(Szerzői kiadás)

Ha közfelkiáltással elfogadjuk, hogy a „digitális neandervölgy” a kihalt komputerfaj, a Commodore 64, mondhatjuk azt, hogy az a Digitális evolúció tulajdonképpeni origója? Vagy talán a szintetizátorok evolúcióját lenne praktikusabb vizsgálnunk? Annál is inkább, mert amint azt már sokan tudják, a Gabreal Sounds egyszemélyes szinti-zenekar, Soós Gábor hegedűművész hobbi-projektje. És itt meg kell állnunk egy szóra.

Megtapasztalhattuk már, hogy az efféle projektek bizonyos hányadát nem csak illik, de kell is komolyan venni. A Gabreal Sounds produktumait viszont kötelező!

Újat nem mondtam ezzel, hiszen a hatodik lemezanyagát hallgathatjuk immár, ami nem annyira mennyiségi, mint minőségi kérdés. A tíz számot tartalmazó koncept-lemez címe önmagáért beszél. Azt hallottam anno, hogy a Commodore-on nem volt egyszerű, és nem volt igazán eredményes a zene programozása. Ahhoz képest a máig népszerű Moog (1969-től?) előtti szintiknek komoly történelmük van. Elöljáróban ennyit a tényleges digitális evolúcióról. A lényegi kérdés persze az, miként zajlott a téma leképezése a Gabreal Sounds boszorkánykonyhájában? Az egyszavas válaszom: hitelesen! Kicsit bővebben: és következetesen!

Mondjuk, az első számot kivéve, mert a Back to the beginning a legkevésbé sem tükrözi a példának vett PC kezdetleges voltát. A látszólagos egyszerűségében sokkal agyasabb, komplikáltabb és komplexebb annál, amilyen zenére a cím alapján gondolunk.

Ez a hozzáállás pedig megalapozza a folytatás minőségét. A rá következő lemezcím-adó darab ugyanis mérték- és programadónak egyaránt tekinthető a tárgykörben.

A sorban negyedik The black heart of my machine komoly utalás arra, hogy ez a programzene a robot-technika és az emberi világ lehetséges viszonyrendszerét járja körül, kissé utópisztikusan. Vajon tényleg életre kelhetnek egyszer gonosz szívű robotok? A szám hangulata legalábbis nem ígér sok jót. Az élvezetes, robot-szerűen korszerű szintetizátor muzsika azonban kárpótol a kiváltott nyomasztó érzésért.

És jönnek a különféle, látványos víziók, zenében kifejezve. A beszédes számcímek árulkodnak: Fluid connection, Line of fire, Fun palace, Solar wind. A Sweet trap pedig napjaink csapdájáról, a számítógépezésről szól. Azaz, arról a helyzetről, amit annak túlzásba vitt használata, alkalmazása okoz.

Az előidézett hatások feloldását nem más, mint a természet adhatja meg nekünk. Ehhez a zeneanyaghoz konkrétan a Himalaya című, záró szám.

Az írás vége felé elárulom, miként sikerült befogadnom ezt a muzsikát. Az történt velem, hogy ahányszor meghallgattam, annyiszor bukkant elő hagyma-mód egy-egy újabb rétege, amelyek nyilván elsőre is ott voltak. Az ismerkedés fázisában azonban még nem tudtam teljesen elmélyülni bennük. Később meg már abbahagyni nem sikerült a zenehallgatást.

Eközben megmutatkozott előttem, hogy a kompozíciók kibontakozása, folyása lassú, olykor kifejezetten méltóságteljes. Az építkezés milyensége, minősége a szerző klasszikus zenei képzettségéről árulkodik. Ez a muzsika is, ahogyan azt a Gabreal Sounds anyagaitól megszokhattuk, eleve sugall gondolatokat, végül azonban önálló gondolkodásra, véleményalkotásra késztet.

Az előző, 2022-es lemezanyagról (Printed Reality) szóló írásomban feldobtam, hogy ideje lenne kiadót keresni Gábor ténykedéséhez. A tavalyi megállapítás mit sem vesztett az aktuálisából.