rá megjelent, az idén július 5-i hannoveri szülinapi koncertjük felvétele dupla formátumban. Stílszerűen Coming Home címmel, amely dallal a klasszikussá vált World Wide Live lemez is indult 1985-ben.
Egy pillanatra azért megállhatunk, mert lassan az ilyetén jubileumok is sorjáznak majd -reméljük- a tinédzserkori kedvenceinknél. Hatvan év! És nem a zenészek hatvan évesek, ami anno szintén elképzelhetetlen volt (sokan dalban is megénekelték vagy nyilatkozták a hetvenes évek kábítószer porködében), hanem a zenekar hat évtizedes!!!
A Rolling Stones után a legrégebbi folyamatosan működő rockzenekar! Ezt a marketing klisét most találtam ki a Scorpionsra, de akár igaz is lehetne, hacsak egy-két ciprusi vagy ex-csehszlovák banda történetírója meg nem cáfol…
A hannoveri fiúk (mostanra ez már csak Klaus Meine-t és Rudolf Schenkert jelenti) lassan érő típusok, talán ezért is vitték ilyen sokra és tartanak ki ilyen sokáig. Megdolgoztak a siker minden egyes lépcsőjéért. Az első lemezük hét évvel a megalakulásuk után jelent meg és azután újabb tíz évbe telt (és sok furgonos európai turnéba, némi angol nyelvtanulásba, majd előzenekar előzenekaraként amerikai koncertekbe) míg a csúcsra jutottak.
Koncertlemezük volt már több is, de kettő vált igazán klasszikussá. Az 1978-ban, első korszakukat lezáró, első japán turnéjuk felvétele a Tokyo Tapes, ahová még elhívták a kiválását már bejelentő Uli Jon Roth „varázsgitárost”. A felvételen egy igazán összeszokott csapatot hallunk valódi hetvenes évekbeli hard rock zenét játszani, nagyon lelkes helyi közönség előtt. A másik mérföldkő a World Wide Live szintén dupla koncertlemez 1985-ből, amikor abszolút a csúcson voltak, bevették a rég áhított Amerikát. Az mintha nem is ugyanaz a zenekar lenne, mint 1978-ban, pedig csak egy gitárosnyi különbség volt a két felállás között. No meg négy, egész karrierjüket meghatározó lemez, amelyek mai napig a koncertjeik gerincét képezik!
A Coming Home Live-ot stílszerűen az otthonukban, Hannoverben vették fel. Legalábbis valószínűleg a nagyját, ezt sosem fogjuk megtudni, de nem is kell. Kit zavar, hogy a hetvenes évek leghíresebb koncertlemezeinek jelentős részéről derült ki, hogy utólag majdnem annyit zenéltek még a stúdióban, mint ott a helyszínen (Kiss-Alive, Thin Lizzy- Live and Dangerous, Judas Priest-Unleashed in the East stb.) de a varázslat megvolt (Internet meg nem…)!
Így aztán nagyon szórakoztató, ahogy Meine végre felszabadultan, németül konferál hazai közönség előtt, néha némi angollal összefoglalva mondanivalóját.
Kifejezetten jól szól a koncertlemez, talán legjobban a Scorpions élő lemezek közül, harapnak a gitárok jobban, mint bármikor. Meine hangjából is eltűnt az elmúlt évek koncertjein hallott fátyolosság. Mickey Dee dobolása élőben is meggyőző volt, már Kottak is új ízt adott a Rarebell által a vége felé fásultan, inkább csak „elkalapált” slágereknek és Maciwoda basszusjátékát is hallani ezúttal, ami néha még koncerten sem sikerült.
A műsorral nem tudnak, nem is szabad hibázni! Van itt miden korszakból dal, de a műsor gerincét a fent említett Lovedrive-Animal Magnetism- Blackout- Love at First Sting viszi. Jól esik a kis hetvenes évekbeli medley (Top of the Bill, Steamrock Fever, Speedy’s Coming – ezúttal megint tovább változtatott szöveggel, Wackenhez képest is.)
Két hangszeres szóló, Jabs gitáron (Delicate Dance sokszázadszor ugyanaz…?) és Mickey Dee dob parádéja színesít, még épp az emészthető hosszban. A lassú blokk a Send Me an Angel és a kihagyhatatlan Wind of Change. Mondjuk lett volna még sok más lírai (pld. When the Smoke is Going Down, Always Somewhere), amihez nyúlhattak volna a repertoárból, de ha életmű lemeznek szánják, akkor értjük…
Meglepetés csak az I’m Leaving You, bár mivel ez a Love at First Sting lemez 40 éves turnéja is volt, ezért sokan örültünk, hogy programba került a pesti koncerten is. A záró blokk lehengerlő, Big City Nights, Still Loving You, Blackout és az elmaradhatatlan Rock You Like a Hurricane.
A Coming Home Live koncertlemeznek van létjogosultsága, feszesebbek, dinamikusabbak a dalok, mint a negyven évvel ezelőtti albumaikon megszoktuk. Jól esik hallgatni, még ilyen bőrös veteránoknak is, mint e sorok írója, aki 1986. augusztus 27-én remegve várta, hogy színpadra robbanjanak a fiúk – az akkori istenei-, a Coming Home dallal…
